Jelen esetben két ok miatt is csak ajánlót tudok írni Oberfrank Pál rendezéséről. A főpróbán voltam, emiatt nem lenne helyénvalón a kritika. Majd ha beviszik mikroport-mentesen az Erkelbe, és nem fogják néhány ponton átalakítani akkorra sem, majd a fejére olvasom a rendezőnek a kifogásaimat is, most ez egyáltalán nem időszerű. Jelenleg ez egy nyáresti könnyű szórakozásnak szánt produkció és annak igazán megfelel. A történetből is az a tanulság, hogy a mély érzésekbe bele lehet halni, könnyen kell az életet venni. Ez az előadás sem akar világmegváltó szándékokkal fellépni, de amit ígér, azt nyújtja. Borítékolhatóan óriási siker lesz és én is csak ajánlani tudom a megtekintést. Már ha valaki akar egy IGAZI Carment látni és hallani. Csak akkor.
A Carmen remek egy opera, akárhányszor meg lehet nézni. Amennyiben sikerül egy igazán jó hangú és nőies főszereplőt találni, akkor nincs az a rendezés amely hatástalanítani tudná, talán akkor sem, ha kifejezetten ez lenne valakinek a célja. A többi szereplő erősítheti, gyengítheti – de mégis csak rajta dőlnek el a dolgok. A zenekar és a karmester (Kesselyák Gergely) garanciát jelent a minőségre.
A produkció hirdetéseiben kiemelik, hogy napjaink legkeresettebb Carmenjéről van szó. Ha valaki Rinat Shahamot csak öt percig nézi, akkor ezt maga is meg tudja erősíteni. Minden mozdulata hiteles, akár egy egész kórust, akár csak egyszerre két férfit (Don Josét – Kiss B. Attilát és Zunigát – Gábor Gézát) akar magába bolondítani. Nehezen tudnék egy olyan férfit magam elé képzelni, akire ez a nő ne hatna intenzíven, legalábbis addig, amíg vele egy térben van. Aztán normál esetben valószínűleg a hatása elmúlik.
Az más kérdés, hogy mennyire éreztem hitelesnek Carmen színpadi döntését. Legalább nyolc igazán sármos férfi volt a közelében, kezdve éppen az említett tiszttel, aki reális alternatíva lett volna számára egy könnyű kalandhoz. Csak oda kellett volna figyelni az érveire és nem összerugdostatni a csempészkollégákkal (Bátki Fazekas Zoltánnak amúgy örültem most is, de ez a verekedés-jelenet mégsem volt az igazi). Ráadásul a rendezésben Don Jose is éppúgy bámulta Carment, mint a többiek, nem provokálta közönnyel (ahogy ezt teszi a korábbi operaházi rendezésben), így egészen indokolatlannak tűnt a választása. Még csak a hangját sem hallotta, így nem jelenthető ki, hogy egy tenort előnyben részesített volna egy basszussal szemben.
Egészen értjük, hogy miért vonzódik mindenki Carmenhez, és azt is, hogy ő pedig sorra veszi a jelentkezőket, de nehéz megérteni, hogy amikor Létay Kiss Gabriella Michaela, akkor ez a Kiss B. Attila által megformált Don Jose miért nem megy vele azonnal vissza a faluba. Ez a Michaela nem olyan félénk, nem egy egyszerű falusi lány, ő is szépíti magát, a többi katona mind szívesen udvarolna neki is – roppant vonzó nő. Mégpedig nem a szalmaláng típusú vágyakat, hanem a tartós érzelmeket kiváltó típusba tartozó. Az énekesnőt nem egyszer hallottam már ebben a szerepben is, érződik most is, hogy egy életút van a figura mögött, nem pusztán az áriáját elénekelni jön be a színpadra. Miután nincs honlapja, vagy FB-oldala, ahol belájkolhatnám, csak ide tudom leírni megint, hogy mennyire nagy művész és mennyire lehet örvendezni annak, hogy itt énekel Pesten és gyakran nézhető.
Kálmándi Mihályt szintén nem egyszer láttam a torreádor szerepében és most is kellően fiatal, vonzó és öntelt. Nem hagy kétséget, ő nyeri el majd a nő szerelmét. Összeillenek a főszereplővel. Érdekes lehetett volna, hogy meddig tart ki két ennyire egocentrikus ember szerelme. A librettó erre persze nem ad módot, bár a gondolattal eljátszhatunk mi nézők.
Dohánygyárra utaló nyomok nem maradtak az előadásban, maiak a ruhák (Pilinyi Márta tervezte őket), nem igazán precízen meghatározható a helyszín sem, de látványosak a tükrök, amelyek visszaverik a vörös padlót – rajta bikával. (Székely László díszlete) A kórus legalább nem hord mikroportot, jól szólnak anélkül is. Az elején a nő-nézés szituációban több sorban ülnek. Hasonlóan nézik az érkező nőket, mint ahogy egy ma látott képen a svájci gárda nézte az egyik VB-meccset. (Ez jutott önkéntelenül eszembe, hiába a körülmények kihatnak a színházi élményekre is.) Fegyelmezetten, összeszedetten koncentrálnak ezek a férfiak. Közben a balettkar tagjai esernyőkkel hajladoznak, esernyő van Carmennél is, feltehetően azért, hogy a gyanúsan gyülekező fellegek megkíméljék a nézőket. ÉS ez a tánc hatott is, az eső ma (illetve tegnap) csak a tapsrend alatt kezdett el esni. Ugyanezt a szerencsét kívánom mindenkinek, akik a pénteki illetve a vasárnapi előadást fogják nézni.
