Nem először fordul elő, hogy a kecskemétiek vendégszerepelnek a Marczibányi Téren, remélem, hogy nem is utolsó alkalommal. A tavaly olvasott interjúk kíváncsivá tettek Gaál Béla 1934-es filmjéből készült zenés színpadi játékra. Benedek Miklós rendezte, a főszereplők között ott van Trokán Nóra, akit az Örkényben a hét végén majd Mohácsi Képzelt betegében újra láthatunk és Vida Péter is, aki miatt tavaly A denevért megnéztük. A lányomat is magammal vittem, aki az előadásból azt a konklúziót szűrte le, hogy újra akarja nézni Vida miatt még egyszer A denevért.
Vida Péter Halmos Aladárja (egykor Kabos Gyula szerepe) a leghálásabb feladat kétségtelenül. A színész helyt is áll, táncoskomikusként is. Sokat lehet a bemondásain nevetni. Roppant energiákat sugároz felénk, viszi az előadást - bár szerencsére most nincs ezzel egyedül. (Tavaly magányosan küzdött egy másik előadásban.) Csombor Teréz jó partnere ebben, aki a vezérigazgató titkárnőjét játssza. Nem annyira erőteljes, mint Vida, de a szerepe is kevesebb komikumot hordoz.
Pályája kezdetén barátai Vidát sokszor "operettszínésznek" nevezték. Ha meggondoljuk, hogy mi minden kell egy operettszínésznek, akkor ez egyáltalán nem is pejoratív jelző. Amíg egy prózai színész simán megúszhat éveket is anélkül, hogy egyszer is énekelnie vagy táncolnia kellene, az operetthez éppolyan erős színpadi jelenlét kell, de a tetejébe elvárás az is, hogy valaki természetes könnyedtséggel énekeljen és táncoljon. És persze legyen erős egyéniség, legyen kisugárzása is - különösen, ha táncoskomikus. Vida ezeknek a képességeknek már pályakezdésekor is birtokában volt, ezért is volt roppant népszerű azokban a színházakban (Miskolcon, Szolnokon leginkább), ahol megfordult. Mindig jelentős szerepeket kapott.
Vida miatt tudtam, hogy nem hiába megyek el az előadásra, lesz élmény.
Rajta kívül az előadás még további pilléreken is nyugodott. A szerelmes pár mindkét tagja illúziótkeltő volt. Kiss Zoltán az Operettszínházon kívül több vidéki színházban is játszott főszerepeket, már bizonyított. Hiteles volt a nőcsábászatba és a karrierépítésbe egyaránt belefáradt vezérigazgató szerepében. A szerelmest és az egyszerű sofőrt is hozta. Trokán Nóra a Hamupipőke-szerepben igazán tündökölt. Szép és érdekes, sőt átjött a szerepen a sajátos egyénisége, elhittük neki azt is, hogy ő nem olyan mint az összes többi férj-vadász titkárnőcske-hivatalnok. Ragyogott. Mindenki más fehérben-feketében és szürkében volt, így ruhájának piros színe eleve erőteljesen kiemelte, de ha ő is szürke, akkor is kiragyogott volna a karból.
Dévényi Rita jelmezei tetszettek, ő felelős a díszletekért is. E díszletek szintén fehér-feketében vannak tartva, fehér háttér és tologatható lépcsők között, csak Kovács Vera piros és természetesen a meseautó is. Praktikus az autóvá alakítható lépcső, de nem szép. (Nemrég láttam a Johanna a máglyánt, és ezt a Meseautót nézve eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy egy ilyen látnivalóan viszonylag olcsó és nem túl szépen kivitelezett díszletben kell ennek az előadásnak lemennie. Ugyan hány vidéki színház teljes díszlet- és jelmezköltsége jött volna ki abból az egyből.Zárójel bezárva.)
Az előadás szereplőinek általában az éneklés azért mégsem erőssége, fel vannak szerelve mikroportokkal, de mintha nem igazán működne a hangosítás, még az első sorban sem igazán hallható és érthető mindenki. Menet közben csak eszembe jutott a nemrég látott Elfújta a szél, amely esetén ilyen alapszintű problémák legalább nem jelentkeztek.
Még minek lehetett örülni? Például annak, hogy hosszú idő után megint láthattam Kiss Jenőt színpadon (Kovács Vera apjának szerepében) és sikerült egy normálisan beszélő aranyos kisfiút is begyűjteni, aki a papírforma szerint sikert is aratott.
És ne feledkezzünk el az előadás központi ötletéről sem, amely némileg kárpótolt az időről-időre ránktörő unalomért: keretjáték volt, amely elfogadhatóvá teszi ezt a kissé szentimentális történetet. Aki hasonlót szeretne látni, várja ki, amíg Kovács Patrícia ismét játszani fogja a Karinthy Színházban A templom egerét...
