Szeretem Szophoklész Philoktétész című drámáját, és jó emlékeim kapcsolódnak a korábbi öt verzióhoz is, amelyhez az elmúlt harminc éven belül szerencsém volt. (Különösen szerettem az Ódryn Viktor Balázs rendezését, nem véletlenül néztem meg kétszer és emlegettem két külön ajánlóban is.) Hiába a kötelező olvasmány-szerző, mégis ritkán játszott darab ez: a Színházi adattár is csak tizenegy bemutatót tart számon, azokkal a vidéki és határontúli eseményekkel együtt, amelyekre nem juthattam el.
Ezúttal sem akartam kihagyni a ritka lehetőséget, és átrohantam a délutáni G.Ö.R.CS.-ről ezen a vasárnapon az RS9-be is, épp beestem a Vallai Kert nézőterére kezdésre. (Ugyan véletlen egybeesés volt, de így utólag azt is mondhatom, hogy most mégis kaptam valami ízelítőt a „görögök összes cselekedeteiből”.) A rohanás ellenére mégis jelentősen nyugodtabban érkeztem, mint ahogy Odüsszeusz és társai a lakatlan szigetre, hogy a kb. tíz évvel korábban otthagyott sebesült íjászt megkörnyékezzék.
Ez a komoly dráma, amely a lehető legnagyobb mértékben tért el a közvetlenül előtte látott előadástól, így az időbeli közelség miatt ellenpontként is hatott, ezúttal is beváltotta a reményeimet. Mind a négy szereplőjét jó helyzetbe hozta Farkas Ádám rendezése, amelynek a bemutatója (még csak) egy éve volt (2021.11.29-én – így a posztolás napja az évfordulóra esik). Csak ajánlhatom a megtekintését, már amennyiben lesz rá elegendő néző és egyeztethetőek lesznek a színészek, azaz az EXIT Generációnak módja lesz műsoron tartania. A színészek miatt is érdemes lenne.
A SEB-nek rengeteg erőssége van, a Hárs Anna által maivá formált szövege is annak mondható. Érzékeljük a dramaturgiai beavatkozást, amelynek köszönhetően négyen elegendőek az eljátszására. Nyilván emiatt is változtatták meg a címet, és került zárójelbe az eredeti szerzővel együtt az egykori főszereplő neve is.
Jászberényi Gábor - Hevesi László - Dénes Viktor - Ivanics Tamás
Indokolt ez a döntés, hiszen ennek a verziónak nem is Philoktétész a főszereplője, hanem sokkal inkább Neoptolemosz, Akhilleusz éppen felserdült fia, akit Odüsszeusz - egy jóslat hatására, a győzelem érdekében – felhasználna arra, hogy megtévessze az általa tíz éve cserbenhagyott harcostársát (akinek bűzlő sebei zavarták őt és a többi katonát). Neoptolemosznak kellene elérnie, hogy Philoktétész fátylat borítson az elmúlt évtized gyötrelmeire, felejtse el, hogy egykor kitették a szigeten, és zokszó nélkül menjen velük Trójába, hogy a jóslat szerint a görögök győzhessenek.
A mitológia szerint ez meg is történik, és ez az epizód is jelzi a görögök elszántságát, hogy most már akármire képesek azért, hogy a tíz éve megkezdett projektet végre lezárhassák. Ennyi idő után már túllépnek azon is, hogy Philoktétész sebéből továbbra is dől a genny, árad a bűz, ahogy ők is éppen ott tartanak, mint a háború elején.
(Ha a néző menet közben elkezd gondolkodni a trójai háború eseményein, csak felmerül benne, hogy a város elfoglalásához a falóra volt leginkább szükség, annak sikeréhez pedig nagy bátorságra, ötletességre és az ellenség gátlástalan átverésére. Ez a Philoktétész-ügy akár tekinthető erre való tréningezésnek is... De ez már a darab történetén kívül van.)
A történetben egyetlen kérdés válik lényegessé, nincs mellékszál. A fiatal, a politika álságos húzásait először most megtapasztaló ember mikor dönt helyesen: ha a „nagyobb jó”, a görögség érdekében átgázol egy olyan személyen, aki már eddig is rengeteget szenvedett, vagy ha erre nem hajlandó. Utóbbi esetben viszont nyilvánvalóan el kell viselnie, hogy mindenki őt fogja hibáztatni a megjósolt vereségért. Szinte az egész este folyamán azt figyeljük, hogy mit kezd Neoptolemosz az általa megtapasztalt feloldhatatlan ellenségeskedéssel, amibe szinte beleszületett. Általánosítva: megszüntetheti-e a gyűlölködést az új generáció, vagy tehetetlenül be kell állnia egyik, vagy másik oldalra?
Ennyiből talán látszik, ha tovább ezt nem is fejtegetem, hogy a Philoktétész nagyon időszerű és keserves darab, nem csoda, ha egy fiatalokból álló független társulat fel akarta dolgozni, bár nem remélhette, hogy ezzel a projekttel nézők tömegét fogja bevonzani.
