Ha színházba mennék és nem az ötödik Don Giovannira az Erkelbe, akkor vagy az Örkény Színház Tartuffe-jét, vagy pedig Jordán Tamással és Molnár Piroskával a romance.com-ot választanám a Rózsavölgyi Szalonban.
Nagyszabású esemény volt az Erkel Színház szombati premierje. Anger Ferenc rendezésében három különálló egyfelvonásost látunk, amelyekhez 35 szólistát vettek igénybe. Közülük hárman (Wiedemann Bernadett, Farkasréti Mária és Szerekován János) dupláztak is. Talán éppen azért, mert túl sok erőforrást igényel, az Operaház esténként két-két előadást fog kombinálni a továbbiakban és csak ezen az egyetlen estén volt a három darab együtt látható. Kesselyák Gergely vezényelt, mielőtt elfelejtem ezt az apróságot. Miután az első főpróbáról írtam már beszámolót, kisebb kiegészítés következik csak.
Címkék: Opera Kesselyák Gergely Kálmán Péter Erkel Színház Gianni Schicchi Fekete Attila Komlósi Ildikó Bátki Fazekas Zoltán Sümegi Eszter Létay Kiss Gabriella Gábor Géza Wiedemann Bernadett Farkasréti Mária Molnár Ágnes Balczó Péter Anger Ferenc Haris Nadin Vörös Szilvia Busa Tamás Zavaros Eszter Sáfár Orsolya Markovics Erika Kiss András Szüle Tamás Szerekován János Szemerédy Károly Bazsinka Zsuzsanna Angelica nővér A köpeny Magassy Júlia Dobi-Kiss Veronika Kempf Márta Budai-Langermann Mónika Bolya Papp Nikoletta Takács Botond Mitilineou Cleo
Szólj hozzá!
december
12.
Opera - "más hangok, más arcok" - Xavier Sabata mesterkurzusának zárókoncertje - 2015.12.12.
| | Szólj hozzá!Xavier Sabata káprázatos művész - akárki meggyőződhet erről, aki elvetődik Vivaldi korábban nem játszott operájára, a Farnacéra. Ráadásul tíz énekelni tanuló részt vehetett egy négy-öt napos mesterkurzuson, amelynek záró koncertje most volt a Székely Bertalan teremben. A helyszín ismét felidézte bennem a májusi éjszakai vetélkedő boldog pillanatait, jó volt itt lenni egy órát megint.
Címkék: Opera Xavier Sabata Mia Malezija Pavla Flamova
Szólj hozzá!
Nem ez a hétfő a legmozgalmasabb nap, viszont a MET-ből hazatér Molnár Levente és fél év kihagyás után ismét látható - ezúttal a Müpa Adventi koncertjén. Ezen kívül erősen figyelemre méltó a Jurányiban az Egyasszony és az Örkényben a Liliomfi is. Én ezekből válogatnék elsősorban.
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
december
12.
Opera - Erkel - "Mille torbidi pensier" - Don Giovanni - 3. előadás - 2015.12.11.
| | Szólj hozzá!Öt nap kihagyás után folytatódott a Don Giovanni sorozat, amelynek első szereposztása két előadás után másik Don Giovannihoz jutott Bretz Gábor személyében és hozzá egy új karmesterhez is, Bogányi Tiborhoz. Ez nem kis változás, de a korábbiaknál is érzékelhettük, hogy még akkor is nagyon más tud lenni egy előadás, ha pontosan ugyanazok hozzák létre és csak egy nap telik el közben. Aki a legutóbbi monstre bejegyzésemen átrágta magát és a tíz oldalt soknak találta, az megnyugodhat - most ez rövid lesz, aki meg még elolvasgatná a fejtegetéseimet, azoknak meg jönni fog a második szereposztás három előadásáról (dec. 13, 17, 19) egy újabb is.
Címkék: Opera Erkel Színház Bretz Gábor Fodor Beatrix Gábor Géza Horváth István Sebestyén Miklós Kolonits Klára Bogányi Tibor Szemere Zita Erwin Schrott Sándor Csaba
Szólj hozzá!
Tizennégy előadásról, amelyek mind elérhetőek szombaton - azon kívül, hogy az Erkelben jön a Triptichon bemutató is.
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
december
10.
Opera - Erkel - "Milyen nehéz boldognak lenni!" - Triptichon - Ajánló! - 2015.12.09.
| | Szólj hozzá!A cím idézet Puccini Köpenyéből, a férje és szerelme-szeretője között őrlődő nő sóhajt fel így, nem pedig FB-bejegyzések és pszichológiai tanulmányok végső megállapítása. Igen, ha csak az idei opera előadásokat nézzük, nehéz azt mondani egy előadásra, hogy ennek tényleg lehet örülni és jól sikerült. Nekem nemrég várakozáson felül négy ilyen élmény is összejött viszont, az Élet a Holdon, a Poppea, a Farnace és a "Don Giovanni a la Schrott" szintén, és most miközben ezt a Triptichon főpróbát néztem, akkor is az jutott eszembe, hogy ennek az előadásnak sokkal több erénye van, mint ami zavar benne, tehát ez a pohár is inkább tele van (és a premieren illetve a későbbi előadásokon ez még inkább így lesz várhatóan), mint amennyire üres. Határozottan megy felfelé az évad, bár az is igaz, hogy az Otello után valószínűleg rendkívüli nehézségbe ütközne egy rosszabb előadás létrehozása. Talán ez is volt a küldetése, pozitív opera-látásra hangolt minket és már annak is örülünk, ha egy előadásban a rendező megadja az esélyt, hogy az énekesek jól érvényesüljenek .
Most Anger Ferenc előadásában (Kesselyák Gergely vezényelt) nagyon sok énekes kap villanásnyi, de néhányan kiemelkedően jó lehetőséget, ahogy összeszámoltam, tizennyolcan azok közül, akiket a blogomon emlegetni szoktam. Ennek lehet, sőt muszáj is örülni. A legutóbbi monstre Don Giovanni bejegyzés után a körülményekhez (és a résztvevők nagy számához képest) most igyekszem tömör ajánlót írni.