Az utóbbi egy hétben egész fesztivál szerveződött a gyerekek köré, és olyan előadásokat is láthattunk így, amelyek feltehetően elkerülték volna a figyelmünket.
A nyolc előadás közül egy régebbit (a BOJZ címűt) már a Szkénében láthattam, a továbbiak közül pedig négyet sikerült a fesztivál keretében megnézni – ezekről most írok le röviden néhány benyomást.
Nagyon kíváncsi voltam a nov. 22-én bemutatott „Már nem álmodok velük” című dokumentum-színházra, amelyet Farkas Ádám rendezett. Az EXIT Generációhoz már több jó élményem fűződött, és olyan színészek szerepeltek benne, akikkel még azt a bizonyos telefonkönyvet is érdemes lenne felolvastatni. Simkó Katalin, Török-Illyés Orsolya, Szamosi Zsófia és Dénes Viktor játszóházi környezetben valóban megélt sorsokat mutatott meg nekünk, általuk láthattunk rá a gyermekvédelem reménytelen helyzetére, bevonódtunk. Nem hallottunk semmi olyat, amire ne számíthattunk volna az előadás leírása alapján, mégis nehéz ezekkel a történetekkel szembesülni. Az előadás nem a szórakoztatás, hanem a figyelemfelhívás szándékával készült: nem jól működik az ellátórendszer, szükség lenne több nevelőszülőre, aki tartósan fel tudja vállalni a gyerekek gondozását.
fotó: EXIT Generáció
Hétfőn a fesztivál keretében a Vörösmarty Színház éppen egy évvel korábban bemutatott, így most már nagyon bejáratott előadása következett a Kamarateremben, a Dóka Péter ifjúsági regényéből készült A kék hajú lány. Az előadás óta elolvastam a regényt is, így megállapíthattam, hogy Perczel Enikő adaptációja Kerkay Rita rendezésében hűséges a forrásához, azok a gyerekek sem fognak csalódni, akik a könyvet már ismerve nézik meg. Kórházban lenni trauma felnőtteknek is, aki feküdt egyedül bent kisgyerekként heteken át egy ilyen osztályon, az pontosan tudja, hogy mennyire lényeges lehet egy gyereknek, hogy el tudja ezt a helyzetet fogadni. A betegségektől, a kórháztól és a haláltól való félelmek feldolgozásában sokat segíthet ez az előadás, amelyet a színház 13-17 év körüli iskoláscsoportoknak ajánl és tartozik hozzá drámafoglalkozás is.
fotó: Kiss László
A főszereplőt játszó Imre Krisztiánon kívül mindenkinek több karakter is jut – Kiss Diána Magdolnának csak kettő, de Ladányi Júlia illetve Kelemen István öt illetve négy szerepet is magára ölt, gyors váltásokkal. Könnyen megszerethetőek, és mi is drukkolni kezdünk a címszereplő felgyógyulásáért. Az előadás egy megkopott kórházi ággyal és kevés kellékkel meséli el a történetet, így az előadásról az egészségügy leromlott helyzete is eszünkbe juthat mellékszálon, de emiatt a produkció jól szállítható, így remélhetőleg sok helyszínre eljuthat.
Ezt követte a Színházteremben egy táncszínházi előadás (Respect for the 23.000), amely arra a 23 ezer gyerekre hívná fel a figyelmet, akik jelenleg a magyar gyermekvédelmi rendszerben próbálnak túlélni.
Szerdán – már megint – nem jutottam el a budaörsiek „Médeia gyermekei” című előadására, amely havonta egy-két alkalommal nézhető a társulat kamaratermében, az ifjúsági ház épületében, de továbbra is tervezem. Ezt a marosvásárhelyiek Árvácská-ja követte, amelyről szintén nem tudok beszámolni. (A színlap ajánlóját a meg nem nézett előadásokhoz is belinkelem.)
A csütörtöki napon a fesztivál tovább folytatódott, és ez a beszámoló is folytatódik.
PS.A fotók a Jurányi Ház, az EXIT Generáció és a Vörösmarty Színház Facebook-oldaláról származnak.
