A K2 mindig máshogy közelít a színházhoz, ha követjük előadásaikat, láthatjuk, hogy jelentősen eltérő színházi nyelvet használnak, mindössze a leleményesség a közös kapocs - azt kell hinnünk, hogy Benkó Bence és Fábián Péter akármikor tud írni egy új darabot valami olyan kérdést is feszegetve, ami ránk tartozik. A jelenlegi előadás kevésbé volt zsákbamacska, mint a korábbiak, mert talán erről lehetett előzetesen a közreműködőkkel készült riportokból, magáról a szórólapról a legtöbbet megtudni, ha nem is az előadás részleteiről, de az alkotói szándékokról.
Az előadást nézve a saját lányom gyakorta ismétlődő megjegyzései jutottak eszembe, aki 16 évesen már több mint egy évtizedes színháznézői múltra visszatekintve számos, nekem vonzó ÉS a hivatalos kritika által is elismert műhelyben készült előadás kapcsán jegyezte már meg, hogy "jó, jó, jók a színészek tényleg, de láttam már hasonlót, valami új kellene". Biztos, hogy így van, mégis kétlem, hogy ez az előadás ebben a megvalósulási formában a széles néprétegeket hasonlóképpen be fogja vonzani az Átriumba, mint ahogy az "alföldis repertoár" teszi. (Ismeretlen darab, kevéssé ismert fiatal színészek - nem ez a kasszasiker kulcsa, de úgy tűnik, hogy ezzel az előadással nem is törekedtek arra, hogy az Őrült nők rekordját majd megdöntik...)
Dupla zárójelben: a K2 helyében tennék egy kísérletet, ugyanebbe az előadásba meghívnám vendégnek a mindenki által színészként és rendezőként, sőt médiasztárként is ismert Alföldit, hogy játsszon velük néhányszor. Azonnal le lehetne mérni, hogy mennyivel több embert érhetne el a mondandójuk egy ilyen trükk által.
Az előadás alcímével is ("avagy a bizonytalanok") jelzi, hogy az alkotók is válaszúton érzik magukat, lehet, hogy már gondolnak ők is arra, hogy olyan előadást állítsanak elő, ami jelentős közönségrétegeket vonz be, de most még mielőtt valami ilyen kompromisszumra jutnának, még bepróbálkoznak ezzel a megíratlan szövegnek álcázott egyfelvonásossal. Mi persze sokszor bedőlhetnénk, de nem dőlünk be, viszont végighallgatjuk és nézzük a K2-es csapat által elénk tárt egyveleget, amelyben váltogatja magát egy napló Bíró Kriszta tolmácsolásában, aki vendégként működik közre, egy ikerpár (Boros Anna - Gyöngy Zsuzsi) facebook chatje, egy bírósági tárgyalás (Domokos Zsolt, Borsányi Dániel, Horváth Szabolcs), egy újságcikk (Domokos Zsolt) és egy, a menekültkérdéssel foglalkozó színdarab (Piti Emőke, Borsányi Dániel, Horváth Szabolcs, Domokos Zsolt). Mindeközben folyamatosan reflektálnak magára az éppen aktuális színházi estére, amely elvileg minden közreműködő életét megváltoztatta.
Nem elég nekik mindez, a szerzők megírták az előadás kritikáját is egy bizonyos Csák Tamás kritikus nevében (Horváth Szabolcs), amely írás Cyranohoz hasonlóan (ha valaki nem emlékezne a "magamat kigúnyolom, ha kell" kitételre, mondom) elvégzi a külső véleményezők munkáját. Ha nem is írnánk le abban a stílusban, ahogy elhangzik, de tartalmilag elég sok megállapítással egyet lehet érteni. Élveztem ezt a szöveget, ahogy jellemzően élvezni szoktam e fiatal szerzők egyéb műveit is, és még az is eszembe jutott, hogy ez esetben a legjobb (és egyben energiatakarékos) megoldás az lett volna, ha a kritika szövegét egy az egyben közlöm ahelyett, hogy itt magam próbálkozzak megnyilatkozni. Talán emiatt sincs most indíttatásom belemászni a részletekbe.
Ha már ezt elmulasztottam, akkor a spoilerezés helyett annyit muszáj leírnom, hogy az előadás azoknak tetszhet biztosan, akik egy Sirály előadásban szeretni szokták Trepljov darabját, azaz akik egyébként is nyitottak a színházi kísérletezés befogadására.
Miután több részből van összerakva a darab, óhatatlanul változó intenzitással kötnek le minket az egyes részek, bár nem zárnám ki, hogy az alkotói szándékkal is megegyezik, hogy hagyják, hogy unatkozzunk és igazán lassú színházat akartak játszani. (Főleg azért nem zárnám ki, mert külön hangsúlyozzák, hogy elidegenítő effektek is lesznek - a színházi hatások helyett.) Néha mindennek ellenére felizzik a levegő, és lekötnek minket a látottak, ha túl sok vizuális hatás valóban nem is ér minket.
A kritika és egyéb nézői vélemények megidézésével az alkotók ügyesen minden szelet kifogtak a vitorlánkból - már amennyiben valakinek kedve lenne dühödten nekirohanni a látottaknak. Azt hiszem, hogy nemigen lesznek ilyen visszajelzések - szerencsére, vagy sajnos. Sajnos, mert azt hiszem, hogy manapság a nézők tájékozódnak és nem szívesen vállalnak be valamit, amiről gyanús, hogy nem az ő világuk. Elhangzik ugyan az előadásban, hogy vannak nézők, akik csak kikapcsolódni vágynak, de ők egészen biztos, hogy egy másik színházban ütötték el valahogy ezt a mai hétfő estét.
Az alkotók ügyesen megoldják a véget is, mégpedig Viktor Balázs által, akit egész végig tartalékoltak adu ászként. Hatásos a monológja, legalább ennyi szerencséje van, ha már majdnem másfél órán át várnia kellett rá.
Az előadásból egyetlen bizonyosság szűrődik le: ez a csapat nagyon együtt van és színházat akarnak csinálni. Ugyanakkor a felvetett kérdések nyitva maradnak, nem mondják meg nekünk mégsem a tutit, sem azt, hogyan kellene élnünk, hogy oszlassuk el a bizonytalan érzéseinket, sőt azt sem, hogy létrejöhet-e egy egészen másféle színház, mint ami van.
Az előadás után az a biztos pont azért megmarad, hogy valamiféle színházra mindannyiunknak szüksége van és mivel mégis egy olyan előadást láttunk, amelyen el lehetett gondolkodni, jobb állapotban voltam az előadás után, mint előtte és hazafelé a Váron át sétálva - részben az előadás hatására - egyes bizonytalanságaim el is oszlottak, így már megérte a megtekintést.
Ezek után pedig érdeklődéssel várom a K2 újabb megnyilatkozását, és igyekszem pótolni azt az egy-két előadásukat, amelyekről eddig lemaradtam.
