James Goldman hét színész számára írta ezt a történelmi témájú bulvárdarabot, amely az angol II. Henrikről szól a felszínen, viszont lényegét tekintve nem más, mint egy olyan szellemes párbeszédeket tartalmazó színmű, amely mégis a párkapcsolatok és a szülő-gyerek viszony nehézségeit dolgozza fel,karácsonnyal súlyosbítva. A karácsonyi fenyőágak díszítése magyallal alig átlátszó, rólunk szól a történet, hiába szerepel még a szövegben is, hogy 1183-ban játszódik.
Gálffi László, Hernádi Judit
Akármennyire is hálásnak tűnik az egész konstrukció, és siker szaga van a bemutatásának előre, mégsem játszották agyon. A színházi adattár egy győri (2002) és egy székesfehérvári (2003) előadáson kívül csak két pestit említ. Nekem azonnal tetszett az első előadás is a József Attila Színházban (1987-es bemutató volt, amelyet Pestre kerülésem után két hónappal 1988 novemberében láttam) Garas Dezsővel és Törőcsik Marival, sőt 1995-ben a Madáchban is megnéztem, ahol Almási Éva partnere Gálffi László volt, aki az Orlai Produkció mai sajtóbemutatóján Hernádi Juditot kapta feleségül.
Színészdarab, szinte minden eldől a szereposztáson, amelyhez feltétlenül kell két sztár, a rendező - ezúttal Szikszai Rémusz - feladata pedig az ő helyzetbe hozásuk, illetve a szellemes párbeszédek dinamikájának a beállítása. Talán mégsem annyira egyszerű ez, kell a hozzáértés, mivel voltaképp egy többszereplős hatalmi játszma részeseivé válunk, amelyben mindenki próbálja eltitkolni valódi szándékait, pókerarccal igyekszik közönyt mutatni, miközben szabadságról, szerelemről, hatalomról van szó. Nem mindegy, hogy valaki úgy tesz, mintha nem érdekelnék a körülötte folyó meccsek, vagy nagyon is érdekli, csak próbálja ezt rejteni. A különbség a néző által érzékelt feszültségben rejlik.
Szakács Hajnalka, Ötvös András
Ezen a legelső nyilvános előadáson már megvoltak a keretek, mindenki kétségtelenül tudta a szövegét, de a darabnak ez a felszín alatti dimenziója még csak zökkenőkkel működött, nekem úgy tűnt, hogy nagyjából a második rész utolsó negyvenöt percében éreztük már, hogy nagy a tét. Természetesen ez olyan nézőnek másként is érződhetett, akinek fogalma sem volt a történetről, esetleg az angol történelem 1183 körüli eseményeiből sem naprakész, vagy például eleve nem is igényelte, hogy feszesebb legyen az előadás. Azt hiszem, hogy éppen ez, a játék dinamikája, a párbeszédek feszessége fog igazán átalakulni a további előadások alatt.
Az alap már most megvan, és elsősorban egy háromgyerekes család problémáit látjuk II. Henrikében, akinek a feleségéhez fűződő kapcsolatát némiképpen aláásta, hogy szeretőket is tartott, az asszony pedig nem hagyta magát, és fellázította a gyermekeit a férj ellen. Hasonló játszmák, ha nem is a trónért, hétköznapi eseménynek számítanak, és az is elég átlagos, hogy mindkét szülő más-más gyereket részesít előnyben, és a középső pedig egyiknek sem lesz a kedvence. A darabban szereplő család tagjainak viselkedését akár elemezhetné a Párterápia pszichológusa, és kisüthetné, hogy mindenkinek szüksége lenne kezelésre.
Ami viszont kellemetlen, ez mégis egy királyi család, és a családon belüli gyűlölködés áldozatai mi leszünk, az egyszerű állampogárok/alattvalók. A király meccseiben akár mai politikusok meccseit is láthatjuk…"Így alakítja a történelmet a szex" – nincs kétségünk róla, hogy nem elhanyagolható a szerepe, és azt is láthatjuk, hogy a nagypolitika hogyan hat vissza az egyes ember életére.
A darab két főszereplője számára a veszekedés, a másik legyőzése az életük sava-borsa, sértegetik egymást, hogy figyelemhez jussanak. Látjuk, hogy lett a szenvedélyes szerelemből gyűlölet, amely mögül nem veszett ki az, hogy a másik mindennek ellenére mégis fontos maradt. Ugyan játszmák ezek, és szinte lehetetlen eldönteni egy mondatról, hogy komolyan gondolták, vagy egy újabb hazugságról van szó, de mégis érezzük, hogy ennek a két embernek csak van köze egymáshoz – „a remény – az volna ilyesmi”. Sovány vigasz. (Eszünkbe juthat a „héja nász” erről a se veled-se nélküled viszonyról.) Egy idő után már egyetlen mondatot sem hiszünk el, de ők sem egymásnak, a bizalom ebben a légkörben már ismeretlen, sőt életveszélyes. A párbeszédek szellemessége miatt (Zöldi Gergely a fordító), annyira nem érezzük tragikusnak az egészet, bár egy idő után hőseink elbizonytalanodnak, és maguk is felteszik a kérdést: hogy jutottunk idáig, "pedig annyi okunk lenne szeretni egymást". Csak veszteseket látunk, akik a saját sérelmeiket hánytorgatják fel a többieknek. Mindenki azt várná, hogy mások szeressék először - ez azért nagyon igaz, állapítjuk meg nem először a darab folyamán.
A könnyed társalgás miatt nem valószínű, hogy a néző majd feltétlenül azon kezd agyalni, hogy ő maga miként ássa alá a saját családi kapcsolatait, de még ez sem kizárt, hogy néhány nézőnél mélyebb hatást is elér a darab.
Khell Zsolt díszlete nem változik, sőt a női szereplőket leszámítva a jelmezek sem variálódnak. Kiss Julcsi viszont mindkét nőt többször átöltöztetheti, és ezek a ruhák kellően kifejezőek is. Hernádi Judit fácántollakkal ékesített ruhájában igazi díva, vetélytársa, Alais, francia hercegnő – Szakács Hajnalka – szépsége pedig háromféle kosztümben is előnyösen érvényesül.
Horváth Illés Fülöp, francia király szerepében valamivel kevesebbet jut szóhoz, mint a három fiút játszó Schruff Milán, aki a harcos Oroszlánszívű Richárdot játssza, aki könnyen megvezethető, Mészáros Máté, akinek van esze, de valami miatt mégsem szereti senki, és Ötvös András, apuci kedvence, aki már szinte alkoholista, és egészen tehetetlen. Nem sikkad el a háttérben az általuk átélt személyes fájdalom sem. Jók a színészek, mindenkihez illik a szerepe is.
Mészáros Máté, Schruff Milán, Horváth Illés
Az előadás mindazoknak melegen ajánlható, aki a felsorolt személyeket kedveli – minél többet közülük, annál jobb. Két részben megy, egy szünettel – valamivel tíz előtt van vége.
ps. A Pénzes Kristóf képei az Orlai Produkciós Iroda facebook oldaláról valók.
