Az új lakásba költözéssel tettem három fogadalmat, amelyből egy azonnal megdőlni látszik. A mai napon már fogtam magam és elindultam egy színház felé és attól tartok, így lesz ez a következő három napban is. (Akik operás bejegyzést várnak, azoknak lesz részük bőven ebben...)
Először a Szabadsajtó utca 5-ben (Budapest Galéria) frissen berendezett színházi információs irodába mentem, ahol az évadkezdést a Színházak éjszakájáig (szept.20.) próbálják megkönnyíteni. A meghirdetett programokra ingyenesen lehet bemenni BÁRMILYEN érvényes színházjeggyel, vagy a színházak éjszakájára szóló karszalaggal. Ugyan most rontom a saját bejutási esélyeimet, hátha mind odagyűltök, de mivel a blog lényege az, hogy minél több embert becsábítson a színházba,de mégis elárulom, hogy én szept.13-án az esti Dinyés Dániel-féle operabeavatót néztem ki. Nekem eddig ez kimaradt az életemből és ráadásul kevés vonzóbb operát tudott volna választani az elemzésre, mint ami pont ekkor lesz: a Don Giovanni két főszereplőjét, a címszereplőt és szolgáját fogja elemezni és két énekes remélhetőleg jónéhány részletet elő is ad. (Cseh Antal és Gábor Géza ez a kettő, akik 2006 óta állnak a megfigyelésem alatt, tehát megyek. Örülök, hogy viszonylag figyelmesen olvastam végig az apró betűs leírást a programfüzetben, másként könnyen lehet, hogy elkerüli a figyelmemet.) Ebben az információs irodában a szórólapokon és a jegyvásárlási lehetőségen kívül van egy kávé-tea-forró csoki-stb automata is, amely ingyenes. Aki olvassa a blogomat, az most ezt megtudta. A szolgálatban lévő diákok maguk javasolták, hogy akár menjek vissza minden nap, van aki ezt teszi...Hát aki a Ferenciek terénél járkál, az kipróbálhatja.
Utána elmentem a Nemzeti Színházba, amely most már nem negyven, hanem mindössze húsz perc távolságra van a lakástól. Most érzékeltem azt először, hogy a Bábel tornya és a bejárat között a platánok mennyire megerősödtek, mindegyik jó karban van, egészséges. A színház alapítása óta eltelt idő alatt kinőtt a földből az összes irodaház is, és mint valami fenyegető fal, úgy zárja le a másik oldalt. Nekem ez volt a benyomásom. Szépen sütött a nap és a főpróba kezdéséig a Mariót hallgattam (Vajda operáját). Lassan egy éve a bemutatónak, ha valaki akkor azt mondja, hogy akár még egyszer is visszaülök, kiröhögöm. Emlékszem, mennyire ki voltam borulva a függöny miatt. Azóta nyolcszor megnéztem, és most ezt hallgattam a Nemzeti előtt. Aki nem ismeri, adjon egy esélyt a zenének, nem fogja megbánni. (A felvétel az Idegennyelvű Könyvtárban elérhető, ma visszavittem.)
A főpróba (Gombrowicz: Operett) kapcsán eleve bizonytalanság érzésem volt: zenés darabot egészen más teltháznál nézni, nagyon hiányzik a közönség reakciója, ha csak hézagosan ülnek a nézőtéren. Szándékosan nem akarták, hogy sokan menjenek, a zsöllye üres volt és ez egészen biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy szinte csak Reviczky Gábor jelenetei alatt volt érzékelhető némi nevetés az első felvonás alatt. Nekem közben eszembe jutott az 1995-ös Pinczés István-féle debreceni előadás, a 2004-es Czajlik József által rendezett bárkás is. Egyiket sem tartottam igazán jónak, de a debreceni mintha jobb emléket hagyott volna. (Nyilván ez a vidéki helyszínnek is köszönhető - akkoriban még el tudtunk simán jutni vidéki előadásokra is, most már ez nehezebb.)
Természetesen nagyon számít, hogy valaki olvasta-e a művet, és ha igen, mennyire maradtak meg benne a részletek, illetőleg szintén súlyosbító tényező, amennyiben - ahogy nekem is - van előadásélmény is, amihez viszonyítani lehet. Sőt: talán az is, hogy valaki az operett műfajához miként viszonyul, mivel a darab felszínesen nézve valóban egy operett.
Jelenleg az előadás első felvonása során arra jutottam, hogy megint a főpróba-csapdába estem. A főpróba alapján ugyan nagyjából valóban megállapítható, hogy milyen egy előadás, de a közönség hiánya miatt semmiképp nem lenne objektív a kritika. Az megint más kérdés, hogy mennyire lesz erre a lengyel darabra érdeklődés, és a rendes előadásokat tele lehet-e egyáltalán tölteni, vagy ha igen, milyen technikával. Lehet, hogy lesznek későbbi előadások is hasonló telítettséggel, de akkor már egy bepróbált és hivatalosan késznek nyilvánított munkáról lesz szó, azaz arról már gátlástalanul lehet véleményt nyilvánítani. A mairól még nem.
Annyit mondhatok azért, hogy a Vitéz lélek után ismét megállapítottam, hogy "a Trill azért a Trill", azaz érezhető volt a levegő megsűrűsödése, amikor Fior mesterként belépett. Csak azt tudom javasolni a tözsolvasóimnak, akik annak ellenére eljutottak a bejegyzés aljáig, hogy nem volt a címben benne, hogy miről is lesz szó (köszönet a figyelemért!), hogy mérlegeljék a fenti szempontokat, nézzék meg a szereposztást és aszerint döntsenek arról, hogy megpróbálkoznak-e az Operettel vagy egy másik színházat választanak.
