Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Még egy hete se hittem volna, hogy az idei hat vidéki operás vendégjátékból mindössze egyet fogok látni, az utolsót, a pécsiekét.

(A kihagyott előadásokról…)

Mindet nem is akartam, mert már tavaly nyár elején elegem lett az elmegyógyintézetbe helyezett modernizálásokból (ehhez elég volt a bécsi Kékszakállú) és így annak ellenére, hogy első rendezése óta érdeklődve figyelem Alföldi Róbert munkáit, aki ráadásul a blogírásom egyik fő ihletője volt három éve, nem terveztem sem az ő szegedi Varázsfuvolájának a megtekintését, de a győriek Háry Jánosát sem. Egyik darabot sem kedvelem, de egyáltalán nem, és biztosan nem hiányzik egy újabb erre az évadra már, viszont a többi négy előadást látni szerettem volna. A szombathelyi Kékszakállúra (bejegyzés következik) való ráhangolódás miatt mégsem mentem el sem a kolozsváriak Sámson és Delilájára, sem a miskolciak Toscájára, bár ez utóbbi az előadás előtti délelőttig még be volt tervezve. Rá kellett ébrednem, hogy tényleg alkalmatlan lettem volna kritikusnak (is), mert nem vagyok képes akármikor akármit megnézni, hangulatban kell lennem hozzá.

Ezeknél is rosszabbul esett a szombati Traviáta kihagyása, amelyről ma, a pécsiek vendégjátékán számos (rengeteg!!!) ismerősöm, mint egészen fantasztikus élményről számolt be. Hasonló élményem nem volt, hogy egy színházba belépve mindenki még mindig az előző estéről beszélt, sőt a szünetben, majd az előadás után is még ezzel a minden bizonnyal nagyon erős előadással voltak elfoglalva. A megtekintéséről még nem mondtam le, Kolonits Klára és Boncsér Gergely kettősét még Debrecenben feltétlenül meg akarom nézni – van még öt előadás áprilisban és minden beszámoló egyértelműen azt sugallja, hogy érdemes bevállalni az utazást és az eredeti helyszínen megnézni. Aki teheti, menjen el. (Különösen azért, mert a jövő évben, sőt már nyáron a Margitszigeten is lesz ugyan Traviáta új rendezésben Pesten is, de Kolonits Klára nélkül, akinek pedig ez a jelenlegi pályaszakaszában egészen optimális szerepe lehetne, tartósabban is. Engem jelenleg vele érdekelne és nem mással.)

A pécsiek két egyfelvonásost hoztak, a Parasztbecsületet és Faragó Béla operáját az Egy pohár vizet, amely ennek az operának az alapmotívumait is hordozta, de a librettista, Háy János elviselhetetlenül keserves falusi világában játszódott, amelyhez képest a Mascagni operában rózsaszínű az élet.

Ahogy megnéztem az előadás-jegyzékemet, eddig mindössze kétszer hallottam a Paraszbecsületet élőben, 1986-ban az Erkelben és 2013-ban a Műegyetemen Hábetler András rendezésében. Ebből talán kiderül, hogy annyira nem kerestem a megtekintés lehetőségét. Ennek ellenére mivel gimnazistaként vettem egy bakelitet, és ezt egy időben rengeteget hallgattam is, a darabot még így is elég alaposan ismerem, vártam előre, hogy milyen zenei motívumok fognak következni egymás után.

Ezen az estén az Erkelben fél ház ha lehetett, de ez így sem kevés. Az előadást követő ovációból és abból, hogy a szünetben sem léptek le a kortárs opera elől, az derült ki, hogy a közönség elégedett volt a látottakkal és a fellépőket elég rendesen meg is ünnepelték. Mindkét részt Nagy Viktor rendezte, amely másokat is meglepett, annyira eltért a kettő megvalósításának stílusa, bár természetesen a műveké is.

Az első felvonásról:

A Parasztbecsület „korhű” díszletben (tervező: Horesnyi Balázs) valósult meg. Parasztokról van szó, de mégis városi házakat látunk. Elképzelhető, hogy ez bárkit megzavarhat, akik nem ismerik az olasz vidéket, ahol valóban az a szokás, hogy mivel kevés a termőföld, emeletes házakat tömörítenek össze a egy-egy dombtetőn létesített kistelepülésen. A tervező ezzel tisztában is volt és egy igazi olasz főtéren játszódik a cselekmény, ahol a templom és a kocsma is egymás mellett kap teret. Azt hiszem, hogy az opera törzslátogatói az ilyen típusú díszleteket szeretik igazán, erre nem rossz hosszabb ideig sem ránézni.

