Mezei néző

Kilenc előadás:

Hét előadás:

Éppen ezen a napon van a blog 3. születésnapja és ma is játsszák Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban (18h, 21h), amellyel minden kezdetét vette. Bár valószínűleg nem fog hozzá eljutni, de most is megköszönöm az inspirációt és a biztatást Magács Lászlónak, az Átrium igazgatójának, akin sok múlt. Az utolsó órán kívül további 13 előadást ajánlok e vasárnapra:

Tizenhárom előadás, ha leszámítom az Erkel Színház Leánder és Lenszirom előadását, amely ezen a hétvégén mindkét délelőtt 11-től lesz az Erkel Színházban, az eredeti szereposztással. DE nem számítom le, a papírforma szerint arra megyek megint. Jóból nem árt meg a sok. Aki egyszer sem látta, merengjen el azon, hogy hányszor adódik lehetőség egy kortárs meseopera megtekintésére, igazán jó szereposztással, igazán gyönyörű királykisasszonnyal, szerelmes kobolddal, miegyébbel. Én várom ezt a szombatot, részben emiatt.

Az Erkelben ezen az estén elindul a Figaro-sorozat. Ezen kívül hat előadás:

Gluck és Bertoni Orfeuszát is láthatta egy estén az, aki február 5-én vagy 6-án a Zeneakadémia Solti termében járt este kilenckor. Az előadás idén lesz még kétszer, 19-én, illetve 20-án, akit érdekel, elmehet még rá. (Ezt a beszámolót a premier éjszakáján kezdtem el, de csak három nap kihagyással fejeztem be.)

Kifejezetten ajándéknak éreztem a Zeneakadémia koncertjét, amelyen az intézmény hallgatóiból összeállított negyven tagú kórust és szimfonikus zenekart Vashegyi György vezényelte. A koncertpódiumon ritkán előkerülő Cosí fan tutte szólalt meg szintén a hallgatók közül kiválasztott szólisták által (kivétel volt Megyesi Zoltán és Najbauer Lóránt, akik meghívott vendégekként énekeltek). A hétvégém legjobb élménye volt ez az este, most kivételesen külön örültem annak is, hogy nem rendezte meg/félre senki a darabot és még így is, a kottaállványok között is, a szereplők között megszületett a kapcsolat és megelevenedett Mozart egyik legérdekesebb operája.

„Boldog az az ember, aki mindent a jó oldalról szemlél” – énekli a hat szólista a Cosí fan tutte zárlatában. Igen, érdemes mindenben a jót keresni, többre megyünk vele valamivel – ezért kedvetlenedtem el igencsak a hétvégém során, amikor minden erőmet megfeszítve azon voltam, hogy időt csináljak három operának, amelyeket sikerült is megnézni végül, és mégis felemás a mérleg, arról nem is szólva, hogy a megírással is elcsúsztam. De majd igyekszem a félig üres poharat félig telinek látni, mert vannak a három előadásnak kétségbevonhatatlan és elidegeníthetetlen értékei, és hátha az marad meg. Az egyik: igazán jó énekeseket nézhettem, akik persze nem mindig voltak optimális helyzetbe hozva, ha a legfinomabban akarok fogalmazni. (De kezdem azt hinni, hogy az a kivétel, amikor a rendezés nem gátolja az énekesek munkáját, így vasárnap este már kifejezetten fellélegeztem a koncertszerű Cosí fan tuttét hallgatva.)

A Zeneakadémia két Orfeuszáról (Greek Late Night gyűjtőnéven még látható) írtam, ez most kizárólag a ma délelőtti Don Pasqualéról szól, néhány utalással az esti Cosí fan tuttéra is, amelyről szintén külön bejegyzés készült.

Tizenhárom előadás:

Tizedikére tíz előadás: