Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem szeretek fotós próbákra menni, mert még mindig nem bírták feltalálni azt a fényképezőgépet, amelyikkel jó fotót lehet készíteni, de mégsem kattog, másrészt most nagyon jól jött ki a lépés: ez az előadás győzött a kattogás felett, és már magam elé képzeltem azokat a szerencsés gimiseket, akiket a jövő évadban ki fognak erre vezényelni, és akiket ez az előadás még ennek ellenére is le fog kötni, sőt talán meg fogják ebből tapasztalni nemcsak Petőfi zsenialitását, de azt is, hogy mennyi fájdalom van az életmű mögött, meglátják a nagy költőben az embert is. Igen, ez Az apostol nagy hasznára lehet bármely magyartanárnak a top-kötelező szerző megértéséhez, megszeretéséhez, én szívesen ajánlom a gimnazista korosztálynak.

Most gyorsan leírok néhány dolgot az előadás kapcsán, amely segíthet valakit akár abban, hogy a mai premierre még úgy is elszánja magát, hogy már túl van az érettségin, sőt esetleg vagy nem is olvasta ezt az egyébként annyira nem hosszú művet, vagy ha igen, egyáltalán nem szerette. A maesteszinhaz.hu-n kaphatóak is már féláron jegyek.

Stork Natasa, Szamosi Zsófia, Szilágyi Ágota varázslatosak, akár miattuk is érdemes a 6Színbe menni azoknak is, akiket Petőfi sosem tudott kicsit se érdekelni.

Apos6"A három lány kékben": Szilágyi Ágota, Stork Natasa, Szamosi Zsófia


Én ugyan 27 évig tanítottam, és eközben elég sok osztállyal átvettem Petőfi életművét, benne ezt a művét is. Nyilvánvalóan külön ki is emeltük a „szőlőszem hasonlatot”, azt a monológot, amelyet az előadásban Szamosi Zsófia mond el, és azt hiszem, hogy nem is extra nehéz olvasóként is mögé látni a leírtaknak, kimutatni benne a magát vátesz költőnek látó Petőfi azon vágyát, hogy nagy hatással legyen a nemzet életére, sőt ezen keresztül az emberiség sorsára is. Ez a mű is könnyen befogadható és megérthető, de mégsem „A helység kalapácsa”, nem vettem észre eddig, hogy szórakoztatna akár a legkisebb mértékben is, és nagyon könnyen elfogadtam, sőt osztottam tanítványaim többségének álláspontját, akik kipipálás céljából ugyan megismerték, de szeretni nem tudták.

A nézők erős többsége, aki jelen lehet egy előadáson vagy nem is olvasta, vagy ha igen, akkor nem rajongott érte – ezt feltételezem. Ebből a pozícióból kell majd az előadásnak kimozdítani a közönséget, és nyilván azokkal lesz egyszerűbb dolga, akiknek a mű valóban tiszta lap.

Apos3

Ez az előadás, Szilágyi Bálint rendezése erre képes lesz, megvan benne az a plusz, ami miatt lényegében bárkinek érdemes megnézni az előadást, ha ismeri a szöveget, ha nem, ha szerette, ha nem. Segíthet egészen másként ránézni az életműre és a szerzőre – leszedi Petőfit a talapzatról, és egy olyan közegbe helyezi a történetet, amelyik egészen mai, és látszólag idegen tőle. Ebben megtámogatja Márkus Sándor látványtervező is.

A szövegnek jót tesz a távolság, amelyet a tálalás (lsd. IKEA kanapé, techno zene) teremt – a történet nem csúszik bele melodrámába. Petőfi ezen a történeten keresztül nem kicsit sajnáltatja magát, de a rendező ezen az úton nem követi, hanem helyette külső nézőpontból tekint rá erre a tragédiába forduló emberi sorsra. Itt megjegyzem, hogy a mű kapcsán egyetlen esetben hasonló élményt már átéltem, a K2-es csapat Apostola is jolly joker előadás gimiseknek, aki azt megrendeli, szintén erősen megkönnyíti a diákjai életét. (Hiába szorít az idő az ajánló írásánál, nem tudom nem megjegyezni, hogy mennyire nyavalyás, hogy a középiskolai magyar tananyag kialakításánál a korosztály érdeklődése, illetve élethelyzete számításba se jön, alig van olyan olvasmány, amelynél érezhetnék a diákok, hogy LEHETNE hozzá közük, és az irodalmi művek létrejöttének a fő célja nem az, hogy dolgozatot lehessen belőlük íratni.)

Apos4

Ebben az előadásban átérezzük, hogy Petőfi elkeseredése és a miénk nagyon hasonló lehet. A költőt nem választották meg országgyűlési képviselőnek a forradalom után, hiába volt közismert és népszerű, a szokásos kampány (a választók itatása) ellenfele malmára hajtotta a vizet. Ez a hatalmas csalódás kellett ahhoz, hogy a „szabadság és szerelem” jelszavát hangoztató lánglelkű forradalmár szerepét kevésbé érezze már komfortosnak. A művet olvasva feltehetően kevesen lennének, akik a bemutatott élet-modell követésére vállalkoznának, annál többen, akik számára az lehetne a tanulság, hogy bele kell törődni, hogy a világ nem megváltoztatható, és aki ezt nem látja át, mégis próbálkozik, az a teljes életét elveszíti. A népet nem célszerű tűzön-vízen át vezetni sehova, célravezetőbb a visszavonulás, a „légy sziget”. Igazi nagy baromságnak tűnik az emberiség üdve érdekében az egyes ember elhanyagolása – ebből a történetből tisztán látszik nekünk nézőknek. Ha netán erre Petőfi is ráébred, és esetleg be meri vállalni a tévedését, akkor mi most nem egy ígéretes költő pályakezdésének remekeit ünnepelnénk lassan kétszáz éve, hanem esetleg a későbbi három-négy évtized feltehetően még sokkal jobb termékeit, amelyekről így lecsúsztunk. Petőfi maradt vátesznek, aki előre megjósolta halálát, szerencséjére ennek körülményeit némi homály is fedi, és a hosszú élet helyett a top három nemzeti költő egyike lehet most (és talán mindörökké).

Apos5

Az előadás nagy értéke, hogy majdnem a teljes művet felhasználja, és olyan meghökkentő módon, hogy a néző rákényszerül arra, hogy a bemutatott életpálya tanulságait a saját szemszögéből átgondolja. Számomra, aki már n+1 alkalommal ezt megtettem, olyan volt ez a történet most, mintha először hallanám – sikerült végig átélnem az elhangzottakat, és így feltételezem, hogy akik még sosem találkoztak a történettel, azok még jobban a hatása alá kerülhetnek, mert számukra tele lesz meglepő fordulattal.

Ahogy a fotókon remélhetőleg látszik, egy kék körfüggöny előtt, bézs színű kanapén, illetve az előtt három kék öltönyös színésznő mondja el a szöveget, hol együtt, egymásnak felelgetve, a párbeszédeket eljátszva, hol pedig narrátorként felváltva, egymásra érzékenyen reagálva. Szilveszter születésétől követhetjük a sorsát két felvonáson át, ehhez kevésbé adja magát „csak” színésznőket felhasználni. A sterilnek érződő mai környezet pláne idegen a történet minden helyszínétől.

Apos

Miután látunk egy helyenként világító hatalmas háromszöget is, már az elején eszembe jutott egy ötlet: mi van, ha ez a három nő a szentháromságot jelképezi, vagy esetleg három angyalt látunk, akik fentről követték Szilveszter földi szenvedéseit. Jelzem, ez csak az én ötletelésem, az előadás lehetőséget nyújt arra, hogy ezt akárki másként is gondolhassa, nem korlátozza a néző képzeletének szabadságát.

Ahogy nemrég a Történetőrző kapcsán megjegyeztem: nagyon szeretjük, ha egy történet bontakozik ki előttünk, a hiányzó díszletet szívesen kipótoljuk a képzeletünkkel – ez az előadás is alkalmat ad erre.

Szilágyi Bálint a szereplőit először hosszan ülteti (eszembe jutott róla Zsótér Sándor egyik korábbi korszaka), de aztán pont jókor megmozdítja, és nem érezni ezeknek a mozgásoknak a pótcselekvés jellegét. Eljátszik a zenei betétekkel, a háromszög kivilágításával, de a biztos siker titka igazából a szereposztás.

Apos2

Ezzel a három színésznővel voltaképp bármilyen koncepció nyerő lenne. Ez a három színésznő a mai magyar színházi világ top kategóriájába tartozik még úgy is, hogy mind független előadásokban működnek, nyilvánvalóan nehezebb körülmények között, mintha valamely társulat tagjai lennének. Éppen miattuk maradéktalanul hittem előre is abban, hogy nyugodtan elmehetek a fotóspróbára, mert ők hatni tudnak az üres nézőtér és a fotósok kattogása közben is.

Külön szerencse, hogy ők hárman külsőre eléggé hasonlítanak (pláne azonos jelmezben), ugyanakkor mindannyian erős és senki mással össze nem keverhető személyiségek. Három ilyen kvalitású színésznő együtt bármilyen helyzetet, hangulatot átélhetővé tesz, így végig vittek is magukkal. Ha úgy hozta volna a koncepció, bármelyikük egyedül is képes lett volna a mutatványra, de így hárman nyilván még fokozni tudták a hatást, három párkaként egy élet fonalát előttünk gombolyították.

A három nő az IKEA-kanapén néha azt a benyomást tette, mintha barátnők pletykálnának egy közös ismerősről, másszor mintha csak egyikük lett volna szerepben, és a másik kettő csak nézőként lett volna jelen. A lényeg végig nem veszett el, Szilveszter története volt a fókuszban.

Ha most lenne még időm, biztosan emlegetném külön, hogy még miben látható Stork Natasa, Szamosi Zsófia és Szilágyi Ágota, de részben évad vége van, így hátha majd pihennek vagy forgatnak a nyáron, és mire vannak a műsorújságok, ha nem arra, hogy aki ebben találkozott velük először, az AZONNAL rá tudjon keresni a következő előadásaikra…

PS.Az előadás létrehozását pályázati pénzek is lehetővé tették, ahogy a szórólapon is látszik, és mindezt a Petőfi év aktualitása (jövőre!) is alátámasztotta. Elég fájdalmas, hogy a Mozsár Műhely által elkezdett folyamatot nem lehetett a tervezett helyszínen végigvinni, a játszóhely közelgő megszűnése miatt sem… Pedig ez az előadás önmagán is túlmutat, láthatjuk, hogy milyen értékek jöhetnek létre a minimálisan finanszírozott független szférában akkor, ha legalább valamennyi külső támogatás is érkezik. Jó lenne abban hinni, hogy hasonló projekteket a jövőben is végbe lehet majd még vinni, és ez Az apostol pedig ténylegesen kijátszható lesz, ha egyszer elkészült, ráadásul ennyire jó is lett.

PS.2. Szokodi Beának nagyon köszönöm, hogy ilyen gyorsan küldött képeket, még néhányat később bele fogok tenni a bejegyzésbe, ha készen lesz a teljes albuma. Mindketten szerettük az előadást és abban reménykedünk, hogy lesz, akinek meghozza ez az ajánló a kedvét a premier megtekintéséhez, és nem akar több hónapot várni vele.

Címkék: Szamosi Zsófia Stork Natasa Szilágyi Ágota Márkus Sándor Szilágyi Bálint Mozsár Műhely Az apostol 6Szín

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3717848073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása