Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Art-Szintér produkciója Vass György rendezésében pontosan olyan Molnár Ferenc előadás lett, amilyet a szerző kedvelői (sőt feltehetően a jogtulajdonosok is) nézni szeretnének. Független a kőszínházaktól, de nem „alternatív jellegű”. A szereplők viszonyait pontosan elemzi a rendező Bártfay Rita dramaturg segítségével, egyértelműen a színészi játékra alapoz. Járó Zsuzsát, Debreczeny Csabát, Dolmány Attilát, Kútvölgyi Erzsébetet, Kakasy Dórát és Koleszár Bazil Pétert erősen megtámogatják Kovács Andrea ízlésesen dekoratív ÉS korhű jelmezei. Miareczky Edit díszlete, amelynek meghatározó eleme a vörös bársony, a színészpár otthonát is színházi díszletként mutatja be, életüket pedig helyenként nagyon teátrális játékként, amelyben mintegy fricskaként csak ott van egy házi papucs, sokszor útban, éppen a színpad közepén...

testőrDebreceny Csaba és Járó Zsuzsa

A látvány önmagában is érzékelteti, hogy most aztán minden a színházról szól, amely minden szereplő számára a legotthonosabb közeg, ahogy az volt a szerző számára is. A Bethlen Téri Színház korábbi előadásaihoz képest jóval kidolgozottabb ez a látványvilág, jelentősen nagyobb teret is elbírna, de mi nézők nem panaszkodhatunk – most is jólesik a színészek közelsége ebben a kicsi térben.

A járvány miatti leállás fél éve után vérfrissítő élmény egy ilyen este, és még akkor is az, ha a korlátozások még jelen vannak. Van védőkártya ellenőrzés, helykihagyás a nézőtéren és még maszkviselés is.

testor

Miután nekem ez a 11. eseményem volt az újranyitás óta, már látom, hogy egyedül a védőkártya ellenőrzés az, ami mindenhol van. Mind szabadtéren, mind a koncerttermek többségében (négyből háromban) nem volt elvárás az előadás közbeni maszkviselés, a prózai színházakban (Miskolcon és a Katonában is) viszont láthatóan igen. Talán ősszel már ez is megszűnik, hiszen addigra a többségnek csak meg lesz a két oltása is.

Az érkezési sorrendes ülés, illetve a helykihagyás miatt értékes helyek mentek kárba, és nagyon sajnáltam, hogy ezt a szórakoztató előadást nem nézhették meg többen, pedig sokakra ráférhetett volna egy klasszikus Molnár.

Jó lenne persze, ha a fenti két bekezdés gyorsan érdektelenné válna, és az előadás még akkor is menne, amikor ez a karanténosdi már csak rossz emlék.

testor-belteri

Vass György rendezésén látszott, hogy igazán nagyon pontosan elemzi a viszonyokat, a párbajra emlékeztető párbeszédekben végig érzékeljük a mögöttes tartalmakat. Különösen emlékezetes, ahogy a harmadik felvonás végén – a testőr jelmez előkerülésekor – a házaspár mindkét tagja egészen jelentéktelen dolgokról beszél automatikusan, miközben mindketten a másik fél reakcióit figyelik. Látjuk, hogy hullámzanak az érzelmek, amelyeket hol szabadon engednek, hol pedig elfojtanak, és mennyire változnak az erőviszonyok ezzel együtt.

Miután néhány évtizede Kerényi Ferenc egyik szemináriumán fél éven keresztül mondatról mondatra elemeztünk egy Játék a kastélyban előadást videóról, igazán megszerettem a szerzőt, minden művében többet látok szellemes társalgási vígjátéknál. Mivel ezt is sokszor olvastam, nagyon sok párbeszédnél várom, hogy egy bizonyos mondat elhangozzon, ezúttal is tudtam értékelni azt, ahogy ezek elhangzottak, de magát a tényt is, hogy épp ezt nézhetem.

