A délelőtti nőcsábász után (Centrál: Legénylakás) még egy délutánra: Iaszón, és az ő két párhuzamos házassága. Benkő Claudia rendezett előadást Euripidész drámájából, Karsai György és Térey János fordítása alapján. Míg az előbbi jelen volt a premieren, Téreyre már egy ideje csak gondolhatunk, de mostanában annál is többet fogunk, mert épp ezen a péntek este mutatták be utolsó drámáját az Örkényben, amelyikről már el is készültem a bejegyzéssel a korábbi főpróba alapján.
Pálya Pompónia és Viktor Balázs
De most a téma az Ódry Színpad előadása, a Médeia.
Jobb lett volna sztornózni a bosszút, és ezért a nyavalyás pasasért nem megölni a két nagyon cuki kisfiút (akiket Árva Dávid és Paulus Trisztán játszik). - Meglepne, ha volna olyan nézője az Ódry Színpadnak, aki a kilencven perces előadás után ne ezt gondolná. Sajnos csak az a bökkenő, hogy a mitológiai történetek végkimenetelével nem sokat kezdhetünk, és még ennél is kevesebbet a féktelen szenvedéllyel, a gyűlöletbe átforduló szerelemmel, amely néha a józan észt félresöpörve esztelen cselekedetekbe sodorhat minket. – Ez a tanulság nem egy görög tragédiából is levonható, ráadásul senki nem védett, és a Médeiából különösen, amely mostanában kellően népszerű is a pesti színházakban. Idén már egyszer írtam a Nemzeti bemutatója kapcsán, és most ezt hozta a sors (=műsor) megint. Örülök, hogy két kőszínházi előadás között épp megnézhettem, egészen lekötött, szívesen írok róla ajánlót, mert jó lenne, ha az Ódry Padlása mindig tele lenne.
Radványi Fruzsina egy kék színű teret tesz elénk, amelyről akár Görögországra is asszociálhatunk, de konkrétabban egy gördeszkapályára, de még valószínűbb, hogy üres medence ez, amelynek egy hibás lépcsőfokában megmaradt a víz. Ez a tér Iaszón és Médeia kiüresedett házasságát is jelképezheti, és ezáltal többet jelent, mintha a szokásos módon fekete térben tájékozódnának a szereplőink. A lépcsőfokban álló víz, ami a múltból megmaradt, nem lesz kihasználatlan: Médeia megmerítkezik benne, szinte megfullad, Kreón belelép a cipőjével – most már mondhatjuk azt, hogy ez a maradvány is csak útban van, több, mint kellemetlenség, de kikerülhetőnek látszik. Pedig nem, mégsem sikerül ezen túllépni, Kreón és mindenki más is az áldozatává válik.
A kar és Médeia között Epres Attila, mint Kreón
Jó rendezői megoldás, hogy Epres Attila mindkét királyt megkapja, Kreónt is, aki elűzi, és Aigeuszt is, aki befogadja. Csiszér Csilla Viola kicseréli a kabátot rajta, és meg is van az alap az átváltozáshoz, a két személyiség elkülönítéséről a színész gondoskodik.
Az előadásban kiemelt szerepe van a Karnak is, Csoboth Viktória, Dömötör Anna, Józsa Anna, Novák Flóra, Pusztai Kitti és Tajti Boglárka légikisasszonyoknak néznek ki világoskék egyenruhájukban, amelyhez még a tipikus gyöngy-fülbevaló is hozzátartozik mesterkélt kedvességük, mű-mosolyokon túl is. Helyenként éretlenül, máskor kárörvendően vihorásznak, tisztán látjuk, hogy nem lennének képesek igazi támaszt nyújtani Médeiának, ráadásul összetartoznak, és mellettük Médeia idegensége még erősebb. A rendező általuk éri el, hogy az előadás nem válik humortalanná, és furcsa, de mégis szórakozunk. A színház nem más, mint színJÁTÉK, és ez azért így nem felejtődik el. (Aki látta szintén, az nyilván párhuzamot von a Nemzeti friss előadásával, amelyben a kórusban is nagy egyéniségek vannak, akik részvéttel nézték Médeia szenvedését, valóban azonosultak vele. Erős emlékképeim maradtak mindmáig, Söptei Andrea arca nem homályosult el a képzeletemben.)
