Mezei néző

Két hete láttam az előadást, azóta írogatom a bejegyzést, nem véletlenül lett 12 ezer karakternél is hosszabb (mea culpa) és csak azért nem zavartattam magam, mert már a bemutató előtt is egészen el volt adva, és el is lesz még jó darabig (kis térben kevésszer megy, csoda jó színészekkel – bravó mindenkinek!), és a színház saját ajánlója alapján is elég könnyű a döntés. (E.P. szöveg Zsótér rendezésben – ennyi a lényeg.) A néhány saját benyomásomat azért kiteszem AJÁNLÓ célzattal, hátha lesz, aki kommentben hozzáfűzi a saját gondolatait.

Idén az eddigi öt katonás bemutatóból ez már a harmadik regényadaptáció (a Sárszeg és az Itt élet után), és kevesen mondanák, hogy Hajnóczy Péter 1979-ben megjelent regénye mindenáron színpadért kiáltott.

Bagossy Júlia rendezőként - Zrinyifalvi Eszter dramaturg támogatásával - a választott anyaggal kockáztatott, de fölényesen nyert – egy hosszú időre emlékezetes, játékos, várakozáson felül szórakoztató előadást hozott létre ideális szereposztással, amely nem válik melodramatikussá vagy túl komorrá annak ellenére sem, hogy a téma kemény: az alkoholizmus közvetlenül vagy közvetve sokakat érint, de persze a látottakból egyéb szenvedélybetegségekre is lehet asszociálni. Az előadás szintén a megváltoztathatatlannak tűnő Kádár-korba visz vissza minket, akárcsak két hónapja az Itt élet tette, annyi különbséggel, hogy ez nem utólagos visszatekintés, ennek szerzője a regény megírása után két évvel meg is halt - nem is feltételezte, hogy van esély a változásra.

Az előadás száz perces, szünet nélküli, de jóval kevesebbnek érződik és nem hiányzik belőle a megállás. Már gimnazistáknak is ajánlanám, de egy jó darabig elsősorban a Katona pártolóinak van esélye bejutni erre, már amennyiben a jegyárusítás megnyitásakor azonnal kapcsolnak.

Ennél hosszabban kifejtve:

Úgy tűnhet, hogy a Katona új előadása dokumentumdráma, de Ferdinand von Schirach kétrészes darabja – a dramaturg Szabó-Székely Ármin fordításában – mégsem az, hanem fikció. Székely Kriszta rendezése egy társadalmi problémára hívja fel a figyelmet (milyen reakciókat vált ki, ha valaki bejelenti, hogy szexuális erőszaktétel áldozata lett), fontos előadás.

A menetidő 2 óra 40 perc, a színlap ajánlója önmagában is tökéletesen elég a meggyőzésre, én a saját benyomásaimat ennek kiegészítéséül szánom szintén AJÁNLÓnak.

A vasárnap délutáni bábszínházi sétán megnézhettem a Boribon és Annipanni díszletét, amelyet Lisztopád Krisztina tervezett – ennek a világába tértem vissza hétfőn reggel, hogy nagyon sok óvodáscsoporttal együtt láthassam Ellinger Edina rendezését.

Az előadás 90 perces, egy szünettel, ahogy láttam a hatását, nemcsak felnőtt, de akár nyugdíjas korba is léphet majd. Jelenleg már elmúlt 11 éves.

Rendkívüli alkalom az, amikor egy színház megmutatja hátországát is, azt a területet, ahova a nézők sosem mehetnek be. A Bábszínház havonta 1-2 alkalommal felkínál egy ilyen lehetőséget, amikor a színház vezető munkatársai maximum 20 érdeklődőt vezetnek körbe. Nekem is egy nézőtárs ajánlotta, így ezen a héten negyedszer mentem el a Bábszínházba (a Babaróka, Frankenstein, Pettson megtekintése után).

A vezetés elvileg másfél órás, de mivel minden kérdésre is válaszolnak vezetőink – Végvári Viktória, Hoffer Károly és Palya Gábor – jellemzően inkább két és fél órányi időt érdemes erre szabaddá tenni. Aki néhány bábot is a kezébe szeretne kaparintani, azoknak különösen ajánlható.

Néhány benyomást leírok, ha valakinek ennyi ajánló nem lenne elég.

Ezen a péntek délutánon ismét visszamentem a Bábszínházba, a hétfői szintén 3+-os Babaróka után egy újabb óvodásokat megcélzó előadásra –ennek köszönhetően láthattam a Bábszínház saját Mikulását is. A gyerekek reakcióit látva, akár igény lett volna külön programként is egy Mikulás-ünnepségre.

A Pettson és Findusz most már 12 éve van repertoáron, az Ország Lili Stúdióban látható – 60 perc, szünet nélkül. Úgy tűnik, hogy nincs kifáradva, még jó néhány óvodás-generáció meg fogja nézni.

Ilyen nagy csúszással még sosem kezdtem bele ajánló írásába, de két hónapon át végig erre készültem, mivel megfogott Jánossy Lajos darabja, illetve az abból készült előadás, az Itt élet. Sajnos, vagy nem, elhatároztam, hogy a kiindulásául szolgáló regényt (Örök hely és mindenhol idő) is elolvasom, amely mostanára meg is történt. Nem lehettem gyorsabb, részben egyéb teendőim miatt (pl. háromszor annyi ajánlót írtam, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és még ennél is több előadást megnéztem), a könyv pedig 557 oldalas.

Stílusosan szeptember 1-én volt a premierje a Katona egyik új bemutatójának, a Sárszeg-nek: a téma a magyar oktatás pillanatnyi helyzete, amely nem is annyira pillanatnyi – lehet, hogy akár húsz éve is hasonlóan alakulhatott volna egy olyan darab, amely Kosztolányi Aranysárkány c. regényének főbb vonalait felhasználva azt a kérdést teszi fel, hogy hová juthat egy elhivatott tanár.

A Kamaszharc megtekintése előtti hetemet a mindenGYEREK fesztiválon töltöttem, sorban néztem a gyerekek problémáiról szóló előadásokat. Ebbe a tematikába tökéletesen beillett Balatoni József műve, amelyet Mikó Csaba dolgozott át színpadra. Jól rá tudtam hangolódni erre az egyébként a középiskolás korosztályt – különösen a fiúkat - megcélzó előadásra, és csak azt sajnáltam, hogy nem vittem el a 16 éves fiamat is magammal.

Az előadás hetven perces, kiemelten ajánlom egész osztályoknak is, és persze olyan szülőknek, akiknek nem az erőssége a szexuális felvilágosítás, szeretnének ehhez némi kapaszkodót találni.

Láthatóan nagy sikert arattak Rényi Ádám novellái a 6Színben is, így újabb 14 színpadra kívánkozott közülük. Aki szerette A hosszú élet titká-t, az feltétlenül szavazzon bizalmat az új összeállításnak, a Kapuzárási pánik-nak is – ez lenne az ajánlóm  röviden, de ennél kicsit jobban kifejtem a premier megnézése alapján (de ez sem lesz elemző kritika!). (Belinkelem a színház saját ajánlóját, amelyik minden igényt kielégít és ennél tömörebben nem is lehetne az előadást jól reklámozni.)