Két külön soha össze nem kapcsolódó világ rajzolódott ki előttünk, a színészé és a színésznőé - a szerző szándékosan nem használ neveket, hiszen ezeknek az embereknek valóban a foglalkozásuk a személyiségük legmeghatározóbb része. Már most megjegyzendő, hogy ugyan Molnár Ferenc elsősorban színészek kapcsolatáról ír, de hasonló viszonyok civilek között is lehetnek - így nyugodtan magunkra is ismerhetünk, ez az ismerősség is hozzátartozik a darab vonzerejéhez.

T8

A rendező egyértelműen állást foglal a darab egyik sarkalatos kérdésében, (felismerte-e a színésznő a testőr ruhában neki udvarló férjét?) de ennél még több is történik.

Ebben a verzióban minden korábbi Testőrnél erősebbnek éreztem a kapcsolódásra való képtelenség fájdalmát. (Feltehetően nem marad a Vígszínház repertoárján az A testőr, amelyben Eszenyi Enikő és Stohl András szintén nagyon erős párost alkottak, de valamivel több esélye mutatkozott a kapcsolat felújíthatóságának.)

Debreczeny Csaba a szerző által feltehetően nagyon jól ismert színész-típust testesíti meg, aki végtelenül egoista, nem szokta meg, hogy valaki másra figyeljen, de ez esetben emberére akadt a Járó Zsuzsa által játszott színésznőben, aki hozzá hasonló alkat.

T3A Kritikus: Dolmány Attila a Színész és a Színésznő társaságában

A darab eredeti bemutatója 1910-ben volt a Vígszínházban és ebben az évben írta meg Balázs Béla „A kékszakállú herceg vára” című misztériumjátékát, amely a férfi és nő kapcsolatát hasonló módon reménytelennek láttatta, hiszen az író – ahogy naplójából ez egyértelműen kiderül – maga is éppen ilyen alkat volt, mint Molnár Ferenc művészei.

(Ez a párhuzam mostanság biztosan eszembe jutott volna szinte bármivel kapcsolatban mivel ma este, június 8-án 19.35-től lesz a bemutatója a Bartók Rádióban Sárik Péter új jazzes Kékszakállújának. Még 30 napig elérhető marad a mediaklikk.hu-n !)

A testőrben a két szereplő játszmája szórakoztató, sokat lehet nevetni a féltékeny férjen, aki saját feleségét próbálja elcsábítani álruhában, miközben végig abban reménykedik, hogy az asszony állhatatos marad. Komikus a helyzet, de tragédiának is felfogható, mert egészen végig nyilvánvaló, hogy a férj által felvázolt helyzetkép igaz, és felesége nyugtalansága megszüntethetetlen. A szerelmi lángolás első időszakára vágyik minden kapcsolatban, amely láthatóan nem tartósítható – féléven túl semmiképp.

T2Kútvölgyi Erzsébet, a színházi anya

A darab keletkezése idején már közel harminc éve ismert volt a nárcizmus fogalma, írtak erről tanulmányt, és Freud is kutatta a jelenséget. Ha egy pszichológus erre a játszmára ránézne, feltehetően azonnal mindkét szereplőt nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizálná, és elmagyarázná a férjnek, hogy felesége kötődési zavarral küzd (az anya hiánya ki is derül – Kútvölgyi Erzsébet, mint „színházi anya” vesz részt az életében), sosem lesz empatikus és szükségszerűen újabb nárcisztikus források után KELL néznie, nem képes arra, hogy bárkivel beérje tartósan, függetlenül attól, hogy a régi partnerével mennyire elégedett. Egy igazán nárcisztikus boldogtalansága és elégedetlensége törvényszerű és nincs rá gyógyír. Az élet persze közben megy tovább, a színjáték is – a belső üresség marad.

Molnár bravúrja, hogy a bemutatott kapcsolatot nézve átjön minden fájdalom, mégis jó nézni a színészek játékát, élvezzük a hétköznapi élet hazugságainak leleplezését. Meg persze kicsit beavatva is érezhetjük magunkat a színházi közegbe. Utóbbi érzést egy igazi színházi néző rendszerint nagyon szereti is, a darab sikere ennek is köszönhető. Molnár ironikusan néz rá az általa jól ismert környezetre, de nagy szeretettel is.

