Mezei néző

Ez az előadás (Békés András rendezése 1986-ból, Kovalik Balázs által felújítva) évek óta szerepel az Opera repertoárján,  évente legalább egyszer megnézzük, egyértelműen a közreműködő énekesek miatt. Tavaly az egyik előadásról is írtam már futólag és utólag, a lényeg most sem változott, bizonyos tanulságok levonhatóak. Most azon az estén néztük, ami után elkezdődött a Mefistofele második szereposztásának sorozata (nyolc napon belül négy előadással). A két előadás között a kontraszt hatalmas, a közös pont az, hogy mindkettőben jók az énekesek.

A mai este idén utószor (éppen nyolcadszor) csendült fel a  Mefistofele 3. részében Faust összegző áriája. Ezt az áriát ötször hallottam (élőben) az elmúlt 11 napban, és persze felvételről is néhányszor. Jelenleg egészen valószínűtlennek tűnik, hogy objektív összegzést írjak, annyira belémivódott a mű. Nem igazán kell már be se tennem a CD-t, hallom anélkül is a darabot. Azért az előadássorozat dokumentálásával megpróbálkozom így is. Nagyon remélem, hogy azok közül az emberek, közül, akik (435-en) az én szervezésemben nézték meg, lesznek olyanok, akik egy-egy kommentet hozzáfűznek majd. 

Ez az előadás azok közé tartozik (a nemrég megtekintett Fodrásznővel) egyetemben, amelyeket rekordideje nem sikerült megnézni. A bemutató 2010. novemberében volt, az előadás eljutott a POSZT-ra, ahol a látványvilágát díjjal ismerték el. Csütörtökön két Mefistofele között megnéztem most végre, mivel előre vettem rá jegyet. Még mielőtt leírom a benyomásaimat a továbbkattintóknak, azért megemlítem egy tapasztalatomat, hátha másnak is használ. Azon kívül, hogy színházba nem annyira célszerű éhesen, kimerülten, betegen menni, ugyanígy nagyon kétesélyes eredményre vezet az is, ha az embert egy másik előadás (vagy egy probléma) iNTENZÍVEN foglalkoztatja. Nem tehet róla a Mesés férfiak-csapata, de nagyon sokszor elkalandoztam. (Hétköznap munka után gyakran érkezhetnek hasonlóan motiválatlan nézők, akiket pl. a feleségük rángat el színházba.) Persze, nem kizárt, hogy egy előadás van olyan erős, hogy az ilyen színházi élményre rá nem hangolódó nézőt is be tudja fonni, de ez azért nehezebb feladat. Az utóbbi hetekben a Mefistofelékre is végkimerülten ültem be, mindegyik napon és minden alkalommal sikerült mégis belevonódni a mű világába. Tegnap a Közellenségnek is sikerült az első jelenetben azonnal minden akadályt lebontani, amit ennek a sokkal jobban várt Mesés férfiaknak mégsem....

Ma a lehető legkevésbé voltam akármilyen színházra ráhangolódva, tekintve, hogy a holnapi nap eseményei foglalkoztattak, illetve a fő dilema: ha egyszer odaszerveztem százötven embert az idei utolsó (!) Mefistofelére is, mennyire fair megoldás ehelyett egy Mozart-koncertet választani? (Sőt egy miskolci Sirályon is gondolkodtam, de az időhiány miatt kiesett. Dolgozatokat is kell javítani valamikor.) Ez itt részben a reklám helye, a blogot AJÁNLÁS céllal írom, aki még frissen olvassa, az febr.23-án mehet, ha ügyes akár az Óbudai Danubia Zenekar és Cser Krisztián hangversenyére, akár az Operába Mefistofelére. Mindkettő el van nagyjából adva, de a helyszínen azért érdemes küzdeni.)

Ma a Magyar Színházba azért mentem el, mert a dec. 21-én megtartott bemutató óta már így is sok idő eltelt, mindössze 2 este játsszák havonta és nem akartam halogatni. A darab is érdekelt, illetve a Magyar Színház új színházi nevelési programja miatt érdekes lehet diákoknak épp ez a produkció. (25 fő felett 1500 Ft, pedagógusoknak ingyenes!) Az előadás száz perce végig lekötött.  Katartikus élmény volt Kohlhaas Mihály tragédiáját ma is újra átélni. Hiába olvastam a művet, a történet számos feldolgozását, mégis ütött. Emlékeztetőül: Kleist írta az eredeti novellát, később Sütő András (Egy lócsiszár virágvasárnapja)  és Doctorow (Ragtime) is felhasználja a történetet. Ráadásul mindig örülök, ha egy korábban  észre nem vett varázslatos fiatal tehetséget látok. (Ezen a héten már volt egy miskolci vendégjáték, benne Lovas Rozival, aki szintén játszani fog a Magyar Színházban nemsokára (Rómeó és Júlia). Ez most egy jó hét, meg kellett állapítanom, és még nem ért véget... Ma felfedeztem magamnak  Losonczi Katát. Voltak más jó alakítások is, érezhetően jól együtt van a társulat, erős mezőnyben emelkedett ki Losonczi Kata  és mivel a többség nem lapoz tovább, igyekszem még időben kiemelni...Losonczi Kata! És most jön a részletezés, ha valakit érdekel még néhány benyomás Vidovszky György rendezése kapcsán.

