Mezei néző

"Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély." - Idéztem ezt már a meglévő húsz Kékszakállú bejegyzésem egyikében. Most mielőtt a Galambos-féle operaházi rendezés számomra hetedik megtekintése után is nyilatkozom, mindet végigolvastam egy ülésben. Az előadásokról adott leírások jellemzően csalódottságot mutatnak, de helyenként némi fény is villan az alagút mélyéről. Egy ízben ( febr.25.) kifejeztem a reményemet, hogy hátha jön szcenírozott változat is hamarosan - és rá egy hétre ki is derült a műsorból, hogy most ősszel megint nézhető a sorozat. Most tessék, megkaptam azt, amit akartam - megnézhettem harmadszor is a várva várt előadást.

Keddi opciók, hatféle:

Eredetileg október 1-től szerettem volna a fonalat ismét felvenni, de most jutottam el arra a pontra, amikor nincs lemaradásom és valamennyi időm van ezekre a napi ajánlókra. Az évad elég intenzíven indult, én eddig 45 előadást láttam, és még alig melegedtünk bele. Továbbra is olyanokat sorolok fel, amelyeket én már láttam.

A hétfői lehetőségek közül néhány:

Gothár Péter ismét rendezett a Katonában, pontosabban annak a kamaratermében. Megközelítőleg nyolcvanan néztük meg Sarkadi Imre immár 55 éves drámáját, az Oszlopos Simeont. Mivel júniusban tartottak előbemutatót, ez már a hatodik előadás volt, a hivatalos premier másnapján. Kérdés, hogy aktuális-e még ez a Sarkadi darab, miközben 1960 óta annyi minden megváltozott körülöttünk, amióta először (1967-ben) színpadra került a Madáchban, Gábor Miklós főszereplésével.

A héten ez a második Orlai produkciós előadás, amit látok és ez is felhozott bennem személyes élményeket, nemcsak az  Egyasszony. Ez kevéssé rázott meg, hiszen bár két alkalommal voltunk életveszélyben egy  vietnami utazás alatt, de mindkettőt szerencsésen megúsztuk, sőt több mint fél éve a motorbaleset nyomait sem érzem többet, ezeket sikeresen feldolgoztam. (Erről a hónapról a blogomon egyedülálló módon 11 bejegyzés olvasható, akit Vietnam érdekel, ad némi támpontot.)

A halál gondolata, amely bármikor elérhet minket, teljesen logikusan merül fel az előadásban, hiszen az egyik főszereplő (Formán Bálint) behívót kap a vietnami háborúba és már a darab elejétől ott tornyosul felette saját halálának biztos tudata.

Szeptember végén az utóbbi években az autómentes naphoz kapcsolódva mindig voltak utcai események az Operaház előtt, bemutattak egyfelvonásosokat és kivetítettek nagyszínházi bemutatót is. Ebben az évben az időjárás miatt a meghirdetett három alkalomból csak egy lett megtartva. Mivel a határidős munkákkal legjobban agyonnyomott szombatom (szept. 19.) volt ez az egy, mind a négy betervezett programomat törölnöm kellett, délelőttől késő estig. Azóta is sajnáltam, hogy így kellett történnie. A mai nap után már kevésbé fogom.

Én mindössze 22 előadást írtam be novemberre. Ez nem sok. Miután átlagosan hat hetente van nagy előadás-dömping, a november annyira nem teng túl bemutatókkal. Rövid ajánló következik.

Ez most valóban egy rövid bejegyzés lesz. Mindössze azt adom hírül azoknak, akik nem tudnák, hogy a nyári margitszigeti bemutatkozás után tényleg beköltözött Goldmark Károly leghíresebb operája, a Sába királynője az Erkelbe. (színlap, szereposztással, időpontokkal) Mire lehet számítani?

Ritkán fordul elő, hogy feldúltan indulok el színházat nézni. Már csak azért is, mert az utóbbi másfél évben minden stresszt (nagyjából) eredményesen közömbösítek zenehallgatással. Most viszont a színházba jutásig eltelt majdnem fél óra kicsit sem csökkentette azt a hatást, amit egy internetes orgánum színházi kritikája kiváltott bennem. Ilyenkor örülök, hogy jellemzően csak az általam ismert és nagyra becsült kritikusok véleményét olvasom, az övékét is csak akkor, ha a saját NÉZŐI benyomásaimat már régen kiposztoltam. Ennek a kritikusnak a hozzáállása igazán felháborított - hihetetlen magaslatról és pökkhendien kezelt le egy olyan előadást, amelyben hónapok munkája fekszik. Nem a tartalom, még csak nem is a stílus arroganciája, amellyel az illető érzékeltette, hogy messze messze felette áll a mű összes közreműködőjének - nem ez akasztott ki. Hanem az, hogy az illető kifejezetten kérkedett azzal, hogy sem ő, sem másik - jegyzett - zenekritikusként fellépő kollégája NEM tekintették meg az előadás második részét (vagy annak nagyobb hányadát), amelyikre éppen a vizes lepedőt húzta rá stílusát sziporkáztatva. Ez a tendencia, hogy nemcsak közszereplők, politikusok, de a kritikus szakma professzionális képviselői nem saját felületükön, hanem valamiféle közpénzek által is támogatott hivatalosnak minősíthető orgánumon - nyilván minimális díjazásért, nem a meggazdagodás reményében - de véleményt nyilváníthatnak és le mernek szólni egy előadást úgy, hogy közben ők maguk nem képesek végigülni legalább azért, hogy utána ugyanazt a véleményt megalapozottan írhassák le, engem elkeserít. Ráadásul nagyjából 2800 előadás megtekintése után én is be tudok arról számolni, hogy néha valóban előfordul, hogy a rendezői koncepció az utolsó jelenetben nyeri el értelmét. Aki azt kivárta, kapott valamit - aki megszökött, az hoppon maradt. Még az is előfordulhatott volna az említett előadás esetén is, hogy amennyiben az illető a fenekén marad, az utolsó felvonás neki is tetszett volna.

Ez az egész gondolatmenet nemcsak azért fontos az Egyasszony c. előadás esetén, mert így még egyszer leírhatom, hogy ez egy blog, nem kritika, tehát talán más mérce érvényes rá. Nyilván én is képes lennék egy előadásról annyi megsemmisítő mondatot leírni, hogy néhány olvasó kedvét biztosan elvegye, hanem azért, mert ritka dekoncentrált állapotban érkeztem a színházba. Emiatt kapásból bűntudatom is volt, mert az jutott eszembe, hogy ha nem fog hatni rám az előadás, akkor is azt leszek kénytelen megírni, bár Tenki Réka nem tehet majd róla, ha mínusz húszról nem tudott plusz tízre fölnyomni. De örömmel nyugtáztam, hogy ez mégsem így történt.

fotó: Takács Attila

Miután igazán kiéltem magam azzal, hogy Hábetler András Figaro rendezéséről két napon át írtam egy blogbejegyzést, akik a Wertherre kíváncsiak, pontosabban, hogy mire lehet számítani az előadás megtekintésekor, most kifejezetten szerencsések. Rövid leszek ezúttal. Erre több okom is van.