Bejegyzések

A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, tudjuk. Néha semmi bajunk nem lenne, ha nem akarnánk jók lenni.

Ez az egyik könnyen levonható és legáltalánosabb tanulsága Martin Mc Donagh fekete komédiájának, amelyről éles és kellemes emlékeim maradtak még 2002-ből, amikor először elővették Hamvai Kornél fordításában a Víg Háziszínpadán. Elsősorban Majsai-Nyilas Tündére és Csőre Gáborra emlékszem, de megmaradt az egész előadás atmoszférája, a számtalan újabb váratlan fordulat, és persze a darab akkor még újdonság számba menő színházi nyelve.

Azóta eltelt 16 év, elég sok Martin MCDonagh darabhoz volt szerencsénk, ezt az Alhangyát is elővették Szegeden és Nyíregyházán a színházi adattár szerint, bár az Ódry Színpad novemberi bemutatója még nem került nyilvántartásba, így akár az is meglehet, hogy további előadások is voltak ezeken kívül. A megtekintéséről eddig mindenféle ütközések miatt lecsúsztam, de ma sikerült.

A színlap éppen annyira informatív, amennyire kell, érthető módon olyan nézőkre számítanak, akik nem ismerik a történetet, így csak arra törekednek, hogy olyanok még véletlenül se tévedjenek be az Ódry nagyszínpadán tartott kamaraelőadásra, akik az erőszakot és a káromkodást akkor sem jól viselik, ha mindezt abszurd humorral tálalják.

Az előadás szórakoztató, de ettől még fontos kérdések kerülnek terítékre, amelyek jelentősége a darab keletkezési ideje óta csak nőtt. A terrorizmus, a szélsőséges politikai irányzatok térnyerése gyakori téma, ha valaki olvas híreket, szinte napi alapon hall merényletekről.

Forgács Péter rendező szükségesnek érezte, hogy az ír közegben játszódó történetet átültesse a lehetőségekhez mérten magyar közegbe, és fanatikusai így nem ír, hanem magyar szélsőséges nacionalisták. Sok szövegváltoztatást alkalmaz a rendező (dramaturg a színlap szerint nincs, tehát nyilván ő maga módosított a szövegen), és ezek mind a hazai közegbe helyezést célozzák.

Ugyanezt nyomatékosítja azonnal a fehér papírdíszlet (tervezők: Herman Anett, Pajor Patrícia) falára kivetített falvédő felirat, amilyen vidéki házak konyhájában volt jellemző néhány évtizeddel ezelőtt – ki tudja, hogy mennyien tartják a falukon ezeket a hitről, szeretetről és békéről szóló szövegeket.

27624661 10155645897485141 3135765473129767710 oFáncsik Roland - Imre Krisztián - Kurucz Dániel

A kontraszt óriási a szereplők által hangoztatott elvek („első a haza szabadsága”, legyen béke, szeretet, nem szabad bántani az állatokat), és a cselekedetek között. Tanúi leszünk emberek megkínzásának, négy gyilkosságnak, és két macska brutális megölése, folyamatos fenyegetőzés egészíti ki ezt a lajstromot.

Ugyan a legtöbb ember elborzadna, ha ebbe komolyan belegondolna, de az előadás játékossága, az, hogy az események jelzésszerűek mindössze, és amikor egy macskát szétvernek, mi mégis csak egy papírmacska összetépését látjuk, elég rendesen tompít a sokkhatáson. A szerző célja az volt, hogy a világ abszurditásán elgondolkozzunk, mert mindez a borzalom realista játékmóddal és szövegpoénok nélkül kibírhatatlan lenne.

Ilyen szörnyűségesen élhetetlen a világ, az emberi/állati élet egészen értéktelen, és ez csak nevetéssel viselhető el, és mi így is teszünk, szórakozunk.

Már az első percekben világos, hogy ez valóban egy könnyed előadás lesz, a papírdíszlet kivágott réseiben csak egyes emberi testrészeket látunk, leginkább fejeket, de néha nem – Borsi-Balogh Máté, az elvileg kínzás alá eső drog-dealer jobb mellbimbójának a kiemelése ilyen módon mindent visz. Egy komolynak szánt monológ közben (a macska állapota miatt aggódik éppen a terrorista) ezt a férfi mellett látjuk remegni, így kénytelenek vagyunk nevetni.

Miután több színész áll rendelkezésre, mint ahány éppen a jelenetben szerepel, mód van arra, hogy csodák történjenek, és valakinek a keze négy méterrel távolabb jelenjen meg a fejétől…

A papír díszlet, papír kellékek (pisztolyok, hamburgerek, macskák), kívülről hallatszó hanghatásokkal mind a játékos hangulatot erősítik.

Amit látunk, az a negyedéves zenés osztály vizsgája, akiket együtt láttam vasárnap a Meggyeskertben.  Most csak nyolc szereplőnk van, akik közül nincs mindenki egyformán előnyös helyzetben, de azért statisztálásra sem kényszerülnek.

Talán a legkevésbé könnyű helyzet az apát játszó Fáncsik Rolandé, de kísérlet sem történik, hogy őt, aki egyedül áll a szereplők közül távolabb a saját koránál, valamely jelzésszerű sminkkel vagy jelmezzel kiemeljék. Az előadásban mégis fontos szerepe van az apa-fiú viszonynak, és így a kívánatosnál egy kissé súlytalanabb , hogy a főszereplőnk, Pitbull, a szakadár terrorista a macska miatt a saját apját is készül megölni. Kurucz Dániel számára alkalmas a szerep, elhihető, hogy a haza szabadságával kíván egyedül foglalkozni, és ehhez képest minden másodlagos számára – macskáján kívül, akihez az egyetlen szeretetkapcsolat köti, de később láthatjuk azt is, miként viszonyul megmentőjéhez, miként mélyülnek el - a lehetőségekhez képest - érzelmei. Jó alakítás, megjegyezhető a színész általa.

Imre Krisztián, aki a Meggyesben öreg inast kapott, most éppen fiatal fiú, aki elköveti azt a tragikus vétséget, hogy az úton talált megölt macskát felszedi, és elviszi Pitbull apjának, és ezzel elindít egy láncreakciót. Neki is jó feladat ez a kicsit extravagáns, de legalább nem terrorista fiú, de ezt nem fogom még a többiekkel kapcsolatban is megemlíteni, mert ez a megállapítás a maradék szereplőkre is igaz.

Jó együtt a három „front-tag” ( Hajdu Péter, Hunyadi Máté és Jenővári Miklós), akiktől Pitbull elszakadt, és akik megölésére furfangos, de mégsem működő tervet eszelnek ki, aztán végül az előadás utolsó szakaszában csak egy-egy testrészük fog játszani…

Hét fiú mellett nagyon jó dolga van az egyetlen lánynak, aki korábban tehenek szemét lőtte ki a húsipar elleni tiltakozásként, és maga is a haza szabadságáért küzdő elvakult terrorista szeretne lenni. Széles Flóra uralja a terepet, és hiába abszurd a történet, elhisszük neki rajongó szerelmét, azonosulását az üggyel, és látjuk nőiesedését is, amely után még erőteljesebben hat a darabot lezáró fordulat.

Annak ellenére, hogy tényleg igazán szörnyű a bemutatott világ, ha belegondolunk a szövegbe, mégis szórakoztató ez a másfél óra, ígéretes színészi tehetségekkel, üresjáratok és unalom nélkül. Feltétlenül ajánlható. Idei utolsó előadása: június 12-én.

Címkék: Ódry Színpad Hamvai Kornél Forgács Péter Kurucz Dániel Fáncsik Roland Hunyadi Máté Jenővári Miklós Széles Flóra Borsi-Balogh Máté Pajor Patrícia Herman Anett Hajdu Péter István Imre Krisztián Márk Alhangya

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3214013946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása