Ezen a vasárnapon jártam először a FILC-ben, azaz Fischer Iván Lakásszínházában további 25 néző társaságában. Ez a nézőszám manapság teltházat jelent, ennyi ember tud biztonságosan leülni egy talán harminc négyzetméteres szobában. Az időpont abból a szempontból nem volt optimális, hogy éppen egybeesett a hely tulajdonosának és a BFZ-nek a vicenzai koncertközvetítésével, amelyről így lemaradtam.
Mérlegeltem a helyzetet, és győzött Dante.
Az esemény plakátja - Gyabronka József
Nemcsak ez a számomra új helyszín érdekelt, de az is, hogyan fogja Gyabronka József felolvasni a mű egyes részleteit – fel sem merült bennem, hogy esetleg megtanulja. Pedig megtanulta, és a mű közel felét mondta el kívülről nyolcvan perc alatt, vendégszövegek beiktatásával. (Nemrég az Orfeusz kapcsán fordított helyzet volt, akkor „rendes” előadásra készültem, felolvasószínház lett belőle.)
Gyabronka József maszkban érkezett a szobába, ahol már kellően elszórva, félkörben – a legkülönfélébb székeken - ültünk mi nézők, szintén maszkban. Számomra nagy megkönnyebbülés volt, amikor legalább ő levehette - néhány nappal korábban egy koncerten végtelenül elkeserített a maszkban éneklők látványa, és hálás voltam azért, hogy legalább a teremben lévő egyetlen szereplő "normálisan" létezhet.
A színésznek egy bárszék jutott egy ajtó és az ablak közötti sarokban, és ebben a talán összesen négy méternyi mozgást engedő térben úgy beszélt hozzánk, úgy mondta el a szöveget, mintha saját utazására emlékezne vissza, látni véltük a megszülető gondolatot is. Ez a természetesség talán a legtöbb, ami adható, így bevonódtunk. Dante túlvilági utazása általa elmesélve nem sokban tért el azoktól a részletes útibeszámolóktól, amilyeneket a Fb-on az utazómajmos csoportban is olvashatunk naponta. Elmondása által jól elképzelhetővé vált a táj, a meglátogatott bűnösök, és nem hiányoztak még fotók sem a találkozások illusztrálására. Azonosulni tudtunk vele, mintha mindez velünk történt volna.
Nem most találkoztam először a művel, énekről énekre haladva elemeztük hetente másfél órán keresztül Sallay Géza olasz szakos szemináriumán, de Gyabronka József elbeszélése még azokon a pontokon is a saját élményeként jött át, amire emlékeztem, tehát az előadás nem ellenjavallt azok számára sem, akik netán már többször is végigmentek Dantéval és Vergiliussal az alvilágon.
A nézők legnagyobb hányadát nem veszélyezteti az, hogy már a könyökükön jön ki a szerző, kevesen olvashattak többet tőle, mint amennyit annak idején a gimnáziumi irodalom órán elvártak. Ideális esetben lesznek olyanok, akik kívülről tudják a Pokol kapujának feliratát Babits fordításában, esetleg a mű kezdő sorait is. Lehetnek ilyenek azért, az apám még olaszul is néha csak úgy elmondta ezeket a részeket egy-egy vasárnapi ebéd alkalmával, az ő idejében még igazán alaposan kellett tudni a memoritereket. Az előadást hallgatva eszembe jutott, hogy ő mennyire élvezte volna egyszer így meghallgatni ezt az egyébként eleve is felolvasásra írt szöveget.
Az előadás fő értéke, hogy pusztán személyessége által, látvány-effektek, bármilyen illusztratív megoldás, kivetítés nélkül egyszerűen hat ránk a szöveg. Ezzel persze a pillanatnyi trend ellenében megy, amely mindenhogyan próbál a nézőre rengeteg impulzust rázúdítani, hogy az élő színházban is megkapjuk azt, amihez az online térben hozzászoktunk. Persze ez lehetetlen, a színház által adott plusz abban áll, hogy mi nézők EGYÜTT nézzük egy vagy több élő színész átalakulását, akik velünk egy térben vannak, közel hozzánk.
Ez az előadás bizonyítja az élőben nézett színész erős hatását. Hihetetlen ereje van a szónak, már amennyiben kellő kisugárzással rendelkező előadó szájából hangzik el. (Az önálló est akkora feladat, hogy szerencsére nem is szokott valaki úgy nekikezdeni, ha nem alkalmas rá – az én tapasztalatom szerint aki már neki mer ugrani egy ilyen gigászi akadálynak, az nem is veri le a lécet.)
A szöveg összeállítója, az előadás megálmodója: Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja (a youtube-ról származó fotón)
Gyabronka József spontán úti beszámolóját hallgatva semmiképp nem jutott volna eszünkbe, hogy valójában Török Tamara dramaturg válogatása ez, ami elhangzik, ő tette bele néhány újabb szöveget is meglepetésnek, hogy ezek tágabb perspektívába helyezzék az elhangzottakat, és több legyen Dante önmagánál – még véletlenül se érezzük, hogy itt a lényeg valamiféle színészi virtuskodás, hogy lám egy ilyen unalmas, poros szerző is eladható nekünk. A vendégszövegek által belegondolunk abba, hogy milyen poklok azok, amelyeket nemcsak elképzelt, de meg is valósított az emberiség. Így az egész estének mélyebb és sötétebb lesz az üzenete, ezek nélkül akár kedélyesen is vehetnénk az elhangzottakat, és elintézhetnénk azzal, hogy lám, ez a Dante milyen kreatív egyéniség volt, a szenvedés milyen sokféle típusát tudta kiagyalni.
A szinhaz.online fotója a fordítóról, Nádasdy Ádámról
Ahhoz, hogy Gyabronka József ilyen természetesen nyilvánulhasson meg, kellett a fordító, Nádasdy Ádám friss, jambikus, ámde rímtelen szövege. Ugyanez a mutatvány talán Babits Mihály klasszikus fordításával nehezebb lett volna. Számomra eleinte furcsa volt ez az új szöveg, azoknál a részeknél különösen, amelyeket jobban ismertem (néhány versszakot kívülről is tudok, ha nem is túl sokat), de meggyőző volt a fordítás érthetősége és az, hogy mennyire közel áll a hétköznapi nyelvünkhöz. Egyáltalán nem érződött megemelt költői szövegnek.
Az előadás után a program része volt a vacsora, illetve beszélgetés az alkotókkal. A továbbiakban ez feltehetően már elmarad, amikor majd a FILC-ben tartott két előadás után 2021. januárjától várhatóan az előadást tovább fogják játszani. Erősen remélem, hogy ez a nyomhagyó bejegyzésem ajánlóként fog tudni működni még hosszú ideig.
Gyabronka József estje sokkal többet ad, mint amit remélni lehetett előre, bármilyen helyszínen, akár teremszínházként is jól működhetne. Diákoknak, de akár magyartanároknak is különösen ajánlom, mivel új utakat nyithat a szerzőhöz és a kortársaihoz általában is. Ezt az előadást feltétlenül életben kellene tartani, amíg a színésznek van kedve ezt elmondani – ez a végső konklúzióm.
Kilátás Fischer Iván ablakából
PS1.: És milyen a hely? Milyen a lakás, ahol Fischer Iván gyerekkorát töltötte? – Kissé meglepett, hogy a lakás épp abban a házban van, ahol egyik egyetemi csoporttársnőmet is éveken át látogattam még a kilencvenes évek elején, csak akkor még nem volt az egész felújítva. Most gyönyörű már a lépcsőház is, de ha nem lenne az, akkor is elképesztő maga a hely: az ablakokból az Operaházra lehet rálátni. Innen eléggé adta magát az intézmény gyakori látogatása, bár feltehetően Fischer Iván bárhonnan eljut a BFZ megalapításához, még akkor is, ha netán ennyire nem lakik közel még ráadásul a Zeneakadémiához is.
Az viszont bennem is, és állandó olvasómban is megfogalmazódott, hogy miért FILC a rövidítés? Mit keres benne a C.
PS. 2. Az utolsó fotó az este során készült, elég nyavalyás, és csak azt sajnálom, hogy nem készítettem egyet sem magáról a lakásról, esetleg a beszélgetés résztvevőiről, akkor most lenne mit ebben a bejegyzésben elhelyezni.