Ha nárcisztikusnak hívjuk, ha nem, Járó Zsuzsa igazán árnyalt alakításából árad a nyugtalanság, a tökéletes szerelmes utáni vágyakozás, és persze a boldogtalanság, mert mindezt nem kaphatja meg soha, így borzalmasan unja magát. Számára feltehetően üdítő lett volna ez a testőr-játék, még akkor is, ha netán ténylegesen felismeri férjét a jelmez mögött, és őszintén sajnálkozik, hogy a kalandot megtagadták tőle.

A testőrről mindig eszembe jut, Harold Pinter „A szerető” (1962) című darabja, amely szintén felveti a kérdést, hogy miként tartható életben egy házasság, miként őrizheti meg a frissesség élményét, miközben az állandóság biztonságát is megadja. Pinternél lehet a férj egyszerre szerető is, bár a képlet nála sem egyszerű.

T1

A Debreczeny Csaba által játszott "vezető színész" nem unhatja el  a házasságát – leköti felesége megfigyelése és a féltékeny férj szerepkör. Maga is érzi, hogy ez csapda, de hosszútávon mégsem tud bízni a nőben, akire a megcsalási szándékot még így sem tudja rábizonyítani, hogy saját maga tanúja volt ennek. Később belátja, hogy a kegyes hazugságokra szüksége van, ha életben akarja tartani ezt a kapcsolatot.

Elkeseríti a tehetetlensége, a hozzá elvileg közelálló nő elérhetetlensége. Ebben a szánalomra méltó férfiben igazán nehéz meglátnunk a rajongott sztárt, pedig minden bizonnyal az, ha egyszer a hitelező, Koleszár Bazil Péter csak olyan előadást hajlandó megnézni, amelyikben szerepel.

T6A szobalány: Kakasy Dóra

Jó ez a kis karakterszerep is, ahogy jó Kakasy Dórának is, aki lehet kétféle: a színészért rajongó szobalány, majd az ezt a közeget alaposan ismerő páholyosnő.

Az előadásban nagyon fontos szerepe van a kritikusnak, aki megfigyelő/rezonőr, és személyisége nem lényeges, még a név hétköznapisága is ezt fejezi ki (Mezei - mintha csak egy átlagos mezei néző lenne), mind a színész, mind a színésznő világának szerves része. A játékhoz szükség van nézőre, és a férj élete nagy szerepét alakítja, ehhez feltétlenül jól jön a közönség. (Dramaturgiailag pedig tökéletes megoldás, hogy párbeszédeik által mi is beavatódunk.)

T5

A kritikus személyisége, az ő keserűségei is átjönnek Dolmány Attila játékán, helyenként ő is féltékeny, de már megtanulta magát háttérbe helyezni – a felszínen. Ha jobban megkaparjuk, mégis neki van a legtöbb köze mindkét félhez, ő az, akinek játszanak, így életük kitüntetett pillanatainak is része, nemcsak a szalonjukban olvas újságot velük. Lehet, hogy éppen az ő jelenléte tartja össze ezt a házasságot.

Ugyan egy kellemes előadáson ülünk, de mégis átérezzük minden szereplő sorsán keresztül, hogy „egyedül vagyunk mind”, ennek a fájdalma ráadásul a karantén után még hatványozottabb, az előadás talán jobban is hat, mint hatott volna a covid előtt.

T7

De minden élménynek, így ennek a jó előadásnak is ára van – hosszú hónapok után most megint lemaradtam a fiam fektetéséről, mint annyira sokszor a korábbi években - János most ezt sérelmezte is, elszokott a hiányomtól. Én is elszoktam a helyzettől, de a bűntudat azért ismerős volt, és tudom, hogy még ezen a héten lesz néhány hasonlóan elnyúló estém, bár van amit mégis töröltem erre való tekintettel. Hiába, ha nem vigyázunk, a színház benyel minket nézőket is, nemcsak a színészeket, de ha realista vagyok, ezt én már csak múlt időben mondhatom el...

PS. A mellékelt fotókat az Art-Színtér részére Panamy készítette.

Címkék: Debreczeny Csaba Bethlen téri színház Kútvölgyi Erzsébet Vass György Járó Zsuzsa Kakasy Dóra Miareczky Edit Kovács Andrea Koleszár Bazil Péter Art-Színtér Bártfay Rita

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8316586578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása