A Rajna és a Walkür után eljött a harmadik este, amelyben ugyan mindhárom felvonásban felbukkant Wotan, azaz Johan Reuter (Mime, Alberich, Erda és Siegfried partnereként), de a főszereplő már nem ő, hanem a gyűrű jövendő birtokosa és áldozata, a „fiatal Siegfried”. Ez az este mindig a címszereplő kiválasztásán múlik, így előre sejthettük, hogy milyen lesz az este. Azok számára, akik eddig (szinte) minden évben nézték a Ringet, ez volt az egyetlen, amelyik nem hozott újdonságot – valóban azt kaptuk, amire számítani is lehetett.
Ha ilyen lazán elénekel valaki egy Siegfriedet – még ha nem is olyan, amilyennek én szeretném – nincs mese, le kell borulni előtte. Több különféle ismerősöm is hasonlóképpen vélekedett, így lehet, hogy a nézők sokasága nem olyannak képzeli a fiatal hőst, mint amilyennek Stefan Vinke játssza, de nagyon tapsolt neki – pont ahogy én is. Járt az ováció. (Számomra mind Nyári Zoltán, mind Kovácsházi István idei operaházi Siegfriedje közelebb volt ahhoz, amit a karakterről gondolok, bár ők ketten is jelentősen eltérnek egymástól.)
Stefan Vinke alakítását nézve eszembe jutott egy értelmezési lehetőség: az örökéletű Wotan vándorlása közben nem tartotta számon az idő múlását, már csak megszokásból mutatott érdeklődést a gyűrű iránt. Így nem rohant Miméhez azonnal, ahogy Siegfried felcseperedett, és hagyta gyerek-státuszban megöregedni az unokáját. Annyira mégsem volt sürgős neki a hatalom átadása, hiába hangoztatta. Ezzel a frissen kialakított koncepcióval tudtam az énekes alakítását jól elfogadni.
Wotan - Mime: Johan Reuter és Jürgen Sacher
Stefan Vinke mintha egy megöregedett kamasz lenne, játéka bizarr benyomást keltett – a negyedik estén, a már-már nőcsábásszá váló hős szerepében még inkább. Most láttam harmadszor, a korábbi évekhez képest nem sokat változott az alakítása. A kedvenc részem változatlanul az, amikor az első felvonásban Varga Mihály Zoltán ütőhangszeres művésszel a kardot kovácsolják – utóbbi a lehető legjobb partnere a most is bravúros Jürgen Sachernek is, akit szintén harmadszor láthattunk Mime szerepében.
Ebben az előadásban azt, hogy Siegfried minden arroganciája ellenére szerethető, először az erdei madárnak – idén is Zemlényi Eszternek – hisszük el, aki a hős legfőbb támogatója. Ő irányítja el a már tavaly megismert Magdalena Anna Hofmannhoz, aki Brünnhildeként idén is szerethető. El tudta fogadtatni magát Iréne Theorin helyett, és ez a legtöbb, amit mondhatunk a dicséretére.
Még egy este volt hátra a Ringből, ezen a szombat estén már sajnáltam, hogy idén nincs még egy kör.
Siegfried - már Az istenek alkonyá-ban - fotó: Csibi Szilvia
Ps. A walkür után felébredt bennem a kíváncsiság: szeretném látni Magnus Vigiliust Siegfriedként is. Olyan szemtelenül fiatal nem lenne, mint amilyen Daniel Brenna volt néhány éve, de korban és habitusban is talán közelebb állhatna ahhoz, amit az „ifjú hős” karakterről képzelünk. Ahogy a Müpa műsorfüzetében olvasható, ez a szerep is a repertoárjához tartozik.
PS.2. A Siegfried-ről Hirling Bálint készített fotókat a Müpa számára.