A történet nem bonyolult, egy közösség életén belül létrejövő szerelmi négyszöget látunk, és a rendezőnek leginkább az a feladata, hogy a főszereplők beszélgetéseit jól helyezze el a színpadon, zökkenőmentesen kövesse egyik ilyen jelenet a másikat, érezzük, hogy természetesen következnek egymásból. Kihívás persze a kórus szerepeltetése és ezúttal is mesterkéltnek látszik a tömeg mozgása. Nem látunk mást, mint egy operakórust, nem sikerül őket átváltoztatni igazi falusiakká, a jelmezek ellenére sem.

A lényeg persze egyértelműen az, hogy mennyire hitelesek a főszereplők. Én kizárólag a karakterek színészi megvalósításáról szoktam a véleményem leírni, és ez most is így lesz. Az énekesek közül nem mindenkinek az orgánuma volt elég erős ahhoz, hogy egy ekkora teret betöltsön, szinte mindenkinek voltak érthetetlenül énekelt részei, amikor jól jött volna ha van felirat, de egyedül Tóth Jánosnál éreztem azt, hogy mindkét szerepét nagyon erős színészi vénájára támaszkodva oldja meg, és hangja már nagyon nem szól úgy, ahogy régen. Ennek dacára összességében mégis hatott, de attól tartok, hogy az előadáson jelen lévő zenekritikusok nem lesznek ennyire elnézőek vele szemben.

A Parasztbecsület legfőbb szereplője, akivel talán a szerző is leginkább szimpatizál és akivel a nézők is legjobban együtt éreznek, az Santuzza.

Valószínűleg az életben is gyakori helyzet, amikor egy férfit egészen addig elutasít egy nő, amíg nem tapasztalja meg, hogy ez a kevésre értékelt férfi más nő oldalán mégis jól érzi magát. Ez az élmény önmagában is kiváltja azt, hogy ez a férfi mégis vonzóbbnak tűnjön („ a szomszéd rétje mindig zöldebb”) és ezek után nem meglepő, ha az, aki eddig visszautasította, most mégis féltékenységből újra magához akarja vonzani. Erre persze az új nő rosszul reagál, különösen azért, mert rendszerint – ahogy ebben az esetben is – ő lesz a vesztes fél, főleg ha nem tud méltóságteljesen viselkedni. Ez elég nyilvánvalóan játszmának tűnik, de az a szomorú, hogy általában minden fél csapdába esik és túl sok jó nem sül ki egy ilyen helyzetből soha. (Én egyszer éveken át egy hasonló helyzetet végig követhettem, amely nem ért ugyan tragédiával véget, de az alapképlete szinte egészen megegyezett az itt leírtakkal.)

A Parasztbecsületben Santuzza az új nő, aki a becsületét is feláldozva szerelmi kapcsolatra lépett Turidduval, akit előző menyasszonya nem várt meg, hanem férjhez ment egy fuvaroshoz, Alfióhoz, amíg Turiddu távol katonáskodott. Turiddu most viszont éppen visszacsábulóban van és a most már férjezett Lolával randevúzgat éjszaka, amikor az éppen egyedül van és ráér.

Vincze Klára tenyeres-talpas, energikus Santuzza, akiről sok minden elmondható, de az nehezen, hogy „szegény kicsi”. Kicsit sem törékeny, nem szorul gyámolításra, nem fog szétesni Turiddu halála után, hiába gondolja így a férfi. Ennek ellenére, hogy ennyiben eltér a szerző által megálmodott nőtől, mégis magával visz minket szenvedélyessége, átérezzük megaláztatását és csak sajnálhatjuk, hogy határozott fellépése ellenére sem érez magában elég erőt, hogy egy tisztázó beszélgetés után hagyja elmenni azt a férfit, akit lebírhatatlan vágyai egyértelműen a másik nő felé visznek, akinek ő csak pótmegoldás volt, rövid közjáték, és aki lényegében tévedett, amikor azt hitte, hogy ebben az új szerelemben el tudja felejteni a régit. Be kellene látnia, hogy semmi értelme ráerőltetnie magát, és az lenne neki is a legjobb, ha sikerülne eltávolodnia tőle. Ez akkor fordulhatna elő, ha csak az értelmére és nem az érzelmeire hallgatna és ez meglehetősen ritka akkor, ha valaki szerelmes. Így viszont saját szenvedélye és féltékenysége bajba sodorja éppen a szeretett férfit. (Ennek a történetnek a kapcsán is mód van arra, hogy elgondolkodjunk, hogy mit is jelent a szeretet, mennyire sokszor jelenik meg egyszerűen birtoklási vágyként és sokszor a szeretett félnek csak bajt okozva.) Vincze Klára nagyon súlyosan van jelen, tragikus nagyasszonynak néz ki, akit nem lehet olyan könnyen félreállítani – Turiddu pórul is jár.

A parasztlegény szerepében Turpinszky Gippert Béla egy távlatosan biztosan nem tervező, könnyelmű  fiatal férfit játszik, aki a felületen éli az életét, hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek vele és nem bánja, ha mások befolyásolják. Elmegy katonának, majd visszajön, egyik asszonytól vetődik a másikig, nem is próbál ösztönein uralkodni. Nagyon úgy néz ki, hogy nincs semmiféle jövőképe. Vonzó, de annyira mégsem, hogy Lola érdemesnek tartsa arra, hogy rá várjon – valószínűleg biztos egzisztenciát nem tudott volna teremteni számára és az is lényeges. Ugyan mi nézők Santuzzával megyünk, én végig átéreztem az elhagyott nő fájdalmát, de az énekes képes arra, hogy megértsük Turiddut is, őt nézve csak azt sajnáljuk, hogy miért muszáj még párbajoznia is. Ha mindenkinek meg kellene halnia, aki más feleségével kikezd, elég nagy bajban lenne sok férfi,és a halál talán mégis túl nagy büntetés. Hiába, megváltozott a világ, az erkölcsök. Alfióval szemben feltétlenül méltatlanul viselkedik, a felesége elszeretése után a fülét is megharapni mégis túlzásnak tűnik.

Tóth János méltóságos fuvaros, talán elhihető, hogy az óriási (legalább negyven év!) korkülönbség ellenére Lola látott ebben a házasságban fantáziát, az említett egzisztenciális biztonságot mindenképp.

Lola szerepében Ruszó Alexandrát nézhettük, aki már kiforrott tehetségnek számít, és csak azoknak jelenthetett meglepetést, akik az utóbbi években nem látták Almási-Tóth András operavizsgáit (azaz a mezei nézőknek, hiszen mindig jó kevesen mennek a Solti terembe, pedig most ápr.17-én és 18-án is lesz egy új rendezés, az Orontea, amelyben sok fiatal tehetség is megmutatkozik a már befutott és jegyzett énekesek, Baráth Emőke és Hajnóczy Júlia mellett). Ruszó Alexandrát valószínűleg el fogja szipkázni valamelyik külföldi operaház, mert fiatal, jól énekel és már most képes magára vonni a figyelmünket. Ez a Lola, amit vele játszatnak az a típus, aki a férfiakat kihívó magatartásával ideig-óráig vonzza, bár nem biztos, hogy sokakban lenne bátorság, hogy feleségül is vegyék. Nagyon alkalmas házasságok szétrombolására. Nagy Viktor nyilván szerette volna, hogy a lehető legcsábítóbban viselkedjen, bár mozgása már-már egy prostituáltéra hasonlított, taszító és meglehet, hogy ez már túlzás is. (A férfi nézők lehet, hogy erről másként vélekednek.) Az énekesnő szuggesztivitását elismertem, és azon különösen nem csodálkoztam, hogy könnyelmű hősünk inkább ezt az életvidám és mosolygós jelenséget választotta, nem pedig a már-már nyomasztóan fajsúlyos Santuzzát.