A kar extrém tömören összefoglalja a bűnös múltat, amely Korinthoszig vezette a családot, és ennek kapcsán akár az is eszünkbe juthat, hogy túl sok ember élete ment már tönkre eddig is e szerelem eredményeként. Hosszútávú boldogságot szerezhetünk-e mások tönkretétele árán? – nagyon úgy tűnik, hogy nem.
A kar mozgásának koreográfiája Molnár G. Nóra munkája, ne maradjon említés nélkül, mert érzékeljük a hatását, ahogy említendő Vilmos Noémi is, mint zeneszerző.
Lábán Katalin a Dajka szerepében erős személyiség, így nyomatékosan van jelen, és élettapasztalatai miatt nem csoda, hogy aggódik a kialakult helyzet miatt, benne van józanság, nyugodtság és ha szét nézünk, ezzel egyedül van Korinthoszban. Ami szerencsés, és nyilván Vilmos Noémi dramaturgon is múlt, nem csak egyetlen jelenetben van színen, hanem időről időre belép, minden esetben van is funkciója. De örültem volna egy hasonló megoldásnak az említett őszi előadáson is, amikor Nagy Mari volt a dajka a Nemzetiben.
Lábán Katalin - a Dajka a korinthoszi nőkkel
De milyen maga Médeia, ez a kulcskérdés. Pálya Pompónia minden előadásban nagyon erős erotikus kisugárzással bír, ha a légikisasszonyokhoz viszonyítunk, akkor ez különösen szembeszökő. Ruházata sem rendezett, elhihető neki a „barbár nő”, és zabolátlan vadsága jót is tesz az előadásnak. Számunkra, de számára is érthetetlen, hogy Iászónnak minek egy másik „civilizált” nő, aki feltehetően kevesebbet nyújthatna, de aztán világossá válik: a királylány személyisége nem is lényeges, talán emiatt sem jelenik meg egyetlen Médeia feldolgozásban sem, mert csak az anyagi biztonságot, a hatalmat jelképezi a feltörekvő férfi számára. Iaszón magába bolondíthatta, és őt is csak ki fogja használni, ahogy Médeiát korábban.
Kár, hogy Médeia nem olvasta Bánky György legnagyszerűbb könyvét a nárcizmusról, amelyből egyértelműen megállapíthatta volna, hogy szenvedéllyel szeretett férje számára ő csak egy eszköz volt (ahogy ezt maga is hánytorgatja!), általa jutott előre, és mivel már nincs rá szükség, most máshoz fordul. A mechanizmus éppen ez, és nehéz ezt megemészteni, rövid idő alatt nem is lehet, így érthetőek az indulatai is. Szomorú vagy felháborító, de ettől még Iaszón számára tényleg ennyire egyszerű az élet, másokon át vezet az út. Iaszónnak érvei sincsenek a Médeiával folytatott vitában, csak ez az egy nyavalyás: családja érdekében köti ezt a második házasságot.
Ránézünk Viktor Balázsra, és nehéz elképzelni, hogy létezik saját magán kívül valaki, aki VALÓBAN fontos számára. Még azt is nehéz elgondolni, hogy saját fiai tényleg, és a bosszú célt ér, nekem inkább az a benyomásom, hogy számára a legnagyobb veszteség, hogy ezek után nyilván ő sem maradhat Korinthoszban. (Eredetileg a feleségével együtt akarta a fiúkat is elküldeni, így valószínűtlen, hogy olyan erősen kötődött volna hozzájuk.)
Médeiát sajnáljuk, hogy nem tud a „nárcisztikus bántalmazásból” szabadulni, nem tud örülni, hogy leléphet, és helyette mást választott a fárfi: minden mozdulatán látszik még a kötődés nyoma, reménykedik abban, hogy a férj visszacsábítható.
Most is, mint minden Médeia-variációnál eszünkbe jut: a jelentől nem idegen ez a történet, létezik családirtás, amikor valaki egy tönkrement kapcsolatból nem képes kilépni. Jellemzően a gyilkos magát is elpusztítja, mert nem tud tovább élni ezek után. Itt, és a mitológiai történet egyetlen verziójában sem ez van. Mindkét fél életben marad, csak azok haltak meg, akik közel álltak hozzájuk. A kérdés feltétlenül bennünk marad, hogy bárki is volt a hibás a történtekért, érdemes-e így folytatni…
PS. A fotókat Gálos Mihály Samu készítette
