Bejegyzések

Miért pont ő? Ebben a blogom tíz éves fennállása kapcsán készült interjú-sorozatban Katz Petrának két ok miatt is helye van: képviseli Karinthy Mártont, aki az első cikkeim születése óta folyamatosan hívott a színházába, biztatott, előadás szünetekben beszélgetett. Petrával való kapcsolatom Marci…

Címkék: Kerekes József Karinthy Márton Földvári Péter 6Szín Kerekes-Katz Petra

Szólj hozzá!

A címemre nézve feltehetően többen nonszensznek érezhetik ezt a minősítést, hiszen két nyolcvan éves ember közös előadása a téma, de aki az előadást meg is nézi, érteni fogja, hogy miért ezt választottam. A másfél órás est lényege megragadható éppen ebben az egy mozzanatban: ugyan az évek…

Címkék: Bálint András Rózsavölgyi Szalon Jordán Tamás

Szólj hozzá!

Az elmúlt két hétben ez volt a negyedik előadás, amelyet ajánlásra néztem. Amikor már négy-öt olyan ember, akinek az ízlése közel áll az enyémhez egybehangzón állítja, hogy valami nagyszerű, akkor az nekem is tetszeni szokott. Így történt ez az Élet-ritmussal, a Katona Médeiájával, a…

Címkék: Anima SZFE Hoffer Károly Bábszínház Ellinger Edina Szekeres Máté Barna Zsombor Horgas Ráhel L.Nagy Attila Podlovics Laura Csarkó Bettina Bartha Bendegúz Ács Petra Hrisztov Toma Bánky Sára Bartos Ági Csernák Norbert

Szólj hozzá!

A blog hamarosan eléri fennállásának tizedik évfordulóját, amelynek egy interjú-sorozat készítésével hagyok nyomot. Van, akivel személyesen beszélgettem, van, aki az elküldött kérdéseimre válaszolt. Mindenkinek köszönöm a közreműködését. Az első válaszadó: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN Miért pont Ő? A Mezei…

Címkék: Bagossy László Máté Gábor Bán János Rükverc Kerékgyártó István Bán Bálint Orlai Tibor Borbély Alexandra Pelsőczy Réka

Szólj hozzá!

Van néhány előadás, amelyiknek a híre nagyon gyorsan terjed, mindenki egybehangzóan állítja, hogy látni kell. Néhány nappal korábban, ugyancsak csúszással és ugyanígy a suttogó propaganda eredményeként láttam Medveczky Balázs Élet-ritmusát, és most, hasonlóképpen készültem erre az előadásra is. Már…

Címkék: László Csaba Sebestyén Aba Radnóti Színház Marosvásárhely Yorick Stúdió Cári Tibor Barabás Olga Szász Csaba

Szólj hozzá!

Nem gyakran fordul elő, hogy egy kétszereplős előadást évekkel később elővesznek egészen más színészekkel, és így játsszák tovább. Ezúttal ez történt, a Ciróka Bábszínház és a Budaörsi Latinovits Színház 2017-es koprodukciója Kuthy Ágnes rendezésében újjászületett szeptemberben, és azóta havonta…

Címkék: Budaörs Ciróka Bábszínház Fehér Dániel Kuthy Ágnes Mátravölgyi Ákos Kolozsi Angéla Dobák Lívia Szőts Orsi

Szólj hozzá!

Medveczky Balázs egyszemélyes előadására is a lehető legoptimistább hangulatban indultam el, mivel a legkülönfélébb ízlésű színházi ismerőseim is egyaránt lelkesen ajánlották. A tavaly júniusi vendégjáték (a Tháliában volt egy napon kétszer) láthatóan komoly következményekkel járt: A Szegedi Nemzeti…

Címkék: Szeged Pinceszínház Medveczky Balázs Hojsza Henrietta Élet-ritmusra

Szólj hozzá!

Mivel idén még nem írtam Dinyés Dániel és Göttinger Pál operabeavató stand up-járól, gondoltam ez ne maradjon sokáig így, és megnéztem azonnal a legelsőt a 6Színben tartott sorozatból (ld. A rendező közbeszól). Most is teltház volt, minden a papírforma, egyben a törzsközönség várakozásainak…

Címkék: Opera Göttinger Pál Bordás Barbara Dinyés Dániel Operabeavató Lusine Sahakyan Tötös Roland 6Szín

Szólj hozzá!

A Mezítláb a parkban című vígjáték megtekintését elsősorban a fellépő színészek kedvelőinek ajánlom. Nem terveztem már megint ezzel kezdeni, de muszáj. Ezt a Neil Simon darabot sokan az 1967-es Jane Fonda-Robert Redford film alapján ismerik, és akik így vannak ezzel, azok számítsanak rá, hogy ez…

Szólj hozzá!

Az év első hét hónapjának előadásai után jöjjön az őszi félév. Mivel az Opera is törölt sok előadást, jelentősen kevesebbet néztem, és most kevesebb alkalmat emelek ki. Mindenkinek előre is köszönöm, aki az egész sorozatot elolvasta, és megfontolja, hogy a jövőben akár egyet is bevállaljon az…

Címkék: Opera Kálmán Péter Bretz Gábor Cser Krisztián Kiss Tivadar Nyári Zoltán Hábetler András Schöck Atala Megyesi Zoltán Évadértékelés Concerto Budapest Vörös Szilvia Szemere Zita Kissjudit Anna Ádám Zsuzsanna

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása