A K2 társulat szereti az igazi kihívásokat és véletlenül sem akarja megkönnyíteni a helyzetét semmi módon. Azzal sem, hogy egy közismert darabnak meghagyva a címét még több nézőt csábítana be. Nem. A Platonovból lesz Apátlanok, Bulgakov Színházi regényéből Züfec, Dürrenmatt A nagy Romolusából Bakkfitty és A szecsuáni jólélekből pedig "Mielőtt az éj leszáll!".
Nem praktikus ez a megoldás, ugyanakkor azonnal felhívja a figyelmet az előadás azon sajátosságára, hogy a néző a szokásostól eltérő formára számítson, lesz némi átalakítás. Az is lehet, hogy mostanára már bíznak abban, hogy lett törzsközönségük (LETT!), akik a K2-re mennek be, és hajlandóak őket követni akármelyik helyszínre és nézik őket, bármelyik darabhoz is nyúlnak. (Én ugyan most a Bakkfitty 3 nappal korábbi bemutatója óta kettős lemaradásban vagyok, hiszen az Apátlanokat sem tudtam megnézni eddig. A szándék megvan, igyekszem pótolni.)
A "Mielőtt az éj leszáll!" (Fábián Péter, Benkó Bence rendezése) a Jurányi Kamaratermében látható. A hosszanti fal közepe előtt van egy nem túl nagy játéktér kialakítva, azt lényegében félkör alakban veszi körül a dobogókon elhelyezett nézőtér. (Látvány: Domokos Barbara) Tele volt tegnap este a 11. előadás is.
A beérkező nézőket e falhoz állítják és még a leülés előtt a Vang vízárust játszó színész, Borsányi Dániel (aki az előadás egyik motorja) elmondja az Epilógust. Egy sorban áll a hat szereplő előttünk és minket néznek. Ezáltal a lezáró gondolatból felhívás lesz: az elénk táruló történetben nekünk kellene dönteni, hogy a főhős merre menjen tovább: lehet-e jóember (Sen Te), vagy önvédelemből másokkal szemben keménynek kell lennie és csak Sui Táként maradhat életben. A felelősség a mi vállunkat nyomja majd.
Brecht darabjából erősen úgy tűnik, hogy az ember tényleg nem lehet jó másokhoz is és magához is egyidejűleg. Az előadás ahol teheti, ezt a gondolatot felerősíti.
Nagyon szeretem ezt a játékstílust, amit a K2 csapata használ: vannak hatan és a 26 szereplős darabot (ha az előírt statisztériát nem számítjuk) így játsszák el, néhány bőrönddel, és egy-két kiegészítő segítségével. Mindenki fekete ruhában van, ehhez például Domokos Zsolt egy pilóta-sapkát kap és ez jelzésnek bőven elég a néző számára ahhoz, hogy meglássuk benne az állástalan repülőt. (A teljes egyenruha még inkább félrevezető lenne, ez a sapka önmagában is kifejezi a szereplő kötődését az álmához, ami a legfontosabb számára.) A női mellékszereplőket ugyancsak egy-egy kellék segítségével játsszák el. Elég egy kötött kendő ahhoz, hogy lássuk Jerger Balázsban a szomszédos szőnyegkereskedő feleségét.
(Minden felszerelés elfér a bőröndökben, milyen jól utaztatható lenne az előadás, akár. Lehetne hozzá drámafoglalkozást is csinálni, nézhetnék diákok - mennyire kellene ez nekik, jutott eszembe.)
A független színházi körülmények között a kényszerűségből kell előnyt kovácsolni: muszáj több szerepet is egy színésznek játszani. Én azt láttam, hogy sikerül a különböző karakterek elválasztása Horváth Szabolcsnak, Jerger Balázsnak és Rózsa Krisztiánnak is, akikre a három istenen túl az összes egyéb mellékszerep jut.
A főszerep azért a leghálásabb és ez az egyetlen fellépő színésznőé: Pallagi Melitta Sen Teként játssza az elképzelt Sui Tát, aki a lány életét időről időre kénytelen helyre tenni.
Sen Te részére a drámaíró egy igazi megoldhatatlan határhelyzetet hozott létre. Talán ez a kettősség még a legtűrhetőbb, amikor a szereplő jótékonykodási hajlamát alkalmanként felülbírálja és ezzel lehetővé teszi, hogy életben maradjon. Feltehetőleg a nézők mindegyike vele foglalkozik, az ő személyes sorsával, nem pedig a darabban megpendített (és a jól alkalmazott húzások miatt itt elég hangsúlyossá vált) közösségi problémával. (Dramaturg: Antal Klaudia - értékelni lehet nagyon a munkáját, ne felejtődjön el ő sem.) Az istenek az elkerülhetetlen pusztulástól félve próbálkoznak jóember-kereséssel. Van tétje, hogy találnak-e egyet is, aki parancsaik megtartása ellenére is életben képes magát tartani.
Amióta írom a blogot, megfigyeltem, hogy számos kapcsolódási pontot tudok találni szinte bármely látott előadás és a saját életem között, illetve az előadás és más frissen szerzett benyomások szinte automatikusan összekapcsolódnak. Ez most is így lett. Miután sok ötletem nem volt, hogy lehetne a blogomat ismertebbé tenni, ezért léptem be lassan két éve a facebook-ra és mások posztjait is megnézegetem. Van néhány ismerősöm, aki rendszeresen feltesz párkapcsolati témájú cikkeket is. Épp ma láttam egy ilyet, amely az "érzelmileg elérhetetlen" emberek iránti vonzódás problematikáját taglalta. Milyen kár, hogy Brecht főszereplője nem olvashatta ezeket a sorokat, hátha akkor Sui Ta bevetése nélkül is megoldhatta volna a saját problémáját. Ennek persze rendkívül kicsi az esélye, hiszen Sen Te szinte a legelső pillanattól fogva tudja, mert a férfi ebből titkot nem csinál, hogy számára a karrierje az elsődleges és a nőt csak ugródeszkának szánta. A főszereplőnek ezen a döntő magánéleti vergődésen kívül (melyik férfit válassza, amelyiket ő szeret, vagy amelyik őt szereti) még döntenie kell, hogy hagyja magát kihasználni, vagy ő használ ki másokat. (Ez a szokásos üllő vagy kalapács kérdés.) Nem irigyeljük és nem tudunk neki igazán jó tanácsot sem adni, amivel tovább tudna lépni.
Pallagi Melitta alakítását én nagyon szerettem, jól lehetett vele azonosulni. Nem hátrány az sem, hogy igen fiatal, hiszen így könnyebben hihetjük el naivitását, tapasztalatlanságát is és persze az odaadó szerelmet is. Domokos Zsoltot az utóbbi időben kétszer is láttam (romance.com - ebben tűnt fel nekem és aztán a Züfecben is), kezdenek ismerősek lenni a gesztusai. Nagyon értékelem, hogy van humorérzéke is és árnyaltan láttatta a pilótában a macsót és a lúzert is, sőt azt is el tudjuk képzelni róla, hogy erős érzelmeket képes kiváltani a lányból. Ráillik az "érzelmileg elérhetetlen" férfi minden tulajdonsága, valóban csak kihasználja a lányt. Tudja is magáról, hogy ilyen, de nincs lelkiismeret furdalása egy csöpp sem. Így is szerethető. Megértjük a lányt és nem tudjuk neki őszintén javasolni, hogy válassza a borbélyt. (De azt sem, hogy válassza a pilótáját, sajnos.)
Vang vízárus szerepében Borsányi Dániel nagyon dinamikus és ő is képes arra, hogy lássuk benne a kiszolgáltatott kisembert, és a csalót is egyszerre. Az istenek felé fordulása mindazonáltal őszinte és őt is szerethetjük. Egyáltalán, ebben az előadásban, amely arról szól, hogy a világ milyen kemény és élhetetlen, szinte minden szereplő színésznek adódik egy-egy olyan karaktere legalább, amelyben a pozitív vonások erősebbek, mint a negatívumok. (Még a borbélyban is, aki szintén Jerger Balázs.)
Eszembe jutott a pontosan egy héttel korábbi Athéni Timon, ahol szintén erősebbé vált a darabban felvetett nyugtalanító problémáknál maga a színházi este élménye. Mert akármi is van, annyira jó ezeket a színészeket így együtt, csapatként nézni. És az invenciózus rendezést úgyszintén élveztem, azt is, hogy a színészek a nézők közé ültek, szinte mindenki zenélt is és amíg nem szerepeltek, addig valódi érdeklődéssel nézték társaikat, helyenként egészen úgy, mint a mezei nézők. Ilyen színházi helyzetekben az én kettős énem közül az erősödik fel, amelyik azt mondja, hogy "igen, leginkább független előadásokra vagyok kíváncsi" és elnyomja a másikat, amelyik a héten is dominálni fog: további öt opera elődásra fogok ezek után beülni (az ötödik Figaróra és négy vidéki vendégjátékra, amelyek jönnek a Primavera fesztiválon).
Nektek viszont azt javaslom: menjetek a K2 előadásaira, szerdán Apátlanok lesz a Hátsó Kapuban, a Stúdió K-ban pedig útjára indult a Bakkfitty. Közben reménykedjünk, hogy a "Mielőtt az éj leszáll" jövőre még műsoron marad...
