11 előadás:
április
17.
Ódry Színpad – Monománia – Főglein Fruzsina, Baksa Imre– 2016. április 16.
| | Szólj hozzá!Hát igen, az lett volna az igazi, hogyha a három napos Monománia fesztivált, amely során 21 egyszemélyes előadást lehetett volna megnézni, teljes egészében végig tudtam volna követni. Már csak azért is, mert a színművészetisek illetve fiatal színészek előadásai érdekesek, és egy monodrámánál talán nincs is jobb lehetőség arra, hogy valaki igazán megmutathassa magát – igazi nagy kihívás egyedül lekötni a közönséget. Mivel a csütörtök és a péntek is munkanap, mindhárom estére pedig már voltak korábban lefixált előadásaim, így a 21-ből szánalmas módon mindössze kettőt néztem és nem sokat javít az arányon az sem, hogy Prohászka Fanninak az Alszanak a halak? című előadását már korábban láttam, és eléggé figyelemre méltónak is találtam, jó, hogy az rendszeresen is nézhető már egy ideje. (Hosszan készülök a Közönyre, legalább kétszer kellett már Domokos Zsolt előadását törölnöm, remélem, hogy nem véglegesen, bár éppen most vagyok abban a helyzetben, hogy színházat májusra jórészt csak másoknak remélek. Talán még egy ilyen önálló est beférhet.)
Most tehát essen néhány szó a megtekintett kettőről.
Címkék: Hamlet Ódry Színpad Baksa Imre Ficzere Béla Főglein Fruzsina Monománia Madárlátta
Szólj hozzá!
Péntek este volt a hivatalos bemutatója Szabó Borbála Csongor és Tünde átiratának, amelyből az előző hónapban már tartottak gimnazisták részére beavató színházi változatot. Ehhez a darabhoz nagyon jó gondolat foglalkozást is tervezni, mert amennyiben egy iskolai osztály már korábban megismerte Vörösmarty művét, ez a verzió kellően elmélyíti az olvasottakat. Ami lényeges: az előadás nem alkalmas a Vörösmarty dráma HELYETT, nem lehet vele kipipálni a mű megismerését, nemcsak a költői nyelv lecserélése és drasztikus modernizálása, nemcsak a történet bizonyos, lényegi elemeinek átalakítása miatt, hanem azért sem, mert amit látunk, az nemcsak kevesebb a forrásnál, hanem JÓVAL TÖBB is: Szabó Borbála gondolkodását, véleményét is rejti a Csongor és Tünde legfőbb kérdéseiről, érződik a női szemlélet megjelenése is, és ez feltétlenül jót tesz a történetnek.
Címkék: Börcsök Enikő Csongor és Tünde Átrium Magács László Rózsa Krisztián Venczel Vera Végh Zsolt Viktor Balázs Boros Anna Kárpáti Pál Piti Emőke Domokos Zsolt Borsányi Dániel Horváth Szabolcs Feczesin Kristóf Prohászka Fanni Kerengők
Szólj hozzá!
Mondhatnám, hogy midőn ezt az ajánlót összeszedtem, kb. két hete, még tiszta volt az ég - például Kulka János is egészséges volt, a hétfői operabeavatón is nagyon lehetett élvezni a játékát. Egy pillanat alatt meg tudnak a viszonyok változni, ezért érdemes, mindig az éppen adódó lehetőségeket kihasználni. Most nekem is úgy néz ki, hogy hatalmas radírozást kell a naptáramban végrehajtani, nemhogy a MITTEM előadásaira, de más régen várt alkalmakra sem fogok tudni eljutni. Ezeket a napi ajánlókat azért megírom, ha a jövő hét után már jellemzően inkább nektek fogok színházat remélni. Bízom benne, hogy azért a következő évadtól visszamennek a dolgok a rendes kerékvágásba.
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
A Katona új bemutatójára, Puccini zenéjét (elsősorban A köpenyt, de a Bohéméletet, Pillangókisasszonyt és a Turandotot is) felhasználó, A köpeny alaptörténetét is felidéző, de várhatóan mégis csak "echte Pintér Béla"-operára feltétlenül kíváncsi voltam, de csak most szerdán sikerült a megtekintést kivitelezni, majdnem egy hónappal a bemutató (márc.19.) után.
Címkék: Katona Pintér Béla Pálmai Anna Enyedi Éva Nagy Ervin Rajkai Zoltán Jordán Adél Elek Ferenc Rezes Judit Bezerédi Zoltán Benedek Mari Khell Zsolt Kéménczy Antal A bajnok
Szólj hozzá!
Ez a vasárnap április második felének legerősebb napja lesz. Almási-Tóth András premierje lesz a Solti György teremben, a Zeneakadémián (Orontea) és ezen kívül még 14 előadás:
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
április
14.
Szombathely – Savaria Szimfonikus Zenekar – "Kékszakállú, hagyd a kulcsot…. "– 2016. április 9.
| | Szólj hozzá!Nagy ívű bevezetés után a szombathelyiek Kékszakállújáról lesz szó, amelynek karmestere Kocsár Balázs volt, a szólisták pedig Cser Krisztián és Meláth Andrea. Öt napon át készült ez a hét oldal és talán valamit hozzátesz az utóbbi három év tizenkilenc, e témában írt bejegyzéséhez. A Kékszakállú egy olyan opera, amelyhez lehet mindig újabb látószögből közelíteni és én talán éppen emiatt használom ki a nem mindig kézenfekvő megtekintési lehetőségeket is.
Címkék: Szombathely Opera Kékszakállú Cser Krisztián Savaria Szimfonikus Zenekar Kocsár Balázs Meláth Andrea
Szólj hozzá!
április
12.
Erkel – „Igaza van az Irénkének!” - Parasztbecsület/Egy pohár víz – Primavera `16- Pécs vj. - 2016. április 10.
| | Szólj hozzá!Még egy hete se hittem volna, hogy az idei hat vidéki operás vendégjátékból mindössze egyet fogok látni, az utolsót, a pécsiekét.