Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Több okból is nyomhagyásra érdemes a Szegedi Szabadtéri új bemutatója, nemcsak azért, mert ez az első nagy szabadtéri premier a karantén-időszak óta. Mostanára jól kiéheztünk, és szinte bárminek tudunk már örülni, amit együtt megnézhetünk – akármilyen rendezvény szervezői erre is számíthatnak. Jó lenne, ha ezek után most már mindig így maradna - "legyen az élet újra szép", és jöjjenek most már sorra az újabb előadások.

Eredetileg a premierről akartam írni, de csak a szerdai főpróbáról sikerülhet, mert a péntek estét elmosta az eső. A helyszínre mindkétszer külön lementem csak az előadás miatt, jó társaságban telt el az a pár óra, így nem bánom az elmaradt kalandot sem. Jó lett volna azért az előadást kétszer is megnézni, itt-ott biztosan módosíthattam volna az első benyomásaimon, de most már ennek a lehetőségét elengedtem – aki közel lakik, ma este 9-kor még arra mehet, próbálkozzatok. Emiatt is teszem ki már most a posztomat, hátha lesz, aki rájön, hogy ennek ő a célközönsége.

DSD07639-1-1024x685Hanczár György és Mester Viktória - Néró és Agrippina kampányol

Mire számíthat?

Az előadást fiatal rendezője, Pányik Tamás találóan operajátéknak minősítette a vele készült friss interjújában. Feltétlenül célszerűbb zenés vígjátékra készülni, mint barokk operára.

Ez az Agrippina nem egészen az, amelyet 1993. augusztus 19-én az óbudai Zichy Kastély kertjében láthattam Kerényi Miklós Gábor rendezésében.

Akkor (mai szemmel különösen) lenyűgöző névsor állt a színlapon: Csavlek Etelka, Gregor József, Frankó Tünde, Gulyás Dénes, Póka Balázs, Rozsos István játszották a főbb szerepeket, de fellépett benne Szvétek László, Wiedemann Bernadett, sőt az akkor még csak „simán” Kovács Szilveszter néven futó jelenlegi főigazgató is.

Az az előadás bennem jó emlékként maradt meg játékosságával, és ha a kettőt összevetnénk, akkor nyilván az azóta eltelt 27 évre is foghatnánk, hogy hasonló módon – „csak operának” – miért nem tartották az alkotók érdemesnek a művet a bemutatásra. (A színházi adattár sem tud egyéb próbálkozásokról, így elmondható, hogy a darabot a szakma nem tarthatja olyannak, amely feltétlenül színpadi megvalósítást követelne.)

DSD07569-1-1024x685Ludovik Kendi és Bocskai István a szalag két végén

Ez most a szegediek nagy kalandozása, az alkotók arra tesznek kísérletet, hogyan lehetne ezt a művet közönségbaráttá tenni. Most nem cél az eredetihez való hűség, nincsenek korhű hangszerek, nem hangzik el végig az eredetileg 3 óra 50 percnyi mű sem, és nem is a magyar zenei élet barokk specialistáit láthatjuk. Ennyi embernek valószínűleg nem is lehetne az eredeti darabot komolyan véve szabadtéren előadni. (Esetleg a Solti teremben igen, de ahogy látom a youtube-felvételeken, minden új rendezés modernizál – a játékstílus megújítása törvényszerűnek látszik.)

A leglényegesebb tudnivaló azoknak, akik esetleg még a mai előadáson gondolkodnak: jelen esetben magyar fordításban nézhetjük a művet (a rendező és a karmester, Pál Tamás készítette ezt el), megközelítőleg kétszer egy óra a menetidő – 25 perc szünettel. Az eredetileg 3 óra 40 perces mű erős lerövidülésének ára az, hogy a recitativók helyett prózai szövegeket iktattak be.

DSD09351-1024x685Pál Tamás a főpróba tapsrendjében

A prózázás mellett a rendező rengeteg poént is beépített az előadásba: a mozgásba, látványba, kellékek használatába és a szövegbe is. Ahogy érzékeltem, minden törekvése arra irányult, hogy a lehető legjobban szórakoztasson minket, és megnyerje azokat a nézőket is, akik nem kedvelik a barokk zenét, vagy az opera műfaját általában, vagy egyiket sem, de valamilyen ok miatt mégis idesodródtak.

Az előadás legkevésbé a barokk operák rajongóinak fog beválni, nem ők a célközönség, viszont az előadásnak vannak olyan pontjai, amelyek számukra is elviselhetővé fogja tenni az olyan pillanatokat, amikor a játék már inkább bohózati jelleget ölt és inkább opera-karikatúrának neveznénk.

Nagyon lényeges, hogy ki mire számít, amikor beül. Aki zenés vígjátékra készül, és nem bánja, ha poénok sokaságával árasztják el, az kifejezetten jó estére számíthat.

Ez a nézőtér ráadásul jelentősen nagyobb, mint annak idején az óbudai volt, így már csak emiatt is érthető, ha a közönség kedvét keresik.

DSD07751-1-1024x685Görbe Norbert - Ottó saját plakátja előtt

A főpróba alapján azt mondhatom, hogy rám vegyes benyomást tettek a látottak, voltak olyan rendezői ötletek, amelyeket szellemesnek találtam, de volt, amit soknak. Hullámzott a produkció, de egy pályakezdő rendező esetén ez egészen érthető, és jelen esetben sem a túldicsérést, sem a lehúzást nem érezném jogosnak. Sok olyan értéke volt, ami miatt érdemes lett volna a kétszeri megtekintésre is, a közönség reakciói nagyon érdekeltek volna – az pedig csak előadáson látható. (Lehet, hogy tovább kellene valahogy játszani…)

Miután ez egy ajánló blog, nem kritikai fórum, elsősorban a produkció általam meglátott értékeit emelném ki.

DSD08266-1-1024x685Cseh Antal - Claudius, a vihar túlélője beszédet mond

Engem – mindössze hat éve – intenzíven érdekel a barokk zene, igyekszem eljárni a régizenei eseményekre, ráadásul az egyik kedvencem volt a Kovalik Balázs által rendezett Xerxesz. Az elmúlt két hétben Handel Saulját igyekeztem minél jobban megismerni... Emiatt úgy éreztem, hogy most ott a helyem Szegeden, már csak azért is, mert a címszerepet az általam 2006 óta „szoros megfigyelés alatt tartott” Mester Viktória kapta, akit ez a szerep is éppen úgy eltalált, mint lényegében minden más is, amit elvállalt.

Ahhoz képest, hogy nem mondanám, hogy túlfoglalkoztatták az elmúlt években az Operaházban, nem rossz arány, hogy 38 alkalommal írtam róla hét éven belül. Egyik Kékszakállú-előadása indított el a lejtőn, és lényegében miatta kezdtem el többször is megnézni előadásokat, egymás utáni játszási napokon is. Ha visszagondolok az elmúlt 14 évemre, akkor ő volt az igazi Dorabella, Olga, Rosina, Carmen, Izabella, Octavian és Cherubino is. Éreztem, hogy ez az első anyaszerep is jól áll neki majd, aki férjét, fiát, kegyenceit próbálja irányítani, intrikákat szövöget, hogy domináns helyzetét és biztonságát fenn tudja tartani, és egyúttal persze a saját és a fia jövőjét is megoldja.

Már a főpróbán is magabiztosan vitte az előadást, valóban központi szereplőként, sikeresen megoldotta a szerep prózai jeleneteit is, amelyek helyenként improvizációba is hajlottak, és nem vált karikatúrává. Szerepformálásának csúcsa számomra feltétlenül a második felvonás „jós-jelenete”, amikor Júnó istennő számára libát áldoz.

DSD08728-1-1024x685Liba-áldozat 1.

Ez a jelenet önmagában is jellemző az egész előadásra: a zene szinte fenyegető hangvételét a rendező gegekkel ellenpontozza. Nagyon nehéz komolyan venni egy műliba feláldozását, amelyből az énekes kezére és ruhájára szétkenődik a művér, de Mester Viktória olyan intenzitással és drámai erővel mutatja ezt be nekünk, hogy nem tudunk mindezen mégsem nevetgélni. (Remélem, hogy a szombati közönség sem tudott.)

DSD08806-1-685x1024Liba áldozat 2.

Az előadás összességében a húzások által opera-keresztmetszetnek hat, sőt karikatúrának, és ennek velejárója, hogy csak darabokban mutatkozhatnak meg az énekesek, és egyes kapcsolataik erősebbnek, míg mások felületesebbnek érződnek. A címszereplő esetén egyértelmű, hogy a gyámolításra szoruló fiához fűződik legerősebb viszonya, akit feltehetően az idők végezetéig szeretne irányítani, és fel sem tételezi, hogy az majd valaha önállóvá válna. Férje nála jóval kevésbé érdekli, őt is eszközként használja, mint mindenki mást is.

Az előadásban Agrippina körmönfont intrikáit láthatjuk, azt, hogyan lesz császár a jelentéktelen, mihaszna ingyenélőnek kinéző Néró, akiről minden néző tudhatja, hogy a római történelem egyik legkártékonyabb figurája volt.

Szólhatna keményebben is az előadás a politikai cselszövésekről, gondolhatnánk arra, hogy milyen igaz mindez most is, csak protekcióval és ügyeskedéssel lehet érvényesülni, a hűség és a kemény munka úgysem nyeri el jutalmát, és a legostobább alakok kapják a hatalmat.

DSD09189-1-1024x685

(Csak így most a blogírás közben jutott eszembe, hogy Néró átütő szőkesége akár még egy Trump-utalás is lehetne, de nekem ehhez a gondolathoz három nap kellett, nem valószínűsítem, hogy ez sokaknak előadás közben eszébe juthat. Miután egyszer jártam egy hasonló szemlélettel beállított Rajna kincsén, amikor az előadás létrehozásának késői fázisában döntöttek úgy, hogy a főistenről mégis leszedik az árulkodó parókát, már semmilyen hasonló asszociáció nem lepne meg. A konkrétizálás mindenesetre teljesen felesleges ilyen esetekben, a néző pártszimpátiájának megfelelően gondolhat a neki inkompetensnek tűnő akárkire – ezúttal sincs megkötve a fantáziája.)

Jelenleg az előadásban annyira sok a vicces megoldás, hogy nem gondolhatjuk komolyan, hogy ezzel bárki is üzenni akarna, akármilyen politikai tényezőre mutogatni, annak ellenére, hogy a plakátok és átragasztásuk a mai kampányokat idézi, és ezek miatt is úgy érezzük, hogy ez a történet akár ma is játszódhatna. Elsősorban a könnyű szórakoztatás célja lebeghetett az alkotói csapat szeme előtt. De ha mégsem, akkor is ez a végeredmény, mert úgy érezzük, hogy valóban mindegy lenne, hogy ki lesz a következő császár.

DSD07932-1-1024x685Agrippina és a nép

A döntés elszenvedői, a római nép is a színpadon van. Ennek érezhetően van praktikus oka is: túl kevés a szereplő, és szükségesnek érzik a tér kitöltését. Egyes jelenetekben kifejezetten zavaró a tömeg ZAJOS jelenléte – sajnáltam, hogy az előadás legelején nem próbálták meg a vásári tömeget hang nélkül megmutatni, hiszen a zene élvezetét megzavarja.

Ugyan ez nem opera, „csak” operajáték, de számomra nagyon ellenszenves megoldás minden esetben, ha valaki a zene közben (nem két zenei rész között!) más hanghatásokkal is próbál operálni, de egy miskolci Varázsfuvola kapcsán már kellően kidühöngtem magam ezen, így most már ezen nem lamentálok. Pedig a nyitány alatti hangos színpadi beszélgetés könnyen kiiktatható lenne, menne ez pantomimként is, értenénk. Így lényegében „gödörből” indítják így a produkciót, és nekem idő kellett ahhoz, hogy visszarázódjak.

A prózai részek is kizökkentő hatásúak néha, de azt az érvet, hogy így lehetett majdnem felére húzni a darab hosszát, el kell fogadni. Énekes-függő (mint mindig), hogyan boldogulnak a számukra idegen terepen, amelyre persze a zenei tanulmányaik mellett nem kaptak külön képzést. Persze emiatt minden természetesnek ható prózai megszólalásnak külön lehet örülni.

DSD08275-1-1024x685Ottó vagy Néró -ki lesz a trónörökös?  (de számít ez?)

Ami az énekesi teljesítményt illeti: a szabadtér nagy méretei miatt szükségszerűen mikroporttal adják elő a darabot, azaz nem lényeges tényező, hogy kinek milyen volumenű hangja van. A hangosítás remek volt a főpróbán, az énekesek pedig a rendkívül rövid próbaidőszak alatt is jól betanulták a darabot. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek való ez a zenei stílus, de majd az előadást megtekintő zenekritikusok szakvéleményt adnak erről a kérdésről, én nem ártom ebbe magam, amiatt pláne nem, mert előadást nem láthattam.

Az előadás kapcsán nem lehet említés nélkül hagyni a karantén előtt bemutatott Poppea megkoronázását, amely augusztustól újra látható lesz a Katonában. A prózásítás, mint a szélesebb nézői réteg elérésének egyik eszköze, abban is megjelent, és aki mindkét előadást látta, az megállapíthatja még azt is, hogy ugyanahhoz a témához mennyire másként áll hozzá két barokk szerző – a két rendezőről már nem is beszélve. (Ráadásul - augusztus 1-én pontosan kiderül, hogy mikor - az Operaháznak is lesz saját Poppea előadása. Valami azt súgja, hogy azt többször is nézni fogom.)

A másik előadás azért is eszembe jutott, mert a kettőnek van egy közös szereplője, mégpedig Cseh Antal, akinek a pályáját szintén 2006 óta követem, ha minden vidéki bemutatójára nem is sikerült eljutni. Ennek egyik oka, hogy az énekes minden magyar operajátszó helyszínen fellép, és van, amikor egymást követő napokon látható Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Pesten vagy éppen itt Szegeden, amelyik az állandó bázisa. (Éppen Szegeden láttam legkevesebbet, a karantén előtt nem sokkal a miskolci Don Carlos inkvizitoraként nézhettem.)

DSD09208-1-685x1024

Ez a Claudius császár jól áll neki. Nem politikus alkat, neki elhiszem, hogy minimális hatalomvágy szorult belé, a feleségével való konfliktus kerülése céljából inkább lemond a trónról. Mit is tehetne egy könnyen befolyásolható, jóakaratú, békés ember, akit egyszer már félrevezettek és emiatt hűséges emberét tévedésből elűzte maga mellől? Általa a deus ex machina kevésbé tűnik erőltetettnek, bár őt látva nem világos, hogy Agrippina miért sürgeti olyan nagyon az uralkodó-váltást.

Ha már a deus ex machina, azaz az isteni közbeavatkozás került szóba: ebben az előadásban, az eredetitől eltérő módon Júnó istennő végig jelen van, hol „valódi” formájában, hol pedig szolgáló képében. Az aranyló ruhára rávesz egy kabátot – ennyi elég is. Varga Anna szőkeségével elüt a többi szereplőtől, sőt mintha magasabb is lenne náluk, és végigviszi ezt a nem túl hálás feladatot, amely sok prózai szöveget ad számára, és kevés énekelnivalót. Dramaturgiai szerepe megemelt, ő biztosítja a cselekmény folyamatosságát.

DSD09312-1024x685Júnó (Varga Anna) sugalmazás közben

A „rövidítés mindenekfelett” jelszó jegyében történhetett ez a módosítás, de az a mellékes üzenete csak megvan a karakter szinte folyamatos jelenlétével, hogy a történtek miatti felelősséget az istennőre hárítsuk. Minden kavarodásért, sőt Néró trónra jutásáért is át lehet a felelősséget tolni rá. Kényelmes megoldás, de ebből a „mi úgysem vagyunk döntési helyzetben, jobb, ha nem foglalkozunk semmivel, mert rajtunk nem múlik semmi” gondolatig juthatunk el. Ez viszont valóban tipikus gondolat, sokan jutnak arra a következtetésre, hogy jobb nem foglalkozni a politikával, amelyre úgysem lehetünk befolyással.

(Ha nincs a veszélyhelyzet, ennek az előadásnak a sorsa gyökeresen másként alakulhatott volna. Eredetileg Vitray Tamás közvetítette volna az eseményeket, feltehetően saját magát alakítva, és miután vele nem tudták mégsem létrehozni, utólag kellett pótmegoldást kitalálni. Kár, hogy valószínűleg abban a változatban ezt már nem láthatjuk meg, hogy bevált volna-e az ötlet, engem érdekelne még mindig egy ilyen verzió is.)

DSD09077-1-685x1024hirdetőoszlop kifordítva - két udvarló Poppeánál

A jegy.hu-n az alkotók között nem emlegetik a látványtervezőt, aki egy hagyományos jellegű háttérdíszletben néhány nagyon leleményesen elhelyezett és felhasznált tárggyal operál. Jó, hogy nagyrészt üres a színpad, van hely Barta Viktória koreográfiájának megvalósítására, aki a római népet úgy mozgatja, mintha egy youtube videóklip készítésében vennének részt valami popsztár mellett, és van egy kagyló alakú ágy, amelyről Botticelli „Vénusz születésé”-re fog mindenki asszociálni, és ez megfelelően kapcsolható az előadás ügyeletes szépségéhez, Poppeához. Ugyancsak ötletes megoldás a hirdetőoszlop-öltözőasztalka megoldása, mert így minimális pakolással megoldható a helyszínváltás.

DSD08037-1024x685Poppea: Gyüdi Eszter

Gyüdi Eszter, illetve a produkció Poppeája nem az a nagyformátumú cselszövő, akit Monteverdi operájából megismerünk. Nem is a végzet asszonya, inkább egy könnyen félrevezethető, ostobácska fiatal lány, aki szépségével és üdeségével minden férfit bevonz, aki a környékére megy, leszámítva Agrippina két rajongóját, akit Ludovik Kendi és Bocskai István lelkesít át. Az „ahhoz képest” nagyformátum ezúttal megmarad Mester Viktóriának, de ez nem is baj, ez a rendezői koncepció kisemberekben gondolkodik, nem rendkívüli történelmi hősöket mutat nekünk. (Kendi Lajosról azért óhatatlanul eszembe jut egykori Figarója is, de ez most egy másik karakter.)

DSD07564-1024x685

A császárné két talpnyalója kellő alázatot és naivitást mutat, ráadásul összhangban is nagyon jól működnek. Tőlük hozzáállásban nem sokban különbözik a császár embere, Ottó sem, akinek elhisszük az önzetlenséget, mind szerelmesként, mind katonaként. Görbe Norbert hozza ezt a naiv fiatalembert, és láthatjuk, hogy milyen könnyen áldozattá válik ebben a politikai erőtérben, nagy jövőt nem jósolnánk neki akkor sem, ha nem tudnánk konkrétan, hogy Poppea mégiscsak Néró második feleségeként végzi…

DSD09185-1-685x1024Anya és kicsi fia

Eddig nem esett szó Hanczár Györgyről, aki az előadás legfontosabb karaktere Agrippina után. Ez a Néró egy elkényeztetett pojáca, akit láthatóan anyja irányít tetszés szerint, bár már látható, hogy nem marad ez hosszan így... A tervező őt is szőkének álmodta meg, mint Júnót (talán ez a közös szőkeség tényleg nem jelentés nélküli), és a frizura emlékeztet minket egy kis barokk angyalkára is, sőt a ruha aranyozása is ezt az összképet gazdagítja.

Hanczár György jellemzően Szegeden énekel, így én eddig mindössze két előadásban láttam, viszont mindkettőben érezhetően a helyén volt. Jól érvényesült most is komikus vénája, az előadás egyik motorjaként működik, és talán rajta nevetünk a legtöbbet, így megszeretjük. Az előadás hangvételéhez az ő játéka illik a legjobban.

DSD09169-1-1024x685 Legyen még egy kép Néróról (pedig még nem is tudja, hogy a premier elmarad eső miatt majd...)

Az előadás végén elvileg minden megnyugtatóan elrendeződik, Poppea és Ottó egy párt alkotnak, Néró pedig megkapja a trónt, az lesz, amit Agrippina szeretne. Mi persze tudjuk, hogy Agrippina hiába szeretné, minden mégsem lesz újra szép. Ezt az utalást is sikerül poénosan megoldani, az előadás stílusához illeszkedően, de nem mesélem el miként, az már szpoiler lenne.

Szerettem ezt a kalandot, és nagyon köszönöm azoknak, akik segítettek Szegedre kétszer is lemenni, nagyon élveztem a hosszú beszélgetéseket is, amelyek a karantén alatt legalább annyira hiányoztak, mint a színház.

Ezek után már várom a következő szegedi előadást, amelyik a Dóm téren lesz. Remélhetőleg be tudok majd számolni arról is, és nem mossa el az eső.

Ha nézitek az előadást ma este, szúnyogriasztót vigyetek magatokkal, bár az előadás előtt füsttel központilag is próbálkoznak a fenevadak elkergetésével. (Néhány csípést összeszedtem így is, de ennyit bőven megért a produkció.)

DSD07596-1024x685Happy end? - majdnem, de még nem ez a történet vége...

PS.1.Az előadás főpróbájáról rengeteg kép készült, és Kisházi Sándor fotóriportjában ezek mind megnézhetőek. Közülük válogattam. A képek nyilván többet mondanak, mint bármilyen hosszú leírás.

PS:2. A bejegyzést 2020. július 19-én kettőkor fejeztem be. Ekkor még nem sejtettem, hogy 3 óra múlva kapok egy felajánlást, és ismét Szegedre mehettem. Ezáltal megvalósulhatott az újranézés, amit a bejegyzésben hiányoltam. Már nem nyúltam ehhez hozzá, viszont írtam az esti előadásról 3 oldalnyi kiegészítést, és akit érdekel, ezek után azt is elolvashatja.

Címkék: Szeged Mester Viktória Cseh Antal Pál Tamás Szegedi Szabadtéri Bocskai István Hanczár György Pányik Tamás Gyüdi Eszter Kendi Ludovik Barta Viktória Görbe Norbert Varga Anna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7116036574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása