A Nézőművészeti KFT új bemutatójának a színlapján együtt olvasható Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Kovács Krisztián neve, akik a társulat alapító tagjai, és akikhez ezúttal egy fiatal tehetség, Ujvári Bors csatlakozott. A rendező pedig a szintén elismert Tárnoki Márk. Békeidőkben erre a névsorra a kiválasztott darabtól függetlenül hónapokkal előre el lenne adva minden hely, és 8-10 szék nem maradhatna üresen a bemutatót követő első előadáson.
Az, hogy ez mégis így történt, részben magyarázható a coviddal kapcsolatos túlságosan is sikeres „maradj otthon!” propagandával, félelmeinkkel, elkényelmesedésünkkel, még esetleg a Szkénében még mindig kötelező maszkhordással is – az előadás minőségével biztosan nem.
Rövid ajánló következik a közel kétórás (szünet nélküli) előadásról.
Az előadás azt adja, amit ígér: kabaréhoz is hasonlítható jelenetfüzért a magyar színházi életről. Egyfajta látlelet ez, amelyet a szövegben is előkerülő „nézd legott komédiának” hozzáállás valóban jellemez. (Az alkotók biztosra mennek, Madáchot és „Az ember tragédiája” címet meg is említik, nem veszik alapnak, hogy mindenki emlékszik még a gimis kötelezőre ilyen mélységig.) Az előadás a társulat EztRádjához áll a legközelebb, és azt, hogy a nézők egy része tényleg kabarénak éli meg, egyértelműen jelzi, hogy a jelenetek utáni taps az előadás közepétől rendszeressé válik. (Ez közönség és előadásfüggő lesz, ezen a hétfőn mindenesetre a közönség fele jó közérzetét így fejezte ki.)
Scherer Péter különszáma az első magyar vízilószínház megnyitójáról - a jelenet után szem nem maradt szárazon…
Ha mélyére nézünk a látottaknak, a színészek kiszolgáltatottsága elkeserítő - nemcsak a külső körülményeknek, a támogatások, pályázati pénzek kiszámíthatatlanságának köszönhetően. A hangsúly végig a JÁTÉKon van, amely az alkotói csapatnak is megkönnyíti a szembenézést. Mivel a helyzet nem új, csak a nehézségek fokozódtak, a független színházcsinálóknak túl sok illúziója már a TAO törvény megváltoztatása előtt sem lehetett. (“Aki nem remélt semmit, nem eshetik kétségbe soha.” – az előadásban nagyon a helyén van Julius Caesar egyik híres idézete.)
Egy kismalac...
A színészeknek számolniuk kell az alkalmanként kiutalt támogatáshoz kapcsolódó (vélt vagy valós) elvárásokkal, amelyek öncenzúrát is szükségessé tehetnek. Az előadás kezdő jelenetében ennek a tanúi lehetünk egy gyerekmese próbája kapcsán: még az is rendszerkritikának látszhat, ami nem annak indul…
Scherer Péter színei 2.- a csiga
Az előadásban a szakma belső problémáiról is szó esik. Látjuk, hogy áll a rendező a gondolkodó színész kreatív közreműködéshez, és azt is, hogy miként instruálja, illetve alázza őket. Mi nézők csak reméljük, hogy mindez csak paródia, és erős túlzás, bár a nézőművészetisek több színházban töltött évtized után nyilván átélhettek hasonló próbaidőszakokat, érezni, hogy ennek biztosan van valóságalapja, és annyira mégsem tudunk felhőtlenül nevetni a látottakon.
A zaklató rendező nyilatkozik - Mucsi Zoltán
A színész lekezelése és megalázása úgy tűnik, hogy mindennapos, legyen szó filmezésről vagy színházi próbáról, a problémakörnek csak egy kis része az előadás végén előkerülő zaklatási botrány. Az egészen biztosnak látszik, hogy a zaklató megússza…
A produkció ezúttal is a színészi játékra épít. Nagyon kevés kelléket használnak, Kuti Letícia látványtervező (Mervel Miklós és Molnár Péter támogatásával) hatásosan alkalmazza a reluxát mint térelválasztót, amelyen át ezerféle átjárási lehetőség adódik, és amelyik egyben alkalmas vetítő felület is. Sokat ad hozzá az előadáshoz, hogy a színészek arcát ki is lehet nagyítani (ebben az előadásban eleve ők kerülnek központba), bár a Szkéné intim terében ettől függetlenül is jól észleljük mindenkinek az apró gesztusait is.
Ugyan érezzük, hogy mindez az alacsony költségvetésből származó ötlet, de ettől még hatásos, és nincs is szükség semmi többre. Pont elég az öt színészegyéniség ahhoz, hogy minden működjön.
Ujvári Bors színészetéhez kedvet kaphatott valaki a Katona Lear királyában is (még műsoron!), és ebben az előadásban is sokoldalúan hasznosítják. Kell a színházi körkép felvázolásához egy ilyen határozottan tehetséges pályakezdő színész is. (Az első vele kapcsolatos élményem a 2020-as márciusi covid-leállás előtti legutolsó előadás volt a régi SzFE-n, az Oidipusz király, amelyikre még osztályt is tudtam vinni…) Rajta keresztül megtapasztalhatjuk mi is, mit élhet át egy kezdő, amikor belecsöppen a filmes, illetve a színházi szakmába. Nem irigyeljük.
Katona László - Ujvári Bors - Kovács Krisztián
A többiek mind régi motorosok, a Nézőművészeti KFT alapítói, akik most már vagy 20 éve együtt dolgoznak Gyulay Eszter művészeti vezető irányítása alatt . Mindenki sokféle karaktert kap, hálás apró szerepek sokaságát. Egy nézésre úgy tűnt, hogy a színészek közül talán a legszemélyesebb módon Kovács Krisztián emelődik ki.
Tény és való, hogy vannak olyan színészek, akiknek a kisugárzása jelentősen eltér attól, amilyet az életkoruk alapján várnánk tőlük, és ez helyenként megnehezíti a szerephez jutásukat. Ismerek olyan civileket is, akik még ötven évesen is kis fiatalember benyomását keltik, akik tényleg sosem öregszenek meg, de ez talán inkább előny lehet... (Kovács Krisztián Candide-ra biztosan telitalálat lenne, jutott eszembe, ahogy néztem.)
Katona Lászlót többféle rendezőként is megismerhettük. Talán a legemlékezetesebb mégis az a monológja, amelyben a többiek színészetét (némi ironikus éllel) magasztalja. Annyira természetesen teszi, hogy nem tudjuk biztosan eldönteni, hogy megtanulta-e szó szerint vagy improvizál – jól áll neki a kabaré, és lehet, hogy most már lassan egy szóló-stand up előadásnak is eljött az ideje.
A rendező instruál
Miután Scherer Pétert a legnagyobb magyar színésznek minősíti az egyik jelenetben, és ezek után kíváncsian vártam, hogy akkor mit fog mondani Mucsi Zoltánra, aki az én tapasztalataim szerint azon kevés magyar színész egyike, akit tényleg mindenki ismer, még akkor is, ha sosem járt színházban. Az ő jellemzésükre valóban nehéz már szavakat találni, ahogy ez el is hangzik. Mindketten puszta jelenlétükkel is erős hatást keltenek, elég csak némán állniuk, és mindent értünk.Jó őket nézni hosszabb idő után ismét egy közös előadásban. (Minden szövegelésnél többet érnek Mészáros Csaba mellékelt fotói, amelyeket a Nézőművészeti Kft facebook oldaláról használtam fel.)
A producer és a filmrendező
Az előadás valóban szórakoztató, nem is emlékszem, hogy utoljára mikor nevettem ennyit (talán A koponyán), de ettől függetlenül a mélyebb tartalom sem vész el.
Ha már a színész helyzetéről beszélünk, az SzFE „átalakításra” tett utalások nem maradhattak el, és tudjuk, hogy amiről itt lazán szó esett, az mégis vérre megy. A színházi közegben létező árok már szakadék, amely egyre csak mélyül. Nehezen képzelhető el valamiféle korrekció. A források egyenlőtlen és kiszámíthatatlan elosztása biztosíték arra, hogy a helyzet javulni nem fog. Lehet ezen dühöngeni vagy ahogy ez a csapat teszi ezúttal: nézhetjük legott komédiának…
Rendező és színészei
Ps. A Szkéné valóban „különutas”, tényleg kell a NÉZŐTÉREN a maszk, bár a büfében nem, pedig ott vagyunk úgy igazán összezsúfolódva az előadást megelőző percekben. Ez a jelenlegi vegyes megoldás inkább öngólnak érződik most már, a színészek akárhol máshol is megkaphatják a covidot és ezzel a rendelkezéssel a színház biztosan veszít nézőket. Ezekért a színészekért persze tényleg érdemes is maszkot húzni.
Persze most is voltak kivételes nézők (az első sorban is négyen), akiknek a szabálytartás nem az erőssége… (Több ismerősöm pont emiatt nem járt színházba a maszk kötelezősége idején sem, mert tudta, hogy nem fogja így sem feltenni mindenki, és féltek a betegségtől.) Ez a rendelet ezt nem oldja meg, ahhoz egy nézőtéri dolgozót kellene előadás közben szemben leültetni a közönséggel, és annak kellene betartatnia, ha valóban olyan lényeges ez.
Jó lenne, ha már legalább a covid nem zavarna bele tovább az életünkbe, bár úgyis tudjuk, hogy a bajok nagyrésze úgyis megmarad azok után is, és ez az előadás sem fog elavulni. (Megjegyzendő: hiába friss, ezt a produkciót nem a járványhelyzet határozta meg, érezhetően számítanak rá, hogy még sokáig fog menni akkor is, amikor a maszkra és a lezárásokra már csak nosztalgikusan fogunk visszagondolni – remélhetőleg nem egy még keményebb időszakban.)
A biztonsági őr
