Néha nagyon gyorsan megvalósul az, amit kíván az ember. A csütörtök esti Napraforgó után érdekelt, hogy milyen más előadásai vannak Pass Andreának és erre már most vasárnap ott volt a Jurányi műsorán a tavaly márciusban bemutatott „Újvilág”, amely eddig elkerülte a figyelmemet, annak ellenére, hogy valóban hibátlan a szereposztás – különösebben ezt nem is kell ragozni, elég ha felsorolom a közreműködőket: Szamosi Zsófia, Sztarenki Dóra, Kovács Lehel, Porogi Ádám és Hajduk Károly az, akiket ezúttal a darab írója rendez is. Ez olyan névsor, akikkel bármilyen előadásban kíváncsi lennék.
Az előadás a sajnos már csak volt-Szputnyik teremben van, amely most 123-as labor néven fut a Jurányi épületén belül. Egy nagyobb osztályterem ez, amelyikben az ajtó melletti hosszanti fal előtt van a kialakított játéktér, és mindössze néhány papírdoboz, két könyv, pár üveg sör a kellék. A nézők három oldalnál ülnek, elől a diákok, akik a 90 perces előadás után egy beszélgetésen is részt vesznek, mert ők az előadás célcsoportja.
A színészek, amikor éppen nincsenek szerepben, köztünk ülnek, mindössze a székeik más színűek, hogy ne legyen szükséges foglalt táblák kihelyezésére. Néha rá-rápillantottam a várakozókra és ahogy láttam, ilyenkor ők is nézőként, érdeklődve figyelték a többieket és aki viszonylag keveset játszott (Hajduk Károly) kifejezetten jól is szórakozott rajtuk. Ez egy színésznek feltehetően mélyvíz, ennyire kis térben civilek között folyamatosan jelen lenni, de többnyire jól viselték.
A történet nekem a Napraforgónál didaktikusabbnak tűnik, egyértelműen felfejthető a szándék. Az alkotók nem bánnák, ha az előadásra betévedő fiatalok átgondolnák, hogy milyen eszmék hívévé szegődnek és talán az előadást követő beszélgetésen is nagy hangsúly lehet, hiszen ilyenkor derülhet ki, hogy a diákok felfogták-e a történet lényegét és a megfelelő következtetést vonták-e le belőle.
A történet gyerek főszereplője (Kata) most is Sztarenki Dóra, aki csütörtök óta hat évet öregedett: már 16 és lázadó kamasz. Most is kifejező, természetes és hiteles a játéka. (De őt is szívesen látnám már nem gyerekszerepben, idővel erre is nyilván sor kerül majd.) Szülei válásukkal nehéz érzelmi válságba sodorták, régi kertes házukból panelba költöztek, ahol viszont elég hamar megtalálja a hangot a skinhead szomszédaival, akik kedvesek, szeretik és segítőkészek. Beléjük kapaszkodva a rasszista eszméiket is átveszi. A szülők, akik addig magukkal voltak elfoglalva (különösen az apa) ezek után már pánikba esnek, és szeretnék ezt a folyamatot visszafordítani. Ugyan elég erőltetett az egész, viszont példázatnak nagyon jó ez a mesterkélt történet, amelyben van még egy csavar is: a lány semmit nem tud identitásáról, és miután azt felfedték neki, már jóval kisebb lelkesedéssel csatlakozik barátaihoz, egészen elbizonytalanodott.
Ez a történet valóban alkalmas arra, hogy ennek kapcsán a fiatalok ideológiai kötődésének kialakulásáról lehessen beszélni, a szerző a magyarázatot hasonlóképpen a rossz családi viszonyokban találja meg, ahogy Pintér Béla ugyanezt a témát boncoló Szutyok című darabja, amelyben Szamosi Zsófia szintén szerepelt – ezért is jutott eszembe a két történet között párhuzamot vonni. Éppen e téma miatt hasznos ez a darab. Érdekes lett volna a diákok véleményét is meghallgatni, például elképzelhetőnek tartják-e, hogy eltérő politikai nézeteket valló emberek között is létezzen szerelem, amely kérdés most is felmerülhet.
Jó az említett öt színész, érezni a szereplők hitelességét, de most mégis jobban bennem volt az, hogy egy tanmesét nézek, kevésbé tűnt úgy, mintha az élet egy darabjával szembesülnék, annak ellenére, hogy a mai magyar társadalomban a szélsőjobb aránya egyre nagyobb, tehát lehet, hogy érdemes lenne minél több alkalommal beszélni az okokról is, amely sok embert erre a meggyőződésre térít.
Szamosi Zsófia anyaként kellően tehetetlen és bizonytalan, elhisszük róla, hogy struccpolitikát folytat és évekig szótlanul tűri azt, hogy férjének szeretője legyen. Távozása a családi otthonból is valószínűleg a férfi kezdeményezésére történhetett. Lányával szemben is alulmarad a párbeszédekben.
Hajduk Károly most a Napraforgótól eltérően nem egy szelíd, beletörődő férj lett, hanem egy ugyancsak magának való típus, aki leginkább a saját érdekeivel foglalkozik és csak kismértékben érdekli, hogy mi van a lányával. Az, hogy különösen felzaklatná, hogy lánya rossz társaságba került, amely ráadásul csak két emberből áll, nem hihetjük el komolyan. Az érzéketlenséget igen, hogy visszarángatná a családját magához úgy, hogy közben a szeretőjével nem szakított.
A házban lakó rasszista szomszédfiúk mindketten nagyon életszerűek és színesek, Kovács Lehel a folyamatosan mindenbe beleavatkozó szomszéd, akinek nagyon markáns véleménye van a kisebbségiekről, de a cigány bűnözés szó el nem hagyja a száját, viszont csak ez foglalkoztatja. Porogi Ádám egy kevésbé földhözragadt típust mutat fel, egyetemi hallgatót, aki elméleti oldalról is megközelíti a kérdést és aki Katának azonnal megtetszik. Porogi Ádám gesztusait nézve hihető, hogy rajta keresztül váltak vonzóvá tanai is.
A történet végig Kata narrációjától meg-megszakítva bonyolódik előttünk, aki úgy néz ki, hogy eddig burokban élt, és csak most kezdenek körülötte történni a dolgok – "az életvonala most vastagodik meg". Az előadást lezáró kérdése teljes bizonytalanságra utal, mi lesz most, hogyan tovább – nem tudjuk. Egyedül maradt. Nem irigyeljük, és csak reménykedünk, hogy megtalálja azt, ami neki a legmegfelelőbb út. Az előadást követő beszélgetésben valószínűleg erről is szó esik, de ezt csak az tudja meg, aki diákokat visz csoportosan erre a programra, amely valóban nagyon ideális 16 év felülieknek.
