Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A címben idézett mondattöredéket Kurázsi mamaként mondja Fullajtár Andrea, a magára erőltetett ironikus nyugalommal. Zsámbéki Gábor rendező és Török Tamara dramaturg Nemes Nagy Ágnes jól hozzáférhető fordítását használja. Ebben igyekeztem megkeresni, hogy pontosan idézzem, de nem jártam sikerrel. A "minden bizonytalan, kiszámíthatatlan és mi kisemberek teljesen ki vagyunk szolgáltatva a nagypolitikának"- gondolatot szólaltatja meg az előadás, és ez a társalgási frázis jól kifejezi ezt egy mondatban is. Semmi sem biztos, amit annak látunk. Tervezünk és nem valósul meg. Ehhez a gondolatsorhoz alkalmazkodó napom illetve estém volt, amikor a 18-as villamos járatainak tartós kimaradása megakadályozta, hogy a Szkénébe eljussak. Viszont ez a műhiba kellő hangulatba sodort ahhoz (és időt is biztosított), hogy már most a tegnapi Katona-előadásra koncentráljak.

Hétfőn este egy igazán kiváló előadóművésszel hosszan beszélgethettem (művészetről és egyebekről is), kivételes élmény volt. Ennek során az illető elmondta, hogy amikor ő maga elmegy előadást nézni, elsősorban kikapcsolódásra, szórakozásra vágyna.(Mohácsi János Aida-rendezése kapcsán merült fel ez.) Ebben a vágyban semmi különös nincs, attól tartok - ha tetszik a művészszínházak alkotóinak, ha nem - a mezei nézők többsége is ilyen, a saját életének a problémáit legszívesebben a ruhatárban hagyná, nem szeretne borzalmakon gondolkodni. Egy előadásnak minél kevesebb köze van a saját életéhez, annál jobban esik a megtekintése.

Amikor másnap a Kurázsit néztem a Katona tömött nézőterén, amelyre sok jelzőt ráaggathatunk, de azt nem, hogy felhőtlen kikapcsolódást nyújtana a nézőinek (songok ide vagy oda), eszembe jutottak ezek az előző napi mondatok. És az tényleg jó, hogy egy ilyen valóban "komoly", a körülöttünk lévő világ problémáiról szóló előadás nemcsak hogy megél, hanem telt házakat vonz ebben a színházban, sőt az előadás végi tapsból ítélve közönségsiker is.

Brecht a második világháború kitörésekor írta ezt a tandrámáját, arról, ahogy a háború a belőle nyerészkedni vágyó kisembereket is éppúgy eltapossa, mint akárki mást is. Ez annyira nem tűnik aktuálisnak a mai Magyarországon, szerencsére. Ugyanakkor a globalizáció hatására elég nehéz nem észrevenni a körülöttünk lévő országok problémáit, sőt a távolabbiakéról is elég sok információhoz jutunk nap mint nap, ha akarjuk ha nem. Sőt némi elvonatkoztatással, nem csak a háborúra, de a nagypolitikára is gondolhatunk általánosságban. Kurázsi mama megfigyeli, hogy akármilyen változás történik, az mindig káros az átlagember számára.

Brecht mindegyik jelenete ezt a mondanivalót fejezi ki, helyenként soknak is tűnik a magyarázás már. Túlságosan is jól értjük, kevesebb szóból is felfognánk. Kurázsi mama szeretne jól élni, meggazdagodni a háborúból, de a legtöbbször a túlélés is komoly feladatnak számít. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltakoznak életében, de végül mindhárom gyermekét elveszíti. Ebben a küzdelemben vannak kifejezetten jó pillanatai, néha látjuk, hogy néhány őszinte szót vált a hozzá csapódókkal és van benne szeretet is. Mégis az életösztön az elsődleges mozgatója, ezért nem adja fel kocsiját fia megmentése érdekében és ezért is folytatja vándorlását a lánya elvesztése után is. Látjuk, hiába minden, hiába ez az őserő, kikerülhetetlenül el fogja érni a pusztulás őt is, ahogy mindenki mást.

