Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Mivel nem láttam a Nabucco egyetlen előadását sem, sőt a hat estés sorozat olyan napokra esik, hogy erre módom sem lesz, most egy nézők nélküli főpróba alapján az előadás jól körvonalazható csapásirányairól írok mindössze. Csak azért, hogy mindenki felmérhesse, hogy ez az ő előadása-e vagy sem...

Szó nem lesz arról, hogy miként énekeltek a szereplők, hiszen próba  volt, van aki ilyenkor spórol, van aki kísérletezget, félhangerővel, mások teljes volumennel... Ez az énekesek joga. Érdekes volt nagyon Kovács János próbáját nézni most is, de mégsem kiposztolásra alkalmas. (Kevés előadást élvezek jobban, mint amikor egyszer-egyszer egy próbáját nézhetem.)

A tegnapi főpróbán egyedül az nem volt érzékelhető, amiért a nézők leginkább operába mennek: a főszereplő énekesek teljesítménye. Miután közismert énekesek kaptak lehetőséget (Kálmándi Mihály a címszerepet, aki az utolsó három előadásban szerepel, Rálik Szilvia, aki mindben, illetőleg Rácz István, Nyári Zoltán, Vörös Szilvia), mindenkinek lehet elképzelése, hogy mi várható, illetőleg akármit képzel is el, minden előadás más, szerencse is kell ahhoz, hogy egy olyan alkalmat fogjunk ki, amikor mindenki a legjobb formáját hozza. Én épp ezért, mert annyira a pillanaton múlik, hogy alakul egy este, amennyiben módom van rá, akkor igyekszem teljes sorozatot nézni. Jön márc. 19-től a Rajna kincse, azt megpróbálom minden este látni. Ennél jobb módszert nem találtam ki arra, hogy a legjobb előadást is kifogjam. Aki - velem ellentétben - kedveli a Nabuccót, ezt a tablósorozatból álló operát, jól teszi, ha legalább mindkét szereposztást kipróbálja.

Mivel én csak ritkán néztem a Nabuccót (egy koncertszerűt azért vissza tudok idézni a Dohány utcából, Fekete Attilával és Bretz Gáborral), nem kerültem még soha a hatása alá, ezúttal a darab helyett a rendező személye volt a legfontosabb motiváló erő a megtekintésre. Kesselyák Gergelynek láttam egy nagyon invenciózus Szerelmi bájital rendezését még Miskolcon, legalább 15 évvel ezelőtt, majd később a pesti Don Giovanniját  is nagyon szerettem. (A jelenleg futó DG-rendezésnél izgalmasabb volt sokkal.)

Amint hallottam, ennek a Nabucco rendezésének is voltak vidéki előzményei, de ezeket persze nem láttam. Nem tudom pontosan összevetni így, hogy mi újrahasznosítás, és mi az, ami egészen új gondolat. A nézők szempontjából ez persze mindegy is. Amit biztosan érzékeltem: ezzel a rendezéssel Kesselyák Gergely mintha a kecske és a káposzta esetével kísérletezne: az univerzum egészére utaló modern díszlettel azok felé közeledik, akik szeretik, ha egy operának van plusz mondanivalója, a jelmezekkel és a játékstílussal pedig az operaház azon bérleteseinek akar kedvezni, akik arra vágynának, hogy az opera olyan maradjon, amilyen Verdi korában is volt. Összességében ez egy hagyományos előadás néhány újszerű vizuális elemmel. Mindenki fellélegezhet, aki kiborult a Bűvös vadászon: nem lesz átértelmezés, sem aktuálpolitikai mondanivaló ráillesztve a történetre.

Egy felvonásról felvonásra táguló térben játszódik a történet, amely konkrétan nem ábrázolja egyik helyszínt sem. Fontos eleme egy földgömb, amelyben rendszerint egy (néha több) táncos is helyet kap, és ezt szépen kiegészíti egy Baalra utaló bikafej. Nem rossz látvány, jó ha valami a teret tagolja, de ettől még nem kap semmifajta különleges értelmezést a mű - dekorációnak érzékeljük. Ugyanilyen hatása van a legelő báránynak és a rövid ideig az előadás kulcsjelenetében felléptetett nagyon édes kislánynak. Azon azért meglepődnék, ha lenne olyan néző, akinek se a földgömb a táncossal, se az állat, se a gyerek nem tetszik...Én e látványeszközöket szemlélve kiéreztem a nagyon erős vágyat, egy igazi közönségsikert arató előadást akartak létrehozni az alkotók.

