Igazi örömszínház a „Kivettem a fejemből egy gömböt”.
Katona László - Roszik Hella - Az előadás FB-eseményének képe
Vannak azok az előadások, amelyek évekig kísértik az embert pusztán a létezésükkel: kitűzik őket a műsorra, a mezei nézőnek valamilyen tényező (szerző, darab, színház, de talán leggyakrabban egy-egy kedvenc színész) miatt érdekesnek tűnnek, és aztán jön egy ütközés, és halasztódik a következő hónapra, aztán újra.
Miközben évi 230-250 előadást nézek, mindig akad néhány ilyen nehezen „horogra kerülő” előadás is, már csak amiatt is, hiszen a független társulatok eleve jó, ha egy-két alkalommal vehetik elő havonta a repertoár-darabokat. Nincs elég forrás a marketingre, így a nézők elsősorban a nagyobb kőszínházak választékára látnak rá, amelyről sok információ érkezik el hozzájuk.Ha egy független produkció ilyen körülmények között mégis fennmarad évekig, az feltétlenül kifejezi, hogy az alkotói csapatnak igazán fontos az életben tartása, szeretik játszani. És ez ilyen tényleg, ebben áll a hatása is.
A színlap leírása meglehetősen pontos: abszurd szövegekre írt zenés kabarét látunk hetven percen át. Még akkor is meglepően hatnak ránk a felhasznált szövegek, ha valami hasonlóra számítunk, hiszen bennünk van a reflex, hogy megpróbáljuk az elhangzottakat értelmezni, és csak a sokadik sikertelen kísérlet után fogadjuk el, hogy mindez felesleges.
Az értelmezés lehetetlenségéből fakadó kudarcélményt kellő hatékonysággal tompítja a zene dallamossága, így akár ugyanúgy el is ringathatja valaki magát, mintha egy „szabályos” kabaré-előadáson ülne.
Ez a legnagyobb kérdés, amit felvet az előadás: milyen üzenete van annak, ha nincs üzenet? Szólhat-e csak arról az előadás, hogy csak úgy van?
Az előadást valóban apró és leginkább megzenésített Danyiil Harmsz versekből és történetekből állította össze Cseicsner Otília. A szerző munkáiból egy-két korábbi produkció is született, de ezek egyikét sem láttam. Az előadás neki is jó reklám, nyilván nem én vagyok az egyetlen, akiben felmerült, hogy ezek után kellene olvasni is valamit tőle.
Mindez az előadói gárdának köszönhető, akik most már több mint két évvel a bemutató után csapatként vannak jelen Rusznyák Gábor rendezésében.
Az előadás meglepetése számomra Darvas Kristóf, a produkció zeneszerzője volt, aki nagyon hatásosan mondja a narrátori szövegeket, és két zenész társával – Csizmás Andrással és Mezőfi Istvánnal – szinte végig játszik, sikeresen megteremtve a kabaré-hangulatot. Ha egy magyarul nem beszélő néző ülne be, azt is hihetné, hogy ez egy „szabályos” előadás.
A két színész, a nézőművészetis Katona László és Roszik Hella, aki a Pintér Béla társulat tagja, akit egyébként egy héttel korábban láttam az "Anyaszemefénye" című előadásban, nagyon jó kettős, hatnak együtt is, külön is, jó a humoruk, és szerethetőek. Szórakoztató nézni azt, ahogy játszanak, egy estét érdemes csak velük eltölteni, és aki azért ment, hogy lássa őket, azt nem is fogja zavarni a történet hiánya, és az, hogy nem rakott össze esetleg egyáltalán semmit a látottak alapján. A címbe beemelt idézetet mindenki értelmezze tetszése szerint - ugyanez vár ránk az előadás összes többi mondatával kapcsolatban is.
A "Kivettem a fejemből egy gömböt" számomra nem volt más, mint egy üde színfolt a múlt hetemben, jó, hogy végre eljuthattam rá. Legközelebb: március 24-én kedden nézhető, továbbra is a B32-ben.