Lucia mama Balatoni Éva volt, aki kellő visszafogottsággal hozta a fiát jól ismerő, de a titkaiba be nem avatott aggódó anyát, akinek mégis sikerül az, ami sokaknak nem: jelen is van a fia életében, támogatja, de mégsem avatkozik be, hagyja élni. Érzékelteti, hogyan változnak meg érzései Santuzza iránt, akiben kezdetben csak egy koloncot lát, aki a fiára ráakaszkodik, majd megérti annak fájdalmát és szerelmét is.

A második részben, Háy János és Faragó Béla operájában a Parasztbecsületben felvázolt kapcsolatok alapja van meg. Itt is egy falusi közösséget látunk, de itt már egy mai magyar falut, ahol kábelfektetési munkák folynak és egy művezető két asszony érdeklődésének középpontjába is kerül, az egyiknek férje is van. A szereposztás felerősíti ezt, most is Tóth János és Ruszó Alexandra lesz a pár (Maszkáni Péter és Marika a két szereplő neve), a csábító megint Turpinszky Gippert Béla (a Túri Dani utal a Móricz regényhős nagy természetére, és talán viccesen a kábelfektetésre is), a hoppon maradt nő pedig ki más, mint Vincze Klára (Szomszédnő). Ezt leszámítva viszont minden másként működik.

A díszlet néhány villanyoszlop és két vázlatosan feldobott lakásbelső, amelynek fő kelléke az ágy, a közösség tagjai részben az építőmunkások, másrészt a kocsmában unatkozó falusiakból áll. Rátkai Erzsébet jelmezei érzékeltetik a közeg lepusztultságát. Éppen azért, mert ebben az előadásban sikerül minden esetben a cselekményhez illeszkedően és bántó pótcselekvések nélkül mozgatni az embereket, nehezen hisszük el, hogy ezt is ugyanaz az ember rendezte mint az első felvonást. Nagyon szerette a közönség a munkások stilizált lapátolását, amely a zajokkal is kiegészítette a zenekari hangzást, sőt néha magában is jól érvényesült.

Majdnem egészen az előadás végéig komédiaként figyelhettük a történéseket, valóban sokat lehet nevetni, ráadásul a legtöbbször önmagában az poén, hogy egészen hétköznapi mondatok jelennek meg operaszövegként. Így talán még erősebben jött át a falu lakóinak nyomorúságos helyzete, szinte egészen úgy, mint amikor Háy János prózáját olvassuk, amelynél kevés nyomasztóbb olvasmány létezik. Sok a vicces helyzet, amelyre a rendező még rátesz egy-egy lapáttal és így elég erősen karikírozza Vincze Klára kikapós szomszédasszonyát, aki miután a művezetőt nem kaphatja meg, hiába csábítja be egy pohár vizet ígérve, magáévá teszi az egész építő brigádot. Bár nagyon elrajzolttá válik a figura, örülhetünk legalább annak, hogy az énekesnő két ennyire eltérő felfogású rendezésben dolgozhat, az első felvonásbeli szerepe után most komédiázhat, kiengedhet. Elfogadjuk a túlzásokat, összességében így is hat a mű, bár így hatnának az Operaház idei rendezései is, ez jutott közben az eszembe. Igazi tragikomédia születik, nagyon összeforrott csapatmunkával.

A kocsmai emberek közül kiemelkedik egy lepusztult, hajléktalan kinézetű alkoholista asszony, egy bizonyos Irénke. Balatoni Évának is eltúlzott karakter jut és nagyon él ebben a hálás szerepben. Ő az, aki a művezetővel kapcsolatos pletykák és az asszonyok hűtlensége kapcsán kimondhatja a szerző egyik kulcsmondatát – „Mindenki olyan!”. Erre a többiek csak helyeselhetnek, „igaza van Irénkének!”. (Másnap a Cosí fan tutte operabeavatóján felidéződött ez a mondat, mindkét darab egyik nagy megállapítása, hogy kisebb-nagyobb energia ráfordításával mindenki elcsábítható…)

Tóth János egy olyan átlagos falusi férjnek tűnik, akinek legfőbb érdeme, hogy nem munkanélküli, és ezért indokoltnak érzi, hogy a végighajtott munkanap után először a kocsmában oldódjon fel és csak este, a gyerekek lefekvése után térjen haza otthonába, a feleségéhez, aki egész nap egyedül van, magányos. Bántja, hogy ezek után közeledését a jóval fiatalabb asszony terhesnek érzékeli és rendszeresen visszautasítja. Nem gyanakszik, nem nyomoz, véletlenül tudja meg, hogy a pletyka mégsem hazugság és felesége tényleg megcsalta. Ezek után ő nem bosszúra gondol – most már a XXI. században vagyunk, nincs párbaj és így nem is győzhet -, ő a vesztes fél és nem lát további értelmet az életében. Tóth Jánosnak a fuvarosa sem sikerül rosszul, de közelebb érezzük magunkhoz most, tönkrement életű, méltóságát vesztett alkalmazottként.

Ruszó Alexandra ezúttal „rendes asszonyt” játszik, aki nem kikapós alkatú, egyszerűen csak egyedül van és kap néhány együtt érző szót a művezetőtől. Igyekszik hinni a saját "jól elvagyok" kijelentésében. A két ember egymásra találása tucat-esemény, de mégis érthető, hogy másként nem is lehetne. A felrajzolt körülmények között bárki megragadná az élet által véletlenül felkínált boldogság-morzsákat.

Valószínűleg nincs író, aki banálisabbá tudná tenni a házasságtörések bemutatását, mint Háy János. Megérti szereplőit, talán még rokonszenvet is érez irántuk, de az olvasó mégis annyira szánalmasnak érzi ezeket a viszonyokat, mindennapinak és érdektelennek. Az lenne valószínűleg a kivételes esemény, ha ez a Marika mégsem hallgatna az ösztöneire és megmaradna kivételnek. De erre nincs esély, hiszen tudjuk Irénkétől, hogy „mindenki olyan” – és ez akkor is lelombozna minket, ha az opera utolsó perceiben mégsem szakadna rá a tragédia.

Ruszó Andrea szintén jobban érvényesül ebben a szerepben. Neki nem kell most karikírozni, lehet egy szomorú fiatalasszony, aki az élet terheitől megszomorodott és férje halála után még rosszabb sors várja. A kedélyesen induló történet végleg megkeseredett, valószínűtlen, hogy új szerelme most majd mellé fog állni, hiszen a munka befejeződik és a brigád továbbáll.

A művezetőről szintén kiderül, hogy magányos ember, elvált és kéthetente láthatja csak gyermekeit. Tipikus férfi sors. Nem tudjuk meg, hogy mennyire hibás abban, hogy így alakult az élete, de akár ő kezdeményezte a válást, akár a felesége, mindkét esetben mindennapos helyzetről van szó, hiszen manapság már az a különleges, ha valaki teljes családban él. Turpinszky Gippert Béla ebben a szerepben egészen hosszasan képes fenntartani azt a látszatot, hogy csak a munkájával foglalkozik, semmiképp nem tűnik Don Juan típusnak, nem udvarol, nem csábít, mégis közel kerül Marikához, és hagyja magát sodortatni. A fején van majdnem az egész előadás alatt a munkavédelem által előírt sárga sisak, ez is jelzi a fenntartott távolságot a falusiak közegétől, már azt hisszük, hogy soha nem fogja letenni. Így viszont az a gesztus, hogy végül leteszi, feltétlenül érzékelteti, hogy a két ember valóban összetalálkozik és Túri Dani már nem művezetőként van jelen a kiválasztott asszony házában.

Erős ez az előadás, átérezzük a bemutatott szereplők nyomorúságát és azt még inkább, hogy ezek az emberek itt élnek körülöttünk – de az sem kizárt, hogy egyikkel másikkal találunk kapcsolódási pontokat is, a néző magára is ismerhet akár.

A pécsiek előadása az ábrázolt világ fájdalmassága és az első rész egyenetlensége ellenére is nagyon jó élmény volt, ebben a blogbejegyzésben ugyan ezt nem sikerülhetett érzékeltetni. Sajnáltam, hogy nem egy végignézett fesztivál utolsó előadásaként szembesültem vele.

Címkék: Opera Háy János Erkel Színház Primavera Parasztbecsület Nagy Viktor Balatoni Éva Vincze Klára Tóth János Horesnyi Balázs Ruszó Alexandra Rátkai Erzsébet Faragó Béla Turpinszky Gippert Béla Egy pohár víz

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr868587154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása