Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nagyon szeretek előadás-szövegből kiragadott címet adni, éppen ezért nem olyan ritkán jegyzetelgetek is színházban. A Spinoza kis nézőterének első sorát, ahova kerültem, mégsem ítéltem alkalmasnak erre. Karnyújtásnyira vannak tőlünk a színészek és ennek önmagában is erős hatása van. Így fordulhatott elő, hogy a találó sort elfelejtettem, mire az előadásnak vége lett.

Azóta már tudom, hogy a szöveg a Spinoza Ház és az Ab Ovo kiadó gondozásában már 2010-ben megjelent, a Szabó Ervin könyvtárakban is megtalálható és holnap el is fogom érni a legközelebbi példányt. Hát igen, ismét nyugtázhatom lemaradásomat. A bemutató egyébként hét éve, 2008 szeptemberében volt, még épp láthattam volna a fiam születése előtt két héttel. De sose késő! Mondom ezt azoknak, akik még nem hallottak eddig erről az előadásról.

A "Címzett ismeretlen" a tegnapi Illaberekhez hasonló gondolkodtató színház volt, amelyiknek az utóhatása messze túlmutat a megnézés időtartamán. Kathrine Kressmann Taylor levélregénye 1938-ban keletkezett és direkt módon szól a náci Németország hatalmi politikájának a hatásáról két ember barátságának tükrében. Láthatjuk, hogyan képes a nagypolitika beleszólni az életükbe, megváltoztatni nemcsak anyagi viszonyaikat, de világlátásukat is.

Az előadás már akkor is hasznos lenne, ha pusztán a megjelölt korszak megértésében segítene és csak a harmincas évek Németországáról beszélne, erről az egyetlen problémáról. Ennél több történik. A két férfi levélváltását figyelve már az elején eszünkbe jut a párhuzam, amely már a bemutató idején is aktuális volt, de azóta fokozottan az: a mi korunkban és a mi országunkban is tipikus, hogy barátságok, kapcsolatok törtek ketté politikai nézetek miatt. Törvényszerű, hogy így kell ennek lennie? A vallási és-vagy politikai vélemény ennyire erős faktor, hogy valóban nem lehet-maradhat közel egymáshoz két ember, aki ilyen területen nem ért egyet? Nincs semmi ennél fontosabb?

Az előadásban ennek a törvényszerűségét tapasztalhatjuk meg.

De látunk ennél még többet is. Egy bensőséges emberi kapcsolat, amely egykor mindkét félnek hasonlóképpen fontos volt, egyszerűen felrúgható pusztán az egyik fél megváltozása által is.

"A kor folyam, mely visz vagy elmerít" - jut eszembe Madách szövege. Sőt: vannak korok, amikor csak a származáson múlik az, hogy ki az, akit visz és ki az, akit elmerít. De - a darab csattanóját nem lövöm le - vannak esetek, amikor nem történik minden az előre kiszámítható módon mégsem.

Az előadás elején valószínűleg másban is felmerült az a gondolat, hogy milyen régen is volt már az, amikor csak postai levelek útján tarthattunk életben egy kapcsolatot. De messze van! Mostanában mindenki közelebb van, kevesebb energia befektetésével is elérhetőek vagyunk egymás számára - ugyanakkor kérdés, hogy nem lettek-e felületesebbek is ezek a kapcsolataink.

A kezdő pillanatban Max (Kulka János) és Martin (László Zsolt) barátsága igazán idilli. Üzlettársak is, sőt megtudjuk, hogy egy elnyomott szerelem Martin és Max húga között (Griselle - Pető Kata) még ezt a kapcsolatot meg is erősíti. Innen indul el a szereplők élete lefelé a lejtőn, áldozatul esve saját gyengeségeiknek és a kor politikai-hatalmi viszonyainak.

Groó Diana rendezése jól hasznosítja a kis teret: középen egy zongora, amelyen Pető Kata játszik, akinek az előadás végéig a legtöbb néző mindössze a hátát látja, bár egy tükör által, kevésbé homályosan az arca is nézhető. De nem szükséges. Pető Kata tartása, egy-egy rezdülése nagyon kifejező. Egy szót sem szólva folyamatosan reagál a hallottakra. Megrázó ez az alakítás, néhány vonásból is kirajzolódik a házas emberbe szerelmes fiatal zsidó színésznő tragédiája, aki rosszkor élt, rossz helyen és még annál is nagyobb pechje volt azzal, hogy egy gyáva (= szerelmét fel nem vállaló) emberbe szeretett bele. Matkó Tamás aláfestő zenéje is jó időzítéssel szólal meg. Pető Katának ráadásul van érzéke a zenéhez, jól zongorázik. Az, hogy tud énekelni, nekem 2009 áprilisában derült ki, amikor egy igazán emblematikus előadásban,  Faragó Béla "Az átváltozás" című operájában szerepelt, amelynek még mindig mennie kellene, ha a színházi előadások élettartamát a minőségük határozná meg elsősorban. Most ahhoz hasonlóan nagyon erős kisugárzással volt jelen a kis térben, a két szövegmondó szereplővel azonos súllyal.

