2008 márciusában láttam egyetlen egyszer ezt az Esterházy Péter darabot, amelyet most az Ódry Színpadon ismét elővettek, mégpedig Komán Attila és Dohy Balázs átdolgozásában, akik a Hasnyálmirigynapló szövegéből is több részletet beemeltek a dráma szövetébe. Utóbbi rendezőként is jegyzi a produkciót.
Gödel magyaráz - Hajduk Károly Mentes Júlia és Pogány Judit társaságában
Korábban nem voltam annyira biztos, hogy ezzel újra szembesülnöm kell, de aztán elolvastam a szereposztást, és így végül a színészek miatt mégis mentem.
Több mint harminc éve olvasom E.P. szövegeit időről-időre, és mindig megelégedéssel tölt el, amikor egy-egy apró részletnél azt érzem, hogy egészen értem, de ezt az élményt persze nem minden könyve képes megszerezni. A Hasnyálmirigynapló pont igen, de a Rubens azért nekem nem volt minden ponton egészen világos.
Az, hogy teret nyújt egy E.P.-szöveg a többféle értelmezésnek, nem baj, és valószínűleg más olvasó is meg-megállhat néha egy-egy mondat után, és eltöpreng, hogy most akkor mi van – nem szégyen az. Pont elég azt tudnunk, hogy a szerző mindent alaposan átgondolt, semmi nem véletlen, akkor is van mögötte pontos szándék, ha a mezei olvasó erre épp nem jön rá. (Ha színházi példát kell hoznom, nem egy Zsótér-rendezésben is ezt érzem, hogy elsőre nem adja meg magát minden rétege, sokkal több energia kell ahhoz, hogy feltárjuk. Pont ezt is szeretem benne, hogy annyira nem könnyen fogyasztható.)
E.P. és "hasnyálka"
Minden jel arra utal, hogy E.P. párbeszédet/vitát folytat a szövegeiben magával is, sőt a Teremtővel is. A Rubens is egyfajta kivetített drámai monológ, nem mondható, hogy emlékeztet a hagyományos színdarabokra. Vannak benne ugyan elkülöníthető szerepek, de az összbenyomásom mégis az, hogy minden szereplő maga az író, aki most is próbál a lehetőségekhez képest – amelyet ezúttal hasnyálmirigyráknak neveznek – pozitívan gondolkodni. Nincs is olyan régen, amikor kiadta a jelszót – „Örülni!” -, csak hát ezt nem olyan egyszerű megvalósítani, még neki sem, aki legalább a saját tehetségében biztos lehet. Ez azért a szövegből kiderül, a kevés fix pontok egyike éppen ez a tehetség, amikor valakiben a művész még az embert is megelőzi.
Az előadásra most már rátérve, ezeket a lazán összefűzött E.P. gondolatokat kapjuk a színpadról a színészektől, és néha most is szívesen megállítottam volna a folyamatot, de ez nem könyv volt, hanem előadás, nem lehet. (Most ráadásul nem döntöttem a jegyzetelés mellett, mert akkor öt oldal alatt nem úsznám meg a bejegyzést, és akkor kevesebben olvasnák el.) Pedig épp ez lenne a lényeg E.P.-nél, a feldobott megállapítások megkérdőjelezése, kiegészítése. De ez most tényleg nem történhet meg, bele is nyugszom gyorsan, a legtöbb felvetés egyébként is ismerős, a fő téma – az elmúlás elleni lázadás ÉS ugyanakkor ennek a nyugodt tudomásul vétele. A kettő egyszerre.
A halál késleltetésére nem rossz megoldás maga a színház, a játék, ez az, amit kapunk, ez az, amink van.
Rubens a ravatalon - A fiú: Kenéz Ágoston
A Rubenset és egyszersmind E.P.-t játszó Pogány Judit az előadás jelentős hányadát saját ravatalán fekve tölti, halála előtt vagy után – és ez szinte mindegy is, összemosható. Halhatatlan, elsősorban festő – olyan, mintha most is élne. Az, hogy nő játssza, nem probléma (11 éve Lukács Sándor szerepe volt), nagy egyéniség kell hozzá, aki súlyt ad a szerepnek. Ez a feltétel kétségtelenül adott, talán női mivolta még egy plusz csavar is: ő Rubens ÉS a nemeuklideszi asszonyok egyszerre.
Eszembe jutott róla Halász Péter rendező utolsó nagy performansza, aki saját temetését is képes volt megrendezni. Valami ilyesminek vagyunk a tanúi. A szereplő rugalmasan változik át kezelés alatt álló íróvá is, aki váltogatja a beszélgetőpartnereit, miközben néha megszólal a zene, Ferge Elizabet játszik hárfán.
Mentes Júlia néha angyal, néha maga „hasnyálka”, maga a betegség – mindkettő alkalmas arra, hogy vele vitatkozva a helyzetét átgondolja a szerző. A fájdalom is téma, de a szerző nem érzi át, hogy ebből épülne - "a szenvedés: hülyeség". Felesleges, nem építi az életet.
Az apával folyton vitatkozó fiú szerepében Kenéz Ágoston szólal meg meglehetős dinamizmussal, aki nagyon nincs kibékülve sem az atya halálával, sem annak korábbi életével. Ugyancsak érezhetően ambivalens a kapcsolata a zsenivel a tanítványnak, aki arra kényszerül, hogy folyton árnyékban maradjon, másodhegedűsként beérje a felhők „fodorításával”. Lengyel Benjámin még Bacchusként is fellép, halmozza az élvezeteket. (Tegnap még Budaörsön láttam főszerepelni, arról is nemsokára következik végre a bejegyzés. Ma több osztálytársa is eljött megnézni – jele az összetartásnak.)
A tanítvány, az angyal és a hárfás - Lengyel Benjámin, Mentes Júlia és Ferge Elizabet
Nem esett még szó a Gödelt megszemélyesítő Hajduk Károlyról, akinek erős egyénisége kell is ahhoz, hogy a matematikus filozófiai elmélkedései, illetve matematikai okfejtései megelevenedjenek, lekössön minket a geometria, mint téma, és legalább a helyszínen, a szöveg elhangzásának pillanatában az legyen az illúziónk, hogy pontosan értjük részleteiben is, hogy miről van szó. Az, hogy vannak állítások, amelyekről azt sem lehet biztosan igazolni, hogy igazak, és azt sem, hogy hamisak - átjön és nekem megmarad. Nagyon sok ilyen van, sőt életünk sok eseményéről sem mindig eldönthető, hogy az most jó vagy rossz nekünk. Sebaj.
Az mindenképp jó, hogy vannak igazi nagy színészegyéniségek a pesti "kínálatban", és Dohy Balázs rendezése éppen rájuk épül, akik most is hatnak. Az elvont illetve lelombozó téma ellenére mégis elmondható, hogy jól szórakozunk, és viszonylag kevés alkalommal „ül le” az előadás. Néha igen, de még ez csak a bemutató, majd belerázódnak a szereplők.
Bognár Eszter látványának kevesebb szerepe van, bár az is sokat számít, hogy amíg az első részben a színpad tele van vásznakkal, a végére ezek eltűnnek, és csak a ravatal, majd az üres tér marad. És zene lezárásnak.
Másfél órában visszagondoltunk E.P.-re, kicsit olyan volt, mintha még mindig velünk lenne. Lehetett ennek örülni. Ha meggondoljuk, még mindig velünk van, nincs veszve semmi. Illetve minden veszve van, de hát mit tehetünk. Próbáljuk megtalálni azt, aminek még így is, mindennek dacára lehet továbbra is örülni. Például ezeknek a színészeknek.
PS. A képek az Ódry Színpad FB-oldaláról származnak, és ahogy látszik a minőségükből, ezeket is Éder Vera fotózta.