A színlap 16 korábbi Kurázsi mama előadást sorol fel 1958-tól napjainkig. Fullajtár Andreára "a mama" éppúgy nem illik rá igazán, ahogy legutóbb Kováts Adélre sem passzolt Zsótér Sándor rendezésében. Ennek ellenére elmondható, hogy ez mégis neki való szerep. Brecht szelleméhez hűen a rendező beveti a legtöbb elképzelhető elidegenítő effektust: az előadás elején kint próbálnak a színészek, látványosan ténferegnek, beszélgetnek, később is, aki nem játszik, az a színpadon ülve figyeli az éppen játszókat, dalokat énekelnek (nem feltétlenül szórakoztatóan, érdesen, nehogy elandalodjon a néző) és ezzel megszakítják a történetet, elhangzanak narrációk is. Mindennek ellenére nem tehetünk róla, beleéljük magunkat mégis a történetbe, még akkor is, ha tudjuk, hogy mi lesz a vége. Drukkolunk ennek a nem kifejezetten szimpatikus, érdes nőszemélynek, akiben mégis van valami vonzó. Talán az, hogy amikor éppen nem akar eladni semmit, őszinte. És még így is képes másokhoz kötődni, ha nagy szavakat nem is használ. Fullajtár Andrea alakítása plasztikus, valóban élő embernek láttatja Kurázsit ebben a széteső világban, amelyet Antal Csaba díszlete ki is fejez. A régen látott A mizantróp színpadképe jutott eszembe, most is az üres színpad dominált. Háttérben van egy vetítővászon, amelyen néha a hadviselő felek változását egy-egy kép kivetítése jelzi, sőt ezek az alakok néha meg is moccannak. Ezen kívül jelentős szerephez jut két fekete műanyag ponyva is, amelyről a halottak letakarására is asszociálhatunk, és az előadás végén ez a ponyva segíti elő Kattrin (Pálos Hanna) csúcsjelenetének kivitelezését is. Persze, látjuk nagyban és modell-méretben is Kurázsi mama szekerét - egészen XVII. századbelinek tűnik, erősen elüt a színpadképtől (modern fehér padokon ülnek a jelenetet néző színészek is, túl sok bútort nem halmoztak fel az előadáshoz). Az a benyomásunk, mintha ez a szekér lenne az egyetlen valóságdarab, semmi nem fontos, csak ez. (És nem is baj, hogy ez jut eszünkben, hiszen Kurázsi mamáról van szó és számára ez a szekér jelenti a világot.)  Ha a többi színészt nézzük, őket is éppúgy hús-vér alakoknak látjuk, az üres háttér előtt még inkább kiemelődnek. Különösenerősnek láttam most is Elek Ferencet (lelkész), Fekete Ernőt (szakács) és Kurázsi gyermekeinek szerepében Pálos Hannát, Mészáros Bélát és Dankó Istvánt.

Lehet gyönyörködni a színészek játékában, ahogy Szakács Györgyi kifejező jelmezeiben is. Egy ruha - egy szereplő elv érvényesül, és így ezek a választott ruhák nagyon jól jellemzik is tulajdonosaikat. Kivétel e szabály alól Yvette szerepében Pelsőczy Réka. Róla azért is külön kell megemlékezni, mert Kiss Eszter betegsége miatt, beugróként vesz részt az előadásban. Ha ez nem lenne kiírva és nem néznénk a színlapra, játékából semmifajta következtetést nem vonnánk le erre. Az egész előadás a bejáratottság érzetét sugározza, mindenki pontosan teszi a dolgát, a helyén van és végrehajtja a rendezői utasításokat. A gépezet olajozottan működik. Még egy beugrás sem tudja kizökkenteni. Ennek ellenére valamiféle hiányérzetet hagy az előadás, lehet, hogy szándékosan - ahogy erre a kicsit rendezetlen, kusza üres színpadra sem igazán jó ránézni. Hát igen, a háború nem show-műsor.

(Az előadás szünetében néhányan körülálltuk a Katona új jegyautomatáját, megnéztük, hogy milyen előadásokra kapható jegy. Tíz keresésből kilencre az "elfogyott" felirat jelent meg. A vasárnap látott Rükverc és ennek az előadásnak a minősége, a színészek játéka alapján ez teljesen reális. Lehetséges, hogy a gépre kellene egy olyan beállítás is a naptár és az előadások mellett, amely csak azokat az előadásokat sorolja fel, amelyekre még kapható jegy.)

 

Címkék: Katona Fullajtár Andrea Rajkai Zoltán Fekete Ernő Keresztes Tamás Tasnádi Bence Takátsy Péter Zsámbéki Gábor Lengyel Ferenc Kurázsi mama Mészáros Béla Dankó István Török Tamara Elek Ferenc Pelsőczy Réka Bodnár Erika Pálos Hanna Antal Csaba Szakács Györgyi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr167351892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.