Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Katona számol a vírus hosszas regnálásával, láthatóan előre menekül: kísérletezik. Repertoárdarabjait ugyan időről időre elérhetővé teszi, de nem közvetíti színpadra szánt előadásainak bemutatóit, ahogy pl. az Operaház ezen a szombaton is tette (lsd. A Mester és Margarita). Helyette „tévé-színházat” játszik nekünk, így születhetett a kényszerhelyzetből valami különleges.

Hatalmas kontraszt volt a két előadást egymás után nézni, és az egyéb tanulságok és kérdések mellett (pl. mennyire lehet egyáltalán egy színházi előadást képernyőre érvényesen átalakítani) így még inkább világossá vált számomra, hogy a színháziak (és mi is nézők) jelenleg mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technikának. A felvételek készítői alkotótársakká léptek elő mindkét esetben. De itt most már csak a Katona előadásáról lesz szó.

Garaczi7Hajni: Rezes Judit

A Katona néhány hónapja pályázatot hirdetett célzottan felvételről sugárzott művek készítésére, és így egyszerre négy anyag elkészítésébe is belefoghattak.

Ezen a pénteken elsőként Garaczi László „Végre egy kis csönd” című írását mutatták be Máté Gábor rendezésében, Rezes Judit, Mészáros Béla, Szirtes Ági és Kocsis Gergely szereplésével. Utóbbi zenét is szerzett a jelenetek aláfestésére és átkötésére, amelyet feltehetően ő maga is játszott.

A darab vége utáni felsorolásban nemcsak a színészek szerepeltek, de minden további munkatársé is, aki részt vett a felvétel elkészítésében, így az is hangsúlyt kapott, hogy egy látszólag egyszerű, négyszereplős történet színre állítása milyen sok ember munkájának az eredménye. Így van ez „normál” előadások esetén is, csak a legtöbb színlapra a háttérmunkások neve nem kerül fel soha.

További három, hasonlóan készülő előadást már meg is hirdettek, a következő február 27-re várható.

katonaKövetkező bemutató: Egyformák vagyunk - Pálos Hanna, Jordán Adél és Székely Kriszta (rendező)

Maga a mű hetvenöt perces csak, de a közvetítésen hozzákapcsoltak egy hatvan perces beszélgetést, amelyben közvetlenül a megnézés után (vagy akár másnapra halasztva) megismerhettük a rendező, az író és az elsődleges főszereplő, Rezes Judit véleményét a produkcióról és azt is, miként viszonyultak a karanténhelyzethez.

Ebben a beszélgetésben a produkció számos fontos részletét részletesen elemezték, szóba került a kísérletezés igénye, illetve az is, hogy ezt a produkciót maguk sem tekintik igazi színháznak, de ez nem is kérdéses a látottak alapján. A környezet (konyha és szobabelsők) kialakítása nem volt egészen élethű, éreztük, hogy színházi díszlet ez, így a produkció leginkább a rendszerváltás előtt stúdióban készített tévéjátékokra emlékeztetett. A technikai megoldások, a helyenként elmosódó képek, a vágások, a közben bejátszott zene mind távolságot teremt a szereplőktől, éreztük a „megcsináltságot”. Ehhez kontrasztként hozzájött, hogy ennyire sosem tűntek közelinek azok a színészek (még a Sufniban sem), akiktől ténylegesen most vagyunk csak igazán távol.

Garaczi4Szirtes Ági

Túlsúlyban vannak a „túlközeli” képek. Olyan, mintha mi nézők magunk tartanánk egy nagyítót a színészek arca elé és betolakodnánk a személyes terükbe: ráncaik és bőrhibáik is jól megfigyelhetővé váltak, és ez helyenként szinte félelmetes hatást kelt. A színészek mintha ebben az előadásban a szokásosnál is kiszolgáltatottabbak lennének, és minden apró rezdülésük számít.

Kevés a szereplő és még akkor sem direktben hangzanak el a párbeszédek, amikor mindkét résztvevőt együtt látjuk. Ugyan emögött világosan látszik a „vigyázzunk egymásra!” szándéka, de egyúttal ki is fejezi a vírus-korszak (ami a pillanatnyi jelenünk is), legfőbb sajátosságát: mindenki a saját közegében, egyedül (sokszor magányosan) próbál túlélni.