Kulka János és László Zsolt felváltva leveleket juttatnak el egymáshoz és ezeknek a szövegeit hol olvassák, hol mondják, közben egymásra nézve, a hallottakra reagálva. Ami ebben az egy órában a Spinozában látható, az kétségkívül a színészet csúcsa. A Spinozában nem ez az egyetlen olyan szöveg, amelyik nem kínál igazán színházszerű helyzetet, a legtöbb előadás hasonló módon előtérbe helyezi a nézők kiművelését, felvilágosítását, felrázását, társadalmi érzékenységének felkeltését. Viszont - és ebben is hasonlít ez az előadás a többihez - jelentős színészeket kértek fel a feladatra, olyanokat, akik akár a telefonkönyvet is át tudnák lelkesíteni, nemhogy azt az emberi drámát, amely a levelek mögött annyira nincs is elrejtve.

Kulka János van könnyebb helyzetben, övé a szimpátiánk. Ő az, aki nem veszítette el személyiségét, bár a harmincas években valamivel kevésbé volt kihívás valakinek önmagát megőriznie San Franciscóban, mint Münchenben. Azt, hogy húga tragédiáját mégsem viseli könnyen és bosszúra vágyik - megértjük.

László Zsolt kapta a valamivel nehezebb és így árnyalatnyival jelentősebb szerepet. Nem a legkönnyebb feladat húsz percen belül hitelesen bemutatni néhány levél felolvasása által, hogyan alakul át valakinek a gondolkodása, hogy lesz "egy liberálisból hazafi". Nem érzékelhető törés, a szövegek olvasása közben változik a színész metakommunikációja, már nem lesz oldott, tekintete is elkomorodik. Érezzük, hogy a legrosszabb következett be: elhiszi maga is azt, amit mond. Nem játssza meg magát, nem csak a cenzúrára van tekintettel, hanem a magáévá tette Hitler nézeteit. Ennek ára van, érezzük, tudjuk, sejtjük. Szépen végigvitt folyamat az, ahogy lenullázza magát előttünk Martin és ha belegondolunk, akkor tudjuk, hogy didaktikus a végkicsengés, de előadás közben egy pillanatig sem érződik annak. Akármilyen "gyáva tetű" ez az ember, mégis megértjük és elfogadjuk az ő igazságát és szempontjait is. (László Zsolt most (is) remek formában van, ezt megállapíthattam két hete a Sirály nézésekor éppígy.)

Az előadásból úgy tűnik, hogy vannak rossz időszakok a történelemben, amikor lényegében mindenki csak áldozattá válhat előbb-utóbb. Akkor is ha lázad, akkor is, ha megpróbál beépülni a rendszerbe. A néző akár ezen a vonalon is tovább gondolkodhat...

ps. Az eladást két ismerősöm is nézte. Egyikük utána jelezte, hogy közben az volt az érzése, hogy valódi leveleket olvasnak és megtörtént esetről van szó, csak később értesült, hogy "csak" fikció a szöveg. Ez elkedvetlenítette. Attól tartok, hogy a való életben azért tényleg ritka, hogy ilyen mintaszerűen alakulnak a dolgok, és ugyan a jó itt sem nyeri el jutalmát, de legalább mindenki megjárja, kivétel nélkül, ha megérdemelné, ha nem...

ps.2. Kaptam egy kommentet a megírás utáni reggel, amit nem tudott az illető beilleszteni - az e-mailből idemásolom:

"Hogy én ezt mennyire másképp láttam !!!!!!!!!!!!! Sok évvel ezelőtt.

Pető Kata végig a látóteremben volt, de egy pillanatra sem tartottam figyelemre méltónak (akkor láttam először, előítélet nélkül).
Egyiket sem gondoltam gyávának. Ha mégis az, akkor sokkal inkább János. Zsolt nem gyáva, érzelmi és racionális döntéseket hoz, saját szempontjából jól. János csak hozadék nélküli bosszút hajt végre a biztonságos távolból.
A végén meg egészen mást éreztem, mint a körülöttem ülő tömeg.
Ez egy komment, amit nem tudok a helyére beírni :):):)"

 

Címkék: Spinoza László Zsolt Kulka János Pető Kata Groó Diana Címzett ismeretlen

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr737807344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.