Rövid nyomhagyó bejegyzés következik Gyöngyösi Levente tegnapi szerzői estjéről azoknak, akik nem lehettek ott, de szerettek volna – egyfajta helyzetjelentés, nem zenekritika.
A szerző a vigado.hu képén
A Vigadó díszterme egészen megtelt 19.30-ra, amikor a koncert kezdetét vette. Ahogy megszokhattuk a BDZ eseményein, Hollerung Gábor szórakoztató bevezetőt tartott, az objektivitás szándékával és szuperlatívuszok felsorakoztatása nélkül elemezte a jelenlévő szerző stílusát, motívumait, zenéjének jellegzetes vonásait. Miután a koncert összesen négy nagyobb részből állt, amelyek között szükség volt átrendezésre (és minket csak egyszer engedtek ki szünetre), a zenekar vezetője minden esetben ki is tudta tölteni a holt időt, és ha mindazt leírnám, amit elmondott, akkor most akár szakcikk benyomását is kelthetné ez a bejegyzés. (Nagyon remélem, hogy a jelenlévő zenekritikusok majd közzéteszik saját elemzésüket, és nem ez lesz az egyetlen megemlékezés az eseményről.)
A bevezető szeretetteljes, ámde mindenféle szentimentális tömjénezést nélkülöző szavaiból kiderült, hogy a BDZ-nek és vezetőjének személy szerint is nagyon fontos Gyöngyösi Levente, aki az év eleje óta rezidens zeneszerzőként is kötődik az együtteshez, és ez az est ennek a kapcsolatnak a megerősítése.
Mielőtt leírok néhány konkrétumot, megemlítem egy bekezdés erejéig, hogy engem miért kezdett érdekelni a szerző.
Négy éve jutottam el arra a pontra, hogy az általam szorosabban megfigyelt operaénekesek miatt elkezdjek koncertekre is járni, így kezdtem a régizene felé tolódni. Ennek folyományaként beleszerettem a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar felvételeibe, amelyeken Gyöngyösi Levente is gyakran közreműködött. Majd észrevettem néhány koncertfelvétel kapcsán, hogy saját kompozíciói is vannak, és megtaláltam a Missa Vanitas Vanitatumot, amely miatt nem egyszer beültem könyvtárba, hogy a nava.hu-n meghallgathassam. (A felvételen Kolonits Klára és Cser Krisztián a két szólista – ennyit még a motivációról. A darabot élőben is szívesen újra hallgatnám velük, naná – például egy másik Gyöngyösi Levente esten.) Ennek a felvételnek kapcsán nagyjából két éve megkerestem a szerzőt, akiről így kiderült az is, hogy nagyon kedves és barátságos, közvetlen ember. (A nagyközönség szempontjából éppen ez a legérdektelenebb dolog egy művésszel kapcsolatban,hogy milyen a természete, hacsak nem celeb is az illető, tudom.)
A BDZ most megjelent őszi műsorújságjában, a Hangolóban van egy részletes interjú a zeneszerzővel, és ebből kiderül, hogy neki is éppen ez a mise a kedvence, amelynél egyedül a tavaly júniusban koncertszerűen bemutatott A Mester és Margaritát kedveli jobban. Ezzel én is pontosan így vagyok, ezeket a műveit hallgatom rendszeresen, és külön örültem, hogy az opera előadására nagyon sok olyan szólistát kért fel, akiket én is szeretek hallgatni. Ezt a darabot is Hollerung Gábor felkérésére írta, a BDZ adta elő Miskolcon, és várhatóan ők fogják előadni 2019. októberében is az Operaház valamelyik helyszínén, részben a korábbi szereposztásból átvett énekesekkel, sőt még előtte lemezt is készítenek belőle a tavasszal. Ennyi az, ami tudható a projektről, amely előkészítéseként most összesen húsz percnyi zenét hallhattunk a mű elejéből a koncert záróelemeként. A szólisták: Sáfár Orsolya, Balczó Péter, Hábetler András, Kálmán László voltak, közreműködött a Budapesti Akadémiai Kórustársaság. Nagyon jól esett ez a részlet, átéltem a ráismerés örömét -, de azt hiszem, hogy azoknak is felkelthette az érdeklődését, akik most hallottak az operáról először.
Az estnek ez volt a lezáró eleme, este tíz és fél tizenegy között, és ezt követte még megközelítőleg negyven percen keresztül a sorban állás a szerzőnél gratulálás céljából. Többen azért még az operarészlet előtt hazamentek, nyilván azért, mert este tíz után már a város távolabbi pontjaira nehéz eljutni.
A koncert valóban hosszú volt, három óra – az egyetlen kritikai megjegyzésem erre vonatkozik: a zeneművek hosszúsága ismert volt előre, a pakolás szükségessége is – akár este hétkor is lehetett volna kezdeni.
Hosszú volt, hosszúnak kellett lennie, mert a szervezők VALÓBAN be akarták mutatni a szerző sokoldalúságát, és nem érték be egy kipipálós repi-gálával. Meg lehetett volna emlékezni a szerzőről akár hatvan percben is, rövid részletekkel, de mi teljes műveket hallhattunk, mégpedig olyanokat, amelyek eddig ismeretlenek lehettek a hallgatóság többségének.
Hollerung Gábor elmondta, hogy a szerző nem egy művét állandóan repertoáron tartják, és például a második részben elhangzó zongoraversenyt is játszani fogják a közeljövőben is - most pénteken -, nem erre az egy alkalomra gyakorolták be. Ez a zongoraverseny Balog József virtuóz zongorajátékával nagyon hatásos volt, és teljesen érthető, hogy pont ez miért kerül bele többször is a zenekar műsorába. (A karmester előre figyelmeztetett, hogy nem kapunk a zenétől feloldást, ugyanakkor szeretni fogjuk. Igaza lett.)
A koncert második fele után legyen szó az első másfél óráról is. Mielőtt az igazi fuvola-virtuóz Ittzés Gergely számára idén komponált versenyművet meghallgattuk volna, a nyíregyházi Cantemus Kóruscsalád Pro Musica Leánykara lépett fel Szabó Dénes vezényletével és nyolc Gyöngyösi Levente kórusművet énekeltek, amelyeket a szerző 2002-17 között írt latin nyelvű szövegekre. Korábbi interjúkból is tudható, hogy Gyöngyösi Levente nemcsak a BDZ-vel, de a Cantemus Kórussal is jó munkakapcsolatban áll, és számos kórusművet írt éppen nekik. Ebben a kórusban talált rá feleségére, aki még mindig tagja a Cantemusnak, fellépett ezen az esten is. (Mellékesen eszembe jutott, hogy lehet ennek a kórusnak varázsa, ha valaki Pest környéki lakhelyéről is eljár a kórus próbáira és fellépéseire, amelyek nyilván leginkább Nyíregyházán vannak.)
A kórus tagjainak döntő többsége kotta nélkül adta elő a nem túl egyszerűnek tűnő nyolc számot - ez alapos műhelymunkáról árulkodik. Miután már most a koncert után pár órával is olvastam olyan megjegyzést, hogy valaki nem értette tisztán a latin szöveget, elgondolkodtam azon, hogy nem a Vigadó akusztikájával lehet-e gond. Engem lekötött a zene, nem is próbáltam a kórus szövegét megérteni – sajnos a latin alapvizsgám ellenére úgysem tudtam volna, hogy pontosan mit is énekelnek néhány szó kivételével, viszont A Mester és Margaritánál voltak részek, ahol néhány olyan énekes nem hallatszott eléggé, akiket korábban Miskolcon tökéletesen érteni lehetett. Ezt a terem problémájaként éltem meg, és nem a fellépők hibájaként.
Jó élmény volt ez a három óra - mint kiderült, közben esett, de mire vége lett, már épp nem - , én pedig hallgattam tovább a zenejátszómon A Mester és Margaritát az ötödik tételtől, ahol a koncert előtt épp tartottam. Nagyon remélem, hogy megfelelő szereposztásban jövő ilyenkor valóban megnézhető lesz megrendezett változatban a teljes mű.
Gyöngyösi Levente az ünneplés és visszatekintés után kicsit kifújhatja magát, de hamarosan bele kell kezdenie egy oratórikus műbe Az ember tragédiája szövegének felhasználásával. Mi pedig figyeljük és várjuk a folytatást tőle is és a Budafoki Dohnányi Zenekartól is, akiknek a koncertnaptárából kiderül, hogy a következő 68 napban még 11 alkalommal számíthatunk rájuk, legközelebb pénteken, de már nincs messze a Fidelio sem (nov.3., Müpa), amelyet már reklámoznak is, mégpedig ugyanennek a szórólapnak a másik oldalán, amely a Gyöngyösi-estről tudósított.
PS. Érdemes beszerezni a zenekar Hangolóját, nagyon jó interjúk vannak benne a fellépő művészekkel, illetve a koncertekhez és kiemelten a Fidelióhoz is rengeteg háttérinformációt ad.
