A budaörsi színház idei másodiknak meghirdetett premierjét Pelsőczy Réka rendezésében szombat este a tervek szerint megtartották. A boldog békeidőkben ez egy érdektelen mondat lett volna, most már fordult a kocka, és alig van ma olyan alkotóműhely, amelyiket az ősz folyamán ideiglenesen nem állított le a vírus.
A budaörsieknek se indult könnyen az év, a hónap elejéről kellett a Figaro házasságát elcsúsztatni október 3-ra, és feltehetően emiatt a Születésnapból sem lesz megtartva a következő előadás szeptember 30-án. A néző mit tehet, alkalmazkodik a változásokhoz, és így előre hoztam a szerdára tervezett előadás-nézést, mert az én terveim is borultak. Eredetileg – többi mint fél éve – erre a napra egy Kékszakállút terveztem be, de ez utolsó percben a vírus hatékony közreműködése miatt elmaradt, és Bartók halálának 75. évfordulójáról ennek az előadásnak a hét zöld ajtaját nézve tudtam megemlékezni.
Az ünneplők mind együtt...
Talán még sosem éltünk át ilyen fokú bizonytalanságot, muszáj rugalmasnak lenni, és jól fogadni ezeket a hirtelen fordulatokat. Annak kell mindenáron örülni, ami végül jut – nincs más jó recept a túlélésre.
Az elmélkedés után most már csak a mai bemutatóról lesz szó, mire számíthat az, aki David Eldridge darabjára jegyet vált.
Döntően más helyzetben van az a néző, aki látta Eszenyi Enikő 2014-es rendezését a Pesti Színházban, vagy két éve Szabó Máté munkáját Miskolcon. Mindkettő „Az ünnep” címen volt műsoron, így lehet ismerős. Mindenki Hamvai Kornél fordítását használta, amelynek ebben a produkcióban Vörös Róbert a dramaturgja. Én csak a miskolcit láttam, amelyik különösen tökéletes előadásként maradt meg bennem, de ismerőseim szerint az ősbemutató is figyelemreméltó volt. Akiknek ilyen jó előzetes élményük van a műről, és persze ismerik a történet fordulatait, azok feltétlenül nehezebb helyzetben vannak, mint a várhatóan erős többség, akinek mindez új és akik az előadás elsődleges célközönségét képezik.
Elkövető és áldozat - Ilyés Róbert, Chován Gábor
A rendező így is nyílt kártyákkal játszik, a színlapon is felfedi elsődleges szándékát, de aki ezt nem olvassa, az az előadásból is fel tudja fejteni ezt az üzenetet. Nem véletlenül akarta bemutatni ezt a darabot a Katona színész-rendezője, az SzFE nemrég lemondott tanára, aki nem tesz aktuálpolitikai utalásokat a szövegbe, viszont magával e darab megrendezésével szól hozzá az utóbbi évek tendenciáihoz. Túlságosan sok szexuális zaklatási történet került felszínre, és még nem is beszéltünk a hatalommal való visszaélés eseteiről – mindkettőre több példa is volt a színházi közegben.
A történet: egy születésnapi ebéden az ünnepeltet egyik gyermeke pohárköszöntő beszédében szembesíti korábbi erőszakos cselekményeivel, mi pedig figyeljük, hogy a család különböző tagjai hogyan reagálnak erre, lesz-e bármilyen következménye az elhangzottaknak. Sok év hallgatás után előhozható-e egy ilyen sérelem, és nem üt-e vissza az egész az áldozatra?
Ceremóniamester: Mertz Tibor
A fordulatokat nem fejtegetem, az előadás végkövetkeztetését persze lehet akár némi optimizmussal is nézni, de kevés esély van arra, hogy felhőtlen hangulatban távozzunk a budaörsi színház épületéből. Nehéz elhinni, hogy a hatalmával visszaélő tényleg meg fog bűnhődni, hiába szeretnénk.
Az előadás meghatározó eleme Tihanyi Ildikó díszlete, amely két tribünre helyez minket nézőket 4-4 sorban, és a köztünk lévő központi térbe egy emelvényrendszert helyez, amely hol járófelületként, hol egy hatalmas asztalként funkcionál. Utóbbi kialakításában mintha a távolságtartás szabályait is figyelembe vették volna, de kifejezi egyben a családtagok között kialakult hatalmas szakadékot is. Olyan embereket nézünk, akik évekkel ezelőtt eltávolodtak egymástól, csak a szokásos családi ünnepi ebédekre jönnek még össze rutinszerűen. Ezúttal a születésnap előtt közvetlenül temetésre is sor került, és ezek után nem mehet már minden a megszokott forgatókönyv szerint.
Páder Petra
Az emelvények két oldalán zöld ajtókat láthatunk, de a tér hangulatát ez sem teszi derűsebbé – akár feketék is lehetnének. Az egyik oldalon mindössze egy, a másik oldalon pontosan hét ajtó áll (ez óhatatlanul is felidézte bennem az elmaradt Kékszakállút, és megint eszembe jutott Vörös Szilvia, aki azért jött haza Bécsből, hogy aztán ne énekelhesse el ezt az operát).
Az ajtók felett néha kivetítenek feliratot, illetve láthatunk egy fotókból szerkesztett kisfilmet, amely manapság születésnapi összejövetelek jellegzetes része, de leginkább kontraszthatásként van jelen, visszaidézi azt az időszakot, amelyikben ezek az erőszakos események előfordultak. A filmhez zene is jár, az előadás zenei vezetője, Bercsényi Péter se maradjon említés nélkül.
Fröhlich Kristóf - az egyik inas
Ennél is érdekesebb, hogy az este folyamán nagyon sok fontos jelenetet élőben videón kivetít az inast játszó Fröhlich Kristóf, és ez megoldás arra, hogy az általunk esetleg éppen nem egészen jól látott, de kulcsmondatokat mondó színészek arca a megszokottnál jobban kiemelődjön.
Az asztali jeleneteknél valódi probléma, hogy a két oldalra elválasztott közönség csak a vele szemben ülőket látja teljesen jól, és jelzi, hogy ezzel a rendező is tisztában van: félidőben átülteti a szereplők többségét az ellentétes oldalra (valami miatt a nagypapát alakító Bregyán Pétert épp nem). Mindenkit ekkora térben egyszerre nem láthatunk jól, de könnyen előfordulhat, hogy épp a vírushelyzet miatt kellett így „széthúzni” a teret, látszik a nézők hézagos leültetésén is, hogy a létező legnagyobb mértékben törekszenek a fertőzés kockázatának csökkentésére. (A bejáratnál a mostanára megszokott lázmérőzés, kézfertőtlenítés mellett az adatok rögzítésére is sor kerül, és a nézők be- és kiengedése a nézőtérről is fokozatosan történik meg.)
Anya: Takács Kati
Ez a díszlet nem minden jelenethez egyformán illeszkedő megoldás, a szobákban zajló történések megmutatására kevésbé megfelelő, de vannak olyan pillanatok, amikor az ajtók nyitódása-csukása önmagában is látványos lesz és hat, jó világítási effekteket tesz lehetővé (világítástervező: Kehi Richárd). A legutolsó jelenet kivitelezéséhez is alkalmassá válik majd a tér – egy másfajta élet (étkezési stílus) villan be egy rövid időre. A látványhoz Keszei Bori jelmezei is hozzátartoznak, a fotók alapján ezekről elég jó képet kaphatunk – ahogy megszoktuk, mindenkit egy-egy ruha jellemez. A szereplők mozgását Bodor Johanna koordinálja.
A családon belüli erőszakos cselekményt „szárazon” megismerve nyilván mindenki elítélő véleményen lenne, de az előadásban mindez árnyalódik. Nem lesz igazán ellenszenves Ilyés Róbert az egykori erőszaktevő családfő, és nem fogunk igazi szuperhőst látni Chován Gábor fellázadó fiújában sem – neki inkább azért drukkolunk, hogy ne inogjon meg, ha már összeszedte a bátorságát. Persze, már rég ki kellett volna állni, az 1985-ös esetet nem most kellene felemlegetni, amikor már senkin nem segít. Pohárköszöntője az előadás egyik csúcspontja.
Amikor ilyen történetek felszínre kerülnek, majdnem mindig elhangzik a mindig mindent jobban tudó kommentelők részéről az értetlenkedés: nem lehetett volna ezt korábban elmondani? – Az áldozathibáztatás most sem maradhat el, több családtagtól is megkapja a magáét a legkülönfélébb módon.
A történet ennél is komplexebb, mert a legellenszenvesebb szereplő még csak nem is a családfő, sokkal inkább a rasszista nőcsábász Michael, akit Böröndi Bence játszik. Neki is bőven lenne mire szégyenkeznie, de mégis élen jár az ítélkezésben. A feleségét megszemélyesítő Páder Petrát erősen sajnáljuk, aki érthető módon már eltávolodott a férjétől, ingerültségét a gyereken is levezeti néha, de alapvetően mégis képes egy működő és valódinak tűnő szeretetkapcsolatot kiépíteni a kislánnyal.
Nagy Nóra Zsófia talán ötéves lehet, de az egész előadásban végig meggyőző, elhisszük neki azt is, hogy benne van az eseményekben, reagál, máskor pedig szerencsésen képes csak a felszíni történésekre figyelni, és remélhetőleg a történet lényege nem érinti meg. (Lesz váltója is, Frizli Szófia.)
Michael: Böröndi Bence
Gyerekszereplő felhasználása mindig kockázatos, rosszul is elsülhet, mert előfordulhatna, hogy a kislány kitekintget az előadásból, és eltereli a figyelmünket, de erre nem láttam példát, sőt megemelte az előadást: láttunk legalább két, meggyőzően összetartozó embert, anya és lánya együtt oázist képeznek ebben a közegben.
Ennek a darabnak az is az egyik előnye, hogy a nem érezzük, hogy két fontos szereplő van, a többiek pedig asszisztálnak. A színen lévő 15 színész játékának összhangja már a bemutatón is érezhető volt, és ez minden további előadással csak erősödni fog. Ugyan részleteiben nincs kibontva a többiek sorsa, de ráérzünk, hogy milyen lehet a feleség – Takács Kati - őrlődése férje és fia között, mi vezethetett odáig, hogy a struccpolitikában lássa meg a kivezető utat, és magával is elhitesse, hogy szép és boldog életet élnek. Arányos, és túlzásoktól mentesnek éreztem, nagyon jól áll neki ez az elegáns asszony, aki még a bántó gesztusait is finoman tudja becsomagolni, bár nem keveset elszór beszélgetéseiben ezekből. Ugyan az összes szereplőre elmondható, hogy magányosak, de az ő esetében ez mégis kicsit más: egyszerre három régen látott gyermeke tért haza, és mintha mindegyikükhöz csak kedves ismerős szinten tud kapcsolódni, és egészen úgy, mintha ez számára a megfelelő helyzet lenne.
A harmadik gyermeket, Helenét Bohoczki Sára játssza, aki nemcsak apjától, de testvéreitől is messzire szakadt, antropológus lett, és ahogy kiderül, minden évben más-más külföldi partnerrel érkezik a családi vacsorára. Miután hallunk az egy évvel korábbi botrányról, nehéz elképzelni, hogy a nő számára a többiek visszafojtott vagy éppen nyíltan vállalt rasszizmusa meglepetés – így nehezen értjük meg, hogy miért teszi ki szerelmét, Samudovszky Adriánt a migránsozásnak. Lehet, hogy csak meg akarja mutatni, hogy van partnere, de ez így önmagában mégsem tűnik elég indoknak. Ennek a kapcsolatnak a felületességére és átmenetiségére azért ráérzünk így is, elsősorban a nem nagy, de mégis érezhető korkülönbség sejteti, hogy ez nem a végleges megállapodás fázisa még.
Samudovszky Adrián
Az anya nagyszabású jelenete, amikor minden gyermekének a hiányosságait és kudarcait sorra felemlegeti az előadás másik csúcspontja, és átérezzük, hogy a felszínen mutatott „minden a legnagyobb rendben van” mögött ez inkább közelít az igazsághoz, csak az az egy mozzanat marad ki fájó módon, hogy mindez miként történhetett meg, ha egyszer ennyire tökéletes a háttér.
Az előadást nézve feltehetően lesznek olyanok, akik felismerik, hogy a saját családjukban is az alapműködés része a szőnyeg alá sepregetés, náluk is hatalmas távolság feszül az elfojtott konfliktusok és a kifelé mutatott idill között. Emiatt lehet, hogy valaki ezen a szinten megragad, és nem fog általában „A” hatalommal szembeni kiállás szükségességére gondolni.
A többi jelenlévő a családfő üzleti partnere, illetve barátja – Mertz Tibor a születésnap „ceremóniamestere”, a poénos beszólásait mindig pontosan célbajuttató Kocsó Gábor, alias Poul, csak külső szemlélők, de nagyon jó, hogy jelen vannak – az ő helyzetükkel tudunk nézőként leginkább azonosulni. Láthatjuk, hogy egy kívülálló miként reagál, amikor rá nem tartozó szörnyűségeket tud meg valakiről, akivel hivatalos kapcsolatban áll.
Bohoczki Sára és Kocsó Gábor
A szereplőknek a harmadik csoportja nem kevésbé érdekes: a személyzet tagjai, akik szinte a családhoz tartoznak, mindent látnak és mindent el is hallgatnak. Ezen túl pedig a nőket – Nagy Katicát és Erbszt Annát (utóbbi beugrott a baleset miatt kieső Szőts Orsi helyett)- hivatalosan fel nem vállalt kapcsolat is fűzi a két fiúhoz, bár a kapcsolat jellege merőben más. A vacsora technikai lebonyolításához is szükség van rájuk, illetve a már említett Fröhlich Kristófon kívül Miklós Marcellre is. Ezen a ponton kedvem lenne név szerint is említeni a kellékest, aki minden bizonnyal a szereplők vacsoráját illúziót keltően elrendezte – a jobbról távozó közönség alaposan megnézheti a vacsora maradékait. Profi munkának tűnik, egy ilyen tál ételben is ott van a családra jellemző finomkodásra való hajlam: alig néhány falat, amelyet elegánsan szervíroznak – nekem a „nesze semmi, fogd meg jól” jutott eszembe. A néhány korty rákleves (paradicsom v. lazacleves?) után egy ilyen fogás is kifejezi, hogy ez nem igazi otthon, ahova haza lehet menni és jót enni – több energia fordítódik a tálalásra, a látszatra.
Az előadás nem annyira könnyen emészthető, mint ezek a felsorolt fogások, és csak remélni lehet, hogy a vírushelyzet ellenére sokan fogják megnézni, és a felvetett problémákkal szembesülni.
PS.Borovi Dániel fotót a színház FB-oldaláról használtam fel.
