A blog hamarosan eléri fennállásának tizedik évfordulóját, amelynek egy interjú-sorozat készítésével hagyok nyomot. Van, akivel személyesen beszélgettem, van, aki az elküldött kérdéseimre válaszolt. Mindenkinek köszönöm a közreműködését.
Az első válaszadó: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
Miért pont Ő?
A Mezei Néző színházi blogot 2013 februárjában kezdtem el, és ebben jelentős szerepe volt a Rükverc című előadásnak, pontosabban egy véletlennek: egymás mellé kerültünk a szerzővel, Kerékgyártó Istvánnal a főpróbán, éppen ma tíz éve, és beszélgetni kezdtünk. Az előadásra való felkészülésként addigra már ismertem a megjelent regényeit. Elgondolkodtam merész pályaváltásain, és ennek kapcsán a a blogírás lehetőségén is.
Később három osztályomhoz is eljött beszélgetni a Rükvercből érettségiző tanítványaimmal, és több, könyvtárakba szervezett közönségtalálkozón is kérdezhettem. Ezek kapcsán az eltelt évek folyamán többször is leültünk beszélgetni, bár ez így sem volt túl sok alkalom, viszont mindre jól emlékszem.
Amikor a kezdetekre gondolok, mindig eszembe jut, mint aki az egyik fő inspirációs forrásom volt, és a sorozatot eleve vele is akartam kezdeni.
Legutóbb júliusban találkoztunk személyesen, amikor a balatoni körtúránk folyamán nála megpihentünk két órára, és készülő regényéről beszélgettünk. Ezúttal kérdéssort küldtem neki, amelyet változatlanul hagyott. Minden válaszát pontosan, húzások és hozzátételek nélkül közlöm.
Kerékgyártó István - kép a szerző Fb-oldaláról
I.
A Rükverc nagyszerű előadás volt, véleményem szerint még sokkal hosszabb ideig is sikerrel mehetett volna a Katonában, és még mindig látom benne az ideális operalibrettót, várnám, hogy egy zeneszerző is felfedezze magának.
Visszagondolva, számodra mit jelentett ez az első előadás a Kamrában, a teljes életművedben milyen szerepe van?
Öt évig ment, abból az utolsó – talán – két évben már a Kamrából átvitték a nagyszínpadra, ezért sokan látták. Végig teltházzal ment, és akkor kezdték el gimnáziumi osztályok is látogatni az előadást, mert több hazai gimnáziumban érettségi tétel lett a Rükverc. Végig telt ház volt. De Máté Gábor azt mondta, hogy le kell venni, mert kell a hely az újabb előadásoknak. És ő nem csak rendezte ezt az előadást, de a Katona igazgatója is volt, ezért nyilván nem tehette meg, hogy a saját rendezését a végtelenségig játszatja.
Rükverc - Bán János és Bálint - a szerző honlapjának képgalériájáról
Hányszor láttad?
Sokszor láttam. Ha csak tehettem elmentem és megnéztem, és nem elsősorban az előadás miatt, hanem, azért hogy találkozzak azokkal, akik részt vettek benne. Az előadás után beszélgettünk egy kicsit a büfében, utána meg rendszeresen beültünk négyesben (Pelsőczy Réka, Borbély Szandra, Máté Gábor meg én) Gábor akkori törzshelyére és rengeteget beszélgettünk.
Volt-e kedvenc jeleneted benne?
Volt, de nem egy, hanem több is. És ezek nem a szöveg miatt tetszettek, hanem a zseniális színészi megoldások miatt. Például, amikor a három alkoholista beszélget a falusi kocsmában, azt a szöveget nem is én írtam, hanem a színészek meg a rendező találták ki. Remek volt. Vagy az öreg és a fiatal Vidra jelenete a szociálisotthonban, ahol az életben is apa és fia (Bán János és Bán Bálint) komédiáztak egymással.
Mit adott neked a Katona társulatával való találkozás?
Mint már a fentiekből is kiderült, sokukkal ma is jó a kapcsolatom, igazán örülünk, ha összefutunk. Mátéval meg rendszeresen találkozunk. Jókat beszélgetünk, meg főleg eszünk. Jó éttermekben, vagy én főzök valamit. Ja, meg iszunk is, de csak borokat.
Rükverc - Dankó István, Mészáros Béla, Szacsvay László, Bán János és Kovács Lehel fotó: Ilovszky Béla
Gondoltál-e arra, hogy egy újabb darabot írsz kifejezetten a társulatnak?
Ma egy hazai íróban nem lehet akkora hübrisz, hogy azt hihesse, hogy majd ő ír valamit egy konkrét színháznak. Ha meg mégis ír egy darabot, akkor elindul azzal házalni különböző színházaknál – legyen az akár egy ismert, Kossuth-díjas szerző –, és elviseli a megaláztatásokat, hogy jobb esetben elutasítják, rosszabb esetben válaszra se méltatják. Ilyenkor csak találgathat, hogy még nem olvasta az illető rendező, vagy olvasta, de válaszra se méltatja. De ne legyek igazságtalan, nagyritkán akad olyan, amikor felkérnek valakit egy darab megírására. Mondjuk száz bemutatóból egy ilyen akad. Egyszer engem is felkértek, de arra a témára nem volt ötletem. Aztán mikor írtam egy új darabot, mutattam Máténak, aki azt mondta – még akkor ment a katonában a Rükverc – hogy Shakespeare-ből vagy Molière-ből se játszanak egyszerre kettőt, gondolom, hogy Kerékgyártóból fognak? Ezen jót nevettünk, megjegyzem igaza volt. Ezért elkezdtem házalni vele, sok rendező elolvasta, és udvarisasan visszautasította. Ekkor éppen volt egy jeligés pályázat a szombathelyi színháznál, ahova beadtam, és százhatvan darab közül második lett, egy Székely Csaba darab mögött. De ettől még sehol nem mutatták be. Egy véletlen folytán olvasta egy magyar származású stuttgarti dramaturg, így aztán a Stuttgarti Tri-Bühne színházban bemutatták németül Geldreigen címmel, Bagossy László rendezésében. Bagossy aztán Magyarországon is megrendezte, a nagyszerű Orlai Tibor menedzselésével a Jurányiban, Hurok címmel. Ennek is sikere volt, szerettem azt az előadást. Aztán még a Rükvercet is bemutatták Kassán, az ottani magyar társulat, meg Kaposváron is. Én meg azt mondtam, írom inkább tovább a regényeket. Az „one man show”, és nem vagyok kitéve annyi kuncsorgásnak, megaláztatásnak, mint egy színdarabnál. És ezt azóta is betartom.
Mennyire hatott vissza az előadás a regény további életére? Észrevetted-e, hogy többen lettek kíváncsiak rá?
Semennyire. Amíg ment a darab, a ruhatárban árulták a darab alapjául szolgáló regényt, de alig adtak el abból. Inkább eleinte azok jöttek, akik olvasták a könyvet, később meg, akik látták, azt mondták, minek vegyem meg, hiszen most láttam. Pedig más egy regény és más egy színdarab.
A Hurok teljes csapata - fotó: Szokodi Bea
II.
Az eltelt tíz évben milyen munkáidat tekinted kiemelt fontosságúnak?
Írtam három regényt (Hurok 2014, A rendszerváltó 2017, Szeretett Gazdám, avagy Egy vezér ifjúkora 2020) ezek mind a Kalligram kiadónál jelentek meg, meglehetős sikerrel. A kritika is elég jól fogadta őket. Aztán megjelent a Rükverc németül és szlovákul is. És még valami történt az elmúlt években, családom egyre erősödő nyomására írtam egy meseregényt a nagyobbik unokámnak (Márk, aki hatévesen megmentette a világot 2020), ami a Pagony kiadónál jelent meg nagyon szép illusztrációkkal. Azt hallottam ezt most megvették a románok, ott is megjelenik, meg valami angol üzletről is szó van. Persze erre jött az újabb családi nyomás, hogy ne feledjem el, hogy két unokám van, ezért elkészült az Emma, aki Leo Kabrióval megmentette a Földet (2022).
Nagyon sokféle regényt írtál, nem lehetne könnyen beskatulyázni. Szerinted melyiket szerették leginkább az olvasók? Ez befolyásol-e a témaválasztásban is?
Olvasója válogatja. Akit érdekel a társadalom, a mai Magyarország, hogy hol rontottuk el, azok szeretik a társadalommal, politikával foglalkozó regényeimet. Ahol megírom a legszegényebbek sorsát, a nagyvállalkozókét, a politikusokét. Kik hol faragtak rá vagy jártak jól, követtek el főbenjáró bűnöket vagy csak egyszerűen balfácánok voltak. Akik meg utálják a fenti témákat, azok kezükbe se veszik ezeket a könyveimet. Akik meg szeretik a humort, kalandot, azok szívesen olvassák a Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete, vagy a Makk ász az olajfák hegyén című regényeimet. Természetesen ez nem befolyásol abban, hogy éppen mit írok, mert mindig olyanba fogok bele, ami az adott hangulatomnak, lelkiállapotomnak legjobban megfelel. Arról írok, ami éppen a legjobban izgat. Aztán ezzel vagy beletalálok valamibe, vagy nem, az csak utólag derül ki. Nem hiszem, hogy az írónak patikamérlegen kellene összeraknia, hogy éppen mi trendi, minek lesz majd a legnagyobb sikere. Persze a bulvárirodalomra ez igaz lehet.
Az utazó író - fotó: a szerző saját Fb-oldaláról
A Rükverc sikere után a színház mennyire vált fontossá számodra? Jelenleg tervezel-e újabb színdarabot?
Én Kaposváron nőttem fel, már fiatalon láttam mindent, ami az ottani színházban ment, ami világszínvonal volt. Én Godotra várván és Marat halálán szocializálódtam, nem a saját darabom kapcsán szerettem meg a színházat. Az egy véletlen csoda, hogy néhány évig, mint szerző is bekerültem ebbe a világba, de előtte is, és most utána is – hogy már nem játszanak – rendszeresen járok színházba. És ahogy már mondtam, nem tervezek újabb darabot írni a fent említettek miatt.
Nézőként milyen gyakran jársz előadásokra? Mennyire férhet bele a napjaidba a rendszeres írás mellett?
Olyan gyakran biztosan nem, mint te, de évente azért olyan húsz-harminc előadást megnézek. És az írással nálam ez nem ütközik, mert napközben írok. Este már vagy olvasok, vagy társaságba megyek vagy tévét nézek.
fotó: az író saját Fb-oldaláról
Az elmúlt tíz évben lakhelyet is váltottál, unokáid is születtek. A fent említett és egyéb körülmények változása mennyire hatott direkt módon az írásaidra?
Csak néhány kilométerrel jöttem idébb. Most ugyanazt a hegyet nem északról, hanem délről látom. A 12. kerületből kiköltöztem Budaörsre, ahol – erre büszke vagyok – szebb a kertem, itt jobbak a feltételek hozzá. Mint már mondtam, most is azt írom, amihez éppen kedvem van, és hát az unokák hatását az írásaimra már említettem.
Van-e valami lényeges, amit már másként gondolsz, mint 2013-ban és amit lényegesnek tartasz megemlíteni?
Hogy lényeges-e megemlítenem, azt nem tudom. De akkor nem gondoltam volna, hogy a hatalomnak ilyen ügyesen sikerül leépíteni a magyar demokráciát, és azt se hittem volna, hogy az országot jellemző mutatóinkban a sor végére kerülünk. Hogy tíz év alatt így le lehet rohasztani (presztízsében, jólétében, erkölcsi állapotában, szellemi erejében) egy országot. Ha akkor ezt megjósolja valaki, hát nem hittem volna el neki. Mostanában naponta rácsodálkozom, hogy: Jé! Mi lett ebből az országból?!
A kulturális élet egészére visszanézve mit érzel a legfontosabb fordulatnak, eseményeknek?
Itt nem egy fordulat volt, hanem folyamatos sunyi kis fordulatokkal szerezte meg egy rossz ízlésű, olykor bunkó új elit a kulturális intézményeket, hozta meg lábszagú döntéseit. Zárta ki a magyar kultúra jelentős aktorait pénzből, médiafelületből, ösztöndíjakból, megélhetésből. Mostanra sok barátommal együtt ki vagyunk tiltva a közmédiából, könyveinkre már NKA támogatást se kapunk, könyvtárakba nem mernek hívni bennünket.
író-olvasó találkozó plakátja, a szerző könyvborítóival - a szerző Fb-oldaláról
III.
Jelenleg milyen témájú regényen dolgozol? Mikorra várható a megjelenése?
Éppen a napokban fejeztem be egy regényt, amit három évig írtam. Ez egy pikareszkregény lesz, főhajtás Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcija előtt. Egy kisember, egy vidám csavargó a hőse, aki ma már hátizsákkal, olcsó jegyekkel a világot is járja, és alulnézetben látja Magyarországot is. Ebben semmi politika, csak sok szeretnivaló hülye kisember van, akiket gyakran kinevetünk, de haragudni nem tudunk rájuk. Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai címen az idei Könyvhétre jelenik meg.
Milyen terveid vannak a következő tíz évre, hol fogsz tartani?
Idén leszek hetvenéves, szóval nagy terveim nincsenek. Utazgatni akarok, jókat enni és olvasni, és ha kedvem lesz, akkor ismét írok valami, de az korántsem biztos. Ja, és jó lenne ismét látni, ahogy visszaépül egy normális Magyarország, és a kultúrát nem ez a vassalbertes, demeterszilárdos, takarómihályos, mágazoltános, lovasszínházos, győzikés, rákayphilipes őrület jelenti.
Megismerkedtél-e az utóbbi tíz évben te is olyan valakivel, akire azt mondanád, hogy jelentős módon befolyásolta az életedet, vagy az írásaidat?
Ehhez már öreg vagyok, hogy mostanában érjenek efféle hatások.
