A tegnap kiposztolt prózai értékelő után ugyanabban a szellemben folytatom az operákkal. Még egyszer kiemelem, hogy ez egyetlen színházi nézőnek a vállaltan szubjektív listája, alapvetően KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS szándékával mindazoknak - a szervezőknek, háttérmunkásoknak is a produkciókban résztvevő énekkari tagok, zenészek és külön meg nem jelölt szólistáknak is!!! - akik ezeket létrehozták. Én ezeket az előadásokat szerettem a legjobban és örültem, hogy megnézhettem őket egyszer vagy némelyiket tízszer is.
Címkék: Opera Szabó Máté Toronykőy Attila Göttinger Pál Molnár Levente Kálmán Péter Komlósi Ildikó Cser Krisztián Sümegi Eszter Létay Kiss Gabriella Rálik Szilvia Hábetler András Schöck Atala Évadértékelés Jeffrey Thompson Köteles Géza Nagy Viktor Almási-Tóth András Anger Ferenc Baráth Emőke Kolonits Klára Dinyés Dániel Pasztircsák Polina Erwin Schrott Cosí fan tutte Aczél András Operabeavató Xavier Sabata Sándor Csaba Figaro 2.0 Theodora Raftis Gábor Sylvie Bo Skovhus Kissjudit Anna
Szólj hozzá!
Július eleje van, és itt az ideje, hogy immár a negyedik blogírós évad után megint végigpörgessem a naptáramat és két hónaposnak szánt színházi szünet előtt összeszedjem két bejegyzésben azokat az előadásokat és előadókat, akiktől a legtöbb örömet, energiát - és igen, használjunk nagy szavakat is: néha boldogságot - kaptam az évadban, amelyek segítettek a hétköznapi életemben, erőt adtak a munkám végzéséhez. A lista így elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, nem a minősítés a célja. (Pont azért (is) vannak a kritikusok, hogy szakmai alapokon ítélkezzenek, én nyugodtan lehetek nézőként vállaltan szubjektív.) A másik cél: még egyszer kiemelten ajánlani tudok így néhány előadást, hátha lesz aki épp ezeket kihagyta idén, de jövőre esetleg beiktatja a programjába.
Ahogy minden bejegyzésem, ez is EGYETLEN színházi néző benyomásait tükrözi. Ráadásul kapásból mondhatnék húsz olyan előadást, amelyiket mindenképp látni szerettem volna, csak valami miatt nem sikerülhetett - ha másként választok évad közben, most más lenne ez a lista is. Sokan kimaradnak olyanok is, akik tetszettek, de róluk is maradt nyom mivel egyetlen prózai előadást (és két koncertet) leszámítva minden estéről készült bejegyzés, visszakereshető minden....
Most először az idén - harminc év után először - a nálam másodvonalba szorult prózai előadásokról lesz szó, és holnap külön az operáról.
Címkék: Katona Szkéné Szerelem Jankovics Péter Sirály Örkény Színház Szabó Borbála Tenki Réka Zsótér Sándor Radnóti Színház Molnár Piroska Lábodi Ádám SZFE Ódry Színpad Átrium Rózsavölgyi Szalon Liliomfi Pető Kata Őze Áron Hirtling István Spolarics Andrea Hunyadkürti György Évadértékelés Ambrus Mária Pál András Galilei A sütemények királynője Benedek Mari Fábián Péter Benkó Bence k2 színház Rujder Vivien Főglein Fruzsina Czegő Teréz Feczesin Kristóf A bajnok Kerengők SZFEntivánéji álom Röpülj lelkem Mackóélet-mackóálom
Szólj hozzá!
július
3.
Thália – Armel Operafesztivál + Zeneakadémia = Operavizsga – Elegy for young lovers – 2016 – 2016. július 2.
| | Szólj hozzá!Ma a szokásos operavizsgával zártam a színházi évadomat, ahogy tavaly is. Erről következik most rövid(nek szánt) beszámoló. Egy-két napon belül az évadértékelőimet is felteszem (előbb a prózait és aztán az operait) és nyári szünetre vonulok a szeptemberi ajánló megírásáig.
Címkék: Opera Thália Pannon Filharmonikusok Almási-Tóth András Armel Operafesztivál Varga Viktória Widder Kristóf Vajda Gergely Ambrus Ákos Ruszó Alexandra Lusine Sahakyan Sárközi Xénia Operavizsga Ódor Botond Szigeti Karina Kiss Diána Elegy for young lovers Kim Boram
Szólj hozzá!
június
30.
Városmajori Színházi Szemle – Tatabányai vj. – „Mindenki szabad?” – Tartuffe – 2016. június 28.
| | Szólj hozzá!A Jászai Mari Népházban ezt a Parti Nagy Lajos által átírt Tartuffe-változatot 2015. október végén mutatták be. Ami szöget ütött a fejemben, nem sokkal ez után több „igazi” kritikus ismerősöm is ezt említette a szokásos „és láttál mostanában valami nézhetőt?” kérdésemre elsőként. Néhányan még hozzátették, hogy nehéz beismerni, de az Örkény Színház Tartuffe-jénél jobban szerették. Ezeket a megjegyzéseket letároltam, és kedden erős kíváncsisággal néztem meg a Városmajorban, a nyári fesztiválon az előadást, amely közben persze a POSZT-ra is eljutott, sőt Szikszai Rémusz aki rendezőként és dramaturgként is jegyzi az előadást, utóbbi minőségében díjat is nyert, sőt elhozták a legjobb mellékszereplő díjat is (Danis Lídia Dorine-ként).
Éppen ezért, mert a bemutató óta kellő szakmai visszhangot kapott az előadás, én csak néhány rövid megjegyzést fűzök hozzá, és mielőtt valaki kilép, jelzem, hogy szeptemberben a Thália színház szokásos Vidéki Színházak Fesztiválján nyolcadikára áthelyezve (!) a nagyszínpadon (és nem a stúdióban) lesz látható. Ez a lényeges információ, érdemes megnézni.
Címkék: Spiró György Tatabánya Szikszai Rémusz Kardos Róbert Dévai Balázs Bajcsay Mária Major Melinda Városmajori Színpad Crespo Rodrigo Danis Lídia Megyeri Zoltán Schruff Milán Tartuffe Végh Péter Varga Járó Ilona Pilnay Sára Mihály Csaba Kis Julcsi
Szólj hozzá!
június
30.
Újpalotai Nyári Játékok – Régi zene platánok és panelek között – 2016. június 29.
| | Szólj hozzá!Régen volt az, amikor még széleskörűen tájékozottnak gondoltam magam színházi és koncert programok dolgában, így nem lepődtem meg, amikor tegnap délután háromkor valaki egy olyan koncertre hívta fel a figyelmem, amelyikről nem hallottam, pedig érdekelt és végül el is mentem rá.
Még annál is jóval több lehetőség áll rendelkezésre Pesten, mint ahogy első látásra tűnik. Van zenei élet a Zeneakadémián, Müpán és az Operaházon túl is, ráadásul sokszor ugyanazokkal a művészekkel lehet találkozni ezeken az egyéb – jellemzően templomokban zajló és ingyenes– eseményeken is. Aki azért nem jár koncertekre, mert drága mulatságnak találja, olvassa el alaposan a Koncertkalendáriumot (havonta megjelenő ingyenes kiadvány), nézzen szét a port.hu-n is és szinte minden napra találhat magának valami érdekeset.
És most az ajánlás után néhány megjegyzés, még véletlenül sem zenekritika – csakis nyomhagyó szándékkal a tegnapi újpalotai koncertről. Örülök, hogy mentem.
Címkék: Jekl László Savaria Barokk Zenekar Jónás Krisztina Szerekován János Bakos Kornélia Németh Pál Újpalotai Nyári Játékok Octovoice Nelson-mise
Szólj hozzá!
június
28.
Nemzeti – Armel Operafesztivál – „Bízni a világban?” – Senza Sangue, Kékszakállú – 2016. június 27.
| | Szólj hozzá!Eötvös Péter célzottan Bartók Kékszakállújához írta Alessandro Baricco novellájára alapuló Senza sangue (Vértelenül) című egyfelvonásos operáját, amelyet a szerző vezényelt a Nemzeti Színházban, csakúgy mint magát a Kékszakállút is, amely az este második részében hangzott fel.
Címkék: Nemzeti Opera Kékszakállú Eötvös Péter Armel Operafesztivál Miksch Adrienn Szemerédy Károly Nadine Duffaut Senza sangue
Szólj hozzá!
június
27.
