Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Itt a régen várt nap, a régen várt óra - két év után Hábetler András modernizált Figarója ismét újraéled! Nekem, aki annak idején volt olyan szerencsés, hogy a Városmajorban mindkét előadást látta (2013.augusztus 2-án, aztán másnap is) és nagy élvezettel részletezgettem is két blogbejegyzésben, ez óriási hír volt március 3-án, amikor az évadnyitón Ókovács Szilveszter bejelentette.

Már akkor elhatároztam, hogy bár az előadás KIZÁRÓLAG vidéki helyszíneken lesz idén, így is végig fogom kísérni, tekintve, hogy Kovalik Balázs "Sárga Figarója" óta (2006) ez a leginvenciózusabb Figaro-rendezés, amely ráadásul valóban alkalmas arra, hogy olyan embereket is bevonzzon az Operába, akik egyébként nem szeretik a műfajt. Rövid (?) beszámoló következik a főpróbáról, és aztán havonta a vidéki előadásokról is. (Október 19. Szeged, nov. 23. Kecskemét - ennyi tudható most.) Ez éppen az az előadás, amelyikre érdemes sokszor beülni. (Ha elgondolom, hogy milyen rossz rendezéseket néztem eddig és fogok is még zsinórban megnézni kizárólag bizonyos énekesek miatt, most  igazán boldogító, hogy jó és gondolatgazdag rendezés párosul egy olyan szereposztással, amelyikben színjátszó képességekkel is rendelkező művészek lettek összegyűjtve.)

Tíz napja történt ez a főpróba, azóta írom részleteiben a bejegyzést, megakasztva minduntalanul különféle napi kényszerűségek és más kihagyhatatlan előadások által. Az élmény mostanára letisztult, az idestova négy napja tartott közönségtalálkozó is elmúlt (a rendező beszélgetett nyolcvan tanítványommal a József Attila Gimnáziumban), most már pont kerül a bejegyzés végére, mielőtt tanulmány lesz belőle. Annál is inkább mert vészesen közeleg október 19., a szegedi premier napja.

Ez volt az egyetlen idei pesti előadás, ráadásul zártkörű főpróba egy reménytelenül esős napon. Nekem ez más okokból is kivételes napnak tűnt: délután várt rám egy Zsótér-féle Sirály, este pedig a Kékszakállú herceg. Akkor még nem tudtam, de sejtettem azért, hogy túl nagy lesz a művészi hatás. Ettől a három előadástól együtt valóban sokkot kaptam, ahogy a korábban megírt bevezetőből és a két másik bejegyzésből talán ki is derült. (Ez volt a legfontosabb, nem akartam összecsapni, inkább túlírom-húzom szokás szerint. Az írás - az előadással való foglalkozás - kicsit olyan, mintha meghosszabbítanám az élményt.)

Mi - megközelítőleg 220 tanítványommal a József Attila Gimnáziumból - tesztközönségnek mentünk, mert interaktív az előadás, emiatt még a megszokottnál is jobban kell hozzá a közönség.

A néző megúszhatatlan része a színháznak, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sok minden kihagyható, ami lényeges lenne (lehet a díszlet-jelmezen spórolni, bár sok operalátogatónak a látvány kifejezetten fontos), de a néző pont nem. Neki készül az opera is.

Az előző sorokat nagyrészt még csütörtökön megírtam izgatottságomban, hiszen csak a várakozásra tudtam gondolni az egész hét folyamán, és erre - csodák csodája - az előadás előtti bevezetőjében Hábetler András is éppen erről beszélt, hogy  a nézőre szükség van. Az opera néző-utánpótlása is célja az előadásnak, az opera megszerettetése. (Ez is azok közé a gondolatok közé tartozik, amelyiket kiemelt már a korábbi Operakaland konferansziéiban, néhány diák meg is említette később, visszaemlékeztek rá.)

Ezt az alapigazságot, hogy ránk nézőkre is szükség van, akármilyen hihetetlen, de nem minden rendező veszi tudomásul. Lehetséges, hogy nekem éppen azért tetszenek Hábetler András munkái, mert annyira hasonlóan gondolkodik az operáról, illetve a fiatal közönség bevonásának létfontosságáról, mint ahogy én is. Ezzel az előadással is egy lépést tesz előre, és nyilvánvalóan nyomot fog hagyni a diákokban, akik most is egy olyan élményt kaptak, amely esetleg későbbi választásaikra is kihat majd.

A résztvevő gyerekek nagy része eredetileg West Side Storyra számított, de az annyira túl lett foglalva, hogy nem férhetett be mindenki. A kint maradóknak, kompenzációs céllal kaptuk ezt a lehetőséget, az Operaház jóvoltából. (Köszönöm ez úton is ezt a rugalmasságot, amely lehetővé tette, hogy 220 tanítványom ne legyen csalódott a másik előadás elvesztése miatt. - Írtam ezt, de tíz nap nagy idő: menet közben kaptunk mások lemondásai miatt felszabadult jegyeket és erősen úgy néz ki, hogy mindössze harmincan lesznek, akik szerettek volna jönni, de mégsem jutott nekik már jegy.)

A diákok közel felének sikerült bevezető drámaórát tartani. Az opera eredeti cselekményét nem ismerték meg, viszont a darab kapcsolattípusait és a szereplők viselkedésformáit igen, improvizáltak is hasonlóan viszonyuló emberekről. Reményeim szerint ez számított nekik a legtöbbet, hogy előzetesen elgondolkodtak a darab alaphelyzetéről. 

Ismeretlen operák esetén nem olyan egyértelmű, hogy jó-e a történetet előre ismerni, de tapasztalatom szerint minden előadás tartogat meglepetéseket akkor is, ha a művel nagyjából tisztában van a néző. Talán az az ideális, ha van valamennyi előismeretük, de a legtöbb fordulat még az újdonság erejével hat.

Én azt tudom, hogy rám 35 már megtekintett Figaro után (és egy júniusi NAGYON jó genti előadás után is!) hatottak a rendező változtatásai. Ha alapjaiban nem is, de mégis új előadás született a városmajori után.

Miben különbözik ez a Figaro a megszokott operaházi előadástól?

1. ITT és MOST  történik, tehát a szereplők karaktere maradt, de áthelyeződnek a mába. (A főszereplő nem gróf, hanem Gróf Richárd képviselő, Susanna pedig a személyi edzője és így tovább...) Mai lakásban, mai ruhákban, telefonok és fitness eszközök bevonásával zajlanak az események.

2. A rendezői megoldások hatására a szereplők közti erőviszonyok megváltoznak. A négy főszereplő közül ezúttal nem Susanna, nem a Gróf, nem Figaro (ahogy ezt korábbi előadásokban tapasztaltam), hanem kiemelten a Grófné (Fodor Beatrix) lesz a központ. A második rész elején elénekelt ária az előadás legmeghatározóbb mozzanata volt, a szereplő hirtelen váltása meghatározza a további eseményeket. Hábetler András általa nyomatékosítja, ha a világot nem is változtathatjuk meg, a saját szemléletmódunkat és hozzáállásunkat annál inkább, alapvetően is és egyik pillanatról a másikra is módosíthatjuk. A főpróbán ennek az áriának és Fodor Beatrix elementáris erejű alakításának volt lemérhetően a legnagyobb hatása a diákokra. Rám is.

2. VAN mondanivalója emberi viszonyainkról és ráadásul nekünk szól  (attól tartok, ez igazi ritkaság az operaházi rendezések között). Aki az előadást megnézi, láthatja, hogy milyen ívet fut be a férfiak és nők élete, generációkat képviselnek a szereplők, tipikus férfi-női magatartásformákat testesítenek-lelkesítenek meg. (Ez a szándék a rendező bevezetőjéből is világos, szavai után kicsit másként nézzük már az előadást is.)

3. Magyarul énekelnek, ráadásul a rendező által átigazított szöveggel, szlenges kifejezésekkel. (Még több átírás is belefért volna.)

4. A hangszerelését megváltoztatta a karmester, Köteles Géza - domináns szerepet kap a dob, a kisebb létszámú zenekar áténeklése helyenként komoly feladat - mikroportok bevetését igényelné és feliratot is. (Erősítést a Grófné kap egyedül). A hangzás leginkább a megszokott áriák esetén tér el. (Valószínűleg ez az előadás leginkább megkérdőjelezhető eleme, de mivel ez igazi zenés színház, a beavatkozás indokolható, a Grófné áriájának átalakítása feltétlenül.)

5. A rendező ötleteinek köszönhetően az előadásban sokkal több a humor, poén poénra halmozódik. Komolyan vette Hábetler András, hogy Mozart vígoperát írt. A negyedik felvonás jelmezbálja a színpadra felhívott táncoló nézőkkel egészen nagyszabású őrület, de vannak emellett egészen kifinomult viccei is. (Zenei idézetet hallunk a Carmenből, sőt a Rózsalovagból is, illetve szöveges utalás történik a Tosca egyik jelenetére. Gondol a már beszokott nézőkre is.) A gegek kiegyensúlyozódnának - a főpróbán technikai hiba miatt ez kevésbé történik meg, de egészen akkor sem marad el a megtisztító katarzis.

6. Az emberi viszonyokat kellően árnyaltan mutatja be. Azt hiszem, hogy nekem éppen ez az előadás legfőbb vonzereje: élő, természetesen viselkedő embereket látunk, akik egymással valamiféle kapcsolatban vannak. Él az előadás, nem szépen éneklő kétdimenziós figurákat látunk. Ehhez meglehetősen jó partnerei vannak, akiknek a többsége láthatóan élvezi is a játékot.

A fenti tényezők összhatása már a városmajori előadást is jellemezte. Ennek köszönhető, hogy az eltelt két év és két hónap, amely számomra 474 megtekintett egyéb előadást is jelentett (ezáltal élmények tömegét), ezt a Figarót nem tudta elmosni.

Szereplők

Akármilyen jó koncepciót is talált ki Hábetler András, partnerek kellenek a megvalósításhoz, ráadásul olyanok, akik hisznek is ebben a szokványostól több ponton is eltérő verzióban. Szerencséjére a legtöbb szereplőt hozhatta magával, akiknek feltehetően a felújító próbák kisebb nehézséget okoztak, mint az új beállóknak. Érintőlegesen említődjék meg mindenki, annak ellenére, hogy ez csak főpróba volt.

A régi emberek közül a már kiemelt és kirobbanó formában lévő Fodor Beatrix továbbra is megfelelő Grófot mondhat, illetve nem mondhat magáénak. Kovács István fitness-mániás képviselője egyszerre vonzó és taszító jelenség. Egészen kerek ez az alakítás is, most is ugyanúgy megfogott, mint a Városmajorban, ahol Kovács Istvánt "felfedeztem magamnak" több mint két éve.

Marcellina maradt Farkasréti Mária, aki most kiélheti komédiás vénáját. Új Bartolót kap, mégpedig annak a Szvétek Lászlónak a személyében, akiről messziről látszik, hogy szintén elemében van. Jó ez a páros együtt.

Bucsi Annamáriáról valószínűleg mindig eszembe fog jutni Marcellina alakítása, még a 2006-os Figaróból, amelyikben végtelenül mulatságos volt a nála idősebb Cseh Antal anyjaként. Hábetler András jó érzékkel hozza be a színpadra többször is a librettó szerint előírtnál az erős színpadi jelenléttel bíró énekest, aki ezúttal Barbarina falatnyi szerepét emeli meg.

Cherubinóként Mester Viktória látását élvezhettem majdnem egy év szünet után ismét. A rendező jól kihasználja, hogy a legjobb Carmen van jelen a produkciójában, így ülnek az utalások is. Feltehetően ezek az eredeti verzióba is már miatta kerülhettek bele. A későbbiekben váltótársa is lesz, Kun Ágnes Anna lesz a másik apród.

Megyesi Zoltán Don Basilio és Don Curzio kettős szerepében a tőle megszokott természetességgel játszik. Talán ő is szeretheti Don Basilio figuráját, kajánsága jól érvényesül az apród leleplezésének jelenetében.

Ahogy 2006 óta fokozottan nézem a Figaro előadásokat, és benne a többnyire kertészként fellépő Hábetler Andrást, mindig meggyőz arról, hogy Mozart is őt tekinthette igazi kulcsszereplőjének. Nem döbbennék meg, ha Don Curzio és Marcellina (sajnálatosan szinte minden rendező által) elsüllyesztett áriái mellett még lenne egy, amelyiket ennek a kertésznek írt a szerző. Gondoljuk csak meg, ha a kertész nem megy panaszkodni a letaposott virágok miatt, akkor nincs is szinte darab, pontosabban akár véget érhetett volna félidőben. De szerencsére nem így történik.

Pontosan azért, hogy ez a szerep még inkább kiemelődjön - és legyen aki a színpadi gépezet működtetésében segítsen, korábban még a függönyt is húzogassa - maga mellé vesz egy segítőt és Pataki Bencével együtt kontrollálják a történéseket. Hábetler András szinte minden énekelni valót nagyvonalúan át is ad. Ha van szereplő, akinél látványosan érződik az eltelt két év (és a közben eljátszott szerepek) hatása, akkor Pataki Bence az. Érezhetően lazább, kifejezetten oldott, különösen a drogos jelenetben, amelyik valóban ellenállhatatlanul viccesre sikerült. (Én annak is örültem, hogy egyszer nem egy részeges kertészt látok, bár Hábetler András képes volt eddig is arra, hogy minden előadáson kissé másként játssza el nekem Antoniót, ezzel új blogtémát is biztosítva.)

Ugyan a legtöbb szerep gazdája változatlan,  de két fontos szereplő megváltozása lényegi különbséget jelent.

Susanna Keszei Bori lett, aki az operaházi előadásban is többször fellépett Figaro menyasszonyaként. Ez esetben talán még dominánsabb a helyzete, a rendezői utasítások kellően nyomatékosítják "személyi edző" mivoltát, a főnökét lépten-nyomon gyakorlatoztatja és nem egy jelenetnek éppen a fitness, a testedzés központi elemévé  is válik. Ha ránézünk, azonnal elhisszük neki, hogy folyamatosan sportol és ehhez a szerephez ez alapkövetelmény is. Energikus, racionálisan gondolkodó és öntudatos fiatal nőt látunk, aki semmiképp nem akar szingli maradni. Sokan vágynának rá, de ő tud választani a felkínálkozó férfiak közül. Az éppen megállapodni készülő Figaro az, akit kiszemelt magának.

Keszei Bori alakítása olyan szervesen illeszkedik a produkcióba, hogy kicsit sem érződik, hogy ez volt az első közönség előtti szereplése.Nem egy tanítványomat lenyűgözte ahogy éneklés közben még rántottát is készített. Minden dicséret megilleti ezért a koncentrált alakításért.

Palerdi András vette át a címszerepet. Az a néhány ember, aki a két városmajoriról írt hosszadalmas bejegyzésemet elolvasta, lehet, hogy észrevette, hogy a korábbi Figaro, akit én meglehetősen erőtlennek és színtelennek találtam, említés szinten sem szerepel azokban. (Az előadást egy átütő Figaro megléte nélkül is nagyon szerettem, semmi kedvem nem volt valakit bántani. Összességében hatott, így nagyvonalúan elsiklottam a hiány fölött.)

Talán az a bajom, hogy annak idején túlságosan is megszerettem Cseh Antalt ebben a szerepben, aki valóban formátumos ÉS szerethető is volt egy személyben,  illetőleg van egy elképzelésem, a darab alapján, hogy miféle ember is lehet Figaro és minduntalan azt várom, hogy ez valósuljon meg. A többi szereplővel kapcsolatban kissé engedékenyebb vagyok, de Figaro esetén feltétlenül lényegesnek tartom, hogy egyszerre legyen laza és oldott, éles eszű (a Grófnál feltétlenül okosabb), szellemes, férfiasan vonzó, aki valószínűleg nem egészen feddhetetlen (kocsmai számlákról, adósságokról hallunk és biztosan nem a menyasszonya az első nő életében, amikor ráadásul szerelmi ügyek bonyolítása is a praxisába tartozott korábban). Most viszont feltett szándéka, hogy gyökeret ver, megállapodik és családja lesz. Ezt a váltást húzná keresztül a Gróf, és Figaro minden energiaforrását arra összpontosítja, hogy a vészhelyzetet elhárítsa. Az egész darabban a saját szokásos nyugodt és derűs hangulatából kimozdítva kell résen lennie, de addig, amíg úgy érzi van értelme, Susanna mellette áll, nem omlik össze. És aztán egy rövid időre igen, akkor látjuk romjaiban is, majd poraiból újraéledőként is, amint ismét visszakapja életerejét, szellemességét.

Jelen esetben nagyon igyekeztem, hogy ne a saját Figarómat várjam, hanem legyek nyitott arra, amit Palerdi András a szerepében megmutat. Amit összességében nyugtáztam: feltétlenül jobb és természetesebb Figarót láttam tőle, mint két évvel korábban. Ezt a Figarót el lehet így is fogadni, mert játéka természetes.

Palerdi András Figarója számára már valóban ideje van a fészek rakásnak, megállapodásnak egy nő mellett. Szeretné, ha nem lenne huzavona, nyugodtan élhetné az életét végre. Még talán a szokásosnál is nyűgösebbnek érzi a halogatást, az események bonyolítását. Túl szeretne lenni az egészen és nyugodtan lenni. Az eljegyzés utáni jelmezbál főleg nem hiányzik neki, a legkisebb mértékben sem. (Egy "igazi" Figaro játékos, szellemes és éppen ezért - meggyőződésem - élvezné a jelmezbált is, a női ruhába bújást is. Igazán mélyen a Gróffal való párharc sem érinti, mert neki van önbizalma, tisztában van szellemi fölényével és tudja, hogy a Grófot le tudja nyomni. Egészen addig nem sebezhető, amíg nem hiszi azt, hogy az alapjai rendültek meg. Valószínűleg a darabbeli szereplők közül egyedül Susannában mert megbízni és ezért ingatja meg a csalódás.)

Palerdi András Figarója keserűbb, kevésbé életvidám, de így is egyfajta kerek szerepfelfogást mutat játéka. Nem biztos, hogy alkatilag Figaro, de megtörténhet, hogy "az én Figaróm" ilyenné válhatna idősebb korában, ha megfelelő mennyiségű csalódás éri menet közben.

Álságos lenne nem megemlíteni, hogy nagy reményeket fűzök Cser Krisztián Figarójához, aki Palerdi Andrást fogja váltani a szerepben. Szintén új belépő és az operaházi két sorozat után ebben, a számára is sokkal jobb játéklehetőséget nyújtó rendezésben is felléphet, ráadásul rögtön azután, hogy előző nap az Operaházban egy Kékszakállút is elénekelhet. (Meg persze mellékesen a Mario és a varázsló főszerepét is.) Elég nehéz lenne egy basszistának két ennél eltérőbb karakterű címszerepet találni, igazi kihívás mindkét feladatnak egyszerre eleget tenni. Az énekes korábbi szerepformálásait ismerve tudható, hogy ez menni is fog.

Összességében elmondható, hogy ugyan ezen a pénteken adódtak problémák, különösen egy technikai jellegű, amely csökkentette a lezárás hatását, mégis egyértelmű, hogy igazi esemény lesz ez a Gördülő opera-sorozat. Az ország számos pontján, a színházzal rendelkező városokban biztosítaná, hogy  az opera szeretők illetőleg azok, akikben van elég nyitottság, hogy ezt a kissé modernizált változatot megnézzék, egy valóban élménydús és hosszú időre emlékezetes estét kapjanak. Először Szegeden, majd Kecskeméten, aztán még kiderül, hogy mikor és hol.

Ezen a főpróbán a grófné áriája igazán megütött, annak ellenére, hogy sokszor, sokféle helyzetben hallottam már. Ott van benne az ember legfontosabb kérdése: hogyha úgyis elmúlik minden, mit tegyünk? - hogyan éljünk? Erre keressük minduntalan a választ, mi is és a Figaro szereplői is, tudatosan vagy sem. Nekem is eszembe jut nem egyszer, hogy talán jobban járnék, ha  egy megfelelő sivatagban meditálnák naphosszat. De talán mégsem. Amíg ilyen előadások vannak, addig inkább ezeket nézem. Ha Pesten akkor Pesten, ha meg történetesen Szegeden és Kecskeméten, akkor ott.

 ps. 2016.május 25.

Most már az ötödik vidéki előadás után vagyunk és az újabb bejegyzés megírása előtt újraolvasom a régieket. Hát igen, sok jóslat bevált, az előadásból sorozat lett, működik, Cser Krisztián átvette a szerepet és beváltotta a reményeket is. Ezen a miskolcin pláne izgalmasra sikerült a jelmezbál. A főpróbán azt se gondoltam, hogy később végig be fogok állni táncolni, "hogy a koncepció ne sérüljön", persze csak azért....

ps.2. 2016.okt.17.

A kecskeméti előadás még mindig nem valósult meg azóta sem, állítólag 2017 elején mégis lesz...

Címkék: Opera Figaro házassága Erkel Színház Szvétek László Cser Krisztián Kovács István Fodor Beatrix Mester Viktória Hábetler András Farkasréti Mária Palerdi András Megyesi Zoltán Bucsi Annamária Pataki Bence Köteles Géza Keszei Bori Kun Ágnes Anna Figaro 2.0

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr837819430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása