Tavaszi bemutató volt a Káprázat, amelynek szövegét Lőrinczy Attila írta Élias Canetti regényét adaptálva a Forte Társulat számára. Az előadás megtekintését melegen ajánlom, különösen azoknak, akik a „fizikai színház” iránt érdeklődnek.
Horkay Barnabás, Fehér László - rajtuk: Földeáki Nóra
Részletesebben:
A Szkéné színlapja nagyon sok információt tartalmaz, ez alapján mindenki eldöntheti, hogy célközönsége-e egy nagyon kreatív, élő zenére IS építő, vizuális és szövegpoénokban egyaránt bővelkedő mozgásszínházi előadásnak.
Tavasszal az időpontok túl sok egyszeri alkalommal ütköztek, emiatt halasztottam el a megtekintését. Nem tudom, hogy mennyire volt kész azonnal a bemutatóra, de szeptember 13-án egy nagyon pontosan kidolgozott, rengeteg ötletet felhasználó előadást láttam.
Ugyan nem szeretem a szuperlatívuszokat, de az első rész után azt éreztem, hogy az, amit látok igazán zseniális, egy újabb nagy dobás A nagy füzet után, amelyik számomra a Te országod mellett a legsikerültebb Horváth Csaba előadás. A történet viszont folytatódott, nyilván a könyv logikáját követve, amelyet azóta elkezdtem.
Az előadás menetét a Peer Gyntéhez tudnám hasonlítani, annál érezni azt, hogy az eleinte realistán kibontakozó történet elszabadul, és helyenként bizonytalanná válik, hogy amit látunk az álom, a képzelet műve, vagy pedig a szerző tényleg ezt akarja beadni nekünk valóságnak álcázva.
Az összkép sem lett persze olyan rossz, sőt így is egyike a legjobbaknak az általam idén látott előadások közül (ez most még annyira nem sok, ma lesz a Stúdió K-ban a 21. eseményem), de most már azt a mondatot nem tudnám leírni, hogy mindenkinek feltétlenül és minden körülmények között ajánlom, így hozzá kellett tennem, hogy e színházi irányzat kedvelőinek célszerű elsősorban megnézni, nekik viszont „kötelező”.
Az első rész mégis csodaként maradt meg bennem, mert különösen élvezetes egy ennyire precízen kidolgozott előadást nézni, amelynek minden elhangzó mondata mögött érezni, hogy van mögöttes tartalom.
A történet központjában egy mániákus könyvbarátot látunk (Peter Kien – Nagy Norbert), akinek jóval több köze van a könyveihez, mint a többi emberhez. Éppen emiatt nagyon logikus és szellemes döntés a könyveket megeleveníteni. Az őket játszó színészek az idő nagyrészét gólyalábon töltve habozás nélkül reagálnak a körülöttük zajló eseményekre. Néha lelkesednek, megijednek, elszaladnak – mintha mind érző lélekkel volnának megáldva. Szerepe van annak is, amikor egy-egy szereplő felcsatol vagy éppen leveszi egyik, vagy akár mindkét gólyalábát.
Ez az aprólékosan kibontott alapötlet talán az előadás leglényegesebb tényezője, és azon túl is hat, hogy nyugtázzuk a szimbolikus jelentést. A Földeáki Nóra által játszott házvezetőnőhöz képest a gólyalábon álldogáló könyvek jelképezik a magaskultúrát, ahova esélye sincs felérni. Ebben a nagyon jó mezőnyben a színésznőnek lényegében egyedül kell ellenpontoznia mindenki mást, és képes is elég intenzíven jelen lenni ahhoz, hogy ez sikerülhessen. Alakítása minden értelemben színészi magasiskola, bár a csapatban ő az, aki a legkevesebb időt tölti gólyalábon. Egyszerre tudatlan betolakodó, támadó, aki egyben alkalmanként védekezésre is szorul. Átélhető az ő álláspontja is, értjük és megsajnáljuk, hogy külső kapcsolatot keresne ebben a számára otthontalan környezetben. Horkay Barnabás bolti eladóként valóban ideális célszemélynek tűnik a feladatra.
Miközben percenként tíz érdekes ötlet kibontakozását próbáljuk meg követni, nyilvánvalóan imponál nekünk a színészek akrobatikus mozgása. Kicsit talán féltjük is őket, nem jó látni, ahogy térdre zuhannak a gólyalábról, még akkor sem, ha van rajtuk térdvédő, de közben meg azt is érzékeljük, hogy nincs indokolatlan mozgássor az előadásban.
Mind a koreográfiában, mind a szövegben sok a humor, ami már csak azért is érthető, mert a túlzás gyakran, sőt talán mindig nevetséges, így a könyvmánia is. Más lett volna ez az előadás néhány évvel korábban, de most a legtöbb nézőben akár környezetvédelmi szempontok is felmerülhetnek. Szép egy magánkönyvtár, de most az internet korában mégis luxusnak tűnik egyetlen olvasásért megvenni egy könyvet és örökre megtartani.
(Az előadástól egészen független megjegyzés: nézés közben nekem eszembe jutott az, hogy három hete egy hétvégén összesen 40 munkaórát töltött el a családunk öt tagja, amíg az összes könyvet leszedtük, kiporszívóztuk, átrendeztük, visszaraktuk a polcra. Eddig is az elektronikus könyvben láttam a jövőt a tetszés szerint kinagyítható betűk miatt, de ezek után ez fokozottan így van. Tényleg ott a kérdés, hogy mi fontosabb: a könyv tartalma, vagy maga a tárgy? Ebben az előadásban a megelevenedett könyvek érző lények, akiket elpusztítani gyilkosság számba megy.)
A mozgássorok részben egy-egy fontos kellékre is ráépülnek. Kiemelt jelentőséget kap egy poroltó, illetve egy szép nagy szőnyeg is, bámulatos, hogy a rendezőnek mennyi minden jut róluk eszébe.
Az előadás másik tartóoszlopa az élő zene. Keresztes Tamás a zenei vezető, Grósz Zsuzsanna végigkíséri a cselekményt zongorán, amely nem kis teljesítmény. Időben rövidebb, amit Widder Kristóf csellózva tölt, de utóbbi közben akrobatikus mozgásokat is végez és még női miniruhát is hord közben, neccharisnyával és tűsarkúval. Utóbbit kellő természetességgel viseli, és ez nekem önmagában is akrobatikus mutatványnak tűnik.
Az élénkszínű ruhákat Benedek Mari adta rá a csapatra, sikerül kellően szedett-vedett benyomást kelteniük, de jól kiütköznek a fekete háttérből. Az előadás üres térben játszódik, és valóban csak a ruhák és egy-egy kellék (képezik a látványt. De van egy lenyűgöző záróképe, és ezt pláne nem írom le, nem lövöm le a poént.
A színészek valóban virtuózok, nemcsak képesek megmaradni a gólyalábakon (érdekes lenne tudni, hogy mennyi gyakorlás kellett hozzá), de közben még énekelnek is, és persze többen szerepből szerepbe is ugrálnak.
Nem említődött eddig Kotormán Ábel, Pallag Márton, Fehér László és Szilágyi Ágota sem, akik emberként és könyvként is kapnak megmutatkozási lehetőséget. Andrássy Mátét hiányoltam az előadás elején, de akik szintén így vannak vele, azok megnyugodhatnak, a végére ő is megérkezik.
Nem egyszerű dolog ez a fizikai színházi műfaj, de jelen esetben még azt a látszatot is keltették, hogy mindez lazán megy nekik.
Az előadás közben lehet gyönyörködni a színészek virtuozitásában, de akár még azon is elgondolkodhatunk, hogyan létezünk egymás mellett, mennyire vagyunk képesek a mások eltérő igényeit, érdeklődését, ízlését elfogadni. És: „ment-e a könyvek által a világ elébb?” – a magaskultúra valóban megnemesíti-e az embert? Javít-e rajtunk bármit is egy ilyen színházi előadás?
PS.1. Személyes lezárás
Most már 10 napja láttam ezt az igazán figyelemreméltó előadást, amelyre igazán hangsúlyt akartam fektetni, így terveztem, hogy gyorsan elolvasom a kiindulópontjául szolgáló regényt is, és majd aztán írok ajánlót. Az olvasás még folyamatban van, de már nem vártam tovább az ajánlóval.
Mindig elszúrom, ha nem azonnal ülök le a géphez, mert sokkal könnyebb másnap egy első lendületből megírt szöveget átdolgozni. Így is legalább 4 óra összesen, de akkor nem húzódik el a folyamat úgy, mint most. Jellemzően csak két dolog szokott akadályozni az azonnali blogírásban: ha túl jól érzem magam, vagy ha túlságosan lehangolt/kimerített az este. Most az első esetről volt szó.
Azóta nyolc esemény és hét blogbejegyzés távlatából néztem vissza erre a káprázatos és virtuóz előadásra, amelyet láthattam. Sokkal mélyebb elemzést érdemeltek volna tőlem is, de annyi mentségem van: ez egy ajánló blog, nem elemző kritikai. (Most viszont legalább végre el tudom olvasni én is, hogy mit is ír róluk a Két Lámpás…)
Mivel tegnap legutóbb a Színikritikusdíj-átadó miatt hagytam ezt félbe, ezúton is szeretettel gratulálok Horváth Csabának a legjobb zenés előadás kategórában megszerzett díjához (Székesfehérváron rendezte a Chicagót).
PS.2. A szereplők és alkotók listája a Szkéné oldaláról:
Peter Kien – Nagy Norbert
Therese – Földeáki Nóra
Georg Kien – Andrássy Máté
Konfucius, Egyetmista, Vak, Rendőr – Kotormán Ábel
Grob úr, Rendőr, Kuncsaft – Horkay Barnabás
Pfaff, Pincér – Pallag Márton
Bredow úr nadrágja című könyv, Fischerke – Fehér László
Nyugdíjas, Parancsnok – Widder Kristóf
Fischerné, Házaló – Szilágyi Ágota
Kar - Fehér László, Horkay Barnabás, Kotormán Ábel, Pallag Márton, Szilágyi Ágota, Widder Kristóf
zeneszerző: Keresztes Tamás
zongora: Grósz Zsuzsanna
jelmez: Benedek Mari
fény: Payer Ferenc
produkciós vezető: Nádasdi Szandra
rendezőasszisztens-gyakornok: Barok Andrea eh., Szeredás Kristóf
rendező: Horváth Csaba
PS.3. A fotókat a Forte Társulat facebook oldaláról mentettem le