Az előadás a Vallai Kert (eleve is maximum negyven ember befogadására alkalmas) terében játszódik. Egy hosszúra nyúló, végig feszült beszélgetést látunk talán másfél órában (nem néztem az órára előadás után sem és közben sem érzékeltem üresjáratokat). Nagy a tét: sikerül-e Philoktétészt megtéveszteni. Nem is lenne olyan nehéz, ha Neoptolemosz egyetértene Odüsszeusszal abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, de neki más elvei vannak…
Horányi Juli jelmezei érzékeltetik, hogy nagyon könnyen áttehető a mába a történet, a díszlet legfőbb eleme, a véres rongyokra emlékeztető függöny Philoktétész „barlangja” előtt, pedig a fő témára, a be nem gyógyuló sebre emlékeztet, amely a „görögöket” szétszakító ellenségeskedést is jelenti.
Az előadás mind a négy színészét nagyon alkalmasnak találtam a szerepére, nem éreztem, hogy valaki kényszermegoldásként került bele. Ez amiatt is nagy dolog, mert Philoktétész szerepét eredetileg Jászberényi Gábor játszotta (akit nem láthattam), és most Sipos György tőle vette át ezt a jelentős feladatot. Ha ezt nem érzékeltem volna az előadás képei után kutatva, akkor azt hittem volna, hogy a rendező a kezdetektől benne gondolkodott. Néhány hete láttam a színészt a Homburg hercegében egy kisebb szerepben is nagyon jónak, így ezek után örültem, hogy most főszerepben nézhetem. Most ugyanezt mondhatom Ivanics Tamás játékáról, aki figyelve a „nagyok” beszélgetését leginkább szótlan marad, de némán is érzékeljük, hogy mi a véleménye, végig mindenre nagyon érzékenyen reagál, kifejezetten emlékezetes a játéka, hiába kevés a szövege hozzá.
Odüsszeuszt Dénes Viktor kapta, aki egy sikeres politikus-üzletemberhez hasonlít, aki már régen belejött abba, hogy minden cselekedetének létjogosultságát megindokolja. Tíz évvel a háború kitörése után ennek a férfinak már egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalása azért, mert Philoktétészt kitették egy lakatlan szigetre. Feltehetően sosem merülhetett fel benne, hogy lehetett volna más megoldás is – akár haza is küldhették volna. Homérosz hősével ellentétben ez az Odüsszeusz nem válik rokonszenvessé, bár az elejétől kezdve biztosak vagyunk abban, hogy az lesz a végén, amit ő akar. (Már csak azért is, mert benne nem merülnek fel kételyek egyáltalán.)
A két pólus közé szorult fiatal fiú, Neoptolemosz szerepe Hevesi Lászlót találja el, akinek nagyon jól jön ez a görög tragédia a Thália Színházban játszott szórakoztató darabok mellé. Azokban is jól ki tud bontakozni, de ez a szerep is jól áll neki, el lehet neki hinni a tiszta embert, aki nem tudja rávenni magát a csalásra. Jó helyzet, hogy többféle színházi előadásban hangsúlyos szerepben jelen lehet, pályakezdőként ez különösen hasznos.
Jó ez a szereposztás, fontos a mondanivaló, diákoknak különösen érdekes lehetne. Még akkor is érdemes lenne őket erre vinni, ha nem elsőszámú kötelező olvasmány a Philoktétész, sőt nem is hagyományos görög drámaként adják elő (nincs benne kórus sem). Az, hogy kevésbé népszerű, azzal is indokolható, hogy hiányzik belőle a legtöbb színházi előadás kötelező tartozékának számító szerelmi bonyodalom is. A nagypolitika a fő téma, ha tetszik ez nekünk, ha nem.
Sajnos ez a való életben is kezd hasonlóképpen lenni, abba is erősen benyomult a politika, és tehetetlenek vagyunk ezzel kapcsolatban. A mi életünkre is kihatással van a jelenlegi háború, ha tudomásul vesszük, ha nem, még akkor is, ha ennek a legfőbb jele „csak” az elszabadult infláció.
Hiába minden, aktuális ez a mű így, ahogy elénk teszi az EXIT Generáció - nem ígér sem felejtést, sem laza szórakozást. Éppen ezért és ennek ellenére csak remélem, hogy nem hiába írtam meg ezt az ajánlót, lesz még több alkalom is. Nehogy már ne legyen!
PS.1. Az előadás gondolatmenetét – ami a gyűlölködést és a megosztottságot illeti – szinte folytatta a csütörtökön megnézett Két nővér a 6Színben. Erről fog szólni a sorozat negyedik eleme nemsokára.
PS.2. Valami haszna volt annak, hogy „összevártam” hét előadást, és lényegében felváltva dolgoztam a megnézés sorrendjében kiposztolt előadás-ajánlókon. Egyre több kapcsolódást veszek észre, így kezdem azt érezni, hogy nem véletlenül néztem pont azt, amit, pedig de – majdnem minden előadás megnézésében volt szerepe valamiféle véletlen fejleménynek is, annak ellenére, hogy a legtöbbet már régen terveztem. (A covid időszaka óta sokszor gondolom azt, hogy az a rendkívüli, amikor valami a tervek szerint valósul meg.)
PS.3. A fotókat az EXIT Generáció Fb-oldaláról mentettem le, Éder Vera készítette őket.
