Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ezt az előadást elmulasztottam az őszi Gyermekszínházi Szemlén, de annyi jó véleményt hallottam róla, hogy azóta is terveztem a megtekintését. Ma délelőtt láttam, és csak azt mondhatom én is, hogy aki teheti, gyerekekkel vagy gyerekek nélkül, feltétlenül nézze. Ennyit röviden. És most jön a részletezés…

Egy egyszemélyes bábelőadást a Városmajori nagyszínpadra meghívni, amikor a színészre mikroportot kell tenni, és a száz körüli érdeklődő szinte elvész a hatalmas nézőtéren – nem tűnik ésszerű döntésnek. Felmerülhet, hogy érvényesülhet-e egyáltalán az az egy színész ilyen körülmények között is. Igen, jelen esetben még így is működött a kamaraterembe való előadás. Szép teltház lehetett volna a Bábszínház játszóterén vagy a Thália egyik stúdiójában. Ezekre a helyekre lenne való, ideális esetben havonta néhányszor vendégszerepelnie kellene ennek a miskolci előadásnak itt Budapesten. Jó lenne, ha sokan láthatnák, mert „léleksúroló” hatása van, amire sokunknak szüksége lehet.

Fabók Mariann, aki a Miskolci Nemzeti Színház művésze, a székelykapu-díszletre vésett évszám alapján valószínűleg 2011 óta játssza az előadást, és ahogy a bevezetőben el is mondja, ma volt a 195. alkalom. Mivel egyedül áll a színpadon, nincs partnere, akivel kommunikálhatna, egymaga játssza el mind a hat szereplőt, mit tehet mást – a technikus kollégákon kívül („ a világ legkisebb népi zenekarát”működtetik), akiket alkalmanként áttételesen megszólít, rendszeresen a nézőkhöz fordul. Az előadás ötven perce alatt rendszeresen reagál a nézőtéren történtekre, üdvözli a későket, nyugtatja azt a kisfiút, akinek előadás közben elkezdett vérezni az orra, megkérdezi tőlünk, hogyan folytatódik a történet, narrátorkodik, de nem szigorúan betanult szöveggel. Ünnepi népviseletbe és tájszólásba öltözve elkülöníti magát a megjelentített szereplőitől, és saját magától is. De érezzük a személyességet, átéljük az „itt és most” varázsát is. Ez lenne „A” SZÍNHÁZ, ami nekünk kell.

A díszlet nagyon alkalmas a sok külön nyitható-zárható ajtócskával, ablakkal arra, hogy akár egyszerre három figura is külön megjelenhessen, a menyecske, a méltatlankodó férj, az ördög, a katona illetve a két királylány közül. Helyenként a technikai megoldások is bravúrosak, a gyerekek lenyűgözve ülnek, amikor látják az ördögöt, amint viszi a vállán a menyecskét. Minden szereplőnek más-más hang dukál, és valóban el is tudjuk különíteni őket. (Hasonló jó élményem a Tíz emelet boldogságon volt legutóbb, a Budapest Bábszínházban.)

A történet fordulatait – mert van néhány – nem mesélem el, bízva abban, hogy lesz olyan, aki a műsorban később meglátva a „Fabók Mancsi” nevet, majd megnézi. Jó lenne, ha azok a színházi alkotók, akik a „remény színházát” emlegetik időről-időre, beülnének erre az előadásra, mert ez valóban ad reményt, sugárzik belőle a pozitív üzenet, amely mégsem tűnik hazugságnak…és mindenek előtt: jó színház.

Az előadásban van egy katona, aki nem pénzt, hatalmat, hírnevet kér az ördögtől, hanem igaz, hű szerelmet és van persze a felvágott nyelvű menyecske, aki elriasztja az ördögöt is… Aki azt is meg szeretné tudni, hogy mi a különbség a pokol és a menny között, nézze meg ezt a mesét, bár köszönöm neki, hogy egészen az oldal aljáig elolvasta a bejegyzést.

Címkék: Városmajori Színpad Fabók Mariann A székely menyecske meg az ördög

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr396398015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása