Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Szinte az egész januárom a színházi programjaim törléséről és elmulasztásáról szólt, de erre az előadásra minden zavaró körülmény ellenére mégis elmentem. Érdemes volt.

Január 10-én, pénteken tökéletes telt ház volt a Házi Színpadon. Ez volt  a 4. előadás a premierrel együtt, már nem szakmai közönségnek, hanem hamisítatlan mezei nézőknek. Sokukról látszott, hogy ünnepként mennek színházba, a férfiak öltönyben-nyakkendőben, a partnerük is elegánsan. Viszonylag sokan lehettek olyanok, akik a Vígszínház törzsnézőiként most bevállalták a negyedik emeleti padlásszínház előadását is. Egy ismerősöm karácsonyra kapta a jegyet, többen is lehettek ezzel így. Ugyan hányan sejthették előre, hogy nagyjából mire vállalkoznak? Hányan láthatták az Örkény színházbeli kérészéletű Jelinek-Nórát, szintén Zsótér rendezésében? (Azt könnyebb volt megérteni.) Ez az előadás ha tömör akarok lenni, egy olyan operaelőadáshoz hasonlít, amely alól kivették a zenét, de a rendező számít arra, hogy ezt a zenét a közönség  mégis odaképzeli. (Schubert Téi utazás - Winterreise - c. dalciklusáról lenne szó, erre utal a darab címe is. Aki valóban jól ismeri, az előnyben van.)

A Téli utazást két részben játszották, 45-45 perc az egész. Annyi előadást látni mostanában szünet nélkül, hogy ez már önmagában is nézőbarát gesztusként értékelendő. Mivel 70 ember annyira felfűti a teret ennyi idő alatt is, a meleg miatt életfontosságú ez a szusszanás. Sokan látnivalóan kínlódtak a zakóban, csorgott le a veríték az előttem ülő tarkóján, a levegőtlenséggel együtt már nemcsak intellektuális kihívássá nőtte ki magát az előadás befogadása. A szünetben sokan, akik másra vágyva "tévedésből" ültek be erre a Zsótér-rendezte Jelinekre, netán egy hagyományos vígszínházi szórakoztató estét képzeltek maguk elé tévesen, azok egérutat kaptak. Többen ezt ki is használták és a közönség harmada távozott. (A maradék lazított a ruházatán és jól elterpeszkedett.) A második részben így már kényelmesen lehetett tovább élvezni a látottakat.

Aki tudta, hogy mit választ, azaz nagyjából tisztában van Zsótér munkáival, rendezési stílusával, látja a névsort - Börcsök Enikő, Venczel Vera -, tudja, hogy valamivel Ambrus Mária mindig meg fog minket lepni, annak erős esélye volt arra, hogy élvezetet talál ebben az előadásban. Zsótér nem a lusta nézőknek való, nem szájbarág, hanem próbatétel elé állít minket, aktivitásra serkent, részt kell vennünk a saját előadásunk megteremtésében. Mindenki a saját előadását nézi, irgalmatlanul lényeges, hogy milyen állapotban van, mennyire képes azon az estén ráhangolódni. Nekem ezen az estén nagy szerencsém volt, mert bár a végkimerültség állapotában estem be, ez az előadás egészen elvonta a figyelmemet a napi problémáimról és egészen feltöltődve mentem haza. De könnyen el tudom azt képzelni, hogy egy olyan néző, aki Jelineket nem ismeri, esetleg egy romantikus előadást várt "Téli utazás" cím alatt. Ha valaki egy kicsit utánanéz annak, hogy mire megy, akkor ilyen csalódás nem következhet be, a szórólapról (ill. a honlapról is) Ungár Júlia összefoglalójából is ez-az kiderül az írónő közérzetéről, amely a mű világában is tükröződik.

A díszlet egy szabvány bungaló, amely állhatna akármelyik hegyi kempingben. (Vagy egy kis hétvégi házikó akárhol, amely egy átlagember által is elérhető.) Van egy padlástere is. A házi színpad apró terében Ambrus Mária felállította ezt a házikót, amely csupa fa oldalt és csupa üveg elől-hátul, jól átvilágítható. Nyitható és zárható. Otthonosságot is sugall, de védtelenséget is. Sárga-piros tapéta, amelynek geometrikus formáiról manók jutottak eszembe, de a második rész szövegét hallva már egy hálóra asszociáltam.

Hallgatjuk a ház előtt monologizáló szereplőt, miközben akár a többieket is nézhetjük, akik bent vannak. Tud forogni, pillanatok alatt létrejön egy váltás, mindössze a kábeleket kell ki-be dugdosni, amelyek a belső világításhoz az áramot szolgáltatják. (Ez még kihívásnak tűnik néhány szereplőnek, érződik a civil-koncentráció - "Csak nehogy elrontsam!") Akár egy ember is elfordíthatja a színpadot. Remek ez a díszlet, az ál-kandallóval együtt. Meredek lépcsők jutnak a szereplőknek, akik hogy-hogynem magassarkúban kénytelenek ezeken billegni. A drámai hatást alkalmanként módosította az, hogy aggódtam, hogy Börcsök Enikő (vagy Bach Kata) nehogy megbotoljon. (A tapsrendre már mezitláb szalad ki Enikő, nem biztos, hogy ő ragaszkodott a magas sarokhoz.)

Persze Zsótérnál jobb, ha azt feltételezzük, hogy semmi nincs öncélúan, én legalábbis az elmúlt 22 évben ezt vettem észre. Kell ez a nehezítés, muszáj, hogy érezzük a helyzet kellemetlenségét, a világ élhetetlenségét ezekben a kis gesztusokban is. Az előadás téliségét kifejezi a ház mellett álló többfunkciós hóember, akinek a seprűjét is, a fejét is külön választják alkalmanként, nem pusztán illusztráció. Benedek Mari jelmezei érdekesek, mind Börcsök Enikő, mind Venczel Vera a katicabogár piros-feketéjében pompázik, bár Enikőt egy ideig Mikulásnak is el tudtam képzelni, nem tudom melyik a helyes tipp. A fiatalok fehérben. Az, hogy ők ketten miért vannak elegáns piros-fekete hosszú ruhában, amely jelentős kontrasztot alkot a faház praktikusságával, nem tudom. A néző figyelmét odavonzza már a ruha is, elgondolkoztatja, hogy mi az oka a jelmezválasztásnak. Ami még eszembe jutott a szép ruhákról: amikor egy kislány színésznő akar lenni, nem ezt képzeli el? Gyönyörű ruhákban, magassarkúban áll a színpadon és mindenki őt csodálja? Az egyetemi hallgatóknak (Szabó Erika, Bach Kata) valószínűleg még nem vált köddé, hogy miért is akarták ezt a rengeteg erőfeszítést és alázatot kívánó pályát, mindenesetre ha a csillogás miatt, azt megkapták máris. Szépek a ruhában, bár azok lennének egy szakadt farmerban is. A siker és a pénz lehet, hogy szintén eléri őket, de először van a háztető-mászás és a létra, az egyetemi hallgatóknak ez a realitás. 

A Vígszínház honlapján közölt Börcsök-interjúban megjegyzést tesz a művész, hogy nehézséget okozott a próbák során eleinte, hogy nem ad a szöveg túl sok fogódzót, nincsenek párbeszédek. A színészeknek erre volt a több hetes próbaidőszak, hogy megbarátkozzanak ezzel a nem könnyű színpadi helyzettel, a nézőknek ennél sokkal nehezebb: nincs se előismeretünk, egy hallásra kellene mindent befogadni. Magasan van ez a léc, némelyek átfutnak alatta... Különösen akkor, ha valaki még se nem olvasott, se nem látott semmit Jelinektől. Ez a szöveg nyomtatásban nem jelent meg magyarul, egészen új. Ungár Júlia új fordítást készített, ahogy az utóbbi időben minden Zsótér előadás esetén ezt teszi még akkor is, ha lenne régebbi verzió. Nem történetet hallunk ráadásul, hanem érzéseket, hangulatokat közvetít. Ha valaki ezt az elején felismeri, elengedi magát és csak a színészekből sugárzó érzésekre koncentrál, akkor jár jól. (Ezt javasolja Enikő is a riportban, ha valaki előzetes tájékozódás után megy, akkor ezt megfontolhatja. Jó tanács.) Aki görcsöl és történetet akar összerakni, az alulmarad törvényszerűen.

