2018 októberében volt a bemutatója a K2 és a MU Színház együttműködésében létrejött előadásnak, amely a társulat improvizációin is alapuló saját fejlesztésű teremszínházi produkciója, kifejezetten diákok számára, Fábián Péter rendezésében.
Fábián Péter, Domokos Zsolt, Borsányi Dániel és Borsi-Balogh Máté
Augusztus végén, látva a Néró és az Apostol bemutatóinak meghirdetését, és gondolva arra, hogy mekkora sikere volt tavaly az Antigonénak és a Hűségnek, megrendeltem előre mindkettőt tanítványaim részére még anélkül, hogy bármi tudható lett volna ezekről, és mivel a Rinocéroszokról tavaly végig lemaradtam, fel se merült, hogy ezt kihagyjuk.
Ahogy a korábbi teremszínházi bejegyzésekben is írtam, a műfaj a gyerekeknek általában szimpatikus, és akinek meg nem az, az választhatott mást. A Rinocéroszok nézői nyilván megfontolták, hogy alkalmas lehet a félévenkénti kötelező egy BÁRMILYEN színházi előadás megnézésére, de senki nem azért volt jelen, mert épp erre kötelezték. Ez mindössze egy lehetőség volt a 13 közül, amit a tanév első három hónapjára felajánlottunk nekik hat különböző helyszínen, és ez a kezdet csak…
Az előadás 90 perces, amelybe a nyitó és a záró beszélgetés (benne kiscsoportos megbeszélés) is beletartozik. A közreműködő három színész – Domokos Zsolt, Borsányi Dániel és Borsi-Balogh Máté – egy iskolai történetbe avat be minket, amely akár meg is történhetett volna. Mindhárman több szerepbe bújnak, és ezekhez a váltásokhoz minimális külső segítséget vesznek igénybe – ketten is használnak egy szemüveget, egy-egy ruhadarabot cserélnek ki -, de vannak olyan jók, hogy néhány gesztus, a testtartás és beszédstílus átalakítása elég ahhoz, hogy most már egy másik embert látunk magunk előtt.
Az iskolai történet alapja egy olyan video, amelyik az iskola igazgatóját és egyik tanárát gúnyolja. A kérdés az, hogy ki készítette ezt, és az, aki ebben Hitlerhez hasonlította az intézmény igazgatóját, nem ment-e túl messzire. Becsületsértésnek számít-e ez, és ha igen, ki lehet-e egy gyerekből kényszeríteni a beismerő vallomást.
Visszanézve, a történet több rétegű, de a színészek által is kiemelt, fontos kérdés: meddig mehet el egy diákcsíny, illetve a diákoknak van-e joga véleményt nyilvánítani, az igazgatóval szembeni állásfoglalásra lehet-e alkalmas fórum az iskolaújság. (Ennek a neve Rinocérosz – innen jön a címe az előadásnak, amelynek alcíme: „avagy a diákcsíny-enciklopédia”)
Ahogy a társulat másik két idei teremszínházi premierjében, úgy ebben is központi kérdés: a zsarnoksággal való szembeszegülés lehetőségeinek kutatása, illetve annak a vizsgálata, hogy az átlagember miként viszonyul a lázadókhoz, mi lesz benne erősebb: a közöny/lustaság, vagy az összetartás érzése, amely a kiállásra sarkall, még kockázat esetén is. Hogyan rázható fel egy közösség?
Domokos Zsoltnak ezúttal két tanár jut, akik közül az egyik megkérdőjelezhetően viselkedik az óráin, a másik pedig nem tudja eldönteni, hogy a diákok és az igazgató közül melyik oldalnak kell igazat adnia.
Ami azt illeti, sokkal árnyaltabb a kérdés, mert az igazgató ténykedéseiről túl kevés az információnk, és nem győz meg minket az előadás arról, hogy valóban kiérdemelte ezt a megszégyenítő videót. Rosszabb ő valóban, mint az átlag?
Borsányi Dániel az Antigonéban megszerette a Kis Attila nevet, és az akkori tanár figurát most igazgatóvá léptette elő, aki valóban hajlamos a diktatórikus módszerek alkalmazására. Jó rendezői döntés, hogy ugyancsak Borsányi Dániel játssza a lázadó diákot is, aki az iskolaújságba szeretne cikkeket közölni.
Borsi-Balogh Máténak jut a video miatt kizárt diák, illetve egy megalkuvásra is hajlamos barátja.
Három nagyon alkalmas színészt látunk, akiknek a figurái valamilyen szempontból mind gyengék, követnek el hibákat, amelyek persze szépíthetőek, és a legtöbb szerethető. (Az igazgató az tényleg nem, de őt is értjük.) Nagyon jó, hogy a gyerekeket sikerült bevonni, magukénak érezték a felvetett problémákat. Nagyon jól mutatja ezt, hogy a színjátékot követő megbeszélésről a jelenlevő 35 diákból csak négyen távoztak, pedig előre megmondtam, hogy ezen nem kell maradni, azaz akár mindenki leléphetett volna. Azt hiszem, hogy egy péntek délutáni időpont esetén ez a maximum, ami az előadás dicséretére kiemelhető.
Aki teheti, rendeljen a diákjainak teremszínházat - ez lehet a végső konklúzióm. (A K2-n túl a Nézőművészeti KFT profiljába is beletartozik, az ő előadásaikról is részletesen írtam tavaly, rá lehet keresni.)
PS. Az olvassbele.com két képét használtam.