Belvárosi Színház – Orlai Produkció - Egy fenékkel két lovat – 2016.06.25
| | Szólj hozzá!Néha sikerülni látszik a lehetetlen, bár ha túl sok mindent akar az ember, akkor csak félig-meddig. A tegnap estémre ez kevésbé volt igaz, mert csak ezt a komédiát akartam látni, viszont arra az egész évados törekvésemre, hogy a prózai színházat és az operai évadot is egyformán tudjam követni, már egyértelműen. Éppen tegnap számoltam össze, hogy csak 94 prózai előadás jutott 140 operára, a 33 operaházi bemutató hatására felborult az egyensúly, amely – a jövő évi műsor ismeretében – kétségtelenül vissza fog állni. De éppen ez az adat serkentett arra, hogy még most igyekezzek szépíteni és legyen szó még az évad legutolsó pillanataiban is néhány nem-operáról.
Címkék: Nagy Dániel Viktor Belvárosi Színház Lukáts Andor Máthé Zsolt Orlai Tibor Friedenthal Zoltán Pelsőczy Réka Zöldi Gergely Lovas Rozi Rujder Vivien Egy fenékkel két lovat Bekvart
Szólj hozzá!
2013 júniusában nagyon szerettem Michael Schulz Mesterdalnokok-rendezését. Ha végiggondolom az összes produkciót, amely a Müpában a Wagner-napok keretében készült, a tavalyi A bolygó hollandi mellett ez volt az, amelyikkel a legboldogabb voltam, annak ellenére, hogy nem vagyok Mesterdalnok-rajongó, korábban csak egyszer (1990-ben) láttam élőben. Lehet, hogy más sem tudna jobb statisztikát felmutatni, de azoknak valószínűleg nem lenne mellette 21 Rajna kincse megtekintés is.
Címkék: opera Opera Bretz Gábor Kiss Tivadar Müpa A nürnbergi mesterdalnokok Fischer Ádám Pintér Dömötör Jekl László Cserhalmi Ferenc Csapó József Blazsó Domonkos James Rutherford Gábor Sylvie Bo Skovhus Anette Dasch Gudrun Pelker Michael Schulz Daniel Kirch Norbert Ernst
Szólj hozzá!
június
24.
Opera - Love is a sweet passion??? – A tündérkirálynő 2016-ban (2016.06.15 és 06.21.)
| | Szólj hozzá!Az előadást megnézve egészen határozott nemmel tudunk felelni a címben feltett kérdésre, viszont az is biztos, hogy amíg az Operaházban vagyunk "a sötét világ ragyogni kezd", hogy ismét a mű szövegéből idézzek - feltétlenül jobban érezzük magunkat Almási-Tóth András rendezésének a hatására. A Tündérkirálynő idén mindössze négyszer volt látható, de már most várjuk visszatértét.
Címkék: Opera Fekete-Kovács Kornél Szappanos Tibor Almási-Tóth András Baráth Emőke Fried Péter Szemere Zita Widder Kristóf Lisztopád Krisztina Rab Gyula Gianluca Margheri Daragó Zoltán Ducza Nóra A tündérkirálynő Sebastian Hannak Benjamin Bayl
Szólj hozzá!
Az utóbbi időben azt veszem észre, hogy a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy megfelelő állapotba tudjam magam hozni egy előadásra, bár az idei Ring esetén az idő felszabadításáért is küzdeni kellett. Egyedül Az istenek alkonyát tudtam biztosan betervezni előre, ehhez képest láttam egy Rajna és egy Walkür főpróbát és három teljes előadást (Rajna, Siegfried, Istenek) is. Ez a mérleg kevéssé adhat okot panaszra, még akkor sem, ha nyilván úgy szép a Ring, ha teljes.
Mivel ilyen sikeres fejleményekre valóban nem számítottam, a Rajna főpróbáról már előzetesen írtam, viszont ezekről a terven felüli előadásokról csak néhány benyomást osztok meg. Miután egy 9 éve futó sorozatról van szó, amelyről már kétszer én is beszámoltam, értelme sincs többre törekedni. (Olyan a rendezés, amilyen - megszoktuk.) Aki még nem látta, azoknak jó hír, hogy lesz jövőre is, a főbb szereplők nevei már ott is vannak a Müpa honlapján, jó dolgunk lesz, úgy tűnik. Nemcsak az énekesek, de a nézők nagy része is visszatérő, akik már mostanára megvették a jövő évi előadásokat bérletben, már most legalább hetven százalékos a telítettség. Ez is jelzi, hogy van rá igény.