Mi az én olvasatom, mi az amit én ki tudtam hámozni az előadásból? Nem futok meg a kérdés megválaszolása elől, bár mondhatnám egyszerűen, hogy mindenki döntse el magának. Az alábbiakat tudom felajánlani, hogy a saját benyomásaitokkal össze tudjátok vetni, ha odamentek (aki szereti az intellektuális kihívásokat odamegy, aki elandalításra vágyik, annak ez nem való!).

A szöveg és az előadás is jól elkülöníthető jelenetekre bomlik. Mindegyikben van egy központi téma, amelyik elég gyakran az időhöz kapcsolódik. Az előadás egyik meghatározó kelléke egy narancssárga szőttes óra, amelynek a mutatói - ha jól láttam - 7.07-re vannak állítva, amely az előadás kezdő időpontja. Egy ponton a fejére is köti kalapnak ezt az órát Enikő. Ez az idő áll, de a szélesen hömpölygő monológokban a főszereplő éppen az idő megragadásának lehetetlenségével küzd. ("A jelen nem érti magát soha, nem érti magát jövőként és nem érti magát mostként.")  A múlt és a jelen összemosódik, ahogy én most ennek a színházi estének az idejét most visszaidézem, éppolyan valóságosnak és élőnek tűnik az előadás ezekben a percekben, mint ahogy akkor és ott tűnt, amikor éppen hallgattam Enikőt. Mert egy Zsótér-előadásnak megvan az az előnye, hogy nem  2-2,5 órára vált valaki jegyet, hanem a hatása, bizonyos részletei akár egy évtizeddel később is megvannak még, tovább dolgoznak a nézőben, nem múlik el nyomtalanul akkor sem, ha történetesen hamar leveszik a műsorról. Az időn kívül a fogyasztói társadalom világára, a pénz befolyására is számos utalás történik a második jelenetben. Itt valamiféle elvontnak tetsző menyasszony és vőlegény kapcsolatról lenne szó, amely pillanatokra azt az illúziót adja, mintha mégis elszánná magát a szerző valamiféle történet elmondására, aztán persze bele kell nyugodnunk, hogy itt is csak érzések és benyomások jutnak el hozzánk. Most Enikő megpihen, szemlélőként vesz részt a jelenetben, az üveg mögött. Olvas. Több jelenetben is feltűnik kellékként Natasa Kampusch 3096 nap című, magyarra is lefordított könyve (2010, Scholar kiadó). Többféle néző lehet. Az egyik tudja, hogy ki a szerző (akit gyermekként elraboltak és éppen ennyi napon keresztül fogvatartottak többnyire egy pincében) és jelentőséget tulajdonít ennek, feltételezi, hogy esetleg ezzel is nyomatékot akar adni a rendező a szöveg hangulatának. Másvalaki birtokában van ennek a háttérinformációnak, de nem foglalkozik vele és lehet persze olyan, akinek fel sem tűnik a könyv címe, vagy a név nem mond semmit...Én azok közé tartoztam, ha szégyen is bevallani, akinek ez a név azonnal nem hívott elő semmit, viszont tudtam, hogy fontos kell, hogy legyen. Tehát utána néztem, a könyvet kivettem, részleteket elolvastam belőle. Ez sem habkönnyű olvasmány, de egyértelmű az, amit a szerző abban leír. Konkrét és megfogható a borzalom.

Ha lehet, ez a darab még kegyetlenebb, hiszen azoknak a gyötrődését is bemutatja, akiket nem raboltak el, pusztán rendszeresen harcot vívnak a múló idővel, mérleget készítenek arról, hogy mire is jutottak voltaképp. Cövekeket verünk le, hogy eligazodjunk a múltunkban, a jelenükben -  én is kísérletezem a színházi múló pillanat megragadásával, nem túl nagy sikerrel még.

Óriási mértékben múlik az előadás sikere azon, hogy megtalálja-e a neki való nézőket. Akik esetleg szembe hajlandóak-tudnak nézni sorsuk reménytelenségével, vagy azzal, hogy egy más nézőpontból is lehet az életet szemlélni, Jelinek-módra. Jelinek önelemző-önmarcangoló alkat, nem optimista, nem antidepresszáns szerző, és műveiből esetleg " van aki még nálam is rosszabbul érzi magát" gondolatot tudja önbiztatásként valamely olvasó kihámozni. De szépen mondja ki a rettenetet és ezzel némileg fel is oldja. 

