Ahogy már korábban – a Városmajori Vidéki Fesztivál bejegyzéseiben - bőven kifejtettem, a szabadtéri színházi események nem a kedvenceim, sok a zavaró körülmény és amúgy is igyekszem nem Pesten maradni nyáron. Ennek ellenére néha elvetődöm egyre-egyre, ha elég érdekesnek tűnik a produkció és az időzítés is alkalmas.
Ezzel magyarázható, hogy csak most jártam mindössze másodszor az aquincumi romterületen, ahol rendszeresen van nyári színház. 21 éve (1998.08.15-én) a Helenét néztem meg Papp János rendezésében, aki ezen a pénteki premieren nézőként volt jelen.
Ezt az előadást Papp Dániel, az említett fia vitte színre, aki szintén színész-rendező, és ezen a helyszínen ez már a sokadik munkája.
A korábbi évek műsorából világos, hogy a darabválasztás mindig a görög-római mitológiához/történelemhez kapcsolódik. De nemcsak a témában, a szereposztásokban is van némi állandóság, a fellépők egy jelentős része visszatérő vendége az aquincumi helyszínnek.
Ha már szóba került néző, akkor említődjön meg, hogy a Karinthy Színházból egy egész kis csapat jött a direktor vezetésével a náluk több előadásban is játszó címszereplő, Kerekes József megtekintése céljából. (A szereplők listája nem rövid, így nem zárnám ki, hogy rajta kívül még sokan mások is érdekelhették őket.)
A stílusosan amfiteátrum-jelleggel kiképezett nézőtér egészen tele lett a fél nyolcas kezdésre, amely a nagyforgalmú Szentendrei út felé néz. A forgalom zaja azért átjött, és persze a fejünk felett átsuhanó egy-egy repülőgépet is jól hallhattuk, de az előadás élvezetét ez azért nem lehetetlenítette el. Az eszesebbek nem dőltek be a kánikulának, és hoztak magukkal pulóvert vagy pokrócot, és ezt ajánlhatom, mert naplemente után ez kifejezetten jól jöhet, a végére már fáztunk is. Párnát adnak a szervezők.
A kétórás, szünet nélküli előadás egyértelműen komédia, a római birodalom bukásának körülményei (lsd. germán invázió) pedig alkalmasak arra, hogy néhány poénos beszúrással utaljanak az aktuálpolitikai helyzetre. A migránsok emlegetése ebben a kontextusban azért kicsit másként hatott, a nézők persze vették a direkt utalásokat, bár valószínűleg ezek nélkül is ugyanígy párhuzamot vonhattunk volna a mai viszonyokkal. Az ilyen színházi megoldások mindig megosztják a közönséget, de a reakciók alapján úgy tűnt, hogy a jelenlévők döntő többsége szerette is ezeket a megjegyzéseket, élénken reagáltak. A tízéves fiam is értette őket, és az egész előadást is nagyon élvezte, jó döntés volt magammal vinni, neki való darab volt ez is.
Dürrenmatt közismert komédiájának beállításában Romulus Augustus, a nyugatrómai birodalom császára hosszas aknamunkával dönti meg birodalmát. Nemtörődömsége politikai állásfoglalás, szenvedélyes tyúktenyésztő mivolta pedig annak a jelzése, hogy a hétköznapi élet apró részletei fontosabbak, mint a nagy események.
Nekem a darabbal kapcsolatos első emlékem, amikor még egy gimnáziumi történelemórán, 30+ évvel ezelőtt Sanyi bácsi nevetve (=röhögve) mesélt róla, és láthatóan annyira szerette, hogy még aznap kivettem a könyvtárból és el is olvastam, és aztán a szerző összes többi kötetben kiadott drámáját ugyancsak.
Élőben 1991 decemberében láttam a kaposváriak előadását (Mohácsi-rendezésben), majd többéves halogatás után a Stúdió K és a K2 Színház egészen zseniális koprodukcióját, a Bakfittyet, amely nemcsak a címszereplő Nagypál Gábor játéka miatt volt érdekes.
Ennyi késlekedést a közelmúlt többi bemutatója nem bírt el (ment azóta A nagy Romulus Budaörsön és Miskolcon is, jó lett volna azokat is látni), végérvényesen lemaradtam róluk, most viszont a Kerekes Józsefet ábrázoló címlap bevonzott. (A színészről először még mindig automatikusan a néhány éve megszüntetett Budapesti Kamaraszínház jut eszembe, annak egyik alaptagja volt, emléke sír a lanton még…)
Az előadás színpadképe lényegében egy dobogórendszer, amelyen a sok szereplő nagyjából elfér, de egy trónt leszámítva más bútornak tekinthető tárgy nincs jelen. Puritán udvar ez, a nyugatrómai birodalom központja két perccel a bukás előtt, és a kérdés jelenleg az, hogy óriási kompromisszumok árán érdemes-e egy halálra ítélt képződmény megmentésén dolgozni, vagy éppen ellenkezőleg, a szétesés folyamatának a siettetése a célszerű. Két császárt, egy germán fejedelmet és néhány minisztert látunk, és az a legfőbb benyomásunk még ezek a szereplők is sodródnak csak, akik elméletileg az események/a történelem formálói. Ez van olyan nyugtalanító, mint az a tudat, hogy a hatalom birtokosai teszik tönkre a kisemberek életét, sőt talán még rosszabb ez „a hiába minden” érzet.
Ha valaki elolvassa a színlapot (lábjegyzetben), észreveheti, hogy alig akad egy-egy hírnök, kamarás, a többiek mind előkelőségek, viszont az, hogy szinte kivétel nélkül mindenkit fürdőköpenybe illetve egészen köznapi ruhába öltöztet Molnár Éva és Schmidt Eszter, nemcsak a mához közelíti a látottakat, de feltétlenül kiemeli azt is, hogy ezek az emberek semmivel nem különlegesebbek, mint mi. (Nem kizárt, hogy ez összefügghet azzal is, hogy nem is lett volna keret mindenkit selyembe-bársonyba öltöztetni, de akkor is koncepciót mutat a látvány, ha kizárólag anyagi megfontolásból lett ilyen.)
Ez a darab nagyon múlik a címszereplő kiválasztásán, aki – a ráosztott szerepei miatt is – elősorban komikus színésznek tűnik, még „alapállapotban” elhangzó mondatait is nehéz komolyan venni. Éppen ezért, amikor a szerepben váltás van, és elárulja nekünk valódi szándékait, igazán nehezünkre esik mindezt elhinni. A közügyeket elhanyagoló és minden ideológiai háttér nélkül vegetáló lusta császár figuráját könnyebben kinéznénk Kerekes Józsefből, életszerűbb lenne, de végül eladja nekünk ezt a Dürrenmatt-féle figurát is.
A császár és neje - Kerekes József - Bede Fazekas Anna
Nagyon szerencsés, hogy a keletrómai, már elüldözött császárt játszó Sipos Imre alkatilag nagyon hasonló hozzá, közös jeleneteik jól érvényesülnek. Még izgalmasabb is lehetne, ha Odoakert játszaná ő, és így a hatalomváltás eseménye még jelentéktelenebbnek tűnhetne, de Odoaker figurája Herczeg Tamás által egyben generációváltást is jelent. Jó megoldás, hogy a színész már korábban is színen van, csak nadrágot – illetve öltönyt - vesz magára, és ezzel készen is van a germán fejedelem. A tóga-korszaknak ugyan nem vagyunk tanúi – ezt pótolja a fürdőköpeny -, de az előadás végére Caesar Rupf (Gasparik Gábor), a nadrággyáros kora mindenhogyan beköszönt, a germán hódítással együtt is.
A sok szereplő között különösen tetszett a germán betörésről szóló híreket mindenáron átadni akaró lovassági prefektus – Kolnai Kovács Gergely – , aki az előadás elején megjelenésével a történetet elindítja. A színész ismerős volt, tudtam, hogy korábban is tetszett, de egy idő kellett mire rájöttem, hogy az egyik kamarást játszó Szina Kingával együtt a győri A vád tanújában láttam az évad legelső hetében. Ugyancsak hatásos volt a Takács Olivér által megformált színész-rendező karikatúra. (Az előadásban a császár lánya – Tőkés Niki – vőlegényét – Fülöp Józsefet – várja vissza, és közben Antigoné monológját tanulja be.
Antigoné próba - Tőkés Niki és Takács Olivér
Ennek a próbáiba is belenézhetünk, átérezve a kontrasztot a valódi és a színpadi vészhelyzet között. Komikus jelenet ez, de a darab csupa ilyenből áll, és minden szereplő megnyilatkozásaiban van elég poén, így voltaképp hálásak a mellékszerepek is, bár helyenként jobban szerettem volna, ha kevésbé érzem azt, hogy most mindenáron meg akarnak minket nevettetni. Persze, minden szereplő érvényesítette saját színészi habitusát is, így Őze Áron (belügyminiszter) játéka most is természetesnek hatott.
Nem tudom, hogy milyen indok vezettek oda, hogy a két kamarás nő legyen – Kovács Vanda volt a másik -, de lehet, hogy ugyanaz, amiért a Dürrenmatt darabban konkrét tyúkoknak szánt tyúkokból szép lányok lettek. Amíg a két kamarást profi színésznők játszották, és így fehér fürdőköpenyeikben éppúgy komikus figurák lettek, mintha valamely férfi kollégájuk kapja a feladatot, a császárokról elnevezett tyúkok jelenléte ugyan kitöltötte a színpadot, de nem éreztem, hogy szerencsés volt a jelenlétük. Nem tudom, hogy stúdiósok-e, vagy kezdő színésznők, de együttes jelenlétükben volt valami civil. A civil szépségük-dekorativitásuk jött át, de ezzel együtt félrevitték a darabot. Ez a császár élvezi az életet, érdeklődve nézi a tyúkjait, sőt messzemenő következtetéseket is levon belőle, hogy ki hányat tojt, de a leghalványabb utalás sincs a szövegben arra, hogy netán háremet is tartana. Persze nem ez lenne a legnagyobb beavatkozás, ami egy darabbal megtörténik manapság, de a statiszta szereplők civil hatását akkor is szerencsés lett volna közömbösíteni. Ráadásul nem elhanyagolható időt töltöttek a színpadon, így nagyon sokszor elvonták a figyelmet, amikor jobb lett volna csak a történet lényegére koncentrálni.
Az előadás élő zenei betéteket is kap, és a dalok szövege nem Dürrenmatté, hanem lehet, hogy a zeneszerzők - Pap Gábor és Lelkes Botond munkája. Ezekben a szövegekben látszik, hogy az alkotók ugyanezt a témát szerették volna más eszközökkel is tovább mélyíteni.
Egy szó mint száz, lesz még három előadás, és aki könnyű, kellemes nyári szórakozást akar itt Pesten, annak ez egy megfelelő opció, mert az előadás a mínuszaival együtt is jó élmény volt. Ha valakinek a darab is új lesz, az még annál is jobban jár.
PS.1.Színlap:
ROMULUS AUGUSTUS, nyugatrómai császár.....................Kerekes József
JULIA, a felesége .............................................................Bede Fazekas Anna
REA, a leánya..................................................................Tőkés Niki
ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár...................................Sipos Imre
AEMILIANUS, római patrícius.............................................Fülöp József
MARES, hadügyminiszter..................................................Kiss Attila
TULLIUS ROTUNDUS, belügyminiszter................................Őze Áron
SPURIUS TITUS MAMMA, a lovasság prefektusa.................Kolnai Kovács Gergely
ACHILLES........................................................................Kovács Vanda
PYRAMUS.......................................................................Szina Kinga
APOLLYON – HÍRNÖK - SZOLGA......................................Tóth Géza Gergely
SZAKÁCS - CAESAR RUPF..............................................Gasparik Gábor
PHYLAX – HÍRNÖK – SZOLGA..........................................Takács Olivér
ODOAKER, a germánok fejedelme – KAKAS.......................Herczeg Tamás
THEODERICH, az unokaöccse – DOBOS – KISKAKAS.......Szegő Dávid
TYÚKOK Csákó Anna, Csanádi Petra, Fehér Anna, Földi Csenge, Herr Szilvia,
Klapka Liza, Podonyi Panni, Porubszky Ági, Ruzicska Lili, Soós Netti
ZENE: Pap Gábor, Lelkes Botond
MOZGÁS, DÍSZLET: Mezey Gábor
JELMEZ: Molnár Éva, Schmidt Eszter
RENDEZŐASSZISZTENS: Perényi Luca
RENDEZŐ: PAPP DÁNIEL
ELŐADÁSOK: 2019. JÚNIUS 28., 29., 30. ÉS
JÚLIUS 5., 6., 7.19.30
Helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
PS.2. A Mezey Gábor fotói a produkcióhoz kapcsolódó fb-oldalról származnak, még ennél is több készült a próbákról.
