Hosszú oratórium Haydn egyik fő műve, Az évszakok. Három óra szünettel. Ezt tudva, némileg értetlenül álltam a fél8-as kezdési időpont előtt, de nyilván tudják a szervezők, hogy mit csinálnak. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar "B" oratóriumbérletének zárókoncertje volt, erősen foghíjas házzal a MüPa Bartók Béla Hangversenytermében tegnap este. A koncertet a gyors internettel rendelkezők valószínűleg kellő minőségben élvezhették akár otthon is - élő közvetítésben lehetett nézni. (Talán ez a kényelmes megoldás is oka lehet annak, hogy nem volt tele.) Én a közvetítésről korábban nem tudtam, de a Stravinsky-maraton alatt rossz tapasztalatom volt - az egyik koncert közepén egyszer csak nem működött tovább a rendszer és hoppon maradtam. Ma nem akartam, hogy ugyanez még egyszer előforduljon. Odamentem és élőben néztem a koncertet, ahogy eredetileg is terveztem.
Vashegyi György zenekarához egy igazán nagy élmény fűz még áprilisból: a Zeneakadémián előadott János passiójuk igazán mélyen érintett. Miután a János passióra (igaz, hogy egy másik előadás miatt) mintegy három hónapig készültem, ez elég alap volt ahhoz, hogy minden részletét élvezhessem. (A mű három szólistájából kettőt - Cser Krisztiánt és Kálmán Lászlót - szintén hallottam János passióban énekelni, de egy nappal korábban, a Pannon Filharmonikusokkal, Pécsett. Ebből is lemérhető, hogy az énekesek viszonylag szűk köre szokott barokk zenét énekelni, viszont aki igen, az gyakran fellép.)
Minden zenénél fontos szerepe van annak, hogy a hallgató rendelkezik-e elő-élménnyel, ismeri-e a darabot. Egy ilyen hosszú oratóriumnál, mint amilyen Az évszakok, ez különösen lényeges. Kifizetődik a befektetett energia, érdemes előtte a szöveget is megismerni és ráhangolódni a zenére is. Működik a ráismerés öröme, és benyomásaim szerint az idő relativitása is - sokkal rövidebbnek tűnik sokadszori hallgatásra a mű és élvezetesebbnek is.
Erre az estére már előre tudtam, hogy nem lehetek felkészülve, hiszen a János passió megnézése óta mindössze 5 hét telt el és még akkor sem lett volna elég, ha nem ragadok még benne vagy két hétig utólag is a "Jánosban", illetve egy másik koncertre való felkészülés miatt nem szeretek bele egy Bach-kantátába, amely 32 perces időtartamával reális esélyt adott az alapos megismerésre.
Attól tartok, hogy a koncert hallgatóinak egy jelentős része hasonlóan lehetett ezzel , valószínűleg kevesen ismerhetik valóban jól Az évszakokat. Többen elmentek a két rész között is.
A librettóval kapcsolatban megnyugvással olvastam a mezei nézők legfőbb forrásában, a wikipédián a műről szóló cikkben, hogy maga Haydn is kétkedéssel nézte a szöveget és eleinte nem akarta megzenésíteni. Hát igen, ez a szöveg helyenként nagyon bugyutának tűnik, túlságosan is sablonosnak, naivnak vagy idillinek. Az ősbemutató közönsége Bécsben valószínűleg arisztokratákból állt, akiknek túl sok köze nemigen lehetett a paraszti munkához és nyilván szívesebben képzeltek maguk elé egy jókedvűen arató parasztot és egy vidám pásztort, mint egy éhezőt.
A három szólista és a kórus között oszlik meg a szöveg. Ugyan szó nincs drámáról, de mégis három szereplő szájába adják a leírásokat. Hanna (Baráth Emőke), Lukács (Kálmán László) és Simon (Cser Krisztián) minden részben felváltva jutnak szóhoz, bár mintha a szoprán valamivel több megszólaláshoz jutna, emlékezetes a nemesember megleckéztetésének kis története (Tél), illetőleg az Ősz-részben egy kicsit felélénkíti a művet Hanna és Lukács között szövődő szerelmi szál is. Mindannyiuk részéről nagy teljesítmény a mű végigéneklése, sikerrel vették az akadályokat. Már a vastag kotta kézben tartása is komoly feladatnak tűnt - nem is értettem, hogy miért nem kapott mindenki egy kottaállványt, ahogy ez jellemző.
A koncerten a németül nem értők részére nagy segítség volt a kivetítés, így minduntalan szembesültünk ezzel a lapos szöveggel, amely a magasztos zenét kísérte és így nem kerültünk előnybe azokkal szemben, akik értették az énekesek szövegét is. A mű elvileg nem egyházi mű, mégis a teremtett világ bemutatásával közvetetten mégis az isten dicsőítése a nem rejtett célja. (Simon: "Amit éreztek, ami elbűvöl az a Teremtő lélegzete") Hétköznapi természeti jelenségekről hallunk, vadászatról, nyári viharról, fagyról, békák is brekegnek (ez nekem tegnap tetszett, Haydn más szereposztással látta, lehet, hogy neki azért voltak ellenérzései a librettó ezen mozzanatával kapcsolatban). Ami fontos a mű tanító célzatán kívül: minden részletben - minden évszakban igyekszik a szépséget és a pozitívumokat megtalálni. Ugyan a szöveget szemrevételezve ez a beállítás rendszerint falsnak érződik, de ennek ellenére talán megfontolandó lenne, ha mi is így próbálnánk gondolkodni a saját életünk időszakairól és megkeresni benne azt, ami miatt lehet egy-egy korszaknak örülni.
A barokk és különösen a klasszicista zene sokszor túl harmonikusnak tűnik, túl derűsnek, különösen ha a XIX: vagy a XX. századi alkotásokhoz viszonyítunk. A zenét hallgatva közben elképzeltem, hogy a saját korában a zene, a zenehallgatás a kivételes pillanatok közé tartozhatott és azonos lehetett az ünnep fogalmával. Számomra a műnek ez az aspektusa érvényesült és érvényesülhetett volna még jobban, ha lett volna elég időm az előzetes felkészülésre.
A továbbiakra nézve a zeneileg nem képzett mezei nézőknek csak azt javasolhatom, hogy nézzenek bele a Művészetek Palotájának jövő évi bérleti hirdetéseibe és jó időben döntsék el, hogy mely koncertek lehetnek érdekesek számukra és időben ismerkedjenek össze a zenével. Én tegnap a szünetben átnéztem a teljes programot és találtam jó néhány izgalmas előadást, amelyekre szintén nem árt időben megkezdeni az előkészületeket. Ott lesz elsőnek Richárd Strausstól a Daphné és A béke napja (okt.3.) vagy november 27-én a Poppea megkoronázása...
ps. 2017. febr. 23.
Holnap leadja a koncertet felvételről a Bartók rádió és hallgatható lesz még hatvan napig, aztán a nava.hu-n könyvtárakban...A két előadást, amelyekre a bejegyzés végén felhívtam a figyelmet láttam, utólag rájuk is tettem a linket, bár kit érdekel a tavalyi hó, ha éppen nem aktuális...