De nem tudok követ vetni azokra sem, akik megfutnak és nem akarnak ebben a formában, ilyen hatások nyomására saját életükkel szembesíteni, hanem inkább felkötik a nyúlcipőt a szünetben. Őket provokálja az előadás, de attól még az az egy felvonás sem marad hatástalan, dolgozik bennük majd tovább...

A próbaidőszak folyamán az előadásból kilépett Harkányi Endre, akinek a darab utolsó nagy jelenete jutott volna, amely így teljesen kimaradt. Olvasva is nagyon megrázó ez az utolsó jelenet, egy halál közeli, már hanyatló szellemi állapotú öregember nagymonológja, akit lánya és felesége már leírt és idősek otthonába (vagy elmeosztályra) záratott be. Ez a műnek a legegyértelműbb része, és csak sajnálhatjuk, hogy ez hiányzik a megvalósult előadásból. Akárkivel ezt nem mondathatta volna el a rendező, egyértelműen kell hozzá egy hiteles színész, aki mögé teszi a megélt életét. Harkányi Endrével ez kiválóan működött volna, nem kétséges. Ugyanakkor az előadás kerek lett így is, de még inkább egyszereplős drámának érződik, némi statisztériával (a többi nő akár fiatalkori én-ként is értelmezhető?).

A halál közelsége Schubert dalciklusára is rányomta a bélyegét, a szerző is betegen komponálta, itt látszik a direkt kapcsolódás a kiindulóponthoz. A szövegben is bőven van utalás a halálra, a reménytelen szerelemre, sőt általában az emberi kapcsolatok reménytelenségére is. Schubert megtapasztalta és megzenésítette Wilhelm Müller verseit. Jelineket a saját élményei mellett éppen ezek a dalok inspirálták  és továbbalakítja ezt a gondolat- és érzésvilágot. Zsótér Sándor ezt fogalmazza színpadra és eljut vagy nem jut el a befogadóhoz a közös üzenet, amelyben áttételesen Schubert is benne van. 

A záró jelenetben az előadás egyetlen férfi szereplője, a még egyetemista Fehér Balázs Benő a háztetőre mászik és onnan szidalmazza a főszereplőt. Ez a zárás a legintenzívebb része az előadásnak. A férfialak - az én olvasatomban - a szerző élő lelkiismerete, saját és mások kétségeit fogalmazza meg az ostorozó mondatokban. Biztos így kell írni? Szabad így élni? Nem a szerző hibája-e, hogy nincs közönsége? Nem kellene másik verklit, másik utazást választani? Felmerült bennem az is, hogy ebben a néhány percben a rendező saját magáról is beszél, ugyanazok a fájdalmak jelennek meg, mint amelyekről a Téli utazás premierje előtt számolt be a Magyar Narancsnak adott interjúban.

((Nekem személy szerint megfelelt ez a verkli, ez az utazás, amelyen 1992 óta részt veszek változatos helyszíneken Zsótér Sándor jóvoltából. A következő utazás az éjszakába visz, Kecskemétre. (O`Neill: Hosszú út az éjszakába, premier: febr.14.)))

színlap

Utóirat (2014. jan.29.) - Azóta elolvastam Natasha Kampush önéletrajzi könyvét. Ha ezt a színdarab megnézése előtt teszem, akkor nagyon sok mindent másképp láttam volna az előadásban. Másképp a hétvégi házat, a magány és a bezártság érzése még felfokozottabban hatott volna. Konkrétabban értelmeződhettek volna egyes mondatok. Már többször megesett velem, hogy Zsótér bemutató kapcsán ezek a kiegészítő olvasmányok sokat hozzátettek az élményhez. Ezek az előadások más műalkotásokhoz is utat mutatnak, és ezt feltétlenül az alkotóknak köszönhetjük.

Címkék: Vígszínház Zsótér Sándor Börcsök Enikő Szabó Erika Ungár Júlia Fehér Balázs Benő Ambrus Mária Bach Kata Venczel Vera Téli utazás Benedek Mari

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr535783512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.