Három napon belül két olyan színházi produkcióra vetődtem el, amelyek egymást erősítve hatottak és mindkettő elsősorban a késő harmincas - kora negyvenes nők helyzetéről szól, de nemcsak nekik és partnereiknek. Vagyunk mi, akik már átmentünk ezen a fázison, és azok, akik még előtte vannak... Mindkét előadás alkalmas arra, hogy jó beszélgetéseket indítson be, de megtekinthetőek "csak" a színészek kedvéért is.
A Rózsavölgyiben David Eldridge kétszemélyes darabját 90 percben, szünet nélkül játszották Hárs Anna fordításában, Dicső Dániel rendezésében, most is teltház előtt.
"Mondhatsz bármit" - ezzel zárt le a lányom tegnap egy vitát, majd amikor közölte velem, hogy éppen egy "Bármit mondhatsz" című előadásról írok beszámolót, elismerte, hogy igen, ez tényleg jó cím. Jó, mert nincs benne, hogy az adott helyzetben mit jelent: mondhatsz bármit, úgysem csinálom azt, amit akarsz, vagy épp ellenkezőleg... - Nem lövök le poént feleslegesen, aki megnézi, meg fogja tudni, hogy hányadán áll egymással a darabban beszélgető házaspár.
Az előadást már áprilisban bemutatta a Rózsavölgyi Szalon, de én csak most jutottam el rá. Nem késtem el, akár még további öt évet is könnyen műsoron lehet, de az sem lepne meg, ha ennél hosszabb élet várna erre a nagyon hasznos előadásra. Kiemelten ajánlható nemcsak a két szereplő színész - Kovács Patrícia és Schmied Zoltán - kedvelőinek, hanem azoknak is, akik netán életközepi válságban érzik magukat, elbizonytalanodtak abban, hogy jó helyen vannak és éppen magánéleti vagy/és munkahely váltásra gondolnak. Ez az előadás középkorú házaspárokat találhatna igazán el, de akár olyan szinglik is megnézhetik, akik megerősítést szeretnének kapni arra, hogy jó döntés volt egyedül maradni.
Az előadáshoz ezúttal is kissé átrendezték a Rózsavölgyi Szalont - egy IKEA által ihletett amerikai konyhás nappalit rendezett be nekünk Enyvvári Péter a terem közepén, amelyet két oldalról nézünk. Ez a tér inkább hasonlít egy átlagos pesti polgári család lakására - hát igen, egy hatszobás villát nem sikerülhetett reprodukálni -, de ez csak előny: az a cél, hogy mindenki a saját életével találjon azonosságokat.
A történet meglehetősen tipikus: negyvenes háziasszony, aki több évig otthon maradt gyermeket nevelni, nemrég került vissza a munkahelyére, ahol nem érzi túl jól magát. Változást szeretne, valami egészen mást megtapasztalni.
Kovács Patrícia ezt a depressziós, az álmatlanságtól kimerült asszonyt meggyőzően hozza - a hajnali négyes időponthoz passzol a fürdőköpeny, amelyet Cselényi Nóra jelmeztervező ráadott. Először rá sem ismertem (megközelítőleg három méter távolságról), annyira sikeres volt az átlényegülése. (Másnap reggel, a Vígszínház sajtótájékoztatóján hasonló távolságból láttam, megközelítőleg 10 évvel tűnt fiatalabbnak - egy profi színész mindenre képes, bámulatosan változtatja az alakját-állapotát.) Az előadás elején csak ténfereg a hajnali konyhában, hallgatja a már hajnalban is energikus férjét, aki jó hosszan beszél, miközben rajta végig látjuk az elveszettséget és azt is, hogy esélytelennek érzi a kapcsolódást. Nagyon szép ez a kezdés, igazán gyorsan ráérzünk a két szereplő személyiségének legfőbb jellemzőire, a köztük tátongó szakadék nehezen áthidalhatóságára.
Aztán beindul az érdemi beszélgetés, és felcsillan a remény...
Nekünk nézőknek éppen erre van szükségünk: látunk egy határozott férfit, aki tudja, hogy mit akar, és hajlandó tenni is érte. Drukkolunk neki.
Ha már Schmied Zoltán: tegnap Almádyt játszotta a Centrál Színház Játék a kastélyban c. előadásában. Ebben a két markánsan eltérő darabban egyaránt a helyén volt, olyan színész, akire érdemes figyelni.
Az előadás legfőbb haszna az, hogy felhívja a figyelmet nemcsak arra, hogy érdemes a süllyedő hajókról is kilapátolni a vizet, azaz az eltávolodott élettársakat is újra vissza lehet hozni egymáshoz, de a megelőzésre is. Hátha egyre többen elhiszik, hogy emberi kapcsolataikat gondozni kell, közös programok, minőségi idő nélkül törvényszerűen elhalnak.
Ha Kovács Patrícia és Schimed Zoltán közös játéka néhány embert mozgósít, hogy tegyen valamit a saját kapcsolataiért is, már nem mutatta be hiába a Rózsavölgyi Szalon ezt a színdarabot.
Két nappal később ismét egy válással kapcsolatos előadással találkoztam, ezúttal a Jurányiban. A Mély levegő-ből más következtetéseket vonhatunk le, erről külön ajánló következik.
Ps. Fotó: Kallus György