Most kihasználom a helyzetem (= nem vagyok kritikus) előnyét, azaz a miskolciak tegnapi vendégjátékáról csak a legfontosabb benyomásaimat rögzítem. Részben azért tehető ez meg, mert az előadás - a vidéki produkciókhoz hasonlóan - már nem számíthat hosszú életre, hiába sikerült kifejezetten jól. Szeretek színházba agitálni, erre be is vetném magam, de nem sok hozadéka lenne. Pesten ugyanebben az előadásban lenne még 3-4 év, vagy akár több is (lsd. A Budapesti Kamaraszínház előadása (1999-ből) már 15 éve tartja magát és ez  a Kiss Csaba-rendezés nem rosszabb annál, egy vonallal sem). A másik tényező: az előadást a tavalyi POSZT-ra is hívták, sokan nézték, sokan írtak róla. Aki igazán kíváncsi volt rá, az már bőven tájékozódhatott. Annak meg végképp kicsi az esélye, hogy még egyszer Pestre felhozzák, hogy újra nézhessük. Most itt esetleg arról lehet szó, hogy még egy szemszögből dokumentálható, hogy milyen is volt ez tegnap. 

Megint nekifutok, hogy rövid legyen az ajánló -  de mégsem haiku. A régebben futó darabokról a korábbi ajánlók tájékoztatnak. Lesz Tavaszi Fesztivál, sőt a Nemzetiben is színházi fesztivál. 

(Most nem vagyok nagy ajánlóíró hangulatban, mert a jelen, azaz konkrétan a héten futó Mefistofele sorozat köt le, és még mindig örülök, hogy ennyien jönnek...438 főnél tartunk és még lesz, aki újranézi...)

Válassz!

1. A jelen múlttá

válik, a pillanat nem

maradhat örök.

2. A jelen múlttá

válik. A pillanat nem!

Maradhat örök.

Zánka, 2ö14. febr. 14

Ha valakinek sok lett volna az egy héttel korábbi blogbejegyzés, íme ez itt van:

1. MA

Egy éves blogom,

próbálkozom valami

újjal, ha nem baj.

Ez a bejegyzés kifejezetten azok számára készül, akik fontolgatják, vagy  jegyet is vettek már az Operaház idei Mefistofele sorozatára. (Jelenleg 435 ember jön az én szervezésemben, nekik melegen ajánlom, hogy ennyi előzetes információt vegyenek magukhoz, hogy értsék is azt, amit látni fognak. Ez persze nem vonatkozik a rendszeres operalátogatókra, azok simán boldogulnak maguk is. Nekik ez, úgy ahogy van, felesleges.)

Szergej Medvegyev darabját Viktor Rizsakov rendezésében 2009 májusában mutatták be Debrecenben. Már a következő évadban sokat lehetett róla hallani, 2010-ben a POSZT-on a legjobb előadás díját nyerte el. Vendégjátékra vitték több helyre azóta, emlékszem, hogyan NEM sikerült megnéznem például Kőszegen, pedig készültem rá. Bár nem Vidnyánszky Attila rendezte, de érezhetően az előadás így is fontos számára. Ennek köszönhető, hogy ezt is évek óta műsoron tartja, annak ellenére, hogy a vidéki színházak rendszerint már akkor elégedettek, ha a bérletes előadások lefutása után egy előadásból még négyet-ötöt meg tudnak hirdetni. Akármilyen jó is egy előadás, mivel korlátozott a közönség, szinte csodával határos az életben maradása ennyi évadon át. Pesti koprodukciós partner nélkül ez normál esetben szinte lehetetlen. (Most érte el a 150. előadást a Portugál Győrben, maga a színház is rendkívüli eseménynek tekinti előadásának továbbélését. Ez csak annak köszönhető, hogy szinte ugyanaz a közönség tér vissza újra meg újra.)  Felmerülhet persze a kérdés, hogy ennyi év után mennyire életképes és friss egy előadás, érdemes-e ilyen hosszan repertoáron tartani.

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy bennem milyen benyomásokat keltett a Fodrásznő  2014. január 31-én.