Mezei néző

Izgalmas napnak ígérkezik ez a szerda. Én újranézésre készülök ezen a napon is, nektek viszont ezt a hét előadást ajánlom.

Az idei évadban összesen egyszer előfordult, de korábban azt hiszem soha, hogy ugyanazon a napon még egyszer beültem ugyanarra az előadásra. A műsor se nagyon teszi ezt lehetővé és még a későbbi újranézésre is ritkán vállalkozom, leginkább azért, mert félek a csalódástól. A szombat délelőtti Leander és Lenszirom viszont tetszett annyira, hogy délután is visszaültem még egyszer, bár tudtam, hogy az előre betervezett Fényevők miatt végig nem maradhatok. Talán ez a tény önmagában is jelzi, hogy mennyire tetszett Tallér Zsófia meseoperája. Biztosan beültem volna még vasárnap is, ha történetesen nem a Figaróval ütközött volna. Most ennek e kettős élménynek a tanulságairól lesz szó. Inkább krónikának szánom, nem kritikának. Egy ismeretlen operánál ennyi messze nem volt elég a mű megismeréséhez, további újranézés szükséges. Jövő hétvégén is lesz három, mindenkinek javaslom a próbálkozást! (Gyerek nélkül is érdemes bevállalni, viszont akinek van az óvodásokat ne vigyen, nekik még korai!)

A címben idézett mondatot a még optimista, még nem embergyűlölő Athéni Timon mondja. És ez az, ami megmarad bennünk. Hegedűs D. Géza játéka tanítványai körében jó élmény, örömmel nézzük. Érezzük a játszókat összekapcsoló szeretetet. Hegedűs D. élvezi a játékot, ahogy más Vígszínházon kívüli csatangolásaikor, most is felszabadult, elemében van. Egy örömszínészt látunk magunk előtt, pedig az Athéni Timon egy megkeseredett, világban csalódott emberről szólna. Akárhogy erőlködtem, nem ez jött le a színpadról nekem. Sebaj. Nem muszáj folyton a szerző intencióihoz ragaszkodni. Az elmúlt napok előadásaiban néha az tűnt fel, hogy a rendező negatívabb színben látja a világot, most mintha a fordítottja lenne az igaz. A játék öröme mindenesetre felülírja a mondanivalót.

Pénteken elkezdődött ismét a Figaro-sorozat. Közvetlenül előtte elmentem a Rózsavölgyi Szalonba és meghallgattam Koltai Tamás és Mácsai Pál beszélgetését a Tapsrendről, a színikritikus legújabb (sorrendben éppen 30.) könyvéről. Ennek kapcsán említésre került a szerző számára legfontosabb öt színházi előadás. Néha egy évadban sem könnyű kiválasztani a legjobb ötöt. Mindazonáltal, ha nekem kellene választanom, én a "top egyet"  azonnal rávágnám. Ez Kovalik Balázs 2006-os Figaro házassága, amely egészen megváltoztatta az életemet is, és azóta a mű folyamatosan foglalkoztat. Két éven belül 12 bejegyzést írtam a témában, nem egyet Galgóczy Judit rendezésének különböző szereposztásairól. Most néhány ponton ismét változott a rendezés, új szereplők álltak be megint, így erőteljesen módosult a kép, a hangsúlyok szükségszerűen áthelyeződtek. Nem is kérdéses, hogy estéről estére vissza kell rá ülnöm továbbra is. Jórészt a - számomra - megváltozott üzenetről és elsősorban ezekről az új beálló énekesekről lesz most szó.

A keddem homályos még, ennél csak a szerdám tűnik még bizonytalanabbnak...Nektek itt van nyolc kipróbált ajánlat.

A szokásos hétfő - 3 ajánlat.

Elég sok a csábítás ezen a napon is...Délelőtt be lehet vállalni a Leandert az Erkelben, előző napi bemutató, addigra már többet fogunk tudni róla. Vagy meg lehet próbálni a Figaróra jegyet szerezni addig, az is délelőtti előadás, csak az Operában. Este megint nézhető Mohácsi János Aida-rendezése. Akinek eszébe sincs operát nézni, azoknak további kilenc ötlet, kipróbálva.

Programdömping lesz a költészet napján. Az Operaházban 17h-kor bemutatják Tallér Zsófia új meseoperáját, a Leander és Lenszirmot, mégpedig Zsótér Sándor rendezésében. Premier lesz a Centrálban is, A lepkegyűjtő. Én a magam részéről a Fényevőket nézem a Katonában, igyekszem a most már jelentős lemaradásaimat még idén behozni - már most világos, hogy 3-4 előadást egyeztetési okokból így is jövőre kell hagynom. További 10, már megnézett előadást tudok javasolni.

A címben idézett mondattöredéket Kurázsi mamaként mondja Fullajtár Andrea, a magára erőltetett ironikus nyugalommal. Zsámbéki Gábor rendező és Török Tamara dramaturg Nemes Nagy Ágnes jól hozzáférhető fordítását használja. Ebben igyekeztem megkeresni, hogy pontosan idézzem, de nem jártam sikerrel. A "minden bizonytalan, kiszámíthatatlan és mi kisemberek teljesen ki vagyunk szolgáltatva a nagypolitikának"- gondolatot szólaltatja meg az előadás, és ez a társalgási frázis jól kifejezi ezt egy mondatban is. Semmi sem biztos, amit annak látunk. Tervezünk és nem valósul meg. Ehhez a gondolatsorhoz alkalmazkodó napom illetve estém volt, amikor a 18-as villamos járatainak tartós kimaradása megakadályozta, hogy a Szkénébe eljussak. Viszont ez a műhiba kellő hangulatba sodort ahhoz (és időt is biztosított), hogy már most a tegnapi Katona-előadásra koncentráljak.

Mostanában szinte minden nap megjegyzi (vagy megkérdezi) valaki: te sose nézel prózai előadásokat már? Ezzel párhuzamosan arra is rá kellett jönnöm, hogy csak én szeretném az operát alapvetően zenés színháznak nézni. Kezdem belátni, hogy az operák résztvevői mégis elsősorban énekesek, és csak másodlagosan színészek (jó esetben) és nem lehetetlen, hogy velük szemben túlzottak az elvárásaim. Így részben belátásból, részben enyhe nyomásra, megkezdtem egy ideje a visszahátrálást a prózai repertoár irányába, ahol valamivel kevésbé érzem a talajt ingoványosnak...Ennek a tolatásnak egyik állomása éppen a vasárnapi Rükverc újranézése. Ezt, ha minden igaz öt további prózai előadás megnézése követi majd a jövő héten.