Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Pénteken elkezdődött ismét a Figaro-sorozat. Közvetlenül előtte elmentem a Rózsavölgyi Szalonba és meghallgattam Koltai Tamás és Mácsai Pál beszélgetését a Tapsrendről, a színikritikus legújabb (sorrendben éppen 30.) könyvéről. Ennek kapcsán említésre került a szerző számára legfontosabb öt színházi előadás. Néha egy évadban sem könnyű kiválasztani a legjobb ötöt. Mindazonáltal, ha nekem kellene választanom, én a "top egyet"  azonnal rávágnám. Ez Kovalik Balázs 2006-os Figaro házassága, amely egészen megváltoztatta az életemet is, és azóta a mű folyamatosan foglalkoztat. Két éven belül 12 bejegyzést írtam a témában, nem egyet Galgóczy Judit rendezésének különböző szereposztásairól. Most néhány ponton ismét változott a rendezés, új szereplők álltak be megint, így erőteljesen módosult a kép, a hangsúlyok szükségszerűen áthelyeződtek. Nem is kérdéses, hogy estéről estére vissza kell rá ülnöm továbbra is. Jórészt a - számomra - megváltozott üzenetről és elsősorban ezekről az új beálló énekesekről lesz most szó.

A Figaro varázsa számomra a fináléban (de akár a Grófné második áriájában is) kifejeződő kettős üzenetben rejlik. Az élet egyszerre szörnyűséges és fájdalmas, nincs esély a tartós szerelemre, a hűségre, csak pillanatokra találnak egymásra az emberek, másrészt pedig ezzel szembenézve mégis kihúzhatjuk saját magunkat a gödörből, jó képet vághatunk mindehhez és megláthatjuk a szépséget és a boldogság lehetőségét. Rajtunk múlik elsősorban, hogy merre billentjük a mérleget. (Elvileg egy vígoperáról van szó, akár jól is érezhetjük magunkat utána.)

Kovalik Balázs a fájdalmat és a gyönyörűséget a történet szintjén is képes volt egyensúlyba hozni. Az ő felfogásában láttunk egy olyan világot, amelyben ugyan mindenki csábít vagy elcsábulna, de volt benne mégis egy rendíthetetlen Susanna (Geszthy Veronika), akinek csakis az ő Figarója (Cseh Antal) kellett. És volt benne egy olyan sugárzóan szép és tiszta Grófné (Fodor Gabriella), aki adott rá esélyt, hogy a férje (Kálmán Péter) valóban visszatérjen hozzá. Az előadás végén a néző azzal a reménnyel térhetett meg otthonába, hogy létezik megbocsájtás és létezik igazi mély szeretet IS. Bár nem hazudta el, hogy nem ez a domináns.

Galgóczy Judit rendezését számtalanszor újranéztem az idők folyamán, de ezt a vágyott, reményt adó végkicsengést eddig egyetlen egy szereposztásnál érzékeltem, mégpedig tavaly. Ebben volt egy Fodor Gabriellához hasonlóan finom és fájdalmas Grófné, Miksch Adrienn, volt egy ugyancsak talpraesett, de mégis érezhetően Figaróhoz (Cser Krisztián) hűséges Susanna, Hajnóczy Juli. Ők hárman képesek voltak a csodát létrehozni. El lehetett hinni nekik is, hogy Figarónak, sőt átmenetileg talán a Grófnak is van reménye a házi boldogságra. Ezt a csodát nem vártam. (A második szereposztásban ez nem is történhetett meg, ahogy korábban sem.)

A  pillanatnyi helyzet viszont egészen más üzenetet mutat 2015 áprilisában. Sokkal keserűbb, de talán reálisabb. A második nézés alkalmával már nem vártam a tavaly megszokott katartikus boldogságot, hajlandó voltam elfogadni a rendezői szándékot. Galgóczy Judit - érthető módon - nem akarja a világot rózsaszín szemüvegen keresztül mutatni. A keserű történethez legyen elég nekünk ellenpontnak Mozart, a zene így is gyönyörködtet, általa a kettősség így is kifejeződik. Édes gyötrelem ("dolce tormento") ezt az előadást nézni és nem azért, mert majdnem négy órán keresztül ülünk az Operaház egyébként nem túl kényelmes székein.

Mitől lett ennek a mostani Figarónak olyan erős ÉS keserűen valóságos az üzenete?

Alapvetően két fő oka van: Molnár Levente és Rácz Rita.

Molnár Levente Almavivája nem színpadi karakter, hanem egy valóságos Gróf. Minden pillanatában hiteles, minden mozdulata valódi. A pénteki előadáson alig sikerült másra is ránézni, amikor a színpadon volt, olyan erős a jelenléte. Már az első jelenetében is érződik a feszültség, ahogy Figarót méregeti. Az a benyomásunk, hogy Figaro is belelát a Gróf szándékaiba, már most kényelmetlenül érzi magát, kicsit sem oldott. Ezt a Grófot valóban minden ízében leköti a szobalány elcsábításának gondolata, nem tud szabadulni ettől. Ez már kifejeződik a némajátékban is, amikor a Gróf bent marad és figyeli a róla tudomást sem vevő ifjú párt. (Ezen a ponton erőt kell mindig vennem magamon, hogy ne akadjak fenn azon a nonszenszen, hogy a két alkalmazott miként ignorálhatja kenyéradó gazdáját. Minden jel arra mutat pedig, hogy ez történik. A Gróf jelenléte pedig nem képzeletbeli, nagyon is valóságos.)

A vágy a Grófot annyira foglyul ejti, hogy képtelen a lemondásra. Éppen e vágy elementáris erejénél fogva, amely a négy felvonáson keresztül egy percre sem csitul el, tudjuk, hogy el fogja csábítani a nőt, ha nem is az esküvő előtt, de röviddel utána. Vele szemben a legnagyszerűbb Figaro is biztosan tehetetlen lesz - ("il birbo Figaro vinto sará") - amilyen mellesleg Cser Krisztián ezen a két előadáson. (Az énekes olyan Figaro, mint amilyen a nagykönyvben meg van írva. A nap kisüt a hangjától, akárhányszor is hallom. Drukkolok neki, de ez a Susanna feltétlenül a Grófé lesz előbb-utóbb, nincs mit tenni. Az utolsó felvonásban úgy tűnik, hogy ezt ő is tudja - átjön a keserűség. Tavaly felhőtlenebb  volt, de mit tehetünk - változtak a körülmények és ahhoz muszáj igazodnia.)

Látjuk Molnár Levente alakításában a feudális kényurat, aki egészen egyedül dönt mindenről és nem szokott hozzá, hogy ellentmondjanak neki. Ő diktálja az erkölcsöt is, őszintén fel van háborodva az apród viselkedésén, pedig több közöttük a hasonlóság, mint a különbség. Nem valószínűsíthető, hogy Figarót futni hagyná a nyilvános megaláztatása után, hacsak Susanna nem fogja kárpótolni. Fogja. Hosszú távon ő lesz a nyertes. (Ezzel a Gróffal nehezen lenne összhangba hozható a Sevillai borbély Almavivája, aki mindenben Figaro tanácsára szorult. De ettől a nézőnek muszáj elvonatkoztatnia, ez egy másik történet, hiába.)

Molnár Levente ebben a rendezésben más (korábbi) grófoktól nem látott akciókat is lefolytat. Lényegében minden nőt megérint, remekül elszórakozik (egy ideig) a koszorúslányokkal is, akik rá szirmokat hintenek, a teljes udvar jelenlétében sem bírja megállni, hogy ne tapogassa Barbarinát, leteperi Susannát is, és a feleségét is magáévá teszi egy szemrehányó beszélgetés kellős közepén. Ennél erősebben valószínűleg nem lenne kifejezhető, hogy (szinte) minden nő kell neki. (Marcellina azért kimarad.) Vágyát Susanna ellenkezésével még jobban felkorbácsolja, nyilván ez lehet a kitartó érdeklődésének legfőbb oka. A Figaróban is az van benne, mint annyi más történetben: mindenkinek az kell, aki nem elérhető. Ez van. (Csak a hétvégén is láttam még három előadást, melyekben ugyanez a gondolat erősen hangsúlyos volt.) A Grófnak nem elég érdekes a felesége már, érte nem kell harcolnia. Csak most, hogy féltékennyé tette az apród, most fordul vissza rá legalább részben a figyelme.

Ha érezzük is Almaviva minden nyersességét és taszító agresszivitását, ennek ellenére nem tudunk a hatása alól szabadulni, már csak azért sem, mert ez a nagyon élő férfi egy igazán gyönyörűséges bariton hangot birtokol. Molnár Levente jól bánik ezzel a hanggal, különösen ütős lesz a nagy áriája, benne minden keserűség és csalódottság. (És közben úgy jár kel a színpadon, akár egy tigris a szűk ketrecében.) Nagyon szeretem a pianóit, különleges élvezet hallgatni. Nem tudtam megróni Susannát, hogy ő is a hatása alá került, bár nyilván jobban esett volna, ha legalább az ő hűségében bízhatnánk.

Rácz Rita kellően életvidám Susanna, aki pontosan tudja, hogy mit akar elérni. Elsősorban élvezetet. Imádja, ahogy körülrajongják, ahogy harcolnak érte. (Az apród udvarlását sem veti meg.) Maga is lerázhatná a Grófot, ha akarná, de ehelyett inkább fel akarja tüzelni vőlegénye érzelmeit. Figaro számára a révbe érést jelenti, a házasság biztonságot. Ezt a gróftól semmiképp nem remélheti. Jól érzi magát a bőrében, elégedett. A gróf érdeklődését ki fogja használni. Rácz Rita is hatalmas energiákkal vesz részt a játékban, és énekesi teljesítményével is egészen boldog voltam. Értettem minden szavát, amit énekelt, és ez énekesnőknél annyira nem gyakori, így ezt most külön szóvá is teszem.

Fodor Beatrix tavaly a második szereposztás Grófnéja volt. Jelenleg Rost Andrea helyett, beugróként énekelt. Ez az első alkalommal még érződött, de a tegnapi előadáson már nem. Azt hiszem, hogy Molnár Levente Grófja számára is érdekes, elhittem neki a vágyódást és a megbocsájtást is. Sőt: úgy tűnt, a Grófné alkalmazkodott férje természetéhez, és ő a megbocsájtási játszmával tartja fenn a férfi érdeklődését. A Gróf elcsábul, lebukik, megszégyenül, bocsánatot kér és aztán minden kezdődik elölről. Talán az apród is csak egy eszköz arra, hogy kiváltson valami reakciót a férjből. De ettől függetlenül is, ez a Rosina is igazi nő, jól esik neki az udvarlás. A fináléban ugyan hiteles a megbánás és a megbocsájtás is, de az egész előadás hatása mégis erősebb. Sajnálkozva kell kijelentenem, hogy nem valószínű, hogy tartósan visszaszerezte a férjét. (Már régen hozzászokott ehhez és belenyugodott.)

Új beálló szintén Hajdu András, aki nagyszerű Basilio. Kellően ellenszenves tolakodásában. Ő mondja ki az utolsó felvonásban a keserű igazságot. Muszáj lesz Figarónak is elfogadni a többiek sorsát, kiszolgáltatott lesz a Grófnak, ahogy mindenki. Persze, ahogy eltűri más is, eltűrheti ő is. Kérdés, Figaro jó képet tud-e ehhez vágni. Nem vagyok annyira biztos benne.

Balatoni Éva Marcellina szerepében ismét megmutathatja komikai vénáját. Ő a szerep korábbi birtokosához (Temesi Máriához) képest is jóval karikatúraszerűbbre vette a öregasszony figuráját, aki mintha kissé félbolond  és enyhén iszákos is lenne egyszerre. Lehet a szerepnek ilyen megközelítése is, hiszen ez mégiscsak egy vígopera.

Nála árnyaltabban komédiázik Gábor Géza, akit szerencsére jó sokszor láthattam már Bartolóként. Mindkét előadáson parádésan sikerült a bosszúária, de nagyon hatott most is némajátéka Susanna és Marcellina párharcában. Elvileg Marcellina pártján lenne, de látjuk, hogy ő is szívesen elcsábítaná a vonzó és fiatal szobalányt. A nézegetés mögött már tettrekészség nincs, valószínűleg túl lomha lenne ahhoz, hogy ennyire sok versenytárssal megküzdjön. (Meg aztán pénze sincs az udvarláshoz, az kiderül.) Nősülni nem akar, erősen megretten, amikor szaván fogják és régi szeretőjét mégis neki kell feleségül vennie. Lehet, hogy a Gróf a történet lezárása után keresztbe fog tenni Figarónak és mégsem engedi, hogy a házasságot megkössék, de az egészen kizárt, hogy egy hasonló deus ex machina kisegíthetné a doktort is.

Cherubino szerepében szintén sokadszor látom jónak Balga Gabit, aki szintén nem örül, hogy éppen Barbarinát kapja feleségül. (Valószínűleg még egy darabig kalandozna, nem kötné le magát.) Lényegében, ha másként is, de ő is pórul jár, akárcsak a Gróf. Pedig Barbarina mégiscsak a legszebb fiatal lány messze a vidéken. Zavaros Eszter ismét éteri hangon énekli a negyedik felvonás elején áriáját, fájdalmas szépség árad belőle. Sose gondolnánk, hogy mindössze egy tűt keres.

Teszi a dolgát a szokásos magas minőségben a jegyző szerepében Beöthy Kiss László, nem újdonság most már az ő szerepformálása. Ugyanakkor Kiss András most debütált Antonio, a kertész szerepében. Ez ugyan kis szerep, de ebben nagy elődje van, akár tisztában van ezzel, akár nem. Hábetler András tavaly mind az öt (általam látott) előadásban más improvizációkkal dúsította a szerepet. Kiss András úgy tűnik, hogy kevésbé vágyik a feltűnésre, mint elődje. Pénteken eltűrte az első finálét a Gróf háta mögött ülve, míg a vasárnapi előadásban diszkrét módon kisettenkedett a színpadról és hagyta érvényesülni azokat, akiknek Mozart írt énekelni valót is a jelenetre. Ha Mozart hallotta volna Kiss András igazán impozáns basszusát (engem a tavalyi Ruszalkán elsőre meggyőzött), akkor nyilván bevette volna a fináléba őt is. Én hosszabban is hallgattam volna.

Ha a pénteki és a vasárnapi előadást összevetjük, jó néhány különbség volt. Utóbbi sokkal lazábban ment, amely apró gikszerekben is megnyilvánult. Nem került be kellék (az apród kinevezési okmánya), nem záródott ajtó (Susannáé), így néhány esetben ellentmondás keletkezett a felirat és az eljátszott jelenet között. (A rendezés ezt-azt így is elmaszatol, vannak bőven következetlenségek, de ezekről már többször is írtam, és mostanára sikerült belenyugodni ezekbe a megoldásokba. Különösen az első jelenet és az utolsó felvonás tűnik erősen megoldatlannak.) Ezt leszámítva, a vasárnap délelőtti közönség az ilyen kis lényegtelen apróságokkal nem foglalkozott, mert ezek nem hatottak ki igazán az előadás intenzitására. Igazi állótapsos siker volt, amilyet valóban ritkán látni. A tavalyiak közül is mindössze egyszer tapasztaltam hasonlót.

Halász Péter most is élményszerűen vezényelt, jó sokszor néztem mostanában, tetszik a szenvedélyessége, amely igazán hat a körülötte ülő nézőkre.

A díszletet és különösen az első felvonás lassan balesetveszélyessé váló karszékét nézve eszembe ötlött, hogy ugyan ki fogja-e bírni ez a díszlet a japán turné megpróbáltatásait. De júniusig azért mégse szaladjunk előre: lesz még három előadás az első szereposztásból, májusban pedig jön a második. (Talán összesen ha nyolc eladó jegy maradt az összes előadásra együtt!)

Jövőre pedig két év szünet után jön egy újraértelmezett Figaro, Hábetler András izgalmas rendezésében, amely Gördülő Operaként vidéken lesz látható, szintén egészen nagyszerű szereposztással.

ps. A bemutató idején ezt a rendezést látva a világ legunalmasabb operájának néztem a Figarót, tele szövevényes fordulattal, mondvacsinált problémákkal. Ha akkor valaki azt mondja, hogy még egyszer is visszaülök rá, biztosan kinevetem. (Ráadásul hétvégén, gyönyörű kirándulóidőben...) És lám,több mint kilenc éve folyamatosan az életem része ez a mű. Ez mindenkit inthet arra, hogy az élet sokkal összetettebb, mint amilyennek hiszi. Minden megtörténhet. Tartogat igazi meglepetéseket, nagy fordulatokat. Résen kell lenni, nehogy lemaradjunk róla.

 

Címkék: Opera Molnár Levente Figaro házassága Halász Péter Balga Gabriella Cser Krisztián Fodor Beatrix Gábor Géza Rácz Rita Zavaros Eszter Balatoni Éva Galgóczy Judit Kiss András Hajdu András Beöthy-Kiss László

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr827363698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása