Mezei néző

Két oldalnyi szöveg következik az idei, immár ötödik (nekem még csak harmadik) Örkény kertről.

Nem tagadom, egyáltalán nem bánom, hogy a tanévvel együtt beindul a színházi évad is. Szinte egyszerre a kettő. Végre. Magamnak 19 előadást választottam ki szeptemberre, bár ezek közül 8 olyan este van, amikor a folyamatos jelenlétemhez erősen hozzászokott gyermekeimet nem fogom tudni magukra hagyni valószínűleg. (Egyikük így is megjegyzést tett, hogy az elmúlt két hónapban voltam egyedül négyszer is(!), sőt órákon át a Krisztina könyvtárban, továbbá még a Csontváry-kiállításon is, azaz mégsem CSAK velük töltöttem az összes időt. Hát erről ennyit, nehéz lenne most azonnal a havi 25 színházi estére visszaállni és talán nem is hiányozna. Lehet, hogy idén sikerül még jobban válogatni. Az ajánlóban mindenesetre minden BUDAPESTI előadást megemlítek, amelyek engem érdekelnének, függetlenül attól, hogy képes leszek-e rá eljutni vagy sem. Hátha helyettem is megnézitek ti őket.

Tegnap délután újabb sajtótájékoztatót tartottak a húsz napja megnyílt nagyszabású Csontváry kiállítás kapcsán a Honvéd főparancsnokság tavaly rekonstruált épületében. Tájékoztatót tartott a kiállítás kurátora, Gulyás Gábor, a szervező Városparancsnokság Nonprofit Kht. ügyvezető igazgatója, Gyutai Csaba és L. Simon László államtitkár. A beszédekből kiderült, hogy az ismételt sajtótájékoztató célja valóban az, amire én gondoltam, miután megkaptam a meghívót: további figyelmet szeretnének irányítani erre az 1963 óta legnagyobb szabású Csontváry-kiállításra.

„Egy perc – a boldogság összetört, mint egy földre ejtett csésze” – ez a második részben elhangzó egyik Lehár operettből származó idézet indokoltan lehetne az egész este mottója. Ha nem tudnánk már, akkor most három óra tíz perc befektetéssel megtudjuk, hogy ami valódi érték valóban jelen van az életünkben, az –rendszerint a saját ostobaságunknak köszönhetően – könnyen odaveszhet.

Almási-Tóth András rendező mindig inspirál a rendezéseivel, munkái idei évadértékelésemből sem maradhattak így ki. Elsősorban miatta mentem, hogy az évadomat ezzel az eseménnyel zárjam. Az ő kedvéért összeszedem magam, és ahhoz képest TÖMÖREN, röviden írok (2 oldal), csak a legfontosabb észrevételeimet. (Pontosabban: a nagyobb részét húztam ki a szövegnek, mint ahogy szoktam.)

A korábbi két évadértékelő után (2012/13, 2013/14) íme, itt a harmadik. Lesznek átfedések, de ez is elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS a felsorolt alkotóknak, illetve NEM KEVÉSBÉ mindazoknak, akik bármilyen jellegű közreműködésükkel lehetővé tették, hogy ezek az előadások megszülethessenek és ezáltal én nézőként írhassak róluk.

Figarót néztem Gentben, Guy Joosten 1995 óta futó rendezését (teljes szereposztás), amelyben egykor Gregor József játszott, most pedig Molnár Levente és Kálmán Péter, akik itthon alig nézhetőek. Nekem fontos előadás volt, különösen örültem, hogy láthattam ezt a két énekest, akiket 2008 illetve 2006 óta figyelek tudatosan, most először "idegen pályán játszani", így hosszú a bejegyzés (10,5 oldal), de kiemeléssel segítem az ugrálást. Akit nem érdekelnek a személyes mozzanatok, sem a genti operaház és az előadás körülményei, azonnal a 3. ponttal kezdje az olvasást, onnan kezdődik az előadás leírása, majd a 4. pontban a szereplők egyenkénti méltatásával folytatódik.

A városmajori fesztivál második előadásáról megint a Szabadter blogoldalara írtam. Szintén képekkel. Kedden lesz újabb előadás-bejegyzésem, ha minden jól megy...

2015.aug.20.: Most már bemásolom ide is:

A hétfői bejegyzésem kiegészítése következik, a mai előadás után.

Az előadásról a fesztivál blogjára írtam, ott elérhető.

Ha már nem lesz aktuális, akkor idemásolom a szöveget inkább, de addig csak olvassa el azon a felületen, akit érdekel. Vannak képek hozzá, az sokat számít.

2015. aug. 20. Na most már idemásolom:

Öt év után ismét Magyarországon rendezett Kovalik Balázs. Ez ESEMÉNY, örömteli. Hátha még azoknak is, akik annyira nem rajonganak az Operaházban látható "modern" rendezésekért. Igen, ez is az a vonal, nem az a másik, amelyik nem tart többet a feladatának, pusztán annyit, hogy a szerző által megírt történetet korhűen színpadra állítsa. Kovalik Balázs a gondolkodó és gondolkodtató rendezők egyike, aki a darab kapcsán korunkról akar valamit mondani, nekünk tart tükröt és talán várja a hatást is, hogy az előadás hatására a világunkról, kapcsolatainkról másként gondolkozzunk. De az is lehet, hogy nem vár semmit, de a saját gondolatait azért megosztja, hogy kezdjünk vele azt, amit szeretnénk. Ha meg valaki csak a zenét akarja meghallgatni, azt is megteheti - minőségi módon el van énekelve a darab, a szöveghez nem nyúltak (pedig néha azt gondolom, hogy ezeknél a rendezői megoldásoknál ez is jól jönne). Bennem egymást kergetik a darab kapcsán ébredt gondolatok, igyekszem visszafogni magam, hogy még időben kiposztolhassam, hátha valaki ennek hatására elszánja magát és a szerdai utolsó alkalomra eljön. EZ LENNE A CÉL! Nézzétek meg az előadást. Én visszaülök. És most jön az én olvasatom az első nézésről...(aki biztos megnézi szerdán, az inkább csak utána olvassa el és vesse össze később a saját benyomásaival) - spoiler is!!! Aki csak évek múlva nézi, a következő felújításkor, annak mindegy, addigra el fogja felejteni úgyis, amit itt olvas.