Ritka szerencsés csillagzat alatt született a Rózsavölgyi Szalon új produkciója, Fesztbaum Béla önálló estje, amelyet maga állított össze Molnár Ferenc kevésbé ismert újságcikkei alapján, sőt a három zenészből álló együttes számára zenéjét is maga szerezte. Ehhez szinte felesleges hozzátenni azt, hogy ő a felelős a látványért és a rendezésért is. Ez az előadás Fesztbaum Béláé szőröstül-bőröstül, általa született, de nem csak róla és nemcsak Molnár Ferencról szól.
Amilyen egységes ez a nyolcvan perces előadás, olyan egyszerű róla véleményt írni: a "Szülőfalum, Pest" egy igazi gyöngyszem, illik a Rózsavölgyi Szalon miliőjéhez, minőségével kiemelkedik a Pesten látható előadások forgatagából és nagyon lehet örülni, hogy ilyen produkciók is létrejöhetnek nagy ritkán. (Nagyon remélem, hogy mindenki abszolválta már a színész Kosztolányi estjét, amely 2008 óta nézhető a Vígszínház Házi színpadán.)
Az est alapanyaga, az újságcikkek változatosak, mindössze néhány mai utalást szúr közbe a Molnár Ferencet megszemélyesítő színész, például emlegeti Alföldi Robit, aki az Átriumban játssza egyik darabját mostanában (ez így igaz, az 1,2,3 szintén novemberi bemutató volt), de jellemzően átírás nélkül adja az eredeti szövegeket. (Valószínűleg itt-ott rövidíthet, vagy ha nem, akkor nagyon tömören tudott cikket írni a szerző.)
A cikkekből pedig kiderül, hogy Molnár alapos megfigyelője volt mikrokörnyezetének és az emberi természetnek is, hiába töltötte napjai nagy részét kávéházakban. Ami vérfagyasztó az előadásban, a legtöbb szöveg gond nélkül illik a mi viszonyainkra is, egyáltalán nem tűnik idejét múltnak. Nem egy történetben szó van közéleti szereplők viselt dolgairól, korrupcióról, de emellett megjelennek lépten nyomon a kisemberek is, akiket mindez sújt. Nem túl sok optimizmus árad ezekből a sorokból és együtt tudunk kételkedően felsóhajtani Molnárral: "majd csak vége lesz egyszer!"
A sokszor anekdotákat kibontó írások között zenei betétekkel éri el a rendező Fesztbaum Béla, hogy ne érezzük monotonnak az előadást, néha a zenészek is megszólalnak, sőt egy három részes "operát" is betagol a cikkek közé, amelyben egymaga játszik el egy előkelő házaspárt, amely éppen lipótvárosi szalonjukban kíván feltűnést kelteni egy disznótor rendezésével.
Ahogy az előadó, a zeneszerző, a rendező Fesztbaum Béla elemében van, a díszlettervező ugyancsak. A Szalon szokásos színpadát kitágítja, elé helyezi az ablak felőli részre a zenekart, míg a másik oldalra egy kávéházi asztalnál saját magát, különösen amikor a szerző képében jelenik meg. A "színház a színházban"-jellegű betétekben viszont a színpadra megy, sőt itt még bábokat is használ.
Az írások, jelenetek aprólékos taglalását most elhagyom, inkább javasolnám, hogy mindenki, aki szereti Molnár darabjait (vagy-és regényeit), menjen a Rózsavölgyibe és fedezze fel magának ezt az ismeretlen Molnár Ferencet is, akivel Fesztbaum Béla által most találkozhatunk.
Éder Vera fotóit a színház bocsátotta rendelkezésemre.