Garaczi9Mészáros Béla

A színészek sokszor saját magukat narrálják, saját életük megfigyelőiként is viselkednek. A pillanat szinte hamarabb kerül múlt időbe, mint mielőtt jelenként megélhetnék. A tudatosság nem teszi lehetővé a spontán átélést. A beszélgetésben ennek a kettősségnek a nehézségeiről számolt be a szerző is (benne is élt a karanténban és írt is róla). Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy számomra is hasonló problémákat vet fel a blogírás: ha csak egyszer nézek meg valamit, menet közben nem tudom a nyomhagyás szempontját sem mellőzni: nemcsak az előadásra kell figyelnem, de arra is, hogy mit vált ki belőlem.

A karanténidőszak első fázisában megtört a rutin, kiderült, hogy nekünk ki és mi számít igazán, és mi kinek vagyunk fontosak, mely kapcsolataink bírták ki a személyes találkozások teljes szünetelését, vagy éppen ellenkezőleg, az állandó összezártságot. Mindkettő egyaránt probléma lehetett.

Van, akinek még a kijárási tilalom és az elszigeteltség is kedvező, hiszen „ismeretlenek fizikai közelsége alapértelmezésben fenyegető” – és az előadás eljuttat minket akár oda is, hogy Sartre Zárt tárgyalása eszünkbe jusson, ahol a másik ember a pokol.

Garaczi10Kocsis Gergely, Rezes Judit és a rendező, Máté Gábor

A nézők élményét erősen befolyásolhatta, hogy személy szerint ki-ki mennyire élte meg börtönként a karantént, az erősnek hitt kapcsolatai tönkrementek-e, mekkora plusz feszültséget jelentett számára egy esetleges kényszerű életmód váltás, az általános bizonytalanságérzet. A négy szereplőt látva és hallva az előadás címe meglehetősen cinikusan is értelmezhető – inkább a „na még ez hiányzott” illene rá.

Az előadásban két-két felszínes szomszéd-kapcsolatot látunk, ez is jellemző, a szigorítások hatására ennyi maradhatott a társasági életünkből. Erről Örkény Macskajátékából a „vékony szálak” gondolat jutott eszembe. Ezt eléggé szeretem, és nemritkán eszembe jut. Igen, gazdagítanak minket még a mélyre nem hatoló kapcsolatok is, azok az ötperces találkozások (színházi szünetekben, utcán, iskolai folyosókon), amelyek most egy az egyben ki lettek radírozva azáltal, hogy mind otthonülésre kényszerülünk. Nagyon jól tud(na) esni egy-egy rövid beszélgetés is, hiszen mégis társas lények vagyunk, és így hosszú távon az elszigetelődés depresszív hatással van ránk. A vírusnak ez a mellékhatása azokat is sújtja, akik nem kapták el eddig.

Garaczi8A felvétel készítői

Az előadás minden szereplőjén látszik, hogy egyedüllétük egyben magány, nehézséget okoz számukra a valódi kapcsolódás valaki máshoz, bár eltérő mértékben és módon. Néhány dolog kiderül róluk konkrétan is, de nem szisztematikusan, hanem csak elszórt utalásokból. Két-két szereplő egy házban élt, és az egyetlen igazán fontos kapcsolat már a múlté: Brúnó és Hajni már szakított akkor, amikor látjuk őket.

Garaczi László jelentősen több figyelmet fordított a két nőalakra, mint a férfi szereplőkre és közülük is a Rezes Judit által játszott Hajnit emeli ki jobban, akinek a monológja a darabot kezdi és zárja. Életének egyetlen szinte jelentéktelennek látszó eseménye emelődik ki, de ezzel kapcsolatban maradnak bennünk kérdőjelek néhány nyugtalanító utalás miatt. A történéseknek lehet egy másik, kevésbé hétköznapi magyarázata is.

Garaczi5

Máté Gábor a beszélgetésben elmondja, hogy már régen szeretett volna ismét Rezes Judittal dolgozni. Jó őt nézni most is, minden rezdülése le tud minket kötni, örülhetünk, hogy hosszúak a monológjai. Alakítása igazi nagy teljesítmény így is, és kár, hogy nem fogja tudni hosszú éveken át életben tartani a karaktert. De legalább fel van véve, így biztosan megmarad – olyan, mintha filmet forgatott volna.

Kisebb hangsúly esik a Brúnót, volt szerelmét és élettársát játszó Mészáros Bélára, de használ a történetnek, hogy meghallgathatjuk a másik felet is. A férfi maga sem biztos, hogy ki volt az igazi az életében, kihez kellett volna ragaszkodni és nem elszalasztani. Lehet, hogy mégis Hajni? – ez kérdés marad.

Garaczi2

Az előadásban ritkán láttunk valakit teljes egészében, leginkább csak beszélő fejeket hallgattunk, a környezetből még annál is kevesebbet mutat a kamera. Fokozottan számít a színészek szövegmondása, még azt is megfigyelhetjük, hogyan születik meg bennük a gondolat, amelyik egészen természetesen alakul át beszéddé.

Máté Gábor színészei bármilyen szöveget élettel tudnak megtölteni, nehéz elképzelni azt a darabot, amelyik ne válna érdekessé, ha például Szirtes Ági mondja.

Őt nézve visszaemlékeztem egy Thomas Bernhard előadásra (Heldenplatz), amelyben volt egy negyvenöt perces monológja. Az ilyen színészi gesztusok hatása nem enyészik el, és bár még most sem állítom, hogy annak idején minden percét élveztem az előadásnak, de az atmoszférája és Szirtes Ági (és Kiss Eszter) jelenete bennem maradt azóta is. Ezt a vonalat folytatta később, és most eszembe jutott újra a „Szép napok” is, amely gyönyörű előadás és nem mellékesen, technikailag is igazán alkalmas lenne az élő közvetítésre, hiszen „biztonságos”, a két szereplő meglehetősen el van különülve a színpadon. Érdemes lenne feltámasztani azoknak, akik nem juthattak el annak idején a Sufniba.

Garaczi3Balogh úr látogatóba jön

Míg Rezes Juditot és Szirtes Ágit a felvétel előtt kellően leköthette a szövegtanulás, Kocsis Gergely (Balogh úr, a házfelügyelő) nemigen szólal meg, epizódszereplőként van jelen – ahogy mind azok vagyunk mások életében. Színészi jelenléte némán is erőteljes.

A történetben (amely eléggé banális, de a részleteit nem árulom el, hátha még nézhető lesz újra) karantén élményeink visszaköszönnek. Még emlékszünk, hogy hiánycikk lett az élesztő márciusban, és divatos az otthoni kenyérsütés. Olyan mondatokat hallunk, amelyeket mi is mondhatnánk, de 2021 márciusa előtt ezek nem hangzottak volna el (pl. „nem volt rajta maszk”).  Ezekben a mondatokban szerencsére van humor is, így a létrejött feszültség némiképp oldódik.

Garaczi1karantén-idill

Ez az előadás elég pontosan kifejezi a közérzetünket, mintha csak egy barométer lenne – egyet lehet érteni, igen, ebben vagyunk most, ilyen a világ és így vagyunk benne jelen mi. „Űrrel töltjük ki az űrt” – a hiány a főszereplő sok tekintetben.

Tekintve, hogy a Katona eleve mindig törekedett arra, hogy a társadalmi problémákat ábrázolja, néhány előadásában pedig szinte provokált is minket, hogy még hajlandóak-e vagyunk követni, ezzel a kísérleti színházzal is hű maradt önmagához. Nem törekszik kompromisszumok árán arra, hogy széles nézői réteget szólítson meg: szándékosan lassú színház ez, nyoma nincs a pörgésnek, rá kell hangolódni, nem kapcsol ki a mindennapjainkból, könnyű szórakozás nem várható tőle. Feltétlenül kihívás a színésznek, tud-e eléggé érdekes lenni és a nézőnek is – mennyire képes minden körülmény ellenére is koncentráltan figyelni.

Garaczi6

A most bemutatott „tévé-színház” egy lehetőség a sok közül a közönség megtartására. Ha sikert arat a kezdeményezés, azaz elég érdeklődő vesz jegyet a későbbi bemutatókra, talán még a vírus-időszak után is megmaradhat „melléküzemágként”, ahogy a vidéki és külföldi nézők érdekében a közvetítéseknek sem szabadna egészen eltűnniük az online térből.

Várom a folytatást, a sorozat további részeit, és a jelenlegi rendkívüli állapot végét, kicsit reménykedve, hogy erre az időszakra (talán már jövőre?) úgy fogunk visszanézni, mint a 30 évvel ezelőtti taxisblokádra –némi nosztalgiával, és azzal a megjegyzéssel, hogy kár, hogy ez kicsit jobban elhúzódott.

Ps.A fotókat az e-szinhaz.hu-ról használtam fel.

Címkék: Katona Máté Gábor Mészáros Béla Garaczi László Szirtes Ági Rezes Judit Kocsis Gergely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9916430796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása