Két napja úgy döntöttem, hogy most van itt az ideje, hogy régi tervemet végrehajtsam: napi ajánlók írásába fogok. Ennek mellékhatásaként úgy néz ki, hogy magamat sikeresen meggyőztem, hogy itt az ideje és két év után ismét szembesülni kell a Hétköznapi őrületekkel. Nem bántam meg.

Az előadást először a szegedi színház vendégjátékaként 2013 február elején láttam ugyancsak a Tháliában, a Humorfesztiválon. Ez pár nappal volt a varázslatos febr.14. előtt, amikor a blogírásba belekezdtem, így erről csak utólag (az akkor már öt éve körbeküldött "hírlevelem"-ről) másoltam be rövid méltatást, amely több előadást is érintett.

"Tegnap elég szép telt házzal ment a Tháliában a szegedi vendégjáték (Hétköznapi őrületek), amely jobb darab, mint amilyen előadás lett belőle. Pindroch Csaba azért elvitte a hátán az előadást így is, bár lehetett volna súlyosabb is a figura. Megnéztük.
Egy mondatot idéznék a darabból, ami mindent elárul a darab lényegéről: "Rajtad múlik, hogy alakítod az életed. Kár, hogy nincs választásod."

Petr Zelenka darabja azonos (fordító: Hamvai Kornél), a főszereplő Pindroch Csaba is azonos. Most - és az információim szerint minden eddigi előadáson is - tele a nézőtér. A közönség szereti ezt a kissé fanyar komédiát, amely szórakoztatóan szól az életünk keserveiről.

A mai előadásnál összességében jobban szerettem Balikó Tamás szegedi rendezését, talán azért is, mert mindig élvezem, ha ritkán látott színészeket nézhetek. A főszereplő barátjának szerepében Kárász Zénót jobbnak éreztem, mint a ma látott Szabó Győzőt. Lehet, hogy Szabó Győzőt túl sokszor láttam, és a lúzert sehogy sem tudom neki elhinni. Talán azért, mert minden porcikájából árad az energia. Irreális azt elképzelni, hogy ennek a nők ellenállnának.

Béres Attila rendezése alapjaiban így is rendben volt, de néha az a benyomásom támadt, mint amit az első felvonás végén, a liftben mondanak a szereplők: "nem lassú ez, áll". Voltak benne üresjáratok, de nagyon erős pillanatok is. A díszlet (Cziegler Balázs) nagyon praktikus módon elkülönítette a történet eltérő helyszíneit, nem kellett menet közben átdíszíteni és a szegedi díszlethez hasonlóan a káosz benyomását keltette. A színpad közepén csak úgy egy WC...- mintha összedobált képeket látnánk.És ez nagyon illik a darabhoz.

Pindroch Csaba az előadás alappillére. Egy igazi vívódó hőst látunk - egy komédiában. Ugyanolyan főszerep ez, mint a Hamlet, próbálja a szereplő a világot és nem utolsósorban saját magát is megismerni.Aztán a szemlélődést választja. Elhagyta a barátnője és ebből a helyzetből kiindulva tájékozódik, hogy lehetne a válságot átvészelni, miként lehetne túlélni. A kapcsolatait szemlélve kiderül, hogy egyetlen "normális" ember sincs körülötte és messze ő a legszimpatikusabb. Pindroch Csaba 2011 óta játssza a szerepet kisebb megszakításokkal, és mostanra egészen eggyé vált vele. Én végig hitelesnek és erősnek éreztem, amikor üresjárat volt, az nem rajta múlt. Jól áll neki ez a tépelődő "lúzer" karakter, hiteles és szerethető. Jó, hogy játszhatja tovább.

Csak kisebb jelenetek jutottak Vida Péternek, Tamási Zoltánnak Grisnik Petrának (a teljes színlapot nem sorolom fel, meghagyom a hivatásos kritikusoknak az összes szereplő méltatását), de a villanásaikat jól ki tudták használni, emlékezni fogunk rájuk.

A mellékszereplők közül feltétlenül ki kell emelni a szülőket játszó Molnár Piroskát és Szombathy Gyulát. Molnár Piroska minden szerepében százszázalékosan odateszi magát, ezáltal nem okoz meglepetést, hogy most is árnyaltan láttatja a hóbortos asszonyt, aki fiát szereti, mégis a leggyengébb pontján sérti minden mondatával.(A szakítás után kérdezi meg tőle, hogy miért nem szerez egy "helyes kislányt". Meg is kapja a választ: "mert nem találkoztam az igazival". Erre jön a jó tanács, az anyai bölcsesség: "nem kell az igazi, jó más is".) Egyszerre érezhető a két szereplő közötti szeretet és az áthidalhatatlan távolság is.

Szombathy Gyula apaként szintén jó, visszafogott és nem "szombathygyulás". Emlékezetes este volt ez számára, hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a tapsrend után a színház igazgatója. A nézőtér állva tapsolt.

Én nem emlékszem olyan időszakára az életemnek, amelyből hiányzott volna a művész, gyerekként néztem tévét, és sok műsorban szerepelt, az utóbbi 26 évben nem nézek tévét, viszont gyakran látom színpadon. Óriási dolog, hogy ebben a korban még ilyen magától értetődően dolgozik. Meg kell becsülni azt, hogy köztünk van. Szombathy Gyula láthatóan meglepődött, hogy köszöntik (vagy el tudta ezt hitelesen játszani), remélem, hogy a színfalak mögött folytatódó ünneplés is hasonlóan jól sikerült, valószínűleg még most is tart, amikor én az előadás után e sorokat írom.

Az előadás holnap (jan.7.) is lesz és még néhány évig biztosan. Aki egy szórakoztató estét szeretne, amely után néhány gondolat és kérdés még a fejében marad, az bátran megnézheti.