Ez immár a harmadik Thália Humorfesztivál. A pécsiek "39 lépcsőfok" című krimi-vígjátéka egészen a profilba illeszkedik. Sajátos stílusa miatt pedig üdítő élmény, bár ma ez volt már a második előadás, amit néztem (lsd. Romance.com).
Alfred Hitchcock filmjéből Patrick Barlow készített színdarabot, amelyet Vajda Miklós fordított le. Számomra még a cím sem volt ismerős, 27 éve élek tévé nélkül, moziba keveset járok. Utólag majd pótolom. Ez van. Így az egész történet - kiszámítható fordulataival - számomra újdonság volt, ami frissítő élmény. (Ugyanakkor nagyon szeretek néhány darabot ezerszer is megnézni, mindenféle rendezésben - ezt az igényemet a tegnapi Tóték kellően kielégítette.)
Ugyan semmiféle összehasonlítási alapom nem volt, de így is észrevehető volt Horgas Ádám rendezőnek az a törekvése, hogy filmes eszközöket bőven használjon. Horgas Péter díszlete jórészt vetített volt. A helyszíncserék ennek segítségével villámgyorsan oldódtak meg. A négy szereplőből három (Darabont Mikold, Köles Ferenc és Mikola Gergő) virtuóz módon fregoliként működött. Roppant gyors öltözéssel és alkalmanként csak egy-egy sapka cseréjével nagyon érzékletesen harminc karaktert formáltak meg, akik jól el is különíthetőek. Széll Horváth Lajos a főszerepben az egyetlen, aki nem vált, de ő is nagyon gyors reakciókra kényszerül. Nem csodálkozunk azon, hogy tavaly júniusban a Városmajori szemlén közönségdíjat kapott az előadás, mint " a legösszehangoltabb".
Bujdosó Nóra jelmezei szépek és korhűek, érzékeli a néző, hogy 1935-ben Londonban és Skóciában vagyunk. A történet főszereplője egy unalmas karácsony estén színházban köt ki, ahol egy nő a nyakába varrja magát, és belekeveredik innentől kezdve egy kémhistóriába. Megnyugodhat, ezek után élete a megszokott kerékvágásba többé már nem tér vissza, és ahogy el is hangzik a darabban: vége a boldog unalom korának egészen.
Nem hinném, hogy az előadás közben a nézők többsége bármin elgondolkodna, foglalkozna mással is, mint a történet követésével - kikapcsolódást kérnek tőlünk, és az előadás is azt adja elsősorban. Ennek ellenére lehet, hogy másban is felmerült: milyen tipikus, amikor nem értékeljük a megszokott többé-kevésbé nyugodt hétköznapi életünket és egyszer csak történik valami egészen rossz fordulat, amely mindent átértékel. Na, erre akár az igazán rokonszenves főszereplő is gondolhatott menet közben, amikor csöbörből vödörbe esett...
De ennek a krimi-paródiának nem is a története vagy a mondanivalója az, ami érdekes, hanem éppen a formája, a gyors és tűpontos akciók, váltások. Nehéz ezt játszani, nem lehet hibázni, nincs mód a korrekcióra. És ma a színészek nagyon jó formában is voltak, működtek a szerepcserék rendesen. Olyan volt az egész, mint egy tűzijáték.
A néző a szikrázó poénokat értékeli, amelyek nagyon sokszor vizuálisak, de akadnak persze nyelviek is (a skót és az angol akcentus különbségein hosszan elszórakoznak például), viszont egy idő után a két részes előadásban akadnak ismétlődések is, egy idő után óhatatlanul is lankad figyelmünk. Így minden elismerésem ellenére jobb megoldás lett volna többet húzni és egy lendülettel lejátszani az egészet. De sebaj, így is jó este, jó élmény volt. Igazi szín-JÁTÉK.