A darab nagyon nagy részben szól a nép helyzetéről és sok olyan jelenet van, amelyikben óriási tömeget kell mozgatni. Ez a legnehezebb rendezői feladat, megtalálni az érzékeny egyensúlyt: a kórus is jól legyen pozicionálva és a szólisták is kellően érvényesüljenek. Talán nem olyan borzalmas nagy titok, hogy ne írhatnám le: a kórus a nézőtéren is megjelenik az előadás első részében. Telt háznál nyilván más lesz, de üres nézőtéren is jól elképzelhető volt, hogy miként fog hatni. Helyenként az volt a benyomásom, hogy a rendező Guinness rekordot akar dönteni a "hogyan helyezzünk el minél több énekest a színpadon" kategóriában.

Mivel vannak szép számmal, akik bizonyos szólistákra választják az előadást, adok annyi segítséget a Kálmándi Mihály rajongók széles körének, illetőleg egész pontosan annak az egynek, akiről biztosan tudom, hogy tűzön-vízen át nézi ebben a szerepben is a művészt: Nabucco az első felvonásban az erkély közepén jelenik meg. Emiatt olyan hely beszerzésére törekedjenek ezek a rajongók, ha földszintre mennek, ahonnan jól hátra tudnak fordulni hosszabb időre és jól belátják az erkélyt. Ezen a főpróbán feltétlenül impressziv hatást tett, amint a vele egyszerre szóló kórus és zenekar sem nyomta el Kálmándi hangját.

Az előadás feltétlenül jól fog esni azoknak, akik szeretik a nagy tablókat, látványos képeket. Jól jön ehhez a dupla forgó is, amelyet olyan sokszor nem használnak fel előadásokban, szinte meglepetés, ha valaki mégis igen.

A rendezés nem tesz hozzá a műhöz, viszont azok a problémák, amelyek szemmel láthatóan foglalkoztatták a szerzőt, nem sikkadnak el. Modernizálás nélkül is szól az opera a generációváltás nehézségeiről, a testvérféltékenységről, arról a megoldhatatlan helyzetről, hogy mit csinál valaki, ha a szerelem és a haza között kell választani. Látunk háromszögtörténetet is. A darab sok vonásában hasonlít az Aidára (a tavasszal új bemutatója lesz annak is az Erkelben), valószínűleg a közönség szerette ezt a témát és emiatt írt még egy hasonló dramaturgiájú darabot Verdi.

A próba csak megerősítette bennem azt, amit tudtam: én nem vagyok ráhangolódva jelenleg ezekre a Verdi darabokra (ahogy a Trubadúrra sem voltam novemberben, hiába erőltettem), így nem kellene erőltetnem. Az menjen az előadásra, aki egyszerűen szeret szép zenét nagy zenekarral és kórussal, látvánnyal nézni, netán kifejezetten Nabucco- vagy Kálmándi- hangulatban van (vagy Rálik Szilvia-hangulatban, stb - a kívánt énekes neve tetszés szerint behelyettesítendő.) A másik szereposztásban ott lesz még Gál Erika, Horváth István, Palerdi András is többek között, akiket ezúttal ilyen kezdeti stádiumban sem tudtam megtekinteni ezúttal.

Én azt hiszem, hogy jól jártam így is, élveztem a "játszó ember" látványát. A darab háborúról, gyilkosságokról szól, történelmi alapokra támaszkodik. Tudhatjuk, hogy mennyi energiát elvitt ez tőlünk és mennyire felesleges. Miközben néztem a Nabuccót még inkább abszurdnak tűnt ez a felfokozott gyűlölködés és bosszúvágy, tökéletesen értelmetlennek...Milyen kár, hogy ezt a nagy mennyiségű felesleges energiát az emberiség nem színházi előadások létrehozására fordította rá háború helyett. Mennyivel jobban jártunk volna.

Címkék: Opera Rácz István Nabucco Kesselyák Gergely Erkel Színház Nyári Zoltán Rálik Szilvia Kálmándi Mihály Horváth István Palerdi András Kovács János Gál Erika Vörös Szilvia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr607161677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.