Mezei néző

Borbély Szilárd könyvét korábban ismertem már, mint ahogy Máté Gábor bemutatta belőle ezt az adaptációt (2014. szeptemberében), amelyet most is műsoron tartanak az Ódry Színpadon. Talán az erős élmény is belejátszott az egyéb színházi események dömpingje mellett, hogy egészen tegnapig nem néztem meg. Néhány benyomás következik Pelsőczy Réka, Rába Roland és Bagossy László színészosztályának munkájáról. A lényeg: a következő előadás dec. 21-én lesz, akkor nézhető.

Már egy ideje elismerem, hogy azoknak van igaza, akik sokszor nézik meg ugyanazt az előadást, mert egy nézésre felületes benyomásokat lehet csak szerezni, bár az is igaz, hogy így lesznek olyanok, amelyek viszont egészen kimaradnak. Jól kell tudni választani. A hétvégén bemutatott Poppea megkoronázása pontosan az az előadás volt számomra, amelyik esetén még a két megtekintést is kevésnek éreztem, legjobb lett volna mindet látni. Talán mások is kerültek volna újranézés hangulatba, ha praktikus okok miatt nem megy le négy napon belül mindhárom. A főpróbáról írt soraimhoz néhány kiegészítést fűzök, igyekszem nem túl sokat ismételni magamat.

Kilenc előadás szerdára és lesz még persze egy Farnace főpróba 18h-kor, amely elérhető áron van és amelyikről tavaly a Wagner-napok miatt lemaradtam:

Elég heterogén most is az a hét előadás, amelyeket összeszedtem keddre:

Az előadás napján veszett oda egy készre írt bejegyzésem (A Bernhardi-ügy). Azóta újraírtam és az élet kárpótolt a jelentős időveszteségért, többek között éppen ezzel a gödöllői kastély barokk színházában tartott vígoperával. Az Operaházon kívül tartott bemutató a sikertörténetek közé tartozik: Toronykőy Attila rendezése azt adja, amit ígért: két és fél óra kellemes szórakozást, jó énekesekkel.

Ma az ELTE és a Belcanto Opera-Barátok Magyarországi Társasága jóvoltából Kolonits Klára 21,5 évvel pályakezdése után megünnepelhette az Jogi Kar impozáns dísztermében pályakezdésének huszadik évfordulóját. A két részes program egészen biztos, hogy számára is örök emlék lesz - már csak azért is, mert elég ritkán történhet meg egy énekessel, hogy kollégája-partnere a kezdés előtt 45 perccel mondja le a fellépést, mégpedig betegségre hivatkozva. De jött a deus ex machina: Clementis Tamás, a koncert szervezője (a Társaság elnöke) és egyik fellépője ennyi idő alatt is talált helyettes tenoristát, Balczó Péter személyében, aki Fekete Attilát méltóképpen pótolni is tudta.

Kilenc előadás:

Tizenkét opció vasárnapra, a Poppea megkoronázásán kívül, amely "utolsó esély":

Tegnap igazán szerencsés napom volt, két jól sikerült előadás megtekintésén túl is (a másik a Rejtélyes viszonyok), ha azt leszámítom, hogy A Bernhardi-ügyről írt TELJESEN KÉSZ szövegemet két és fél óra munka után a mentéskor a legutolsó betűig elnyelte a blog.hu. Ez viszont már ma hajnalban történt, semmi köze a csütörtökömhöz, úgy döntöttem. Most tehát ismét nekifutok.

Eric-Emmanuel Schmitt darabját 1999 januárjában mutatták be a Játékszínben Makk Károly rendezésében Huszti Péter és Rátóti Zoltán kettősével, amely előadást hét nappal a bemutató után meg is néztem saját nyilvántartásom szerint. Sajnálattal kell átélnem most azt, hogy ennek ellenére nyom nélkül kiesett. Ez viszont azt is jelenti, hogy nem is zavarhatta meg a Rózsavölgyi Szalon és a Vörösmarty Színház által közösen készített újabb színrevitel élvezetét. Ugyan a történet bombasztikus, de akárhogy ítéljük is meg, nem lehet elmenni a jelenlegi előadás két színészének egészen kiemelkedő, szuggesztív játéka mellett, amelyet a rendező Kolosi István is támogatott. Hirtling István és Lábodi Ádám számára egyformán jó lehetőség ez a darab és a sajtóbemutató után szinte biztosra vehető, hogy egy szép hosszú, feltétlenül több éves széria áll előttük.